Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Megbántam a gyereket...
Létrehozva: 2015. augusztus 10. 11:56
Megbántam a gyerekvállalást...ez van!
Mindjárt az elején leszögezem, hogy imádom a 2 éves kislányomat, és a legnagyobb szeretetben-odafigyelésben nevelem!!!
de sajnos megbántam, hogy megszültem, későn is 36 évesen véletlenül estem teherbe, gumi mellett!
Amúgy sem igazán akartam soha, mert jó volt úgy az életem a párommal, ahogy volt.Kényelmes-kötetlen, csak mi. Hogy önző lennék? ...lehet.
Elvetetni nem tudtam, mert a párom már rég akarta, hogy legyen babánk, ez a lehetőség mikor megtudtam szóba sem jöhetett volna.
Valahogy nekem ez nyűg,nincs magánéletem, csak róla szól az egész nap, nem tudok kikapcsolódni , nem tudom azt csinálni amit én akarok.(ugyan anyukám nyugdíjas,ő szokott rá vigyázni bármikor, mikor megkérem rá, de max 1-2 nap)
Hogy nem vagyok anyának való? Ilyen értelemben lehet nem, de viszont mint az elején is írtam, a kislányomat nagyon, de nagyon szeretem!
A párommal kiegyensúlyozott, normális kapcsolatban élünk immár 14 éve, ő neki ezt meg sem említem, hogy megbántam , hogy vállaltuk a gyermekünket, és nekem valahol nyűg, mert egy világ omolna össze benne, és rettentően megbántanám, de legbelül sír a lelkem.
Most zúdíthatjátok rám amit akartok...tessék.
Gyanús is volt kicsit, túl értelmes gondolat volt az ő szájából :D De egyébként tényleg így van. Tulajdonképpen borzasztó társadalmi nyomás alatt élünk. Folyamatosan az özönlik minden médiumból, hogy hányféleképpen nem vagy megfelelő. Az ember meg folyamatosan meg akar felelni... ööö, kinek is? Most nem azt mondom, hogy menjünk pizsamában dolgozni, mert mi akkora szabad szellemek vagyunk, hogy ne merjenek ebben korlátozni, de az állandó megfelelési kényszerbe hülyül bele már a modern ember.
Rendben, tiszteletben tartom. :)
Nem osztok meg semmi a magánéletemről, bocs :) nem hiszem, hogy lényeges az én életem. Meg nem is tartozik senkire :)
Bocsi, ha indiszkrét a kérdés, de akkor úgyse válaszolsz, ha nem akarsz. Van gyereked? :) (nem jön majd semmi "ja hát akkor már értem...", csak egyszerűen kíváncsi vagyok) :)
en nem mert nekem nincs ra szuksegem es mert en szerelembol mentem hozza a ferjemhez.
az elso ferjemet nem szerettem amig muszaj volt szineszkedtem, szerencsere "cask" 3,5 ev volt ez az ido. de ez maga a pokol volt.
viszont van egy baratnom 10 evvel fiatalabb mint en 3 gyerekuk van az iden lesznek 25 eves hazasok. o 25 eve szineszkedik. nem irigylem mert tudom hogy mit el at nap mint nap . kivulrol tokeletes az osszhang jo anya, feleseg, csinos asszony, es en mint az egyetlen bizalmasa ismerem azt a gyotrelmet amiben eli az eletet. iszonyatos onuralma van neha azt mondtam neki te mazochista vagy mert igy elni az maga a lelked naponkenti meggyilkolasa.
de hat ez az o elete o igy dontott, ha neki ez igy elfogadhato akkor nekem nincs jogom hogy beleszoljak. meghallgatom amikor szuksege van ram, segitek neki ha eppen valamelyik "mutatvanyahoz" szuksege van ram (magyaran falazok neki idonkent) nem tul gyakran de erdemileg nem tudok segiteni. azt hiszem nem is kell hiszen o valasztotta hogy igy fog elni. meggondolta amikor hozzament ehhez az emberhez azt is amikor szult 3 gyereket. de sokszor azt gondolom ugy el mintha nem is elne. testileg itt van koztunk de a lelke halott es mar nagyon regota az.
nem jött el a vég, ezt nem Győzike mondta először, szerintem ő is a facén olvasta... :D de igaz egyébként szerintem is. :)
Aki pontosan meg tudja fogalmazni a vágyait, és úgy is él, az általában boldog. Sokkal boldogabb annál, mint aki engedve a társadalmi nyomásnak megtesz valamit, amit valójában egyetlen sejtje sem kíván. Hány boldogtalan élet van, mert az illető túl későn jön rá, hogy tévedett, hogy hiba volt meghátrálni és meghunyászkodni?
Eljött a vég, a büdös életben nem gondoltam volna, hogy egyszer Győzikétől fogok idézni, de múltkor ezt olvastam tőle, és egyetértek: "Az emberek azzal töltik az életük nagy részét, hogy olyanná váljanak, amilyenek nem is akarnak lenni, csak azért, hogy megfeleljenek olyan embereknek, akiket nem is szeretnek."
Előnyöm viszont veled szemben, hogy meg tudtam mindezt fogalmazni magamnak is. Soha nem hittem, hogy megbántam volna a létezését a gyerekemnek. Kibukva már voltam, hisztizni már hisztiztem, küldtem segélykérő jeleket a környeztemnek, amíg beszorítva éreztem magam, de soha, egy pillanatig se gondoltam, hogy megbántam volna az ő létezését. És ha szereted, akkor valószínűleg te sem bánod, csak fáradt vagy.
Nekem ez úgy oldódott meg, hogy már az ominózus plázai jelenetet követő ősszel visszamentem dolgozni, és azt rózsaszín felhőcskéken való ücsörgésként éltem meg vagy egy éven át. De érthető is: előtte napi 100-200 emberrel voltam napi kapcsolatban, utána évekig egyetlen, még beszélni sem tudó gyerek mellett teltek a napjaim. És élveztem, szerettem vele lenni, ellátni őt, de akinek fontos a felnőtt társaság, a munka, előbb-utóbb hiánybetegségei lesznek, ha ezt nem kapja meg. :)
Ha ezek után is azt mondod, hogy "megbántad" a gyereked létezését, nem nagyon lesz több hozzáfűznivalóm, mert nem tudlak megérteni. Ha annyi a bajod, hogy besokalltál, akkor merj segítséget kérni, ha tudsz! És menj vissza minél hamarabb dolgozni, ne kínozd magad ilyen gondolatokkal, mert szerintem nem fedik a valós érzéseidet.
Olyat láttam már, hogy valaki nem szereti a gyerekét (ezt se tudom felfogni, de láttam már), és emiatt mondja, hogy megbánta. De aki szereti? Az hogyan bánta volna meg? Ha mégis ezt mondod, ez lesz az első példa életemben erre a jelenségre, és innentől el fogom hinni, hogy létezik. 37 év alatt még nem láttam ilyet, de jó pap is holtig tanul ugyebár.
En pontosan ezert nem akartam a mostani ferjemtol gyereket. mindig ugy ereztem hogy a gyerek elvenne azt a mennyisegu szeretetet amit a ferjemtol most igy kapok es az en szeretetemet is meg kellene osztanom, es en a ferjemet nem akartam soha megosztani senkivel.
a fiam az elso hazassagombol szuletett igy ez nem volt problema, sot nagyon orultem hogy sajatjakent szerette es nevelte 6 honapos koratol.
de azt sokszor gondoltam ha lenne egy kozos gyerekunk akkor azzal mar osztoznom kellene a ferjemen es ez nekem nagyon rossz lett volna.
Néha azt látom, és persze egyáltalán nem biztos, hogy most is ez a helyzet, de ez ugrott be, hogy néha az emberek nem tudják jól kifejezni az érzéseiket. Vagyis nem pontosan. Mint amikor egy kisgyerek már nyűgös, hisztis, és amikor eltörik nála a mécses, nem azt mondja, hogy "fáradt vagyok már, aludnom kellene, túl sok volt az inger, emiatt vagyok hisztis", hanem ha megkérdik, mi a baj, visítva közli, hogy fáj a lába vagy hogy nem szereti a nagymamát, azért sír. Mert igazából magának se tudja pontosan megfogalmazni a bajt. Felnőtt korban ez már kissé bonyolultabb, de szerintem itt is valami ilyesmiről lehet szó.
Többször is leírod ugyanis, hogy szereted a gyerekedet. Nemcsak azt, hogy ellátod, ami ugye a kötelességed, hanem szereted. Nézed, gyönyörködsz benne. Márpedig ha ez így van (és miért ne lenne így), akkor miért éreznéd azt, hogy megbántad, hogy ő létezik?
Elmondom, hogy szerintem mi van, de cáfolj meg, ha tévedek. Szerintem az van, hogy te, aki előtte társasági ember voltál, túl sokáig másról (és nagyon sokféle másról!) szólt az életed, most már két éve egy baba mellé vagy beszorítva. Valszeg sokat vagy vele egyedül, ami egy kisbaba mellett a felnőtt társaság, a felnőtt szintű beszélgetés teljes hiányát jelenti. Vagyis szerintem nem azt bántad meg, hogy megszülted őt, hanem attól sokalltál be pillanatnyilag, hogy teljesen beszűkült az életed, és amit most itt kiengedtél, az egy vészkürt, hogy valaki foglalkozzon már VELEM IS, ne csak mindig ezzel a kis csomaggal.
Elmondok egy személyes történetet: kétéves elmúlt már a lányom tavasszal, amikor elmentünk kettesben egy plázába sétálgatni, vásárolni. Összetalálkoztunk egy ismerős párral. Hát amit én ott lerendeztem, azóta is szégyellem érte magam. Két lépéssel elment tőlem a gyerek, már utánakiabáltam, hogy ne szaladgálj már el. Minden kis szavára fúriaként pattogva válaszoltam. Erre persze a gyerekre is átragadt a hiszti, de merem állítani, én jobban hisztiztem a magam módján, mint ő. Ahogy elment a pár, megint visszatért minden a normál kerékvágásba, én türelmes lettem, kedves, a gyerek is megnyugodott. Ahogy hazaértem, feltettem magamnak a kérdést, hogy mi a fene ütött belém, miért kellett eljátszanom a HP-t ezeknek az embereknek. Aztán rájöttem: a hisztim tulajdonképpen azt fejezte ki: basszus, több mint két éve be vagyok zárva, felnőtt emberekkel nem beszélek, egy baba körül forog az életem, segítsen már valaki, vegye ki a kezemből a gyereket néhány órára, mondja azt, hogy itt van anya egy mozijegy, addig vigyázunk a kis klambóra, és még csak annyit se tett volna hozzá, hogy kicsit szarul nézel ki, csak annyit, hogy hazafelé a fodrászhoz is ugorj be nyugodtan.
folyt.
Á, nem hiszem, hogy ez példa bármire is. Inkább csak egy szomorú eset.
A gyermeket büntetik saját felelőtlenségükért, amíg élnek.
Mindenki jó valamie, ha másra nem elrettentő példának.
Példa a sok megmondónak:szüljél csak gyereket,az úgy helyes, meglátod, megszereted,
Számomra mindig mellbevágó, ha a már megszületett/élő gyermekről ilyet hallok.
Aki nem akar gyereket, annak egy élet is kevés, hogy később akarja, mint a példád is mutatja.
A mi családunkban is van rá példa, haláláig nem szerette a lányát, csak riválisnak tartotta a férje szeretetére, az apa akarta, de sikerült mindig közéjük állni, és lehetetlenné tenni a kapcsolatot, sorozatosan egymásnak fordítva őket.
Aki lelkileg nem érett meg az anyaságra, apaságra, annak nem szabadna vállalnia!
Legnagyobb bűn a gyermek ellen, csak nem büntetik.
Topikindító nem azt mondta,h eddig minden szé pés jó volt,de most 2 éves korában besokkaltam.
Ő eleve nem szerette volna a gyereket, nyűg volt neki amikor megszületett és azóta is.
Nem láttam az elöbb hogy megjelent az előző hsz-m, ezért ismételtem.
Tulajdonképpen nem is tudjuk, miért nyitott topikot...
Ez így van.De, ha a gyerekével van, akkor a gyerekével van.
Mindegy hogy mit csinálnak.Krumplit pucolnak vagy fát ültetnek vagy virágot locsolnak.Mert ha vizet öntök a kis kanácskájába, ő is tudja hogy ott sem igazán a víz a fontos, hanem Ő ! És az hogy együtt csináljuk és egy húron pendülünk. Ha rámnéz, a lelkembe lát!
Ertem en, mirol beszelsz, de ilyen szulo meg sosem volt es sosem lesz, aki mindig is csakis a gyerekevel torodik mikor epp a gyerekevel van - keves szulo-gyerek parost ut el a villamos, keves szulo-gyerek paros tavozik a boltbol ures kosarral, vagy fizetes nelkul...stb.
Ez igaz. Viszont ha a gyerekeivel van, akkor a gyerekeivel van- ha érted miről beszélek.
És ez lehet krumplipucolás és frízbézés és viráglocsolás.
Mindegy.A lényeg, hogy ott és akkor, nem csak vizet öntök a kis kannácskájába, hanem akkor és ott érezze!!! hogy nem csak a a vízről szó a móka!
Én is dolgozom, a gyerek másfél éves kora óta.
De TI-nál nem a dolgozás porblémája van, ha az lenne,akkor nem nyitna topikot.
2 év ,pont mikor letelik a gyed, mehet vissza dolgozni.
De itt nem egyszerű a helyzet.
mondjuk azért,mert az ember besokall, mert 36 évesen még úgy érzi, hogy ki fogja ezt bírni,aztán szép lassan betelik a pohár
Fókusz riportere elmegy az öreg székely bácsihoz, aki 40 év boldognak tűnő házasság után megölte a feleségét
-De miért tette ezt János bátyám, hiszen olyan szépen éltek, békességben,soha egy hangos szó nem hallatszott- kérdi riporter.
Az öreg megigazítja a bajszát, felemeli a mutatóujját és lassan ,de nyomatékosan azt mondja:
-Ölég vóót!!!!
Szerintem meg nemcsak a 2 veglet letezik -vagy gyerek 24/24, vagy minden mas, csak nem gyerek 24/24.
Legtobb szulo gyereket IS nevel, de emellett eljar dolgozni, sot, van olyan is, aki eljar hetente egyszer-ketszer sportolni, vagy baratokkal lenni, hobbizni. Ez olyan nonszensz lenne a szemedben?
Valahogy nekem ez nyűg,nincs magánéletem, csak róla szól az egész nap, nem tudok kikapcsolódni , nem tudom azt csinálni amit én akarok.(ugyan anyukám nyugdíjas,ő szokott rá vigyázni bármikor, mikor megkérem rá, de max 1-2 nap)
Miért mennyit kellene vigyáznia, heti 5 nap?
Nem anyukádnak szülöd gyereket, hanem magadnak.
Nekem még ennyit sem segít anyós, túltettem magam rajta, inkább csak a gyerek miatt sajnálom, hogy nincs igazi nagyi-élménye.