Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Idősgondozás Angliában

passenger
Létrehozva: 2015. július 21. 12:00

Kedves fórumozók!


 


Régóta tervezgetem, hogy bentlakásos idősgondozónak (live-in carer) szeretnék kimenni Angliába, azon belül is Londonba (ha lehet), de a legjobb az lenne, ha egy megbízható (magyar!) közvetítőn keresztül tudnék kimenni és munkát vállalni, nem pedig ott keresgélni a megfelelő állást/angol közvetítőt. Angolul alap- és középfok között beszélek, nem tudom ez mennyire lenne elég, mert sok - eltérő - véleményt olvastam már erről. Londonban már jártam előzőleg, igaz, csupán pár napra, - de nekem tetszett. 


Hallottam róla, hogy vannak, akik mindössze alapfokú nyelvtudással mentek ki és nekik is "bejött" a munka (a nyilvánvaló nehézségek ellenére is), de olyat is hallottam már, hogy a majdnem folyékony nyelvtudás is "kevés" volt. Vagy közvetítője (esetleg kliense) válogatja? 


Ha dolgozott már valaki ebben a munkakörben (legfőképp persze Angliában), milyen tapasztalatai vannak? Fizikailag/lelkileg lehet bírni? Milyen MEGBÍZHATÓ közvetítőn keresztül került ki? Milyen nyelvtudással, előzetes tapasztalattal rendelkezett? Kell, szükséges hozzá egészségügyi, ápolói végzettség? 


31 vagyok, semmilyen előzetes egészségügyi végzettségem/tapasztalatom nincs, és ezidáig idősgondozással sem foglalkoztam Mo.-n (kivéve rokon). Empatikusnak, türelmesnek tartom magam, ezzel nincs is gond. 


A helyzet az, hogy anyagilag nem állok túl jól, viszont mindenképpen szükségem lenne egy jobban fizető - hangsúlyozottan - bentlakásos állásra, hogy pénzt tudjak gyűjteni. Egyedül mennék Angliába, így is terveztem. Ismerőseim nem élnek kinn. Amúgy diplomás pedagógus vagyok, de ez Mo.-n semmit sem ér. 


Minden értékes, őszinte, lelkiismeretes hozzászólást megköszönnék, nagyon fontos lenne, ősz elejére tervezem a kiutazást. 

  1. Torolt_felhasznalo_569017
    Torolt_felhasznalo_569017
    2016. január 22. 20:15139.

    Miert itt keresel angol anyosod melle gondozot? Tele van care agencykkel Anglia.

    előzmény:
    kati.arkell (138)
    2016-01-22  15:24
  2. 2016. január 22. 15:24138.

    Angliaba keresek Angol anyosom melle bentlakasos segitseget.


    Ha erdekel irj kati.arkell(kukac)yahoo.co.uk

    előzmény:
    passenger (1)
    2015-07-21  12:00
  3. 2016. január 22. 15:21137.

    Anyosom melle keresek bentlakasos segitseget ha erdekell keress meg kati.arkell(kukac) yahoo.co.uk

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_569017 (32)
    2015-07-22  00:08
  4. 2016. január 22. 15:18136.

    En tudok egy allast Anyosom mele kell gondozo ,bentlakas ellatas. Heti 35 ora.


    erdekel keress meg kati.arkell(kukac) yahoo.co.uk 

    előzmény:
    passenger (38)
    2015-07-22  08:59
  5. 2015. július 27. 13:52135.

    Hat itt a sajat family doktoromhoz kell menni, aki ismer, mint a tenyeret. Egyebkent mega computeren fut mar minden. A multkor szakorvoshoz mentem, a family doctor mar tudta, mi volt, nem kellett neki szolni.

    előzmény:
    Kalliopé (127)
    2015-07-26  19:58
  6. 2015. július 27. 13:23134.

    Csak azert batorkodtam hozzaszolni, mert neki egyeb kerdese is volt, ugyanis a munka, amire vallalkozna, teljesen ismeretlen a szamara. En ebben tudtam (volna ) segiteni, 6 eves gyakorlatom van benne, meg elotte ezt (is) tanultam, na meg orvos asszisztensit is, most meg therapistkent a munkam egy resze. Az Angliaban ugy nevezett carer feloltozteti, vagy segit, mi meg tanitjuk, de ez mar egy masik tema. Ha akarom annyit segitek neki, meg akkor, amikor akarom. Mar ez nem napi kotelezo.


    Mondok egy peldat en is. Egy nagyon veszekedos, nagyon kotekedos neni kiabalt, hogy itt az ebed, etessek meg. Mondtam neki, nincs senki, aki segiteni tudna, ebedet talalnak, itt az evoeszkoz es egyel. De o nem tud, ot etetni szoktak a nursing asszitensek. De tudsz enni. Aztan vette az evoeszkozt es szepen belapatolta az egeszet. Meg segitenem sem kellett neki.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613491 (130)
    2015-07-26  21:45
  7. 2015. július 26. 23:42133.

    Ha o teszerinted enhozzam normalis hangnemben szolt, akkor keresd tovabb az otthonkas kepet.


     

    előzmény:
    Kalliopé (124)
    2015-07-26  17:40
  8. 2015. július 26. 23:38132.

    Igen, mas, therapist. Mar irtam valahol,de nem lattad biztosan. Annak ellenere, hogy azert annyit tudok emelni, amenyit kellett, bizony sokszor megserult a hatam, es nem is a nehez cipeles, hanem egy rossz mozdulat miatt, valszeg, vagy a ketto egyutt, mert menjunk, csinaljuk, gondolod. Jo, nem sokszor, de azert parszor. Mi semmit nem tehetunk, nursek vannak ott, csak biztonsagban kell tartanunk a pacienst es segitseget hivni, ha baj van.


     

    előzmény:
    Kalliopé (126)
    2015-07-26  19:45
  9. Torolt_felhasznalo_569017
    Torolt_felhasznalo_569017
    2015. július 26. 21:59131.

    Igen, elég távoli volt az asszociációm:)


    De egyébként erre a munkára fokozottan igaz, hogy a gyakorlat dönti el, mennyire való az embernek. Sok előnyös oldala is van, pl tök rugalmasan osztja be az idejét az ember, jól lehet keresni úgy, hogy Angliában keres és otthon költi el, de abszolút nem kapcsolatbarát.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613491 (130)
    2015-07-26  21:45
  10. Torolt_felhasznalo_613491
    Torolt_felhasznalo_613491
    2015. július 26. 21:45130.

    Egyrészt, de itt nem is csak erről van szó... Ha engem az érdekel, hogy milyen Görögországban fodrásznak lenni, akkor elsősorban annak az információi érdekelnek/hasznosak, aki most Görögországban fodrász. Csak ezután jön az, aki régebben Görögországban fodrász volt. Ennék még kevésbé hagyatkoznék arra, aki ismer olyat, akik Görögországban fodrász, és csak a legutolsó szempont lehet az, hogy mit olvasok teljesen ellenőrizhetetlen forrásból a neten arról, hogy milyen Görögországban fodrásznak lenni. Tehát van egy jól felállítható prioritás a források megbízhatóságáról.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_569017 (128)
    2015-07-26  21:07
  11. Torolt_felhasznalo_569017
    Torolt_felhasznalo_569017
    2015. július 26. 21:26129.

    Oké, menjünk sorba.


     


    Soha nem dolgoztam ebben a munkakörben,viszont hivatásomhoz közeli,valamint Londonban is éltem több,mint tíz évig. Közeli hozzátartozóm jelenleg is ott él,ott végezte az egyetemet,ott dolgozik. Így képben vagyok a kinti élettel,árakkal,fizetésekkel,lakhatási feltételekkel stb. Eleinte ezekről is szó volt,nemcsak a szakmai részről!


    Ha nem dolgoztál benne, csak ismerősökkel beszélgettél róla, az olyan, mint amikor a saját gyerekkel nem rendelkezők képzelik magukat szakértőnek a gyerekesekkel, mert a tesójának is van gyereke meg a szomszédban is született nemrég. SEMMIT nem tudsz róla, csak másodkézből származó, szubjektív információhalmazt, ami nem baj, csak ne akard ez realitásként előadni, mert nem az.


    Ezekről is írtam konkrétumokat,de most nem ismétlem. Úgy látom,ezek elkerülték a figyelmedet. Mivel nagyon nem tetszett neked a véleményem,elkezdted az nlc-n szokásos iszapbírkózást. 


    Én írtam irányadó számokat Londonról, amik szerinted nem reálisak. Nem célom meggyőzni senkit, ott a net, utána lehet nézni. Reális, "alsóhangos" árakat írtam. Én is fizetek rentet, tehát nagy hülyeséget nem írhattam .(Iszapbirkózásügyben szerintem valakivel súlyosan keversz engem, soha nem megyek bele ilyesmibe, legfeljebb szemtelen vagyok időnként:))


    Van/volt pontos rálátásom a carer-ek munkájára is,személyes ismerettségem is van nemcsak a kint dolgozókkal,hanem ügynökségekkel is! Akik nem ezt a munkát végzik,szerinted nem is tudhatnak erről a munkáról konkrétumokat?


    DE, tudhatnak, csak az nem te vagy, aki tud is. Félrevezető, szakmaiatlan információkat írtál, ezért szóltam. Gyógyszerbeadás és a cég informálása ügyében például hajmeresztő butaságokat írsz. (ismeretség egy té, csak mondom.) Ha live-in care ügynökségekkel kapcsolatban vagy, akkor tudunod kell(ene), hogy a carer BEADJA a gyógyszert, kivéve, ha a kliens self-medicating.


    A bérezés NEM minimálbér, annál több. Erről ennyit.


     


    De úgy is kérdezhetném,miért érzed úgy,hogy akik nem ezt a minimálbéres munkát végezik/végeztek odakint és pozicionáltak,azok szerinted többnek látszanak?


    Nem tudom értelmezni ezt, mert én nem érzem úgy, hogy bárki bárkinél több vagy kevesebb. Én személy szerint teszem a dolgom, tanulok, dolgozom, nem foglalkozom azzal, hogy ki több meg kevesebb. Magyarul: lexarom.


    Miért olyan kommentemre reflektálsz,aminek köze nincs hozzád,nem is neked írtam!?? 


    Azért, darling, mert  a fórumozás már csak ilyen műfaj. Dolgozd fel:)


    Picit elegánsabb lenne, ha belátnád. téves infóid vannak. Nincs ezzel baj, korrigálni bármikor lehet (így hanzik: gyerekek, télleg, ezésezt nem jól tudtam) csak ne vezesd félre az érdeklődőt.

    előzmény:
    Lédienn (119)
    2015-07-26  15:35
  12. Torolt_felhasznalo_569017
    Torolt_felhasznalo_569017
    2015. július 26. 21:07128.

    :)


     


    Erről egy "szakmai", nem túl vidám történet jutott eszembe. Szakmai gyakorlaton voltam egy idősek otthonában, ahol az egyik ápolt végstádiumos rákos volt. "End of life" kategóriába került, ennek külön dokumentációja van, meg egy csomó minden más, mint egy "sima" betegnél. Szegénynek már komoly fájdalmai voltak (amúgy nagyon idős is volt). A lánya képtelen volt elfogadni (maga is 65-70 körül) az anyja közelgő halálát és agy napon beállított az ügyvéddel és leállíttatta a morfiumot, mert "túlságosan kába volt tőle anyukám". Mindenki csak nézett ki a fejéből, hogy most akkor....? Az igazgatőnő megpróbált a lányra hatni, hogy de hiszen...erre kiderült, a lány szerint az anyukája még meggyógyul.


     


    Hát igen. Az emberi vakság végtelen. Persze van erre mindenféle magyarázat is,meg pszichológia, mifene, de az biztos, hogy sokan egyszerűen nem látnak ki a saját kis világukból.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613491 (117)
    2015-07-26  14:44
  13. 2015. július 26. 19:58127.

    Itthon is orvos dönti el az alkalmasságot, de azért a bevallás az lényeges, hacsak nem végeznek ott mindenféle széleskörű vizsgálatot. Ugyanis a jelentkező egészségügyi állapotára vonatkozó dokumentáció nem áll itthon az üzemorvos rendelkezésére. Általános vizsgálatokat végeznek természetesen, de abból sominden nem derül ki. Pl. a gerincsérv nem feltétlenül látható ránézésre, van olyan, hogy valakinek stabilan rendbe van tartva, és jól van. :) Nem lehet rajtuk látni...


    Hozzánk pl. valahogy sikerült felvenni egyszer egy epilepsziás kolléganőt. Ő nem dolgozhatott volna ápolónőként. Nem tudom, hogyan sikerült eltitkolnia a betegségét, bár arra már nem emlékszem, hogy felvételkor mennyire voltak a vizsgálatok alaposak, de szerintem neurológiai vizsgálat az biztos volt. Szegényem egyszer rosszul lett, és azonnal ki is lett rúgva. Nagyon sajnáltam, de akkor sem dolgozhat szegény egészségügyben.

    előzmény:
    Sissi52 (97)
    2015-07-25  16:02

Címlap

top