Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Számítógép-őrület
Létrehozva: 2015. július 22. 08:08
Sziasztok!
Három gyerkőcöm van, akik a nagyanyjuknál töltik a nyarat. Egyszerűen nem lehet velük bírni, egész nap a gép előtt ülnek, sehogy nem lehet őket felállítani. Én meg egy szót sem szólhatok, örüljek, hogy nem kell nekik a napközibe menni, pedig legszívesebben oda küldeném a lókötőket. Mi lesz így velük, teljesen el fognak tunyulni.
Ötlet?
Előre is köszönöm, ha tudtok tippeket.
Aláírás: egy vidéki elkeseredett anyu
Egy iskolás egyébként már többet mesél a napi történésekről, mint egy ovis, és ahogy halad a felnőttkor felé, úgy lesz egyre nagyobb igénye a dolgok, sérelmek kibeszélésére. Viszont tényleg nem szabadna helyettük megoldani a sérelmeket, nem kéne másik anyukát is stresszelni vele, hogy jaj, ma csúfolta a lányomat a lányod, tedd már helyre stb. Helyreteszik ők azt maguktól is, ha hagyják nekik, sokkal jobban, mint a felnőttek. A másik jelenség, ami ebből szokott következni: ha egy szülő belefolyik ezekbe, egy felnőtt sérelme sokkal tovább tart, mint egy gyereké. Vagyis: a gyerekeink már másnap kibékülnek, harmadnapra meg nem is emlékeznek az egészre, boldogan játszanak együtt. A szülő meg még két hónap múlva is azzal a szemmel néz a bepanaszolt anyukára, hogy na, ennek a lánya szólta le a lányom új farmerét, a kis elkényeztetett béka. A legdurvább eset, hogy a két szülő össze is veszett a lányaik cicaharca miatt, és míg a lányok már régen kibékültek volna, a szülők már szó szerint nem állnak egymással szóba és már a gyerekeik se játszhatnak egymással, eltiltották őket... (ez már az off offja lesz: kicsit olyan ez, mint az anyós-effektus: a nő elmondja az anyjának az aktuális balhét. Még aznap kibékülnek miegymás a férjével ;), de anyósban ugye megmarad a sztori, a tüske, az utálat... és ez dagad-dagad, amíg ki nem alakul a permanens anyós-vej konfliktus.)
Bocsánat a kitérőkért, de úgy látom, indítónk szintén nem mer már visszajönni... kár egyébként.
Nagyon lájkolom. Azért tennék egy kis kitételt: még egész apró volt a lányom, amikor olvastam egy olyan részt gyerekpszich. tanulmányban, hogy a kisgyerekek még nagyon a jelenben élnek (és ezt tapasztaltam is). Ha az oviból elhozzuk őket, nem kell őket "visszalökni" az oviba az olyan típusú kérdésekkel, hogy mit játszottatok és mi volt az ebéd. Hagyni kell a jelenben lenni, mert ő ott szeret. A jelenben is lehet találni beszélgetni valót, akár az oviban hazafelé úton is meg lehet beszélni azt, amit éppen látunk, hallunk, amin éppen gondolkodunk, lehet mesélni is, nem kell görcsösen infókat vadásznunk a múltból. A "mi volt az ebéd" amúgy is a legtehetetlenebb kérdés egy szülőtől, mert igazából egyrészt tökmindegy már délután, másrészt meg tényleg az lenne egy ovis életének is a legfontosabb pontja, hogy tejbegríz volt-e vagy főzelék? Persze, hogy nem. Szóval - mivel szerencsésen - ezt még idejében olvastam, utána tudatosan figyeltem is erre, és valóban: a gyerekem tényleg jobban szeretett a jelenben élni, mint a múltban. Aktuális dolgokról beszélgettünk tehát az oviból hazafelé, de lényeg, hogy beszélgettünk. :) Nyilván, ha valami mélyen nyomasztotta, elmondta, de nagyon ritkán fordult elő olyan, hogy múltbéli eseményről számolt volna be az ötéves. Ha mégis, az már tényleg jelentőségteljes dolog volt, és bizony érdemes volt rá odafigyelni, a végére járni.
Ezzel kapcsolatos a következő észrevételem: a szülőknek nem kéne belefolyni a gyerekek közötti csatározásokba utólag. Nekem még a mai napig, kisiskolában is van olyan szülőtársam, aki képes (volt, mert leállítottam igen gyorsan) nekem szólni arról, hogy a gyerekeink min vesztek össze a suliban. Egyrészt: az én gyerekemet is biztosan érik kisebb inzultusok, de nem hozza őket haza nekem, megoldja ott helyben, nem tőlem várja, hogy majd kisírja magát nekem itthon, és én majd jól rendbe vágom a tízéves kis társait. Ha végképp nem tud zöld ágra vergődni egy kispajtással, mert annyira reménytelen, akkor faképnél hagyja, nem barátkozik vele. Ha megoldható a konfliktus, megoldja, de esze ágába sem jut tőlem várni a megoldást, pláne nem felhívatni velem a másik szülőt, hogy neki mit csúfolkodott vagy tudomisén mit tett vagy nem tett a gyereke. Mint kiderült, fenti anyuka napi szinten órákon át hallgatja a gyereke iskolás sérelmeit, és én ugyan leállítom, hogy baromira nem fogok belefolyni a gyerekeink iskolai interakcióiba, amit ráadásul csak egyik szemszögből hallott ő is, de szegény gyereke: erre van nevelve, hogy egész este siránkozzon, és még anyja is vele együtt utálja a többieket? Hát lehet, hogy ennél már a számítógépezés is jobb... :D Minden relatív, ugye... :D
Azt hiszem tényleg az a legnagyobb baj sokszor, hogy amíg pici a gyerek már akkor sem igazán foglalkoznak vele. Úgy gondolja a szülő, hogy ha megvesz neki ezt is, azt is akkor ezzel kimerítette a gondoskodást, a gyereknevelést. Pedig addig lehet "alapozni" a gyereket, amíg otthon van a szülővel. Ahogy közösségbe kerül, már jönnek a másfajta benyomások és ha nincs egy biztonságos, szilárd alap nagyon könnyen borulhat minden.
Az óvoda sem merülhetne ki abban, hogy reggel elviszem a gyereket, délután meg hazahozom, esetleg elviszem egy játszótérre, ott berakom a homokozóba vagy a hintába. Sajnos sokszor maga a szülő fojtja el a gyerekben a kommunikációt...szegény gyerkőc mondaná ezerrel, mi történt, mit csináltak, mit ettek, a Pisti hogy viselkedett vagy a Juditka nem aludt, hanem sírt és milyen jó lenne otthon anyával vagy apával is játszani azt a játékot, amit az oviban - a szülő válasza sokszor: jaj hagyjál már, millió dolgom van. Pedig sokszor elég lenne csak pár perc, egy félóra, óra - nem szalad el a mosatlan és a vacsorára is türelmesebben várna a gyerek. De hát a szülő elfoglalt. És szép csendben kialakul a gyerekben, hogy a szülő nem kíváncsi rá, nem kell beszámolni mindenről, úgysem érdekel az senkit a családban.
Aztán ha majd esetleg középiskolás korban (vagy jobb esetben előbb) "eltéved" egy szülői értekezletre, igencsak meglepődik...a jegyeken és a viselkedésen egyaránt. Hogy de az ő gyereke.......
Sose értettem pl. hogy a szülő miért csap le az osztálynaplóra mint a héja az áldozatára...aztán persze kiderült, nincs beírva az ellenőrzőbe a jegy, nem szól a gyerek otthon, hogy gáz van valamelyik tantárggyal, stb. És még ezer meg ezer ilyen dolog van, apróságoktól kezdve a nagyobbakig - csak akkor néz nagyot a szülő, amikor már nagy a baj és nem érti.......
Nekem apukám ilyen... amikor a katonatörténeteit meséli egymás oldalát fogjuk a röhögéstől.
De a pelék kiköltöztetésének módszereiről is úgy tud beszélni, hogy ötödszörre is röhögök rajta...
Ha a 3 közül akár csak az egyik gyerek vevő rá, akkor az ő jókedve ráragadhat a többire is.
Az összes gyerekünk ismeri az összes gyerekkori csinytevésünket és az orrunk alá is dörgölték amig kamaszok voltak.
Nem baj az- szerintem- ha a gyerekek tisztában vannak azzal, hogy a szülő is ember.. sőt gyerek is volt és nem tökéletes.
Igen... nagypapa saját gyerekkori sztorijain a régi tanítójával... hát sikítva röhögünk, ha felidézzük... a mai napig. :) Igaz, hogy nagyon egyéni stílusban tudott mesélni, és ha látta rajtunk, hogy vesszük a poénjait, akkor kicsit rá is játszott, annyira, hogy a végén már tényleg az oldalunkat fogva fetrengtünk a röhögéstől... de jók is voltak ezek... aztán persze komolyabb, sírósabb történetei is voltak a háborús időkről, a testvére elvesztéséről, az éhezésről... de ezek is mind értékesek voltak... :)
A lányom is szereti, ha a múltról beszélek, de azért fontos szerintem az is, hogy "csepegtessek" neki azért aktuális infókat is... hogy jobban megértse a világot. Ez nagyon sok mai gyereknek hiányzik, ez látszik a szókincsükön, a világlátásukon, a műveltségükön... kicsi korban a mese, aztán az igaz történetek... nagyon fontosak.
Beszélgetni mi is szeretünk... volt azért amikor annyira mondták, hogy belealudtam..
De nagyszülőkkel beszélgetni... vagyis inkább meséltetni őket..... én imádtam. Volt amikor a nagyanyám hajnalig mesélt... főleg arra voltam kiváncsi, hogy milyen volt amikor a nagyim kislány volt.
Apai nagyim, volt a "tisztességes polgárlány"--- (esete a csendőrrel) .. hihi.. jó.. ezek már főleg kamaszkori emlékek, amikor mama a saját lánykorán keresztül akart minket erkölcsileg tanitani.
Szerintem egy gyereknek érdekes is lehet, ha a nagyszülők mesélnek a saját gyerekkorukról... persze nem a bezzegazénidőmben-. stilusban... mert azt utálják a gyerekek... Hanem inkább úgy, hogy az unoka felfedezze.... jééé a nagypapa is volt gyerek.. és még rosszalkodott is.
Így igaz. A játékszabályokat először a szülőtől tanulják. :) De pont a leg"triviálisabb" ;) dolgot hagytuk ki: a beszélgetést. Nagyon jól el szoktam csacsogni a lányommal, ha épp olyanunk van. És én is úgy nevelkedtem, hogy a szüleim bevontak a családi megbeszélésekbe, a mindannyiunkat érintő kérdésekről közösen döntöttünk, a mi véleményünket is meghallgatták a húgommal. Ezt reflexszerűen másolja az ember... és ez szerintem nagyon jó dolog, hogy a gyerekeket is embernek nézik, kíváncsiak a véleményükre. Egy könnyed csacsogás pedig egy limonádé mellett anya és lánya között: szerintem van annyira élvezetes, mint a játék a gépen... :) és ez nem zárja ki, hogy utána meg apával videojátékozzon is egyet, ha akar. :) A mérték a lényeg. :) (nálunk éppen most strandolás folyik, abban én nem veszek részt... szabad akaratomból... :D ) de hazajöttek, majd csacsogunk... :D meg biciklizünk egyet, kicsit már jár a szél...
Irták páran a társast, a kártyát....azt is a szülőknek kell megtanitani. .
mi pl nagyon szeretünk römizni... a gyerekek már 5 évesen ismerték szabályokat.. és elszámoltak 51ig. A kártyát még nem tudták megtartani, ezért ott volt mellettük a kisszéken kiteritve... vicces volt nagyon. Jobban szerették mint a társast, mert marha büszkék voltak magukra, ha meg tudtak verni minket.
Manapság már tényleg annyi minden van, amiről mi még nem is álmodhattunk, mégse élnek vele sokan. Jól felszerelt játszóterek, sportolási lehetőségek a tereken, sétautak közben. Több bicikliút. Internetről elleshető kreatív ötletek a lakberendezéstől a kézműveskedésen át a gasztronómiáig, amiket utána fizikailag lehet megvalósítani a két kezemmel. Csak fel kéne őket villantani, és élni velük...
Mi egy kánikulai napon a nagymamáméknál a régi kiskádunkat engedtük teli vízzel slaggal (hol voltak még a praktikus gumimedencék), hogy délben felmelegedjen a napon, és délután pocskolni tudjunk benne meg vízipisztolyozni egymást. Sárból patakmedret gyártottunk, majd kannából felöntöttük vízzel, a homokozó ugyanis árnyékban volt délután. Szerepjátékokat játszottunk, parodizáltuk az akkori énekeseket a testvéremmel, ki kellett találni, melyik hírességet vagy rokont utánozzuk épp. Fogóztunk, bújócskáztunk. Ebédre és vacsorára behívott minket a mama, nem kellett tukmálnia az ételt, megjött az étvágyunk. :) Most mindezek ugyanúgy adottak maradtak, de sokkal több lehetőség megnyílt a modern kor által. Mégis önként mondanak le sokan róla egyetlen szórakozási forma kedvéért. Mert valóban nem próbáltak még ki mást...
Erre most térek vissza: a gépfüggőség pont nem a HHH-s gyerekek jellemzője. Azon egyszerű oknál fokva, hogy legtöbbjüknek nincs is otthon számítógépe a legszegényebbek közül. Akik esetén konkrét szenvedélybetegséggé fajult a dolog (pszichiátria, magántanulóság, évismétlés és egyéb finomságok), azok kifejezetten tehetős család gyerekei voltak, és tíz esetből kilencszer nem is nálunk kezdték a középiskolát, hanem esetleg egy jónevű gimiben... csak ott nem kaptak lehetőséget a többszöri évismétlésre, így kerültek hozzánk. Nálunk is vannak gondok, hajjaj, de ez inkább a közép- és felső réteg problémája. Új ájfonra, iskolába is behordott, saját internettel ellátott laptopra ugyanis nem a mélyszegénységben élőnek van lehetősége. És ettől még az ő szüleik is lehetnek tájékozatlanok vagy olyanok, akik nem törődnek a gyerekeikkel. Ebben a rétegben is van olyan, aki annyit dolgozik, hogy fogalma sincs, mit csinál közben a gyereke. De középiskolás korban már - szintén nem én mondom, hanem pszichológusok - nem lehet érdemben nevelni a szülőnek. Akkor már csak szüretelni lehet a korábban befektetett (vagy be nem fektetett) törődés gyümölcsét. Ezért "vészmadárkodtam" itt ennél a témánál, hogy talán nem kéne idáig eljutni. Az utópiák is azért íródnak, hogy a meglévő, ám eltúlzott tendenciákat látva még idejében fejünkhöz kapjunk: talán még most kéne irányt váltani.
Egyetértek!
szerintem nagyon jól leirtad.
én is arra gondoltam, hogy a gyerekek nem tanultak meg játszani.
nem mondom , hogy én mindent tökéletesen csináltam... mert pl sosem tiltottam a szgépet.... soha. annyit gépeztek amennyit akartak.
De ebben a korban a lányok pl imádtak különféle kis ékszereket késziteni kásagyöngyből vagy fonalból. Dekopázst késziteni, vagy üvegmatricázni...
De folyton kitaláltak valamit...
Megtanultak himezni is. Én nem tudok kötni és horgolni, de az összes többihez nem kell valami hatalmas kézügyesség, hogy egész jó kis munkákat állitson elő a balkezesanyu is.. és lehet a gyerek ügyesebb lesz.
A fiúknak meg ott a lego- vagy az autómodellek... amikből kicsiknek meg kiskamaszoknak való is van .. az enyém fiam imádott ezekkel kütyülni.. volt amit több napon át épitett- festett. De kreativ nagypapi megtanitotta faragni is.
De az tény, hogy ezekre meg kell őket tanitani. Maguktól nem ismerik..
Még egy teljesen szubjektív kiegészítés, saját vélemény: azt írod, Amarynda, a férjnek is lehet ez szórakozás, nem biztos, hogy pótcselekvés. Hát szerintem, ha egy életerős, középkorú, feleséggel és három egészséges gyerekkel megáldott férfinak az a legjobb szórakozása, hogy gagyi játékokat nyomkodjon a neten, az nagyon is hogy kompenzál valamit, nagyon is menekül valami elől. El nem tudom képzelni, hogy egy normális, felnőtt férfinek ez legyen a fő szórakozása. Azt pedig önző dolognak tartom egész egyszerűen, ha valaki három gyerek apjaként is megengedi ezt magának és még akkor sem kap a fejéhez, ha a gyerekei is olyan tüneteket mutatnak, hogy belőlük is súlyosan elhízott gépmániás legyen. (nem napi félóráról beszélek természetesen) Ha nem fogja a gép előtt zombuló gyerekeit a hóna alá, és viszi ki őket egy erdőbe sétálni. Vagy nem vesz rollert és uzsgyi ki a bicikliútra reggel velük. (Itt is negyven fok van nappal, de reggelente és estefelé simán ki tudunk menni bicózni, görizni... mindennap.) Maradjon örökifjú agglegény, és püfölje a gépet halála napjáig, ha az élete álma, de ne neveljen így három gyereket (de egyet se). Ha pedig már van neki, akkor viselkedjen felnőtt férfi és apa módjára. Ez ugyanis innentől kezdve már nem választás, hanem kötelesség.
Ha elolvasod, amit írtam, láthatod, hogy kérdéseket tettem fel, amiket jó lenne átgondolnia a t.i-nak. Nem mondtam, hogy tiltsa meg a férjének a gépezést, de kérdezzen már rá, hogy szerinte milyen példát ad ezzel a gyerekeinek. Nem gondolom azt sem, hogy nálam van a bölcsek köve, vagy hogy én tökéletesen csinálnám ezt a szülőség-dolgot. De nem is rólam volt szó, nem az én életemről. Nem bezzegeltem, nem is én kértem tanácsokat, hanem kérdéseket tettem fel. Annak okán, hogy t.i-t zavarja ez a helyzet. Ha zavarja, tisztázni kéne az okokat. Ebben próbáltam segíteni.
A tapasztalataimat se azért mondtam el, mert kioktató akartam lenni, hanem mert látva látom, hogy ilyenkor még tudna tenni valamit a változásért (amire neki magának van igénye!), ugyanis később egy 16 éves gyerek már maximum rávágja az ajtót, de hallgatni nem fog rá. Nem akkor kell elkezdeni a nevelést. És tudom, hogy nem minden még így sem a példamutatás, a nevelés, de akkor legalább ő mindent megtett, ha nem rajta múlik az esetleges későbbi deviancia (egyébként minden ok nélkül bekövetkező lázadás is elég ritkán van, bár nem vonom kétségbe, hogy nálatok így volt).
Megy a kattogás a hírekben, magazinműsorokban is állandóan: a mai gyerekek elhízottak, nem mozognak, még a sportpályán is a mobiljukat nyomkodják. De könyörgöm: ha kétéves korukban a kezükbe nyomják az első kütyüt, és nem is mutatnak nekik másféle lehetőségeket, akkor ez miért csoda? Ha egy gyereknek napi igényévé válik a mozgás, akkor szinte ki is követeli magának ugyanúgy, mint a gépezést a gépfüggő gyerek. És megint odajutottunk, mint az elején: ebben nem lehet felnőtt mércével mérni a gyereket, mert neki még fejlődésben van az idegrendszere. Az olvasás nem roncsolja az idegrendszert, de a többórás gépezés igen. Ne hidd el nekem bemondásra, olvass utána! Ha meg annyira nem érdekel a téma, hogy utánajárj, akkor kérlek, ne hirdesd, hogy nem káros... mert az.
Valaki írta, hogy ez még nem függőség. Remélem, igaza van. De a hangsúly a MÉG-en van akkor is. A szülő felelőssége, hogy ne is legyen azzá, mert akkor már meg fogja haladni az ő erejét a legyőzése. Sokszor a szakemberét is.
Igen, Amarynda, írtad már többször is több topikban, hogy szeretsz hosszasan gépezni, tévézni, ám te nem is kértél tanácsot ebben az ügyben amiatt, mert zavart volna ez téged. A topiknyitó meg kért. Ha őt zavarta az a mennyiség, amennyit a gyerekei a gép előtt töltenek, biztosan oka van erre, és még tanácsot is kért, ezért írtam le a véleményem. Kéretlenül nem tettem volna.
Gyerekekkel kapcsolatos topikokban is többször kijelentetted már, hogy túl van lihegve ez a téma, és nem baj, ha egy gyerek sokat tévézik vagy számítógépezik, ez viszont nem így van, és ez már nem vélemény, hanem tény, emiatt szokott zavarni, ha olyan helyekre is beírod, hogy semmi gáz ezzel. De igenis van gáz ezzel, és oké, nem akkora és nem olyan visszafordíthatatlan, mint a drogozás, de felesleges is ezzel összehasonlítani. Kb. olyan, mintha azt mondanám, egyél nyugodtan romlott ételt, mert még mindig jobb, mintha mérget falatoznál. Attól még, hogy létezik még rosszabb is az eredetinél, attól még nem kell egy szintén rosszat helyesnek elfogadni. Szóval, ha egy kisgyerek túl sokat ül a virtuális világ előtt, akkor az igenis rossz hatással van a fejlődésére, és ez nem az én véleményem, számtalan tényszerű tanulmányt olvashatsz róla szakemberektől. És biztos, hogy rosszabb lenne, ha helyette drogozna vagy vagdosná magát, de felesleges ezt idekeverni, ha egyszer a gépezés az adott család problémája.
Ha a barátnőd azon panaszkodik, hogy el akarja hagyni a férjét, mert az iszik és minden este elalszik mellette részegen, akkor azt mondod neki, örülj, hogy nem a kocsmában iszik, hanem melletted, meg különben is, drogozhatna is? Nem elég, hogy őt zavarja az, ami van?
Én is ezzel kezdtem.
Hagyd, magával társalog.
Kicsit túlliheged a dolgokat.
Itt nincs szó semmilyen szenvedélybetegségről, mindössze arról, hogy a gyerekek a nagyinál órákat töltenek a számítógép előtt.
Eltelik az az idő, amit a nagyszülőknél töltenek a szünetben. Hazamennek és visszaáll minden a régi kerékvágásba.
Abból meg ne vonj le általános következtetéseket, amit a saját iskoládban tapasztalsz. Hisz, mint ahogy már többször írtad, tele van gyenge képességű, hátrányos helyzetű gyerekkel.
ne vigye oda a gyerekeket ha nem tetszik ahogy a nagyszulok torodnek veluk.
hol vannak kepek roluk?
Igaz, nem számszerűsítette a gépezéses órák számát, csak annyit írt, hogy egész nap...
Amúgy ha apuka meg anyuka megtehetik, akkor a gyerekek miért nem? Pedig zavarja valamiért. És ha megnézzük a gyerekek testfelépítését, akkor nem a nyári szünet alatt szoktak rá az egész napos gépezésre.. Így meg pláne gáz a nagyszülőt vádolni. Neki kéne tán helyre hozni, amit a dzülő elbaltázott? Szép. Csoda, hogy még vihetik oda a kölkeket.
Furcsan iteled te meg a dolgokat. a feleseg tiltsa meg a ferjenek hogy ne logjon annyit a gepen? milyen alapon? es ha a ferj ezzel nem kompenzal hanem ez a szorakozasa akkor mi van?
nem mindenki akar se sportolni se tarsasozni se olvasni.
en imadok olvasni ellenben sose sportoltam , gyerekkoromban sem tarsasoztam es soha nem baratkoztan korombeliekkel. remekul megvoltam nelkuluk. eszembe se jutott se a femepito se a lego.
probald megerteni hogy nem vagyunk egyformak. a ferj felnott ember ha o igy erzi jol magat akkor a felesegenek erre edeskeves hatasa van. mellesleg nem kene etalont csinalni hogy mindenkinek ezt es ezt kell csinalni MERT EZ A HELYES.
neked igen , neki meg nem. es arrol se volt szo hogy a ti. gyerekei 15 orat gepeznek naponta.
amikor en nyari szunetben voltam reggeltol estig olvastam. gyakran 15 orat es neha a paplan alatt is titokban ejjel. ez is fuggoseg volt? ja es rengeteg olyan konyvet olvastam pl. 12 evesen Bocacciot Zolat es kicsit se gyereknek valo konyveket. anyameknak rengeteg konyvuk volt es amikor nyari szunetben ott voltam mondtak hogy ebben a szekrenyben nem nekem valok a konyvek , termeszetesen ahogy kihuztak a labukat mar vettem is elo oket. ugyhogy errol ennyit. ne hidd hogy mindig az a tokeletes amit te tudsz cask azert mert tanar vagy. sok tanarnak lattam nagyon elrontott gyereket, neha az altalad lenezett muveletlenebb emberek gyerekei kulonbek mint az elkenyeztetett pedagogusgyerekek.
Te cask kepzeled hogy minden a szuloi peldan es a nevelesen mulik.
nalunk senki se ivott, senki se drogozott a fiam 16 eves koraig versenyszeruen sportolt es szerette amit csinalt. aztan egyik naprol a masikra olyan baratok befolyasa ala kerult akiktol meg az se szakitotta el hogy iskolat valtott es 70 kmre koltozott toluk. amig velem lakott tudtam valamennyire vedeni de eroszakkal semmit nem tudtam rakenyszeriteni. aztan nagykoru lett es onnantol fogva vegkeppen ugy elt ahogy neki tetszett. onallo jovedelemmel lakassal rendelkezett es minden erofeszitesunk ellenere szepen a halalaba rohant.
es nem o az egyeduli ilyen . ezrevel tortennek a riaszto peldak naponta vilagszerte. egyetlen szulo nincs bebiztositva hogy ez az o gyerekevel soha nem fog megtortenni.
ezt cask azert mondom mert a szulo nem mindenhato. mi is meg a te korosztalyod is siman hazudtunk neha hogy hova megyunk kivel baratkozunk vagy mit csinalunk. cask akkor a veszely tizede sem volt a mai eletnek. es ma tehetetlenebb egy szulo a kulso hatas ellen mint eddig barmikor.
Nem biztos hogy akkor is ilyen tragikusan latnad a helyzetet ha lenne osszehasonlitasi alapod amikor egy 19 eves iszik meg drogozik aztan ebbe meg a 20. szuletesnapja elott szepen bele is hal, azzal hogy egy gyerek tobb orat eltolt otthon a biztonsagos kornyezeteben a szamitogep elott. ahol a szulo akar le is tudja kapcsolni a gepet.
a drogos meg alkoholista fiatal nem fenyegetozik azzal hogy meghal csak eppen ez tortenik vele.
nagyon nem mindegy hogy a gyerek meg el es ott van, es a szulonek van valamilyen modja hogy befolyasolja a gyereke eletet.
egy olyannak aki a drog fogsagaba kerul es (emiatt is) mar nem lakik otthon nincs lehetoseg arra hogy megvedje a szulo az onpusztitastol. cask tehetetlenul nezheti ahogy a vesztebe rohan, es a vilagon semmit nem tehet ellene.
neked tanari tapasztalatod van nekem meg szemelyes. a drogtol es alkoholtol meghalt fiatalokat lattam mar nem egyet sajnos, a szamitogeptol meg nem, esetleg a nagyon szelsoseges eseteket amit max. ujsagban olvastam.
egyebkent az is differencia ki mit nevez fuggosegnek. en ha kedvem van eltoltok a gep elott 8 -10 orat, vagy tv nezessel is, de ugyanakkor ugyanennyit eltoltok siman olvasassal ha ahhoz van kedvem. es ha nincs kedvem akkor ki se nyitom a gepet napokig.
jobb ha egy gyereknek egy eve szall el mondjuk a gepezes miatt mintha az egesz elete szall el egy pillanat alatt.
Az az igazság, hogy én se tudtam többet tanácsolni akkor, amikor kiderült a teljes kép rólatok. El vagytok rekedve egy állapotban, amiből más nem tud kihúzni benneteket, csak saját magatok tudtok kilépni. Ehhez azonban felismerések is kellenének előtte. Pl. ha apuka is egész nap a gép előtt ül elhízva, akkor: ezt vajon miért teszi? Milyen pótcselekvés ez nála, mit kompenzál vele? Milyen példát mutat ezzel a gyerekeinek? Miért nem ér neki a gyerekek (és a saját) egészsége annyit, hogy megmozduljon, és olyan alternatívákat mutasson a gyerekeinek az idő eltöltésére, ami mozgásos, kreatív, egymás közti kapcsolatot erősítő tevékenység? Te hogy jössz bele ebbe az egész képbe? Hagyod, hogy mindez így történjen? A nagyinál való játék már csak egy következmény. Nyilvánvaló, hogy ha a gyerekek még nem tanultak meg másképp tevékenykedni, nem igénylik a sportot, az olvasást, az egymással való játékot (hárman már kiválóan lehetne szerepjátékokat is játszani, még csak drága kisvonat sem kell hozzá), az azért van, mert még nem láttak ilyet. A gyerekek egymás közti szerepjátékának (eljátsszák pl. a családi, óvodai-iskolai szituációkat) nemcsak fejlesztő szerepe van, hanem nagyon jó feldolgozása is pszichésen az őt ért benyomásoknak. De ha egyszerűen ennyi nekik az alternatíva, mert erre szoktattátok őket (igen, ti valószínűleg), hogy a szabadidő eltöltésének első számú módja a gép előtt való zombulás, akkor ezen nem kell csodálkozni.
Amit tenni tudsz: beismerni mindezt. A férjeddel is őszintén elbeszélgetni, mi vagy ki elől menekül a gépfüggőségével, és milyen példát akar vagy képes ezzel mutatni a gyerekeinek. Magadról nem nagyon írtál, de a saját szerepeddel is őszintén szembe kéne nézni ebben a családban.
Aztán megpróbálni változtatni. Na, ez nem lesz könnyű, ha nem akarod igazán vagy félsz tőle. Ehhez olvashatsz önismereti könyveket, eljárhatsz valamiféle terápiára (dráma, mese, pszichológiai) vagy akár szakemberhez. Tudod, van az a közhellyé koptatott, ám nagyon igaz mondás: ha beteg a gyerek, gyógyítsd a szülőt. Ilyen kicsi gyerekek viselkedése csak a ti életetek tünete, mint a megfázásnak a tüsszögés.
Nézz magatokba, és próbálj meg változtatni. Már ha zavar (és gondolom zavar, ha már topikot nyitottál miatta). Ha mégsem változtatsz, akkor viszont nem zavar még eléggé. A nagyikat meg hagyd ki egyelőre a játékból, a saját házad táján tegyél rendet, majd ha ott már csillog minden, mehetsz takarítani a nagyszülőkhöz is.
Kösz a sok segítséget.
Én hol láthatom a te fb profilodat? Amúgy nem vagyok rád kíváncsi. 
Igazad van, mindenki foglalkozzon saját magával. Ne kérjen esetleg másoktól segítséget.
Az ura az nem semmi, kedvence a
Fitness Girls