Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Idősgondozás Angliában

passenger
Létrehozva: 2015. július 21. 12:00

Kedves fórumozók!


 


Régóta tervezgetem, hogy bentlakásos idősgondozónak (live-in carer) szeretnék kimenni Angliába, azon belül is Londonba (ha lehet), de a legjobb az lenne, ha egy megbízható (magyar!) közvetítőn keresztül tudnék kimenni és munkát vállalni, nem pedig ott keresgélni a megfelelő állást/angol közvetítőt. Angolul alap- és középfok között beszélek, nem tudom ez mennyire lenne elég, mert sok - eltérő - véleményt olvastam már erről. Londonban már jártam előzőleg, igaz, csupán pár napra, - de nekem tetszett. 


Hallottam róla, hogy vannak, akik mindössze alapfokú nyelvtudással mentek ki és nekik is "bejött" a munka (a nyilvánvaló nehézségek ellenére is), de olyat is hallottam már, hogy a majdnem folyékony nyelvtudás is "kevés" volt. Vagy közvetítője (esetleg kliense) válogatja? 


Ha dolgozott már valaki ebben a munkakörben (legfőképp persze Angliában), milyen tapasztalatai vannak? Fizikailag/lelkileg lehet bírni? Milyen MEGBÍZHATÓ közvetítőn keresztül került ki? Milyen nyelvtudással, előzetes tapasztalattal rendelkezett? Kell, szükséges hozzá egészségügyi, ápolói végzettség? 


31 vagyok, semmilyen előzetes egészségügyi végzettségem/tapasztalatom nincs, és ezidáig idősgondozással sem foglalkoztam Mo.-n (kivéve rokon). Empatikusnak, türelmesnek tartom magam, ezzel nincs is gond. 


A helyzet az, hogy anyagilag nem állok túl jól, viszont mindenképpen szükségem lenne egy jobban fizető - hangsúlyozottan - bentlakásos állásra, hogy pénzt tudjak gyűjteni. Egyedül mennék Angliába, így is terveztem. Ismerőseim nem élnek kinn. Amúgy diplomás pedagógus vagyok, de ez Mo.-n semmit sem ér. 


Minden értékes, őszinte, lelkiismeretes hozzászólást megköszönnék, nagyon fontos lenne, ősz elejére tervezem a kiutazást. 

  1. 2015. július 25. 16:36101.

    CSak,ha vizsgát tettél előzőleg! 


    Hidd el,képben vagyok a kinti 'carer,nursing,trained,qualified nurse ' melókkal,lehetőségekkel,ügynökségekkel ,képzésekkel,árakkal,kinti élettel is.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_569017 (99)
    2015-07-25  16:05
  2. 2015. július 25. 16:32100.

    Angoloknál is kell orvosi igazolás is bizonyos munkák,munkakörök betöltéséhez.


    a live-in,out care szakképesítés nélkül,szakképzettek ellenőrzése mellett végezhető! 


    Ezt kérdezte a topikindító és erről áradozott paradicsom07 és adott nem megfelelő tájékoztatást. Erre és emiatt kommenteltem neki is,annak ellenére,hogy én sem ezt a munkát végeztem,de  van,volt rálátásom.


    Igen,"cselédmunka" ,ezért is fizetnek alig többet ezért az agolok mint a minimálbér. Erről is írtam előzőekben.


    Ps: Viszont te is hatalmas arccal,az átlag,tanulatlan amcsikra is oly' jellemző,hatalmas primitív öntudattal osztogatod itt az "észt". Ráadásul olyan témákban,amelyekhez lövésed sincs,csak okoskodni próbálsz,hatalmas,minden alapot nélkülöző öntudattal dicsekszel,arra gondolva,hogy Európában és főleg az óhazában úgyis mindenki hülye,elmaradott,stb. Ez szintén oly' jellemző az ottani átlag,primitív népekre,amit kivándorolt honfitársaink legelőször elsajátítanak tőlük. Kár,mert nevetséges!


    Elgondolkodtató,miért,kinek és mit akarsz te itt a fórumon folyamatosan bizonyítani? Ugye tudod,hogy ez a sikertelen,elkeseredett emberek sajátossága?


    Na,akkor ki a beteg?   Ne válaszolj,mert a kérdés költői és tudom a jó választ!


     


     

    előzmény:
    Sissi52 (97)
    2015-07-25  16:02
  3. Torolt_felhasznalo_569017
    Torolt_felhasznalo_569017
    2015. július 25. 16:0599.

    Live in carer ad be gyogyszert. One of the duties. Csak mondom.

    előzmény:
    Lédienn (95)
    2015-07-25  15:24
  4. 2015. július 25. 16:0598.

    Azt meg nem lehet megakadalyozni, ha valaki tojik a paciensere, csak a paycheck-ert van ott.


    Gyogyszert en sem adhatok be, nem is adhatnek, therapist vagyok. "TUGGYUK."A home health aide az egy szolga.

    előzmény:
    Lédienn (95)
    2015-07-25  15:24
  5. 2015. július 25. 16:0297.

    Ja, itt orvos igazolja, hogy a te fizikai allpotodban kepes vagy-e annyit cipelni, nem te "vallod" be. Aki felvesz, egyebkent is radnez, es ha alig allsz a labadon, vak, ha nem latja.

    előzmény:
    Lédienn (95)
    2015-07-25  15:24
  6. 2015. július 25. 15:5996.

    Kar volt erolkodnod, semmi ujat nem mondtal, legalabbis nekem nem. Itt meg a backgroundodat is megnezik, sot drug tesztet is csinalnak.


    Amerikat meg leszel szives nekem ne gunyold, nekem ez a hazam most. Koszonom.


    Nem, nem hivnak rendort. Csaupan azt mondtam, kivizsgaljak az estet, ha az apolt gyanus korulmenyek kozott serult. Birosagi ugy lesz belole, es majd eldol, hogy bunos-e az "apolo" vagy sem, ill nem is bunos, hanem hibas. Ha hibas, az is bun, penzbirsag, milliokkal szamolnak es vagy borton jar erte. Neglect, ismeros? az is bun. Hogy jobban ertsed, megakadalyozhatta volna a bajt, de nem tette. Itt volt egy eset, egy nenike ejszaka ment ki, elesett, combnyaktorest szenvedett, majd meghalt. A nursing homenak ez milliokat kostalt. Nekem van liability insurance-om,evi $92, es $4milliora van biztositasom. Ha baj lenne, zsebbol nem menne. Ja, nem vagyok apolo, voltam. Ill nem is, nursing assistant voltam. Tudom, mi van, ne magyarazz. Amit te irsz, az home health aide. Oda tenyleg eleg a toppedt tudas. Ill majdnem semmi kell hozza, tenyleg. Sima erettsegi, meg persze, jo angol.

    előzmény:
    Lédienn (95)
    2015-07-25  15:24
  7. 2015. július 25. 15:2495.

    Hogy te miket írogatsz,csak okoskodsz minden tudás,alap nélkül! 


    Ott a nagy "Ámerikában" sem engednek frissen műtött,vagy haldokló és egyéb súlyos beteg mellé szakképzetlen gondozót,hanem csak és kizárólag szakképzett/!/ (qualified,trained) ápolót. És ez nincs másképp Angliában sem!


    A live-in vagy out care,/nursing/ azt jelenti angoloknál,hogy pl:


    - segítség az öltözködésben,tisztálkodásban


    - segítség az étkezésben, megmelegíti,kitálalja a kaját,utána elmosogat,vagy berakja az edényt a gépbe


    - esetleg egyszerűbb ételt,teát,kávét elkészít


    - elkíséri sétálni,ügyeket intézni,bevásárol vagy apró bevásárlásokat elintézi


    -felolvas stb.


    de pl. gyógyszert soha NEM ADHAT BE! Még Aszpirint sem!


    Mindezen tevékenységét szakképzett gondozók,ápolók ellenőrzik és értékelik. Referencia nélkül pedig még mosogatni sem vesznek fel,nemhogy emberek gondozására. 


    Ha valakinek túl gyakran vannak problémái a munkaadóval,gondozottakkal,családdal és emiatt folyamatosan az ügynökséghez rohangál panaszkodni,segítségért,akkor az angolok egy idő után nem fognak neki ilyen munkát adni és igen rossz referenciával eltanácsolják!


    Az angolok nagyon komolyan veszik a beteg mozgatását,emelését,a technikáját a balesetek megelőzése miatt! 


    Mielőtt ilyen munkát vállalsz,nyilatkoznod kell pl. arról,hogy van-e valamilyen betegséged,van-e pl. back vagy spine problémád! Ha ezekben nem mondasz igazat és utólag mégis valami bajod lesz,mert pl. előzöleg gerincsérved volt,vagy műtöttek és mégis emeltél valakit,vagy valamit,nem kapsz semmilyen kártérítést! Ha ilyen betegséged van/volt,be sem osztanak emelős munkára,tehát jobb őszintének lenni!


     Elsósegély tanfolyamot is kötelezően végezni kell mindenkinek,aki szervezetten embereket gondoz. Mindezeket tanfolyamon tanítják és komoly vizsgát is kell tenni! Ezek nélkül ember közelébe sem engednek! Szóval angoloknál nem rendőrt hívnak,hanem lehetőleg megelőzik a bajt!


     


     

    előzmény:
    Sissi52 (87)
    2015-07-24  00:21
  8. 2015. július 25. 15:1394.

    De kis naiv vagyok. "Aszittem", be birod fejezni. Fokuszalj inkabba TI-re meg a pacienseidre, vagy mit tom en mire. Nem gondoltam, hogy ennyire izgalmas tema lennek, nahat.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_569017 (93)
    2015-07-25  15:09
  9. Torolt_felhasznalo_569017
    Torolt_felhasznalo_569017
    2015. július 25. 15:0993.

    előzmény:
    Sissi52 (92)
    2015-07-25  14:21
  10. 2015. július 25. 14:2192.

    Nem kell, hogy igazam legyen, nem azert vagyok itt. A TI kert tanacsot meg segitseget. Belem kotni se volt muszaj. Inkabb addig apolj le egy idoset ingyen es bert mentve, jobban megeri, mint velem kotekedni. Vagy pihenj, mert szombat van, bar az idoseknek mindegy, mert ha segiteni kell nekik, akkor szombaton is, sot meg vasarnap is. Szoval ugorgyunk, vannak igazi problemaim, dolgom, amikkel inkabb foglalkozom. Ha meg neked annyira fontos a te igazad, akkor kellemes ragodast kivanok rajta

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_569017 (91)
    2015-07-25  08:56
  11. Torolt_felhasznalo_569017
    Torolt_felhasznalo_569017
    2015. július 25. 08:5691.

    Igazad is van.

    előzmény:
    Sissi52 (90)
    2015-07-25  02:15
  12. 2015. július 25. 02:1590.

    Ezt te mondtad. Itt nincs yard mellesleg. Igenis, ha volt gondozoja, hat megnezik, mi tortent. Meg mIndenkepp. Ha eybol rajonnek, hogy pl MI, vagy stroke, akkor nyilvanvalo a dolog. De ha elesett vagy leesett. Senki nem modta, hogy dutyiba megy, ha kijon a yardod. Melleleg ha te mondasz hulyeseget en nem nevezlek hulyenek, fenyevre vagyunk, valoban,de mindegy. Unom.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_569017 (89)
    2015-07-24  13:01
  13. Torolt_felhasznalo_569017
    Torolt_felhasznalo_569017
    2015. július 24. 13:0189.

    Régi ellenség....? Nem tudom, nálam az 'ellenség' és a 'fényévekre van a gondolkodásmódunk egymástól' még csak nem is rokon fogalmak. Ha te ezt a kettőt egybemosod, no problem. 


     


    Arra a szakmaiatlan, riogatásra alkalmas butaságra reagáltam, hogy ha meghal a kliens, megjelenik a Yard és kérdőre vonnak, mit csináltál vele. Ez ugyanis úgy hülyeség, ahogy van és ezt neked is tudnod kell.

    előzmény:
    Sissi52 (85)
    2015-07-24  00:09
  14. 2015. július 24. 00:3488.

    Oreget gondozni meg nem kell, ha egeszseges, ez evidens. Elesni meg elesik meg leeshet egeszseges is. El is esik a legtobb, es akkor mar nem egeszseges es gondozni kell, meg ha atmenetileg is, mig fel nem epul, meg nem gyogyul.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_556636 (51)
    2015-07-22  10:56
  15. 2015. július 24. 00:2187.

    En meg meg mindig nem ertem, mert ha o a gondozoja egy frissen mutott csipoprotezisesnek, nem neki kell a sebet bekotoznie, gyogyszert beadnia, de neki kell a beteget feloltoztetni, az agyban megfelelo pozicioban fektetni, forgatni, kiszallitani az agybol, ultetni aszekben, hogyan kell? mit szabad neki, mit nem, nehogy kart okozzon a mondjuk gondozottja oszerinte allapotaban, hogy vigye ki a vecere, (naponta tobbszor!!!) hogy furdetheti, stb... Es amia legfontosabb, vigyaznia kell, nehogy elessen. Mert ha elesik, na itt jon a pont, az o felelossege.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_556636 (51)
    2015-07-22  10:56
  16. 2015. július 24. 00:1286.

    Ha en idiota vagyok, akkor te mi vagy? Latom,mar gyermekagyas anya topikban is szakertoskodsz. Pedig allaitolag neked sosem kell gyerek, sem feleseg, sem csalad, csak minden napra uj kefelni valo csaj. Vagy inkabb csak kellene, azert logsz itt allandoan.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (40)
    2015-07-22  09:10
  17. 2015. július 24. 00:0985.

    Nem irok ostobasagokat, regi ellensegem vagy, igy fel sem veszem toled. Te is azt irod, hogy ilyen teruleten dolgozol, hat Angliaban akkor ennyire felelotlenul megy ez?


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_569017 (48)
    2015-07-22  10:14
  18. 2015. július 24. 00:0684.

    Nekem nem kell, hogy higgyel,de ha egy idos elesik vagy leesik, sulyosan serul, ha netalantan mondjuk egymillio esetbol egy meg is hal, vagy tobb, ha tenyleg nem lenne szerencsed, hidd el, hogy meg fognak kerdezni, mi tortent. Ha te mindent megtettel, akkor mi igy mondjuk, vedve van a feneked. De ha felelotlenseget allapitanak meg, akkor nincs. Meg egyszer mondom, nem kell,hogy nekem higgyel. En inkabb jol fel vagyok minden eshetosegre keszulve. Es tudom, mi a torveny.


    Igen,kepzeld el, hogy az oregek is hazudhatnak, vagy a jobbik eset, amikor mar nincsenek a realitas tudataban. De ezt a betegseguk diagnozisa alapjan ki tudjak talalni, mi az abra. Szoval, hogy epeszu-e vagy sem. Ha epeszu es hazudik, akkor bajba kerulhetsz. Nem feltetlenul van igy, de a pakliban benne van. Aki arra jatszik, hogy ilyesmi csak filmeken, vagy masokkal tortenhet meg, nem biztos, hogy egeszen jo lora tett.

    előzmény:
    passenger (46)
    2015-07-22  10:05
  19. 2015. július 23. 23:5083.

    Sajnalom, de ezzel nem ertek egyet. Semmi kara nincs annak,aki ert ahhoz a szakmahoz, amire vallalkozik. Persze, ebben az esetben nem elmeleti blablara gondolok,hanem konkret fizikai munkara,mert az az, amit vegezni fog. Az elmelet sem artana, csupan itt arra ido nincs.

    előzmény:
    Vándorlány (81)
    2015-07-23  23:22
  20. 2015. július 23. 23:4682.

    Ezen mar tul vagyok, elmondtak,megertettem, hogy mi van.

    előzmény:
    Vándorlány (80)
    2015-07-23  23:21
  21. 2015. július 23. 23:2281.

    Gyakran az elhelyezkedés része, első hetei a betanítás. Az előtte elvégzett  tanfolyam nem biztos  hogy sokat ér..

    előzmény:
    Sissi52 (6)
    2015-07-21  13:01
  22. 2015. július 23. 23:2180.

    Az nem kell, hogy gyanús legyen, ha nem kérnek pénzt. Ez a normális, a másik féltől kérnek általában, a munkaközvetítésnél is, az aupair közvetítésnél is, és ennél is.

    előzmény:
    Sissi52 (5)
    2015-07-21  12:49
  23. 2015. július 23. 13:3779.

    Szerintem ha menni akarsz, menjel, de tanuld a nyelvet 600 ezerrel,meg tajekoztasd magadat a temaban, ami munkat vallalni akarsz. Lehet, pereces vagyok, de nem mondhatok mast, csak ismetelten ugyanazt,  en nem varnek arra, majd kint ahogy esik, ugy puffen.


    Itt maskent van, a nursing home a duplajat fizette a mekis vagy burger kinges munkanak, es nekem sokkal jobb volt meg minden nehezsege ellenere is ez a munka.


    A cliniken meg a munkam resze volt, ha kellett, csak uldogelni kellett ejszaka egy pasiens mellett, nagyon ritkan ketto mellett, oket ellatni, ami pofonegyszeru volt. Ezt ugy hivjak, hogy sitter.

    előzmény:
    passenger (1)
    2015-07-21  12:00
  24. 2015. július 23. 13:0878.

    Ledienn nem baratom, remelhetoleg nem is ellensegem, de ezert szegyelld el magadat. Ovodas vagy? Vagy minek vagy itt? Beszelj inkabb a sajat idosgondozo elmenyeidrol, Angliaban vagy mashol.


    Tudod, nagy zongorazo, talan azert valasztottak Kocsis Zoltant te helyetted, mert az igazi muveszeknek lelkuk is van. Ha en szerinted idiota vagyok, az nekem nem baj, en tudom, en ki vagyok. Es ez az, ami szamit. !!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (76)
    2015-07-23  06:29
  25. 2015. július 23. 12:5577.

    Vagd el a gordiuszi csomot. Neked mennyi fizetest iger a kozvetito ceged? Durva veszekedo emberek tudjak a maguk tuttijat. Neked a tiedet kell tudnod. Ha itt lennel, en tudnek neked segiteni, ha elakadsz, meg barmiben. Van meg egy masik lehetoseg, a Hospice. Ugyanaz a ceg kuldott egyszer egy bacsihoz, akirol  azt mondtak, hogy hamarosan meg fog halni, o meg nem tudja, de a csalad igen. Ket hetet adtak neki. Aztan a bacsi felgyorsitott, es azt hiszem, amig ott voltam vagy 4 napig, meg is halt. Jomodu, nagyon rendes, tanult csalad volt. Megjelent minden csaladtag. A bacsi aztan rajott, hogy itt o most bizony meg fog halni. Turelemmel viselte, csak annyit mondott, hogy o meg nem akart volna meghalni. Sok dolgom nem volt, a bacsit kellett tisztan tartanunk, meg, hogy szepen kenyelemben legyen. Valami felugyelo, aki kijott az allamtol, meg is dicsert bennunket, hogy milyen szepen rendben csinaltunk mindent. A csalad segitett mindenben. En voltam a szakerto. Volt egy 10 centi vastag konyvem, benne volt a haldoklo ellatasa is, kenyelemben tartasa, nyilvan tudjuk, egyebre mar nincs szuksege. A csalad riadtan kerdezgetett engem, hogy minden rendben van, ugy tortenik, ahogy kell? Igen,minden rendben volt. Azt is sikerult elernem, hogy a csalad jo hangulatban legyen. Ne boruljanak ki, ne sirjanak a bacsi jelenleteben. Hiszen ,ha azt hisszuk, hogy mar nem beszel,mar nem is tudja a dorgest. A hallas az,amit utoljara veszitunk el. Az o erdekeben kell kellemes elmenyekrol beszelgetni, ha mar nem is valaszol, de meg hallja. Mondani neki, hogy mennyire szeretjuk. A csalad egy hettel kesobb nagyon szep koszono levelet irt nekem, hogy atsegitettem oket ezen a nehez helyzeten, es barhol, mindenkinek ajanlani fognak engem, es bar mas korulmenyek kozott talalkoztunk volna. De en ekkor mar befejeztem ezt es elhelyezkedetem egy 8 oras munkaba, nursing homeba, ejszakai munkara, nappal meg jartam a foiskolara. Utana az orias clinikre mentem dolgozni, aki kifizette a tandijamat, direct floating munkat kertem, es minden nap mas osztalyon dolgoztam,igy megismertem mindenfajta betegseget, a raktol a szervatultetesig, epilepsziastol stb... stb mindent, szaud arabias pacienseim is voltak a kiralyi pereputtybol. De ez mar egy masik tortenet, amiert mondom,az a lehetosegek tarhaza.  

    előzmény:
    passenger (1)
    2015-07-21  12:00

Címlap

top