Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Terhesség 40-hez közel
Létrehozva: 2015. július 3. 11:32
Sziasztok!
Olyanokkal szeretnék beszélgetni, akik az első gyermeküket 40-hez közel vállalták valamilyen okból.
És olyanokkal is, akik azért vállaltak, hogy nehogy kicsússzanak az időből. Bizonytalanok voltak. Tényleg akarom? Vagy csak menekülök valami elől, és azért? Volt köztetek olyan, aki megbánta, hogy vállalta?
Engem egy ideje foglalkoztat ez a dolog. Soha nem fogott el a rózsaszín vágy, hogy most azonnal kisbabát szeretnék. Korábban eszem ágában sem volt gyereket vállalni. A kisbabák láttán most nem török ki örömujjongásba. Nem tudok velül mit kezdeni. De ahogy egyre közelebb kerül a „vége”, egyre inkább sürgetést érzek, bár még mindig nincs meg az a mindent elsöprő vágy. Ha most 30 lennék, még tuti nem vágnék bele. Jól vagyok így is. De már közel vagyok a 40-hez. Kétnaponta változik, hogy akarom-e vagy sem. Félek, hogy mi lesz. Megváltozik az életem. Jó lesz-e. Vissza nem vihetem, hogy bocsi, mégsem. Nem is tennék ilyet persze. Milyen a terhesség. Ilyesmi. Máskor meg arra gondolok, hogy az jó dolog, és én is szeretnék gyereket.
Olyanokkal szeretnék beszélgetni, akik ilyen bizonytalanul, kérdesekkel, félelemmel teli vágtak mégis bele. Hogyan éltétek meg a terhességet? Megbántátok-e a döntést?
Én igazából azt szeretném, ha elmúlnának a félelmeim és a bizonytalanságom, és bele mernék végre vágni...
Én 39 évesen nem, integrált teszt volt és UH, minden eredmény jó volt.
Már ezek szerint aktuális is a dolog, vagy mikor tesztelsz?
Ügyes vagy
Sajnos nekem sem lesz majd túl sok segítségem. Nem azért, mert nem segítenének, csak nem nem lakunk egy városban, így nehezebb :(
Köszönöm, hogy leírtad
Temészetesen mindenkihez szól a kérdés, aki tud rá válaszolni 
Csináltattatok magzatvízlevételt? Vagy csak az UH-s szűrés volt?
Igazából nekem is baj lesz – azt hiszem – a kevés alvás. Ráadásul nekem sose volt elég a 8 óránál kevesebb alvás. Nem tudom, hogy fogom bírni. Remélem, hogy a hormonok ide is besegítenek
Na és az extrém alacsony vérnyomásom
Jó lenne, ha talpon tudnék maradni az első trimeszterben.
Hát igazából már elmúlt. A lányom 14 hónapos korától átalussza az éjszakákat. (Na de majd most mi lesz, ha jön a hugica november végén!).
Azért gondoltam, hogy fiatalabban fittebb lettem volna a baba mellett, mert a huszonéveimben elég volt 4-6 óra alvás, és nem voltam fáradt nap közben. Míg a baba melletti négy óra/nap alvástól kb. beszélni alig volt erőm egész nap.
Gratulálok!
A soraidat olvasva egy megjegyzés kívánkozik ki belőlem: Írtad, rosszul viselted az éjszakázást ("ami miatt hátrányát érzem a koromnak"). Nos, szerintem ez egyáltalán nem a korodtól függ. Én is 35 felett szültem mindhárom gyerekemet (másodjára ikrek lettek, így sikerült 2 éven belül gyermektelen házaspárból nagycsaládossá lennünk). Nekem a 3 kicsihez nem volt nagyszülői és más segítség sem. Mégis jól elboldogultam, s mellette működött a háztartás, rend volt a házban, kertben, stb.
Ugyanakkor láttam a tőlem fiatalabbakat is, akik egy gyerek mellett sem álltak a helyzet magaslatán (aktív nagyszülői segítség mellett sem): gyerek lepasszolva amikor csak lehet, nem főznek, lakás szalad, stb. Szóval szerintem egy percig se érezd azt, hogy pl. az éjszakázás a korod miatt nem megy annyira. Ez a helyzet miatt van így - majd ez is elmúlik.
Tudom, nem nekem szólt a kérdés, de én 38 évesen szültem, és épp terhes vagyok 40 és fél évesen.
Az első terhességem nagykönyv szerinti volt (és eddig a második is, amivel 21 hetes vagyok). Minden leletem (még az AFP is), laborom tökéletes volt, tíz kilót híztam összesen, nem volt magas vérnyomásom és nem vizesedtem. A 34. hétig dolgoztam, és végig aktív voltam (sportoltam, mozogtam). A gyerek nyakán volt a köldökzsinór, és emiatt rossz volt a szívhangja, ezért lett sürgősségi császár a 40. héten. De hamar felépültem a műtét után, és a gyerek 26 hónapos koráig kapta a tejemet, mert annyi volt. Az alakomat is szuperül visszanyertem, soha életemben nem voltam olyan csinos és fitt, mint a szülés utáni fél évben.
(Jó, ez genetika, és nem kor függvénye).
A nőgyógyászom elég modern felfogású, soha egy szót nem szólt a korom miatt. Sőt, bíztatott, hogy vállaljak második -akár harmadik - gyereket is, hiszen neki viszonylag sok 40-44 közötti várandós "betege" van.
A mostani terhességem idáig ugyanaz, mint az első. Annyi különbséggel, hogy még az első trimeszteres rosszullétek is elmaradtak. Remélem a folytatás is az előzőhöz hasonlóan alakul.
Ami miatt hátrányát érzem a koromnak az, hogy nehezen bírtam a baba melletti éjszakázást az elején. Jó, mondjuk a lányom elég élénk baba volt, sokáig és sokszor kelt éjszaka, és rengetegett szopizott. De nem minden csecsemő ilyen... Azt is időbe tellett megszokni (38 gyerektelen év után) hogy nem én osztom be az időmet, és hát kő keményen le kell mondani a hobbimról - ami addig az életem volt -, na meg jó néhány évre a gondtalan pihenésről, nyaralásról, wellnessről. De ez utóbbi is csak azért van, mert a szüleimre nem számíthatok (nem élnek), anyósom meg nem tud semmiben segíteni. Ha valakinek van nagyszülői segítsége, akkor klasszisokkal jobb azért a helyzet.
Szia! Hogy viselted a terhességet? Nehéz volt? Könnyű? A dokik normálisak voltak veled? Soakt hallani, hogy elkönyvelik a későn szülőket mumusnak, vagy ilyesmi.
Jó látni, hogy nem vagyok azért annyira csodabogár. Mármint azzal kapcsolatban, hogy 40 körül is vannak, akik szülnek. Hiába kerestem rá eddig ilyen topikokra a neten sok helyen, nem volt :( De most már látom, hogy nem vagyok egyedül, és ez megnyugtat :)
Egyik barátnőm barátnője 46 évesen szült először. A történet kicsit tipikus volt: örökbe fogadtak a férjével egy kisbabát és rá pár hétre teherbe esett (nagyon sok év próbálkozás után). Minden teljesen rendben volt.
Úgy tudom, hogy nem igazán "szerencsés" 40 éves kor felett szülni az első gyereket, de nekem is van olyan barátnőm, aki 44 lesz hamarosan és nagyon szeretne egy saját gyereket. Párja neki is van hozzá.
Sziasztok!
Én 42 éves vagyok. A páromat féléve ismertem meg, nagyon szeretjük egymást.
Mindkettőnknek hosszú kapcsolata ért véget tavaly. Szeretnénk gyereket így 40 felett is.
Bennem inkább amiatt van bizonytalanság és némi félelem, hogy egészségügyileg ne legyen semmi gond.
A környezetemben sokan találják/találták meg a párjukat viszonylag későn, de ezért nem szabad lemondani a gyerekvállalásról, ha valaki igazán szeretne. Voltam vizsgálatokon és több orvossal is beszéltem a témáról. Támogattak.
Én sem így terveztem anno, jó lett volna 25-30 között...
Örülök, hogy egyáltalán megtaláltam az igazi társam az élet minden területén, 1 olyan embert, akire mindig is vágytam.
Nem is azt mondtam, hogy 18-20 évre szól, hanem azt, hogy az első 18-20 év a gyerekvállalás legnehezebb része... Amíg formálódik a csemete személyisége, amíg nevelni kell (lehet).
Mellesleg a gyerekvállalás NEM 18-20 évre szól... Hanem életfogytig.
Nem csak "fényes" életek vannak. Nem csak olyan nők vállalnak gyereket, akiknek megbízható, rendes, aranyos párjuk van. Vannak olyan nők, akik azért vállalnak gyereket, mert egyszer csak megmozdul bennük valami nagyon mély ösztön és gyereket akarnak. Igen, önző módon, akár úgy is, hogy tudják, a párjuk nem a megfelelő ehhez a "projekthez" vagy netán-tán véletlenül esnek teherbe... ahol a véletlen nem is olyan véletlen.
Nem minden gyerek fog felnőni anyuval és apuval, bizony nagyon sok (és egyre több) gyerek egyszülős családba születik vagy hamarosan abban találja magát.
A topiknyitónak nem tudok semmit tanácsolni azon kívül, hogy az észérveken kívül (mert persze azok is nagyon fontosak), hallgasson egy kicsit az intuíciójára, ha már nőnek született...
Oké. Az is rendben van, hogy egy gyereknek szüksége van mindkét szülőre.
De...elsősorban mégis csak a topikindító élete változik, ha gyereket vállal. És neki pont ezzel kapcsolatban vannak kételyei. Ezért írtam az ÉN és az Ő meghatározást.
A kérdés sem az volt hogy ŐK, hanem hogy Ő.
A másik féllel ne foglalkozzunk. Rájuk tartozik, hogy mit és hogyan. Bár szerintem az egész téma leginkább csak rájuk tartozik és nem a nyilvánosságra. Nem lehet az alapján dönteni, hogy Gizikének mikor, mi és hogyan volt. Én nem Gizike vagyok, Gizike élete nem az én életem.
Jól látod! Megvisel a meleg.. Téged.
mit nem értettél??
egy gyereknek Anya- és Apa kell!
és a gyereket MI-vállaljuk, ketten együtt.
Az, hogy vannak olyanok akik egyedül vállalják, az nem jelenti azt, hogy az jó.. mármint a gyereknek.
A topikinditónak meg azzal kell tisztában lennie, akar- e ennek a férfinak gyereket szülni..
egy olyan férfinak, aki viszont tőle nem igazán akar gyereket.
Gratulalok
!
Szia Etsi !
En 41 eves koromban szultem. Eletem legjobb hatarozata volt.
Ezt most nem értem, mire írtad vagy miért.
A hivatkozott rész lényege, hogy amikor gyereked születik, akkor már nem úgy kelsz, hogy ÉN felkelek, ÉN reggelizek, ÉN stb., hanem felkel a gyerek (Ő), reggelizik Ő és a többi és a többi. Ehhez nem feltétlenül és nem minden esetben tartozik egy másik felnőtt. Többen vállaltak és vállalnak egyedül gyereket. A topik indítója pedig elsősorban most saját magával szeretne tisztában lenni.
Ha nem ilyesmire gondoltál, fejtsd ki picit részletesebben, mert úgy tűnik a meleg megvisel.
Ha valaki igy indit- hogy ÉN- akkor már régen rossz,
NEM - ÉN- vállalom a gyereket, hanem MI- ketten együtt.
Ha a társ nem akar- nem eléggé akar, és nem megbizható- vagy ő vacilál, és várakozni akar, akkor nem ő a megfelelő partner a gyerekvállaláshoz.
és lehet nekem szuperállásom, vagy 20millió a bankszámlámon, ha nincs hozzá társam aki ugyanazt szeretné mint én-- közös gyereket.
és akár ott a gyerek, akár nem, akkor is a MI- az elsődleges, csak akkor már ebben a Mi-ben a gyerek is benne van
Köszönöm :) Jó olvasni, hogy azért meg lehet oldani a hobbi űzését is a gyerek mellett :)
Szerencsére engem ez a bulizós-shoppingolós dolog hidegen hagy, úgyhogy legalább erről nem kell lemondanom :)
Ja, és azt kifelejtettem (bár hosszú voltam), hogy a terhességtől nem kell parázni, átmeneti állapot. És nem is az a legnehezebb része az egésznek, hanem az utána következő 18 év.
Ettől függetlenül én nem élvez(t)em egyik terhességemet sem, utáltam hogy szúrkálnak, piszkálnak, véleményezik a hasam méretét, a súlyomat. Meg hogy rosszul vagyok, szédülök, nem tudok normálisan felöltözni és nem is önmagam vagyok...Egyedül az utrahangokat szerettem és vártam (öröm volt látni, ahogy nőnek, fejlődnek odabent), meg imádtam, ahogy mocorognak a hasamban.
A korom miatt mindkétszer volt chorion biopsziám, de miután normális lett az eredmény, utána már úgy kezeltek, mint a többi (fiatal) kismamát. A modern módszerekkel már 99%-ban szűrhetőek a genetikai betegségek, emiatt ne aggódj.
Én 38 évesen szültem az elsőt. Addigra jutottam el addig, hogy megvolt minden, ami a gyerekvállaláshoz kellett (munka, férj, lakás, autó). De én mindig is akartam gyerekeket, csak későn találtam rá a páromra.
Most a másodikat várom negyven évesen, és nem lesz már harmadik.
Nem bántam meg a gyerekvállalást egy percig sem, bár nem vagyok a klasszikus ősanya típus (szeretem a munkám, van komolyan űzött hobbim, amit nem adtam fel és nem is tervezek feladni). Kicsit húzós volt az első év amíg megszoktam, hogy sokszor kell éjjel kelni, és nem én osztom be az időmet. Viszont semmivel sem leírható boldogság, ahogyan átöleli a nyakamat, és mondja, hogy "szeretlek anyuci", vagy csak úgy odajön, és ad egy puszit...
Ha mégis úgy döntötök, hogy akartok gyereket, akkor ne várjatok sokáig, mert negyvenhez közel nagyon nehézzé válik a teherbe esés, hiszen a ciklusok többségében elmarad a peteérés. Többedik gyerekkel kicsit könnyebb, mert a szervezet "emlékszik", de nem mindenkinél van így.
A környezetemben azt látom, hogy inkább azok bánták meg (nem a negyvenes, hanem inkább az ötvenes-hatvanas éveikben), akik nem vállaltak gyereket.
Az egyik nagynéném elvetette az elsőt, mert mg fiatalnak érezte magát és szórakozni akart. Többé már nem tudott teherbe esni. Egy mélyen depressziós, örökké pánikoló öregasszony lett belőle később, aki kétségbeesetten kapaszkodott a távolabbi családtagjaiba (miután fiatalon meg is özvegyült), és mindig hajtogatta, hogy nincs értelme az életének.
Persze lehet más értelme is egy életnek mint a család. Van pár kolléganőm, akik negyven évesen élik a világukat, nincs és (valószínűleg) már nem is lesz gyerekük. De dolgoznak napi 12+ órát, jól keresnek, össze-vissza utazgatnak meg buliznak minden hétvégén. Hét közben a shoppingolási élményeiket hallgatom (bár nem bánom, hogy cserébe én csak arról tudnék beszámolni, milyen kisgyerekes programokon vettem részt eközben
)
Ez királyul hangzik, és a szabadság szuper dolog - ezt nem vitatom, "szabadon" éltem 38 éves koromig - de vajon olyan tuti lesz-e ez az életmód majd 15-20 év múlva is? És hát milyen érzés lesz megélni a klimaxot úgy, hogy elmúltak a termékeny évek, és a pasik már nem az ember lányát fixírozzák, hanem a hamvas 20-30 éveseket, akiknek még tudnak gyereket csinálni?
Ezen érdemes agyalni egy kicsit.
A félelmeid és a bizonytalanságod nem a mások véleményétől fognak elmúlni. Ha az ember fél valamitől, egy hozzá közel álló ember tudja esetleg megnyugtatni - a bizonytalanságból kilábalni is csak egy ilyen ember segíthet. Főleg egy ilyen horderejű kérdésben. Ne arra alapozz, amit egy fórum teljesen ismeretlen hozzászólói írnak. Ez - szerintem - annyira magánjellegű, családi téma, amiben kívülállónak semmi keresnivalója. Neked kell döntened.
Nem cikkhez gyűjtök. A kétségeim valósak. Az, hogy van válaszom, csak azt jelenti, hogy magamban rendezem a dolgokat, magamnak próbálok érvelni. Attól még beszélgetni ugyanúgy szeretnék. Az sem baj, ha a végén megszűnnek a kétségeim.
Már én sem értem mit szeretnél itt? Szerintem csak egy jó kis gyűjtögetés egy leendő cikkhez, mert tényleg mindenre van válaszod és látszólag nem "gyötrődsz" itt a kérdésen, hanem vitázol a hozzászólókkal.
Ha mégis valós a helyzet, egy gyereket biztosan bevállalnék, úgy is, hogy én tudom mivel jár. Mi kettőt szerettünk volna, de a jó Isten 3-at adott:-) a harmadikat 39 évesen fogom hamarosan megszülni, tele kétséggel, félelemmel, amit az első kettőnél (33 és 35 évesen szültem)nem éreztem. Fogom-e bírni újra az éjszakázást, kezdjek előröl mindent "ilyen öregen" stb. Egzisztenciálisan szerencsére belefér, bár sosem lehet tudni, három gyereknél azért nehezebb lesz az életbe elindítás.
A feltétlen szeretet, amit kapsz az nagyon jó érzés, azt szerintem csak a gyerekétől kaphatja meg az ember, meg igazából olyan önző életet lehet csak élni gyerek nélkül: kiért dolgozol, gyűjtögetsz? Mi marad belőled? Egy ideig lehet cél az utazgatás, meg a gondtalan élet, de egy idő után unalmas, pedig én is néha nosztalgiázom milyen volt előttük, de nem cserélném el.