Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Idegesítő a kölyköd!!!
Létrehozva: 2015. augusztus 3. 10:23
Kedves anyuka, aki azt hiszed, hogy jaj de aranyos a kölyköd, és mennyire boldogok vagyunk mi, a többi nyaraló, hogy állandóan az üvöltözését, rohangálását és a hangos játékait hallgathatjuk.
Hát elmondanám: NEM ARANYOS, HANEM ROHADTUL IDEGESÍTŐ a gyereked, és legszívesebben felrúgnánk veled együtt, hogy megnézhessétek közelről a Göncölszekér alvázszámát.
Senkit nem érdekel, hogy te hogy buktál bele a gyereknevelésbe, és milyen idegesítő kis korcsot tartasz otthon. Mert tartod, de nem neveled, embertársaid bosszúságára.
Lehet vergődni, vernyogni, ajvékolni, attól még te maradsz a kretén, nem azok, akiket a kölykeid nonstop idegesítenek.
Csak hogy tudd. Ha nem nézel oda, talán kap vmit a kölyköd, amit tőled kellett volna megkapnia.
Talán ezért gyerekbarát. Gondolom én.
A dackorszaknak három hulláma van, sacperkábé 2, 13 és 16 év körül.
Ha jól sejtem a tiéd egyikbe sem esik bele, szerintem csak határokat feszeget, vagy a nyári szünet, esetleg a meleg miatt nyűgös.
Amennyire a te hátteredet "ismerem", igen, ezen gyorsan túl fogtok jutni.
lehet tenni, persze. csak eppen kell egy intelligens, muvelt szulopar, ido,- es anyagi raforditas, tehat nem gyerek-idomitas (hagyomanyainknak megfeleloen), es/vagy rahagyas, hanem felfedezes. mert ha nem a szulo "fedezi fel" hogy mi jo a gyereknek, minek orul, majd megteszi helyette a media, es az iskola, es akkor aztan cseszheti. igy sem tud kikerulni az emlitettek hatasa alol, de valamennyire kezben tarthato a helyzet.
irod, hogy vitted ide-oda a gyereket, es gondolom kozben figyelted, hogyan reagal. ha utalt valamit, van egy olyan erzesem hogy nem eroltetted, hanem inkabb megmutattal valami mast. oromforras a gyereknek (felnottnek is) ha kedvere valot csinalhat, es nem "elviselni" kell valami dogunalmat. ha oromteli az elfoglaltsag, az un. "jo viselkedes" sem sem esik nehezere.
Én azért próbáltam tenni ellene a magam módján. Pl. kibírtam azt az időszakot nyugiban, otthon, amíg a gyerek párhónapos volt, nem gondoltam, hogy pont akkor kéne zajos városi ingyenkoncertekre, tűzijátékokra, össznépi csinnadrattákra járkálnom, amíg a babám legfőbb igénye a nyugalom és a velem kettesben eltöltött idő. Hány meg hány olyan anyát látok a nyári rendezvényeken a városban, akik párhónapos gyerekekkel érkeznek az este kilenckor kezdődő rendezvényekre... képtelen vagyok elhinni, hogy még ilyenkor is ez nekik a legfontosabb, a kihagyhatatlan esemény. (26évesen szültem, és úgy gondoltam, hogy ez a 26 év bőségesen elég volt, és két-három év múlva meg majd újabb 26 arra, hogy ilyeneken részt vegyek. Nem a csecsemőmet vittem el ilyenekre.) Utána is tettem érte: oviból is olyat választottam, ahol alapélményem volt egy belépéskor a nyugalom, láttam, hogy el tudják érni azt, hogy a gyerekek el tudjanak csendesedni, elmélyedni valamiben, és nem az volt, hogy a gyerekek üvöltenek, az óvónő még hangosabban üvölt, és ez egy öngerjesztő folyamat... (olyan ovit is láttam már). Én is függővé tettem a gyerekem: de nem számítógépfüggővé, hanem a mindennapos mozgás kikövetelőjévé. De ez sem alakul ki magától, a gyereket rá kell szoktatni, vinni futni, biciklizni, úszni stb. Aztán vittem színházba is már egész pici korától, gyerekeknek való darabokra, és mit adott a jóisten, kétórásat is végig tudott ülni nyugodtan. Mert előtte-utána volt lehetősége kimozogni magát. Szóval azért tehet a szülő valamit, ha akar. Sok az inger, igen. De hogy hova megyek el, azt én döntöm el. Azt is, hogy a gyerekemet mennyi ingernek teszem ki. Meg azt is, hogy önző módon cibálom-e magammal a gyerekemet neki egyáltalán nem való ingerhalmazok közé, vagy van annyi eszem, hogy annyi gyereket vállaljak, amennyinek még a nyugalmat is meg tudom adni a mindennapi étel mellett, mert hogy arra is legalább ekkora szüksége van, főleg élete első éveiben. Ha valaki már párhós gyerek mellett is úgy érzi, világmegváltó dolgokról MARAD LE, ha a csinnadratta helyett a babájával bújik össze esténként otthon, szoptatja, énekel neki, akkor addig ne szüljön gyereket, mert tökéletesen éretlen rá ő maga is.
Szerintem egy gyereket nem kell különösebben "nevelni", trenírozgatni. Ha a megfelelő időben kapja a megfelelő tevékenységet, akkor képes már ellesni tőlünk a normákat. Addig, amíg ez nincs egyensúlyban, addig hiába is vergődünk. Egy-két szabály van egy-egy dologgal kapcsolatban, amit el kell mondani, a többi magától jön. Pl: a színháznál először elmondtam egy másik gyerek példáján, hogy a székeket nem rugdossuk, nem állunk rá, nem csapkodjuk az ülést, mert lám, ez zavaró. A többiben csak utánzott minket.
ez pontosan igy van. de mit teszel ellene? olyan rettenetesen sok, es sokfele inger eri gyerekeket naponta, hogy sem idejuk, sem erettseguk nincs a feldolgozasra. (mellesleg a felnottekkel ugyanez a helyzet) olyan toronymagasan van az ingerkuszobuk, hogy egyszeru dolgoktol sikidegek lesznek, halalra unjak magukat. ezert gondolom, hogy jobb lenne nekik valami oket erdeklo sport/zene/stb., ahelyett hogy bekes turest varnanak toluk.
Szerintem meg igenis él és sajnos felfelé ível az a tendencia, amiről maszi beszélt. A gyerekeket szó szerint bébi koruktól túlingerlik: zajos helyekre hordják, nem adják meg neki a megfelelő, csendes pihenőidőket, tévét nézetnek vele módszeresen cseszve szét ezzel az idegpályáik normális kialakulásának lehetőségét, megfosztják őket a mozgási lehetőségektől, mert kényelmesebb a villanypásztor, órákra (!!!) kütyüket nyomnak a kezükbe, és nem értik (nem értik vaze!) hogy miért lesz függő a gyerekük pár év után tőle, miért nem érdekli már semmi más a virtuális világon kívül. Miközben pedig el van maradva a mozgásokkal, az azzal szorosan összefüggő beszéddel, hisztis, képtelen megülni tíz percig a fenekén, képtelen tekintettel lenni másokra, rosszul alszik, nem rajzol, hopp, már suli, diszlexiás, írni sem tud megtanulni, megosztott figyelemzavara van, "hagyni kell közben nyomkodni, mert csak úgy tud odafigyelni", elvan a saját kis világában, és megvadul, ha elveszik tőle a tévét vagy a kütyüjét.
Szerencsére még nem minden gyerek ilyen, de mivel még a kütyüzés nálunk gyerekcipőben jár, a gyerekbetegségei most a leglátványosabbak, mondhatnám járványszerűek, és kevesen kaptak még ellene oltást... És ha megfigyeled, kb. nyolc éve terjedt el olyan szinten mondjuk a tablet, okostelefon is, hogy az így felnőtt gyerekeken már látsszon is az "áldásos" hatás.
nem az az abszurd elvaras, hogy egy hat eves kislany maradjon nyugton, hanem az, hogy ezt 3-4 oran keresztul tegye. ertem en, hogy igyekszel jo kis programokat kieszelni hogy lefoglald oket, de mint a tapasztalatod is mutatja, nem minden gyerek szamara elegge szorakoztato, vagy tul hosszu ideig tart, es elveszik az erdeklodes.ezert termeszetesen keres valami egyeb jatekot.
az ovodaban rovid foglalkozasok vannak, es elotte-utana lehet jatszani erdeklodes szerint. az iskolakezdes nagy megprobaltatas lesz, de 45 percenkent lehet 15 percig kiengedni a stresszt.
a 8 evvel ezelotti szulok -gondolom- sokkal erosebben fegyelmeztek a gyerekeiket, mint a mostaniak. a "viseld el, es csend legyen" cimu musor kereteben. en ezt egyaltalan nem talalom jo megoldasnak. amig a nagyok probalnak, talan kicsiket is el kene vinni valami oket erdeklo, es lefoglalo programra.
De hát van már babatévé is, egészen gagyi kis műsorral, csecsemőknek... (egyébként tök mindegy, mit néz, ugyanolyan káros egy picinek még) Na de idejében el kell kezdeni a zombisítást. És még csak véletlenül se kell majd összefüggést keresni hat-hét év múlva ezzel, amikor a harmadik iskolából kell elvinni a gyereket a magatartászavari miatt... vagy hogy a gyerek figyelemzavaros, nyugtalanul alszik, antiszociális, türelme semmi és kütyüfüggő. Á, dehogy. Semmi köze a korai tévénézéshez meg tabletezéshez. Neem.
Igen, igazad van.
Abban igazad van, hogy az ágyon evés a kisebbik baj.
Nos ez is szerintem egy másik őrület, hogy már pár hónapos baba tévét néz, és a szülő, nagyszülő dicsekszik is vele, hogy az ő 3-4 hós unokája már milyen cukin nézi a tévét.
Nem fegyelmezett ücsörgésre kényszerítettük őket. Mindenféle játékot kitaláltam nekik, amit egy óvónéni ajánlott, és minden évben hasonlóképpen építem fel azt az időt, amit ott kell tölteniük. Megfelelő közös játékokkal, ugrálással, tánccal, aztán egy kis pihenéssel, egy kis kajával, viszek sütit, és közösen leülünk megenni.
És nem utolsó sorban egy rendes igazi színpadon táncolnak a gyerekek, igazi színházi környezetben vannak. Volt tavalyelőtt egy olyan ovis csoport, akik úgy nézték a nagylányok táncait, mintha egy előadás lenne, mert gyakorlatilag olyan is.
Nem azt vártuk el a gyerekektől, hogy üljenek békésen órákon át, hanem hogy bírják ki anélkül, hogy felforgassák a világot. Az óvodában, bölcsődében, iskolában is van egy rend, amit be kell tartani ahhoz, hogy ne robbanjon fel az intézmény az össze-vissza szaladgáló, ordítozó, székek tetején lábbal ugráló gyerekektől.
És azt is magyarázom, hogy míg 8 évvel ezelőtt alig volt egy-két gyerek, aki rohangált, mint az eszelős, ordibált, és a szék tetején ugrált, bár inkább azt mondanám, hogy akkor még egyáltalán nem volt. Addig most az idén a 20 kislány közül talán kettő volt, aki nem üvöltött, rohangált, és volt kezelhetetlen már húsz perc után.
Tudom, hogy nem mindenki ül le rajzolgatni, és hosszú órákon keresztül szöttyögni mint az én nagyfiam tette három évesen.
És pont azt mondom, hogy rendszeresen együtt vagyok gyerek csoportokkal évek óta. De úgy érzem, hogy egyre több és egyre kevésbé kezelhető gyerekek vannak. És nem csak én mondom ezt, hanem az óvónők, tanárok is.
Azért szerintem nem abszurd elvárás egy 6 éves kislánytól, hogy amíg más gyerekek fent koncentrálnak a színpadon, addig ő üvöltve rohangál, ugrál a székekre, és amikor azt mondom, hogy gyere sétáljunk egy kicsit, a kertben, akkor elrohan üvöltve, hogy neeeeeeeeeem. Nos ez a gyerek mit fog csinálni szeptemberben az iskolában?
A gyerekek azt is meg tudják tanulni, hogy hol mik a szabályok. Attól még, mert mondjuk otthon vagy a nagyinál lehet ágyban enni, nem biztos, hogy egy étteremben nem képesek viselkedni, ha az ottani szabályokat is tudják. Nem látok abban semmi ördögtől valót, ha valaki ágyba viszi a gyerekének az ételt tálcán, - valljuk be - a mai napig jólesik nekünk is, felnőttként, ha esetleg ágyba kapjuk a reggelit. Ettől még az étteremben nem fogunk megágyazni... :D Egy kétévesnek viszont nem kéne tévét nézni se kajálva, se máshogy... elég durva, ha tényleg óvónő anyuka neveli így a gyerekeit.
Nem győzök szörnyülködni rajta, amikor a fb-ra is kirakják a párhónapos gyerekük tévét bámuló fotóját... utána meg csodálkoznak, hogy a gyereküknek idegi rendellenességeik vannak, hogy elkékülős hisztirohamaik végén elfelejtenek levegőt venni perceken át, vagy hogy képtelenek nyugton maradni öt percig... hát ha már párhónaposan kinyírják az idegrendszerét a rendszeres tévéztetéssel, pihenni nem hagyással, nagyon csodálkozni sem kell a magatartászavarokon.
Mindkét gyerekem 19 hónaposan ment bölcsibe, az egyik 31 éve, a másik 16 éve, de nem fordult elő olyan, hogy kaja közben valahol a szoba mélyén játszottak volna. Szóval 19 hónapos korukra megtanultak normálisan széken ülve, az asztalnál étkezni.
Hétközben otthon vacsizik a gyerek, sőt hétvégén, ünnepnapokon, szabadság idején, és még amikor beteg, márpedig elég sűrűn előfordul általában, hogy egy bölcsis beteg.
Ha azt szokja, és látja a gyerek, hogy leülünk együtt az asztalhoz az anyával, vagy szülőkkel és úgy eszünk, és ez evidens számára, akkor ezt úgy megtanulja, hogy soha nem is kell neki mondani. Ha éhes leül az asztalhoz, és kér enni.
Nálunk akkor volt kivétel ez alól, ha betegek voltak, és ágyban feküdtek, akkor az ágyba kapták az ételt, tálcán megterítve.
Pár hónapja én akkor döbbentem le, amikor egy ismerősöm, óvodapedagógus anyuka az ebédet rendszeresen a 2 éves gyereknek a felnőttek nagyágyán tálalta, mert onnan látja a gyerek a tévét. Nos ettől a gyerektől ne várja senki, hogy az étteremben jól tudjon viselkedni.
A szülő általában az érzelmein keresztül látja a gyerekét, és az a valóság más, mint egy elfogulatlan, adott esetben rosszindulatú vélemény. És amíg léteznek a gyereküktől elbódult szülők,akik nem tudják objektíven szemlélni a csemete ténykedését, valamint vannak a másik oldalon a gyerekkel szemben eleve előítéletes felnőttek, addig sohasem lesz egyetértés.
Maszi, nekem nincs gyerekem -tehat kevesbe vagyok turelmes a gyerekekkel-, raadasul, nekem is poroszos mentalitasom van, mint a magyar emberek tobbsegenek. erted, legyen rend, fegyelem, onkontroll, es egyaltan, halalos kuss! :-) de azert en latom magam kulso szemmel is, tehat azt is, hogy mennyire teves elkepzeles az enyem. meg emlekszem, hogy en is voltam gyerek, akkora mozgasigennyel, hogy alig multam 3 eves, a szuleim elvittek sportolni, hogy kiugraljam magam, abban a remenyben, hogy valamennyire elfaradok, es tudnak egy kicsit kezelni. a batyam igazi "jo gyerek" volt, ha ot letettek egy sarokba ceruzaval, rajzlappal, akkor ottmaradt. en nem maradtam ott. meggyozodesem hogy en is normalis gyerek voltam, meg a batyam is, csak o A tipusu gyerek volt, en meg B tipusu. a lenyeg, hogy gyerek, es nem kis meretu felnott, akitol abszurdumokat lehet elvarni, pl. hogy 3-4 orat uljon nyugodtan, bekesen.
ebben az orszagban, ahol elek, olyan gyerekbarat mentalitas van, hogy az elso evekben a guta megutott, szo szerint. idegbajt kaptam, hogy a gyerekeknek mi minden meg van engedve. pl. az etteremben rohangalnak, (a pincerek profi modon kerulgetik oket), nyaron keso ejszakaig ebren vannak, beledumalnak a beszelgetesbe (a szulok finoman lekapcsoljak oket), es sorolhatnam. de itt olyan termeszetes reszei a csaladnak, amilyet en otthon nagyon ritkan lattam. itt senkit sem idegesitenek a gyerekek, vagy ha igen, elviselik, tudomasul veve, hogy meg gyerek. (ugye, a mentalitasbeli kulonbseg. de ha erosen tulzasba esnek, akkor megfegyelmezik oket). itt nem idomitjak a gyereket, -mint otthon- hogy kismeretu felnott mondon viselkedjen, hanem engedik gyereknek lenni. lassan-lassan nevelik, tudomasul veve a gyerek-szuksegeit, a gyerek-termeszetet, a gyerek-turelmetlenseget, es nem tamasztanak vele szemben abszurd elvarasokat. ez egy nagyszeru dolog. lenne mit tanulnunk...
Nikita, most kivételesen minden egyes szavaddal egyetértek!!!
Kb. 8 éve minden évben segítek egy tánciskolában az évzáró műsor főpróbáján vigyázok a legkisebb lányokra, az ovisokra, elsősökre. A főpróba kb. 3-4 órát vesz igénybe.
Lefoglaljuk őket, először még ülnek és nézik a többieket, hogy mit csinálnak a szinpadon, aztán hagyom őket ugrálni, táncolni, de van rengeteg szinező, ceruza, stb. Amúgy is pörög a dolog, mert nekik is fel kell menni a szinpadra, átöltözni közben, meg esznek, isznak. Játszunk olyant, hogy ki tudja a nagylányokat a legjobban utánozni tánccal, mindenféle játékokat ki szoktam nekik találni. Szóval nem ücsörögni kell nekik fegyelmezetten, hanem nagyon jó hangulatú és jópofa az egész.
Az elmúlt nyolc évben, egyre kevesebb ideig bírják a gyerekek a "gyűrődést". Az első évben még a kicsik csoportja, kb. két óra után kezdte el unni magát, és akkor kezdtek el rohangálni, mint az őrültek.
Az idén húsz perc után, már nem lehetett őket kezelni. Nagyon kevesüket érdekelte bármilyen játék, vagy a színezés, a színpadon lévők, pedig totál hidegen hagyták őket. Egyszerűen nem voltak hajlandóak semmit sem csinálni, hanem úgy rohangáltak, hogy alig lehetett őket összeszedni. És itt csak és kizárólag lányokról beszélek.
Én azt tapasztalom, hogy a mostani gyerekek nem tanulják meg a játszást, az igazi játékot. Hogy a játék nem egyenlő az őrjöngéssel! A rohangálás nem egyenlő a szaladgálással, fogócskával.
Nem tudnak csak úgy leülni, és játszogatni, mert nagyon hamar elunják magukat. És ráadásul azt látom, hogy a szülők se szoktatják erre a gyereket. A legtöbben szülők azt mondják, hogy ha nem mennek egyetlen nap a térre, akkor már nem bírnak velük. Pedig szerintem pont ez a probléma, hogy állandóan valahova mennek, állandóan órákat töltenek a játszótéren, és állandóan tombolnak, és nem tanulják meg mit jelent a nyugalom, a nyugodt játék, a felpörgés utáni lenyugvás.
És ami még szerintem a legfontosabb, hogy a mai gyerekekre nem szólnak a szülők. Nem magyarázva szólnak, hogy a rászólás közben elmondanák, hogy mit miért nem szabad. Hanem egyszerűen csak azért, és akkor szólnak a szülők, ha már őket is idegesíti amit a gyerek művel. De nem magyarázva szólnak rájuk, hanem csak annyit, hogy hagyd abba, vagy ne csináld. De hogy miért ne csinálja, és mi történik, ha csinálja, azt már senki sem mondja el nekik.
Én ezekben látom a hibákat.
Nekem is van két gyerekem, már felnőttek. És van egy unokám.
Imádom a gyerekeket, mindig is nagyon jól tudtam velük bánni. A táncsulival utazni is szoktunk rendszeresen, 20-30 gyerekkel, kamaszokkal, kiskamaszokkal.
Minden gyerek azt enged meg magának amit a felnőttek hagynak neki!
a gyerekbarát éttermekben van játszó sarok és rajzasztal.
A bölcsiben és oviban nem szabad szaladgálva enni... és evés közben játszani.
Ilyesmit csak idióta szülők engednek meg a gyereküknek. Az ovi és a bölcsi biztosan nem.
Ha pár hónappal előbb indul a topik, én is beszálltam volna a "gyerekfényezésbe", mert mi is simán beültünk vele étterembe, nem volt semmi probléma. Ahogy írtátok páran, az volt a "titka", hogy nem volt kirekesztve, beszélgettünk, nevetgéltünk együtt hármasban, amíg vártunk a kajára, esetleg ha már nagyon mehetnékje volt, sétáltunk vele egyet, de soha nem volt zavaró a jelenléte sem nekünk, sem másoknak.
Most épp rossz passzban van, néhány hete ha valami nem pont úgy történik, ahogy ő azt elképzeli, legyen szó bármilyen apróságról, gyönyörű visítós hisztiket produkál, ha meg épp nem hisztizik, akkor keresi az alkalmat a rosszalkodásra. Pedig azt hittem túl vagyunk a dackorszakon, de ezek szerint csak az első hullámon voltunk túl, és most van a következő. Mindegy, mostanában nem megyünk vele étterembe, mert éppen nem étteremkompatibilis a gyerek, remélem hamar túljutunk ezen is :)
Nem tudom,ki mennyi Hofit nezett/hallgatott,de sosem felejtem el,mikor Majakovszkij versmondas alatt ket kis fiu rohangalt,es raszolt,kisfiam ne rohangalj mert elesel
szulo;a nem esik az el
Hofi;de elesik mert elbuktatom
Tovabbi jo szorakozast!!!!!
Olvass vissza,te mondat a gyerekeidnek,hogy de szornyu megindult a gyerekinvazio,de ti bezzeg nem vagytok ilyenek.Az akkori topik sem vegzodott,de ilyenre se olyanra,es ez sem fog.
A kulonbseg talan annyi,mar mondtam,hogy 5 lanyukam van 3-13-evesig,es nem angyalok ,ha meglatjak a vizet,azert megyunk evek ota olyan szalloba,ahol az uszoda a szallon kivul van,nem zavarjak a szallo vendegeket mert nem hallatszik odaig.
Nem kell lebunkozni ,es le gyerek gyulolozni azt aki szeretne kenyelmesen uvoltozes nelkul lenni ott ahol kifizette a gyatyajat,es ha te nem szolsz ra bizony fognak,mert a penzeert nem erre vagyik.
Olvasd el amit Bucimaci irt,a kismotor ,roller csoport duborog az ablak alatt,csak mert te nem tudod megmagyarazni a csemeteknek,hogy masok ilyenkor alszanak.Ha este elfoglalnad oket valamivel,9-ig meg sem nyikkanak,tapasztalatbol beszelek.stb-rol,reggel 6-kor,szerinted az normalis?
A gyerekbarat helyeken,kifesto,rajzolo fuzetek vannak,amig ki jon a kaja[vagy megjobb bufebe menni ahonnan hozni lehet,addig eljatszanak a kifestovel.
Ha az imadni valo ivadek,lefrocskoli vizipisztollyal az uj konyvemet,amit ezek utan kidobhatok,pedig csak akkor vettem,es anyuka bajolog a hodolokkal,es oda se nez,akkor se szolhatok ra?
Mindegy ez a topik sem fog menni az 5-rol a hatra,mint a tobbi hasonlo!
Tőlem nem kapsz fényezésért, de akinek ven ideje 3 évig otthon gyerekezni, az könnyen beszél. Mert a gyerekek 75%-át a bölcsi +tanítja" ezekre. Mert nem reggelizik nem ebédel, nem uzsonnázik otthon mivel még nincs otthon. Nekem 14 hós kora óta bölcsis a fiam, akkor még szinte "tápszeres" volt. Nem volt túl sok időm tanítgatni, max a hétvégén -ami nem sok. Nyilván otthon is tanul, de a legtöbbet mégis a közösségben van. (heti 5 nap/napi 9 óra)
Na majd kapsz Te is, hogy fényezed a gyerekedet. Én ma már fele ennyiért megkaptam a magamét! :-)
:-)
Tanulságul-.. a "kicsim" (18)-- 3,5 évesen ment oviba.. két fiatal óvónőhőz... konkrétan engem lecsesztek az óvónők, hogy miért akar a lányom késsel- villával enni ennyi idősen- amikor ezt nekik még nem kell tudni. hát.. azért akart, mert az ilyesmit otthon kezdi megtanitani a szülő... úgy kb napi gyakorlással...
Mert ugye igy tanul a gyerek.. ha tanitjuk..
Az éttermi viselkedéshez még én hozzátenném... hogy nem az étteremben kell megtanitani a gyereket asztalnál ülve étkezni, hanem otthon. Otthon is megteriteni, leülni az asztalhoz, tiszta kézzel, rohanást és kapkodást eleresztve... nyugodtan.
Otthon sem felugrálni evés közben. A kisgyerek is megtanulja, ha reggelizik- ebédel- vacsorázik, akkor nem a szobájában épiti közben a legotornyot, nem a labdáját kergeti... hanem eszik. az asztalnál ülve. Akinek ezt megtanitják, az nem fog az étteremben sem rohangálni...
Nálad a pont! Abszolút így gondolom én is. Nem a gyerekekkel van baj, ők gyerekek. A szüleinek kellene tudni eldönteni, hogy bizonyos helyekhez, programokhoz elég érett-e a gyerek, érdekelné, lekötné-e annyira, hogy tudjon viselkedni. A játszótéren hadd rohangáljon, a pancsoló medencében hadd pancsoljon, elvégre ilyenkor pont rendeltetésszerűen használ valamit, de ha nem vagyok biztos benne, hogy a gyerekem végig tud-e nézni egy kiállítást pl. úgy, hogy senkit ne zavarjon, akkor nem viszem oda. Illetve ha mégis, és látom, hogy nem bír magával,akkor lelépek vele együtt, és nem kezdem el én osztani az észt, hogy mindenki más legyen az, aki elviseli az én visibáló kölkömet. Engem is így neveltek anno, és ezt szeretném én is továbbvinni.
Ugyanezt csináltam a nagyobbikkal. Vele állandóan jártunk étterembe, érdekes mód le lehetett kötni a figyelmét, és olyan bájos volt hogy többször megesett, idegen asztaloktól amíg vártak az ételre, a nők odajöttek hozzánk hogy kicsit beszélgessenek vele. A szüleim is így neveltek minket. Soha nem felejtem el, amikor a kistesóm alig 3 évesen fogta a kést és a villát, és úgy evett. velünk bárhová el lehetett menni, én is bárhová elvihettem a srácokat, soha nem volt gond. A szabályokat még jelenés előtt lefektettem, ha gond adódott, nyugodtan megfogtam a gyereket, olyan helyre vittem ahol senki nem hallott minket, és megmagyaráztam neki hogy úgy nem viselkedhet. Normális gyerekek lévén, megértették. Idegeneknél nem törtek zúztak, nem ugráltak ágyakon, nem hagytak mindenhol ujjlenyomatot, nem óbégattak ok nélkül, kérdezés nélkül nem vették le a házigazda féltett kincseit a polcokról, az utcán is képesek voltak arra, hogy időseket, kismamákat, babakocsikat kikerüljenek, üzletekben nyugodtan vártak, nem fogdostak össze kirakatokat amikor valami tetszett nekik. Ez mondjuk vérciki, megyünk az utcán, és amikor megállunk kirakatot nézni, elegáns dámák ujjal bökdösik az üveget, hogy nekik az tetszik. Az én gyerekeim a nyelvi nehézségek ellenére megtanulták kifejezni azt, amit mondani szeretnének.
És bárki rájuk szólhatott ha valami hülyeséget követtek el, nem tört össze a lelkivilágom. Az ember társas lény, és mint ilyen, a társadalom is neveli. Ha állatok lennénk, azt írnám hogy falkában élünk, és bizony a többi állat is megmarhatja a kölyköt ha az neveletlen. De nem írhatom, mert azzal több édesanya és édesapa lelkivilága sérül. pedig el kellene fogadni, a gyerek nem csupán a miénk. Elsősorban a miénk, mi hoztuk létre, mi neveljük, de ha a nevelésben hiányosságok vannak, (márpedig mindenkinél vannak), akkor a társadalom is beleszólhat a nevelésükbe, kioktatásként. A gyerek így megtanulja, hogy ha nem alkalmazkodik, nem akként viselkedik ahogy az adott helyzetben elvárják tőle, akkor megszólják. Ettől egy szülő sem lesz kevesebb, sőt, nem hagyja cserben a gyereket sem. Nyugodtan mondhatja utána a gyereknek, hogy én is ezt akartam mondani, de elmondta neked ez az idegen. Máskor ne tedd ezt és ezt. Egy épeszű gyerek ezzel is tanul. A gyereket néhány szülő a saját tulajdonának tekinti, noha ez valótlan. Ha vállaltunk egy gyereket, akkor vállaljuk érte a felelősséget, szelidítsük meg, és engedjük hogy ebben a többi ember a segítségünkre legyen. Nem szégyen a szülőnek, ha előtte dorgálja meg egy idegen a gyerekét. Nem idegenek általi üvöltésre gondolok, hanem a figyelmeztetésekre.
A félrenevelésekről köteteket lehetne írni.