Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Iskolakezdés 2015
2015-07-30 11:541.
Létrehozva: 2015. július 30. 11:54
Tegnapelőtti híradóban panaszkodott arról egy nő, hogy már csak ötezer beiskolázási támogatást kapnak a melóhelyéről a korábbi 35 helyett, és abból ő nem tudja beiskolázni a gyerekét. Egyrészt menjen a fenébe , aki beiskolázási segélyből akarja beiskolázni a gyerekét, másrészt kurva anyját annak az államnak, aki ahelyett, hogy normális fizut adna (kórházi dolgozó volt), segélyekkel machinál. Fizut nem lehet csökkenteni ugyanazért a munkakörért, mindenféle szirszar segélyeket lehet. A gyerekvállalási kedvnek is jobbat tenne szerintem, ha kiszámíthatóak és egyformák lennének a fizetések, nem lenne gyerekes és gyereketlen fizuja között különbség, nem lenne adókedvezmény meg semmi ilyesmi, hiszen ugyanazt a munkát végzik, a munkájukra kapják a fizetést, nem arra, hogy hányat szültek. Ha normális fizu lenne, kiszámítható, akkor mindenki annyit szülne, amennyit el tud tartani és be tud iskolázni teszem azt... Igazságtalan és dühítőek az ilyen kategóriák, hogy ingyenes ebéd, ingyenes tankönyv meg beiskolázási támogatás.....
Itt most nem szólok olyan esetekről, ahol a gyerekvállaláskor adottak voltak a lehetőségek, de jött egy váratlan élethelyzet ami miatt megváltoztak a család lehetőségei. Itt és most csak arról van szó, hogy miért gondolják sokan úgy, hogy az állam, a munkáltató kötelessége gondoskodni az ő gyerekeik iskoláztatásáról és mennyivel ér többet egy adott esetben magasabb jövedelmű, de több gyerekes családban nevelődő gyerek, mint egy, a szülők jövedelmi és egyéb viszonyai miatt esetleg egyedüli. Mert számtalan ilyen család is van, ahol minden jár alanyi jogon, mert a törvény így írja elő, holott csikkzsebből meg tudják oldani. Általában ők azok, akik azon az állásponton vannak, hogy "a családi pótlék még a napközit sem fedezné". Nem hát. Azt nem is arra adják. Igaz, az összege legalább 13 éve nem változott egy petákot sem. De ez egy kiegészítés, nem ebből kell eltartani a gyereket, mert az nem az állam feladata.
Hát ennyi lenne a gondolatébresztőm, ki-ki tegye hozzá a magáét.
Itt most nem szólok olyan esetekről, ahol a gyerekvállaláskor adottak voltak a lehetőségek, de jött egy váratlan élethelyzet ami miatt megváltoztak a család lehetőségei. Itt és most csak arról van szó, hogy miért gondolják sokan úgy, hogy az állam, a munkáltató kötelessége gondoskodni az ő gyerekeik iskoláztatásáról és mennyivel ér többet egy adott esetben magasabb jövedelmű, de több gyerekes családban nevelődő gyerek, mint egy, a szülők jövedelmi és egyéb viszonyai miatt esetleg egyedüli. Mert számtalan ilyen család is van, ahol minden jár alanyi jogon, mert a törvény így írja elő, holott csikkzsebből meg tudják oldani. Általában ők azok, akik azon az állásponton vannak, hogy "a családi pótlék még a napközit sem fedezné". Nem hát. Azt nem is arra adják. Igaz, az összege legalább 13 éve nem változott egy petákot sem. De ez egy kiegészítés, nem ebből kell eltartani a gyereket, mert az nem az állam feladata.
Hát ennyi lenne a gondolatébresztőm, ki-ki tegye hozzá a magáét.
Én nem nagyon mernék semmilyen pénzbeli ösztönzés hatására gyereket vállalni, hanem csak arra, hogy mi magunk próbálunk több lábon állni.
Ebben teljesen igazad van, de kb. sohanapján fog megvalósulni.
Másik meg, hogy így általában, hogy "fizetések" nem is értelmezhető. Vagy Te konkrétan az állami szférára gondolsz?
igaz.
Pont ezért kéne belátni, hogy nem az ösztönözné jobban a gyerekvállalást, ha vannak mindenféle kedvezmények, amik ma még vannak, holnap meg már esetleg nincsenek, hanem ha a munkabér lenne normális, kiszámítható, abból életet tervezhető.
A riport is erről szólt szerintem egyébként. Hogy a kedvezmények afféle alamizsnák egy állam vagy más munkáltató részéről. Ha akarom, adom, ha nem akarom, nem. Az viszont (még?) benne van a munka törvénykönyvében, hogy ugyanazért a munkáért nem adhatnak máról holnapra kevesebb fizetést. Szóval a kedvezményre azt mondhatják, hogy szorri, már nincs rá keret. A munkabérre nem mondhatják ezt. Az pedig mindenkinek járna, aki dolgozik, függetlenül attól, hogy hány éhes száj várja otthon anyucit-apucit.
Anyukam meg jonehany csaladtagom pedagogus szinten. Anyukam tanitott arra, hogy konyvbe nem firkalunk. Kicsi koromtol kezdve nagyon jol tudtam fuzetbe firkalni arrol, mi is van a tankonyvbe, es hanyadik oldalhoz mit is teszek hozza.
En meg anno csak munkafuzetbe irkaltam bele;maga a tanitoneni sem lelkesedett azert, ha valaki a sajat tankonyvebe firkalt. Mivel tobb testverem van, a padlason fellelelek tobb ugyanolyan 1-2-3-4-ik osztalyos firkalatlan olvasokonyvet, matekkonyvet, enekkonyvet, kornyezetismeret-konyvet.
Lehet, azota valtozott a metodika, nem vitatom, en akkor sem szeretek konyvet latni belefirkalva. Es azt is latom, hogy itt Franciaorszagban nem jelent gondot a konyvek kolcsonzese es visszaadasa ev vegen.
Persze, én ezt értem, és jómagam egyet is értenék azzal, hogy a családi adókedvezmény ne ilyen aránytalanul oszoljon meg az 1-2 és 3 gyerekesek közt, de ennek nem én vagyok a megmondója.
Amíg adják, jól jön, elfogadom, de ha megszünetetik, semmiképp nem megyek nyígni sehova, hogy valaki nevelje már fel őket légyszi-légyszi, olyan sokba kerülnek.
Igy van.
Tok gaz az egesz, hogy a magyarorszagi "ingyenes" oktatasi rendszer sokkal tobb anyagi aldozatot var el a szuloktol, mint pl. a francia "ingyenes" oktatasi rendszer.
Magyarorszagon sajnos a szulok tobbsege is normalisnak veszi, hogy kell az oviba vinni a WC-papirt, papirzsepit, fogkremet, szalvetat, az iskolaba a fenymasolopapirt, fizetni az osztalypenzt, a szalagavato jarulekos koltsegeit(tanchoz bali ruha, draga egyen-unneplo,kaja-pia mindenkinek), a ballagas koltsegeit, aztan tanaroknak minden evvege,n ajandek... Franciaknal ilyenek nincsenek. Pedig atlagban Franciaorszagi kereset jobb, mint a magyarorszagi.
csakhogy - hacsak nem szülsz 3-as ikreket - a 3 gyerekes lét előtt egy gyerekes, majd két gyerekes szülőként tengeted az életed
az első gyerek általában még ösztönből jön, az ember szeretne babázni... azután jön a kémény valóság: a kétkeresős család hirtelen egykeresőssé válik, holott hárman vannak.. anyukára több lelki-fizikai teher rakódik, apuka az átlag magyar családban szent tehén, mert ő dolgozik, pszt, ne zavarjuk, mert fáradt.
Ha anyuka sikeresen visszakeveredik a munkaerőpiacra, akkor megbízhatatlan munkaerővé válik, mert a gyerek hol beteg, hol érte kell menni, hol szülői értekezlet van... mivel ő állandóan a szőnyeg alatt kúszik-mászik a munkahelyén, apuka a fő kereső, pszt, ne zavarjuk, ezért anyuka munka után még mos, főz, takarít... az élete kész katasztrófa és még csak egy gyereke van... igen meggondolja, hogy bevállaljon-e még egyet, majd még egyet...
természetesen a te családod nem ilyen, de a nagy magyar átlag így él, nincs rajta mit szépíteni...
Könyvtári és közös könyvekbe firkálni valóban barbárság. Tan- (tan: mint tanulás :) ) könyvekbe viszont értelme van. Én több tanulás-módszertani továbbképzésen is részt vettem már életemben, és persze alapból is tanultam módszertant pedagógusként. Az alap metódusok között van felsorolva az, hogy a saját TANkönyvemben firkálgatok. A címhez megjegyzést fűzök, kérdéseket teszek fel. Lényeget aláhúzok. Kulcsszavakat kiemelek. Megjegyzéseket, kérdéseket fűzök a bekezdések mellé. Ez különbözteti meg a TANkönyvet egy bőrkötéses Mikszáth-összestől a könyvespolcon. Ezért jó szerintem, ha a tankönyv saját, és nem könyvtári vagy továbbadós.
26. hozzászólásodban kérted, én azonnal meg is értettem, és tiszteletben is tartom, de az utolsó trénignacis hozzászólásom még a kérésed előtt a 25-ként született. :-)
En gyerekkent sem firkalgattam soha a konyvekbe-arra a munkafuzet van, hogy firkalgassunk, meg a fuzet. En erre lettem tanitva. Itt Franciaorszagban is erre vannak tanitva a gyerekek, nem a konyvbe firkalgatnak, hanem a fuzetukbe. Nekem eszembe sem jutna konyvbe firkalgatni, es nagyon barbarnak nezem azt, aki konyvbe firkalgat, alahuz, megjegyzest irkal a sorok melle.*En sokat jartam konyvtarban mar gyerekkent, tudtam, megrongalt (belefirkalas is konyvrongalas!!!) konyvert potdijat kell fizetni!
Biztos, hogy lehetne jobban.
"Állam-bácsinak" valószínűleg az a leginkább üdvözlendő, ha sok gyerek születik (ezért a 3-tól támogatja meg alaposabban), ráadásul azok olyan családban, akik amúgy maguk is képesek megfelelő adózott bevétel előállítására.
Bármennyire is igazságos lenne, hogy tőlem elvegyék a teljes családi adókedvezményt, és azt szétosztanák a sok éve munkanélküli gyerekesek közt, hogy jó sok gyereket vállaljanak a semmire, de nem biztos, hogy ez a cél.
Ismét kérem, hogy a topik témájával kapcsolatban szóljatok hozzá. Ha nincs véleményed róla, akkor menj át egy tréningruha kontra más cucc témájú topikba.
KÖSZÖNÖM!
Lehet, hogy azért, mert az éneket sose szerettem, és szívesen szabadultam volna az amúgy steril könyvtől. :-)
Gyerekeimnél van egy halom firkálható munkafüzet, meg néhány könyv, de valóban csak pár darab a leadós, nem hiszem, hogy sok pénzt lehetne rajta fogni, bár sok kicsi sokra megy.
úgy emlékszem, neked is több gyereked van
tedd a szívedet a kezedre: állati nagy meló egy gyereket felnevelni... természetesen csodás öröm, bla-bla-bla, de azért az se véletlen, hogy amióta a fogigátlót feltalálták, azóta kevesebb születik
gyereket bizony régen is aljas számításból szültek (meg mert nem védekeztek hatékonyan): hogy legyen, aki eltartsa őket, amikor öregek lesznek, hogy legyen, aki továbbviszi az üzletet stb.
ma, amikor van nyugdíj, ilyen kényszer (elvileg) nincs
kevesen vannak, aki kedvtelésből, pusztán érzelmi plusszért vállalhatnak, mert nem gond, ha kiesnek a munkából, a favágás részét majd elintézi a személyzet: a legtöbb ember számára a gyerek komoly anyagi teher, fizikai munka, zéró pihemés, ha őszinték vagyunk
ezt részben honorálni nem hülyeség, már ha akarjuk, hogy legyenek gyerekek.. ha nem akarjuk, az más kérdés...
innentől kezdve filozófiai kérdés: fontos-e, hogy magyar gyerekej népesítsék be majd az országot, vagy inkább fogadjunk be bavándorlókat (magam részéről én nyitott vagyok, de nem biztos, hogy mindenki egyetért velem)
azon is lehet vitatkozni, mint írtam, hogy jó-e ez a rendszer, ami most van? igazságos, hogy csak a 3 gyerekesek kapnak igazán jó pénzt? hogy akinek nagyobb a fizuja, az jobban jár? így kell ezt csinálni vagy lehetne jobban?
Én vagyok olyan hülye, hogy a 4% fizetésemelésnek is örülök. :-)
Motiváltatlan dolgozó X Ft plusz pénzért sem lesz lelkesebb, max. ideiglenesen...
Fénymásolópapír rohadt drága és tényleg gáz, hogy be kell vinni.
Lehet, hogy írok is KLIK-nek, hogy küldjenek ők. :-) (Most komolyan bogarat ültettél a fülembe... :-))
Igen, ez így van.
+ én fizetek XY Ft Szja-t havonta, ami 16%, mindezt 2 munkahelyről (adócsalás lehetősége 0 Ft / hó).
Nem élvezetből dolgozom mellékállásban is, hanem azért, hogy a saját családomnak jobb legyen.
Ha sávosan tőlem többet vennének el a magasabb összeg miatt (és osztanák szét mások között), akkor majd hülye lennék 2 helyen dolgozni.
+ megígérem, hogy mindent meg fogok tenni azért, hogy ez a 3 gyerek magát és családját önállóan ellátni képes felnőtté váljon, és ez mindenkinek jól fog jönni, mert ők is majd dobnak a közösbe. :-)
Pont az ált. első kettő a legjobban firkálós kategória. Folyamatosan írnak bele, színeznek, feladatokat oldanak meg. Nekünk nem is volt olyan könyv, amibe ne színeztek, írtak, rajzoltak volna az első két évben. Egy pici még úgy tanul, ha maga is machinálhat egy könyvben. Aláhúzgálták piros-kékkel a magánhangzó-mássalhangzókat, szótagokat jelöltek még az olvasmányokban is, miegymás. Nagyon helyesen! Egy sterilen hagyott könyvben hogy csinálták volna meg mindezt?
és érdekes, hogy pont ezt hozod példának: az énekkönyveim a mai napig megvannak... világ életemben az volt a kedvenc tárgyam, és húsz költözés után se dobtam ki az énekkönyveket... a saját gyerekemnek is énekelgetek belőlük, bár a zömét fejből is tudom. De szeretem őket. Ha tovább kellett volna adnom, elmentem volna a tankönyvboltba, és akár a saját zsebpénzemből is megvettem volna. Magamnak. Gyerekként is.
Az atlaszokat szintén előkapom a mai napig, ha nincs bekapcsolva épp a gép, és meg akarom nézni, hol van valami, amit mondjuk egy utazási műsorban látok... :)
Nem; a riport (és a topik is, úgyhogy hagyjátok kérlek a benti cipő és a macinaci témáját, köszi) arról szólt, hogy anyuka és még rajta kívül millióan úgy gondolják, hogy neki ehhez az összeghez nem kell hozzátennie semmit, és ezt arra adják, hogy őt mentesítsék a költségek alól. Hát nem. Ez egy adHATÓ segítség, semmi több.
Felhívom a figyelmet arra, hogy sokkal többen vannak, akik SEMMI ilyesmit nem kapnak, se cafeteriát, gyerektelenként. Vagy nem multinál, nem állami cégnél dolgoznak. Viszont ugyanúgy nevelnek néhány gyereket. Szerencsés esetben be is vannak jelentve. Legalábbis úgy tudják. Tehát az adókedvezményen kívül semmit sem kapnak, már ha azt egyáltalán igénybe tudják venni.... Trivialnak meg állatira igaza van. Egyáltalán nem egyenlő az elosztás a gyerektelen, egy vagy két, vagy sokgyerekes között. Ha mást nem veszek alapul, csak az adókedvezményt. A gyerektelennek max. a szája járhat. Attól kőkeményen levonják az utolsó petákot is amit lehet. Vigasztald már meg, hogy de ott a cafeteriád, mennyényaralni! És igen; ne az számítson már egy munkahelyen, hogy a hálószobádban hány gyereket kalapálsz össze, hanem az, hogy hogyan teljesítesz a munkahelyeden.
hüm-hüm, most mikro-ba átmenve részben cáfolom magam
igen, ennek az adókedvezménynek vannak komoly hatékonyságcsökkentő hatásai
az egyik beosztottamnak van 3 gyereke, a férje vállalkozó (hüm-hüm, lásd előbbi) ezért ő veszi igénybe a teljes adókedvezményt. ez azt jelenti, hogy 2 ezer ft híján megkapja a bruttóját nettóban
namármost, vezető legyen a talpán, aki őt motiválni tudja... mennyit is kellene pl. emelnem a fizuján, hogy észrevegye?
Még így is fizetünk bőven Szjat, és egyéb hozzájárulásokat, így nem különösebben érdekel, de ezen ne is vesszünk össze. Ha adjék elfogadom, ha nem adják, akkor meg nem fogadom el. Ez nem rajtunk, kettőnkön múlik.
Nem fogok most teljes járulékszámolást végezni, de gondolj bele:
100.000 16%-a Szja 16.000 Ft, 1.000.000 Ft 16%-a 160.000 Ft...(Ez most nem az én családom konkrét összegei, csak példa).
Lejön mondjuk a 160.000 Ft-ból a 99.000 Ft adókedvezmény delikvens még mindig befizet 61.000 Ft-ot a közösbe. Most akkor ki kinek a gyerekét tartja el?
elhiszem, hogy van, aki észre se veszi, ha most iskola miatt be kell dobálni a bevásárlókosárba még zt-azt, de az ország nagy része úgy él, hogy ki van centizve a kaja és rezsipénz és megérzi a tornacipőt, füzeteket, fénymásolópapírt is (és ma már a munkahelyről se lehet elhozni, mint régen, a legtöbb helyen szigorúan gazdálkodnak a papírral)
Azért az általános iskola 1-2 évfolyamán nem sok olyan könyv volt, amit elő kéne venni újra információszerzés céljából, netán lényeget aláhúzni. :-)
És gondolom, lenne még jópár, ami továbbadható lenne. Pl. egy ének könyv...
Ez közgazdaságilag akkor stimmelne, ha nem felosztó-kirovó jellegű nyugdíjrendszerünk lenne.
Addig a társadalomnak érdeke, hogy több gyerek szülessen és ezért ösztönzőket célszerű bevezetnie.
Sok országban létezik ilyen-olyan kedvezmény, ellátás stb. Arról persze lehet vitatkozni, hogy Maon így kell-e ezt csinálni, vagy lehetne jobban, másképp. Szerény véleményem szerint a szociális ellátórendszereknek ma az elsődleges problémája még nem a befizetők hiánya, hanem hogy a befizetők 60-70%-a minimalizálni tudja a befizetését és ezt a rendszer hagyja.
Elhiszem, hogy jól jön, de baromira nem lennétek rászorulva. És rohadtul igazságtalan is, hogy még nektek is jár. Kb. olyan ez, mint amikor átvállalta az állam azt a minimális kis kötelező balesetbiztosítást minden gyerek után (vannak persze nagyobb csomagok is fakultatíve, de most az alapról beszélek, ami már ingyenes, régen meg volt vagy ötven forint) . Szerintem minden szülő kibírt párszáz forintot évente a biztosításra, míg összesen az államnak már milliárdokba került. Az ilyen dolgok ésszerűtlenek szerintem és igazságtalanok is.
Évi: most komolyan! Neked nem esne jobban, hogy azért a munkáért kapjál százezerrel többet, amit elvégzel, mint azért, mert van három gyereked? Nem kibaszottul a saját magánügyed, hogy hány gyereked van? Miért fizetsz azért te kevesebb adót? Miért mások tartják el a te gyerekeidet is? Pl. a gyerektelenek? Engem ez rohadtul zavar anyaként is.