Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

A média és agybutítása.

Torolt_felhasznalo_148975
Torolt_felhasznalo_148975
Létrehozva: 2015. július 18. 21:44

Egyik nap úgy gondoltam kicsit tévézek egyet. Bekapcsolom....és már is hallom az egyik párt milyen „gaztetteket” hajtott végre az országban.
Átkapcsolom....70 éves korra tervezik a nyugdíjkorhatárt közlik halál nyugodtan. Nem tudom hogy maga a tudósító belegondolt e abba,hogy ennyi idősen is ott fog mosolyogni a kamera előtt?Ki fogja alkalmazni amikor már a hirdetésekben is sok a 35 éves  korhatár?Na újabb csatorna...egy család gyermekeit kínozta és szexuálisan bántalmazta...egy másik család kislányát tartotta fogva egy kis kamrában és csak a szomszéd néni adott neki vizet a kis ablakon így derült ki a cselekmény. Hol élünk?Ezek embereknek nevezhetők?Az állat nagyon szép kifejezés lenne rájuk, inkább a féreg vagy a sátán ivadéka jöhetne szóba.
 Én minden esetre nem sokat teketóriáznék velük. Fojtóhurok és úgy vezetném az utcán a nép haragjára bízva  őket.Egy dolog feltűnik.Egy pozitív hírt se hallok csak dől a negatívum!  Csatornákat váltok folyamatosan. Jó barátok,Jóban rosszban,Éjjel nappal Budapest,sorolhatnám a sok izgalmas és egyedi  szappanoperát és valóságshow-t.
Azt látom hogy jókat büfögnek,esznek-isznak,lazán szellentenek,kicsit veszekednek még össze is ugranak néha, majd levezetéskén egy kis szex az infra kamera előtt. Erre van igény?Nem akarom elhinni hogy értelmes magyar emberek ezt nézik!Közben egy rövid reklám. Addig kimegyek wc-re, iszok,csinálok egy szendvicset és visszaülök a televízió elé... Jé még mindig reklám. Átkapcsolás...na egy film de már láttam, mert minden nap egy másik csatornán leadják ismét. Újból reklám. Megértem hogy egy kereskedelmi csatorna ebből tartja fent magát de amikor 15 percenként már már lassan húsz perces bugyuta,sablonos,ízléstelen,minden értelmet és humort nélkülöző reklámokat adnak akkor ne csodálkozzunk ha egy film 3-4 órát is eltart és mindenki kikapcsolja. Már akinek van kedve ilyen felállásban végignézni mert nekem nincs. Újból kapcsolok...Japánok. Embertársaink. Még is mennyire különbözünk.


És nem csak külsőleg. Ti az évezredek során megmaradtatok karakán embernek,akiknek a becsületük az életüknél is fontosabb. Mi elvándorolva bekerültünk az idő nagy olvasztótégelyébe és minden megváltozott. Csak néhányunk külseje emlékeztet a keleti származásra az is csak nyomokban. Magasságunk is változó,hajunk,bőrünk színe nem igazán emlékeztet távoli őseinkre. A gyarlóság,a mocsok nálunk burjánzik. A becsület értelmét vesztette. Az itteni emberek tetemes része egyetlen istent imád és tisztel: a pénzt.


Hatalmaskodó kiskirályok szívják az egyszerű emberek vérét már századok óta. Birkaként bégetve vonulunk a vágóhídra,ökörként hajtva le fejünket az igába. Nálatok átsüvítettek a történelem viharai. A szenvedések közepette még is féltőn óvtátok népetek hagyományait,legfőbb erkölcsi normáit. Mi elnyugatiasodtunk. Elfelejtettük őseink örökét,azt hogy hogyan kell harmóniában élni a természettel,az embertársainkkal,a környezettel. Sok évszázad óta szülőföldünk Európa szíve. Néhány kivételtől eltekintve mi még se becsüljük értékeinket csak marakodunk a konc felett. Közben minden kifolyik összecsukott ujjaink közül,mint a marék homok. Miközben én büszkén,szívemben irigység nélkül mind ezt figyelem naiv emberként még is reménykedem:
Hátha egyszer ráébredünk,mindannyian együtt ,hogy mit kell tennünk...
 hogy merjünk nagyot álmodni..és merjük is megvalósítani.

  1. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2015. július 23. 20:5130.

    Értem.Ahogy gondold folytatni........


    Felnőtt vagy, úgy  rontod az életed ahogy akarod.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_382042 (29)
    2015-07-22  20:13
  2. Torolt_felhasznalo_382042
    Torolt_felhasznalo_382042
    2015. július 22. 20:1329.

    Mert már net-függő vagyok:))) Online játék ezerrel:)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (28)
    2015-07-21  06:26
  3. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2015. július 21. 06:2628.

    Ezzel az erővel  netezni sem kellene, mert   itt sokkal több a szenny!


    A tv, a net és más kommunikációs csatornák csak eszközök.


    A használatuk/felhasználásuk  az embereken múlik.Ha itt nem nézel  mocskot, ugyanezt megteheted a tv-nél is.Miért is nem.


    Nem hanyagolható el ezek információszórása/felvilágosító szerepe/ oktatást  kiegészítő szerepe, ezt tagadhatatlan.


    Igaz, ezek alkalmazásához nagy adag józan észre van szükség.Ha a neten tudsz " disztingválni", a tv-nél vajon miért is nem?


     


    Meg kellene tanulni a használatát.Ahogy a netet kikapcsold, a tv-t is kikapcsolhatod.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_382042 (27)
    2015-07-19  20:15
  4. Torolt_felhasznalo_382042
    Torolt_felhasznalo_382042
    2015. július 19. 20:1527.

    Én már lassan azt sem tudom, hogyan kell a tv-t bekapcsolni:) Egyetértek veled! Nem tévézek egyáltalán, a neten elolvasom az engem érdeklő dolgokat.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_148975 (1)
    2015-07-18  21:44

Címlap

top