Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Zéró teljesítmény

pompidouenne
Létrehozva: 2015. július 29. 21:14

Sziasztok!


 


Amióta második gyerkőcömmel visszamentem dolgozni, de már előtte is kezdődött, úgy látom teljesen meggajdult a világ.


Azt én értem, hogy nem lehet élet- és versenyképes az a cég, vagy gazdaság, ami úgy működik, mint régen: azaz irodások bementek dolgozni, és a sok kávé és cigiszünet és traccsparti közé beiktattak egy kis munkát...


Manapság viszont úgy látom ennek a brutál ellenkezőjét éljük. Minden normázva, s nem csak a tárgyakkal való foglalatosság, hanem az emberekkel való is, ami nem túl életszerű.


Mostanában, kiindulva a saját munkámból és az ottani elvárásokból, már bárhol járok azon gondolkodom, hogy vajon az ott dolgozók is normában vannak-e? Vajon már a pénztárost is "mérik", hogy hány vevőt szolgált ki, netán hány árut húzott át a kasszaszalagon?! És büntetik, ha alulteljesít? Vagy a hentesáru eladó teljesítményét is értékelik aszerint milyen gyorsan szeletel vagy vágja fel a húst?!


 


Tudtok példákat valós helyzetekre, amik be vannak normázva, s aminek a teljesítési kényszere állandó nyomás alatt tartja  a dolgozókat?!


 


És tudtok olyan foglalkozásokat, ahol nem halsz éhen, van egy tisztes kereseted, de nem suttognak 8 órán át a füledbe, hogy még, még gyorsabban?!


 

  1. 2015. július 31. 15:13126.

    Nem söprök, és meg tudom oldani. Annyi, hogy a pénztáros már végzett, én meg még nem. Ezért - egyesek szerint - lopom más idejét.


     


    Kocsit tolok és abba pakolok egyből. De nem össze-vissza. Tehát, hiába baszta rá a pénztáros a joghurtjaimat a liszt tetejére, csak azért sem fogom először a joghurtot levenni, majd rá a lisztet, mert úgy gyorsabb. Tehát, lopom más idejét... Lecsupaszítva.


     


    "ne szoktasd hozzá a söpréshez a pénztárosokat. ha a tempódban pakolsz, kénytelen lesz lassítani, a földre mégsem szórhatja le. aki meg anyáz a sorban, azt úgyis leszarod."


    Pontosan ezt teszem. :) Nem arról szólt a fáma, hogy nem tudom megoldani, hanem arról, hogy ezzel lassítom a sort, és ez milyen idegegesítő.


    Borsódomb megértette a mondandóm lényegét.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_556636 (124)
    2015-07-31  15:01
  2. Torolt_felhasznalo_799254
    Torolt_felhasznalo_799254
    2015. július 31. 15:02125.

    ollé. :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_785782 (114)
    2015-07-31  12:39
  3. Torolt_felhasznalo_799254
    Torolt_felhasznalo_799254
    2015. július 31. 15:01124.

    cabron, ne már. most mindenáron be akarod bizonyítani, hogy csak söpörni lehet a pénztárnál. nem. többen meg tudjuk oldani, ha kipróbálod a módszereket (nem csak fejben), akkor neked is menni fog.


    amúgy hol vásárolsz általában? írtad, hogy viszonylag ritkábban mész, akkor gondolom egyszerre sokat veszel. akkor érdemes inkább kocsit tolni, oszt abba pakolni egyből. kint meg rendszerezhetsz.


    ne szoktasd hozzá a söpréshez a pénztárosokat. ha a tempódban pakolsz, kénytelen lesz lassítani, a földre mégsem szórhatja le. aki meg anyáz a sorban, azt úgyis leszarod.

    előzmény:
    cabron (113)
    2015-07-31  12:20
  4. Torolt_felhasznalo_799254
    Torolt_felhasznalo_799254
    2015. július 31. 14:58123.

    dehogy. eleve sorban állsz. míg várod a sorod, addig simán lehet rendszerezni pikk-pakk.


    amúgy nemrég elhangzott az a verzió is, és igen, az is működőképes, hogy két szatyrot nyitsz ki egyszerre, és egyikbe a törékenyeket, másikba a mindegyneki-ket pakolod.


     

    előzmény:
    cabron (103)
    2015-07-31  11:47
  5. Torolt_felhasznalo_799254
    Torolt_felhasznalo_799254
    2015. július 31. 14:56122.

    de nem az. én meg tudom csinálni.

    előzmény:
    cabron (102)
    2015-07-31  11:45
  6. Torolt_felhasznalo_799254
    Torolt_felhasznalo_799254
    2015. július 31. 14:53121.

    közel sem mindent.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_140624 (95)
    2015-07-31  11:04
  7. Torolt_felhasznalo_799254
    Torolt_felhasznalo_799254
    2015. július 31. 14:51120.

    baakker mit láttam múltkor!!?? azt is utálom, amikor a bevásárló kocsiBA ültetik a nagy kölyköket (6-8 éves formákat!) oda, ahova jóérzésű pógár a megvásárolni kívánt terméket helyezi, na de hogy a kasszaszalagra ültetik a kisgyereket???????? EZ MI MÁR?? és anyuka meg apuka ott vihog, hogy jajdecuki és néznek körbe, hogy ugye minden vevő cukinak tartja?! közben mozog a szalag, gyerek előtt és után kaják halmaza kipakolva. komolyan elhajítottam az agyam ennél a résznél.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_447735 (92)
    2015-07-31  10:53
  8. 2015. július 31. 13:48119.

    Örülök, hogy valaki érti, amit kifogásoltam. Itt is azt érzékeltetik velem, hogy hogyan merészelek lassabban működni, mint a pénztáros, lopom mások idejét.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_785782 (118)
    2015-07-31  13:14
  9. Torolt_felhasznalo_785782
    Torolt_felhasznalo_785782
    2015. július 31. 13:14118.

    Igen, ez biztos. Én is ezt érzem. 

    előzmény:
    cabron (117)
    2015-07-31  13:02
  10. 2015. július 31. 13:02117.

    Mi is ketten nyomjuk. :)


    Ettől függetlenül a szisztéma nem jó, és ha mégis egyedül vásárolok, vagy valamiért nehézkesebb a dolog, ne kelljen már szarul éreznem magam, csak mert nem haladok olyan gyorsan, mint a pénztáros. Neki azért sebesség szempontjából egyszerűbb dolga van.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_785782 (116)
    2015-07-31  12:58
  11. Torolt_felhasznalo_785782
    Torolt_felhasznalo_785782
    2015. július 31. 12:58116.

    Ja-ja, ott sincs sok idő. Mondjuk mi ketten szoktunk vásárolni, igy azért gördülékenyebb. Általában a nagyobb és nehezebb dolgokat tesszük fel először a szalagra, a végén az apraját, és ebben a sorrendben is tudjuk bepakolni, igy viszonylag gyorsan tudunk haladni.


     

    előzmény:
    cabron (115)
    2015-07-31  12:48
  12. 2015. július 31. 12:48115.

    Igen, amúgy én is így szoktam, de azért a kocsiba visszapakolásnál sem mindegy, hogy mennyire kell ömlesztened az árut. Ilyenkor sem árt, ha egy kicsit rendezgetsz.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_785782 (114)
    2015-07-31  12:39
  13. Torolt_felhasznalo_785782
    Torolt_felhasznalo_785782
    2015. július 31. 12:39114.

    Szerintem ezek a rendszerek arra épültek, hogy a bevásárlókocsiból kipakolsz a szalagra, aztán visszapakolásnál ugyanúgy a kocsiba gyorsan visszapakolsz, fizetsz, kocsit kitolod a parkolóba és ott kényelmesen elszortírozod a kocsi csomagtartójába. 


    Minden más esetben már borul is ez az elgondolás.

    előzmény:
    cabron (113)
    2015-07-31  12:20
  14. 2015. július 31. 12:20113.

    De nem érted, hogy nem az előre kinyitott táskán van a hangsúly?


    Hiába nyitottad ki előre, ha a pénztáros a nagy gyorsaság hevében rábassza a liszt tetejére a joghurtjaidat (ugyanis egy idő után már képtelen vagy tartani a tempót, hisz eleve lassabb valamit betenni RENDSZERBEN egy táskába, mint ahogy a pénztáros dolgozik), máris kénytelen vagy "tökölni" azzal, hogy szépen kiveszed a lisztet a joghurtok alól, hogy mindkettő a megfelelő táskába kerüljön.


    Ha ugyanazt a tempót akarod tartani elpakolásnál, mint a pénztáros, akkor marad a söprés. Ha meg a rendszerhez tartod magad, akkor meg "tökölsz".


    A lényeg, hogy egy bazi nagy marketing fogás, hogy állati gyors a pénztárnál a kiszolgálás. Vagy gyors, de kényelmetlen, vagy a vásárlónak nyugodtabb, kényelmesebb, viszont akkor nem is annyira gyors. De szerintem qurvára nincs szükség erre az őrült tempóra.


    De, hát mindenki maga úgy cseszi szét az idegrendszerét a rohanással, a türelmetlenkedéssel, ahogy akarja.

    előzmény:
    ezanick* (104)
    2015-07-31  11:51
  15. 2015. július 31. 12:15112.

    Evvan. Es ma is megyek. Sietok, Reszkessetek :)


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_447735 (111)
    2015-07-31  12:13
  16. Torolt_felhasznalo_447735
    Torolt_felhasznalo_447735
    2015. július 31. 12:13111.

    Ez szornyu!

    előzmény:
    ezanick* (109)
    2015-07-31  12:10
  17. 2015. július 31. 12:12110.

    Jah es aproban fizetek. Amit evek ota perselyben gyujtogetek. De ezt csak akkor, ha nagy sor van. Ha senki nincs mogottem, akkor nem. Kivarok. 

    előzmény:
    ezanick* (109)
    2015-07-31  12:10
  18. 2015. július 31. 12:10109.

    Aha, sot vissza is szaladok 3-szor legalabb, mert elfelejtettem valamit. S az eltarthatosagot is ott nezegetem :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_447735 (108)
    2015-07-31  12:06
  19. Torolt_felhasznalo_447735
    Torolt_felhasznalo_447735
    2015. július 31. 12:06108.

    Fogadjunk te az a fajta vevo vagy,aki nem kesziti ki elore a kartyajat,vagy nem szamolja ki elore fejben, hogy mennyit fog fizetni es nem keszited ki a megfelelo mennyisegu keszpenzt!


    Ott szoszolsz a buxaddal es akkor kezdesz keresgelni,mikor a penztaros kimondja a vegosszeget!


     


    Ez  t u r h e t e t l e n! :szajhuzosesmeggfedosordogsmile!

    előzmény:
    ezanick* (104)
    2015-07-31  11:51
  20. Torolt_felhasznalo_447735
    Torolt_felhasznalo_447735
    2015. július 31. 12:01107.

    Nyitne kene egy topikot "Miert mindig a leglassabb penztarost valasztom?"  -cimmel.


    Esetleg:"hogyan valasszunk gyorsabb penztarost a boltban"


    Vagy: "az idealis bolti sor ismetvei"


    -cimmel.

  21. 2015. július 31. 11:57106.

    Raadasul ott hanyan benaznak, mast utnek be, toroltetni kell :) s ugye veszel egy alkoholt, mar hivni kell a kartyas embert, hogy elmultal 18... Szerintem nem lesz gyorsabb a vasarlonak, max kevesebb embert kell alkalmazni. 

    előzmény:
    ladybird65 (101)
    2015-07-31  11:35
  22. Torolt_felhasznalo_447735
    Torolt_felhasznalo_447735
    2015. július 31. 11:56105.

    Hat ez az,ki kene irni,hogy a rendszerezes tiltott!

    előzmény:
    cabron (103)
    2015-07-31  11:47
  23. 2015. július 31. 11:51104.

    Nem tartom fel, mert a taskak nyitva vannak. Nem akkor keresgetem melyikbe is pakoljak. Raadasnak ugy teszem a szalagra, hogy sorban ugy jojjenek. Ha csak a kocsiba dobalnam, akkor sem tartana rovidebb ideig. Akkor lenne tokoles, ha ott kezdek el filozni tajta melyikbe is tegyem, meg akkor nyitogatnam a taskakat stb. 


     

    előzmény:
    cabron (103)
    2015-07-31  11:47
  24. 2015. július 31. 11:47103.

    Erről beszélek! Ez már rendszerezés, tehát tökölés, ergo feltartod a sort.


     

    előzmény:
    ezanick* (87)
    2015-07-31  10:05
  25. 2015. július 31. 11:45102.

    Basszus, úgy csináltok, mintha nem láttatok volna még kasszát. Hát milyen kis lepkefignyi hely van a cuccaidnak? Tizedakkora, mint, amekkora helyre a szalagra felpakoltál. A pénztáros meg százhússzal húzogatja a vonalkódokat és söpri le az árut arra a lófasznyi helyre.


    Esélytelen, hogy azzal a tempóval ugyanazon rendszer szerint és abban a sorrendben tudj elpakolni.

    előzmény:
    abak (90)
    2015-07-31  10:37

Címlap

top