Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Görög helyzet
Kedves utazni vágyók és jelenleg nyaralók!
Ebben a topicban gyűjtsünk minden információt azoknak, akik a közeljövőben utaznak Görögországba, hogy mire is számítsanak. Akik már ott vannak, írják meg tapasztalataikat, akik ismerőstől hallottak infokat, írják le, hátha segítünk azoknak, akik tartanak az utazástól. De keltsünk rémhíreket. Az megteszi a média...
Köszönöm, én is így gondolom. Mi is még márciusban foglaltuk, az utolsó helyek egyikét júli közepére. Igazából max arra gondolok, hogy zavart okozhatna, ha a kontinensen a szállítók pl sztrájkolnának vagy nem lennének kifizetve vagy nem tudom és nem tudnának kaját vinni a szigetre. De nem hiszem, hogy ilyesmi bekövetkezne. Biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz és jól fogjuk érezni magunkat.
Érezzétek jól magatokat!:)
Kedves Eperke222!
Hidd el, nem lesz semmi gond! A nyaralóhelyek (Sarti, Tolo, Kréta, Zakynthos.....stb) egyetlen bevételi forrása a turizmus, de Görögország egyik fő bevétele is onnan van. Ebben a helyzetben a legrosszabb az lenne, ha az a rengeteg turista most lemondaná a foglalásait, és a pénzét máshol költené el. Ezt nem fogják engedni.
Én március közepén már éppen hogy csak tudtam foglalni augusztusi időpontra helyet magyar utazási irodánál, mert már a bookingon is minden betelt addigra. Mi Sartiba megyünk, ami egy régi halászfaluból nőtte ki magát, sok tőzsgyökeres görög ember él ott. Nem hiszem, hogy éhen fognak halni, mert nem lesz az üzletekben élelmiszer.
Készpénzt kell vinni (mi egyébként is azt vittünk volna, a kártyát csak végszükség esetére terveztem), ennyi!
Továbbá szerintem egypár utazási iroda csődjét is generálná, ami a magyar gazdaságra is hatással lenne.
Igen amúgy is kp-t vittem volna, kártyák csak biztonsági tartaléknak, természetesen. Szeletelt kenyeret nem gondolnék a bőröndbe...:) Nem hiszem hogy Zakynthoson a népek felvásárolnák a tartós élelmiszert és zárva lennének a tavernák... fagyi legyen:)))
Itt nem a mai helyzetet kell nezni, hanem az euro bevezeteset. Ha figyelted a hireket, 2009-ben derült ki hogy baj van a görögökkel. Azota probaljak az eurozona orszagai segiteni Görögorszagot, a penzutalasokat feltetelekhez kötöttek, penzügyi es szocialis reformok bevezetese stb.
Ma nem nem kellett volna az egeszet visszafizetni, ha tettek volna valami lathatot. De az uj penzügyminiszter is ugy ment oda, hogy adjatok penzt, mert kell az orszagnak, de mi nem teszünk semmit.
Szerinted, ha te veszel fel hitelt es ne4m tartod magad a bankkal kötött megallapodashoz, akkor a bank tovabbra is ad neked penzt, es meg a regit sem kell visszafizetni?
nyaralni kell!
más népek hazamentek
Bakó Balázs, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének tagja a RIPOST-nak elmondta: ma, hétfőn még 750 magyar turista tartózkodik Tunéziában, ezek közül csak egy részük jelezte hazautazási szándékát. (A hétvégén 140-en tértek haza a kintlévők közül.)
Több mint 1.000 rendőr vonult a közkedvelt turisztikai központokhoz, az előre lefoglalt kirándulásokat is ők kísérik.
A hazai utazásszervezők egyelőre még nem látják, hogy három nap elteltével számottevő hatása lenne a tunéziai merényletnek, bár volt, aki már visszamondta előre lefoglalt utazását.
Ebben az esetben pénzvisszafizetést vagy alternatív úti célt ajánlhatnak az utazási irodák, de mivel Tunézia már korábban a fokozott biztonsági kockázatot rejtő országok közé tartozott, az előre megkötött szerződés alapján erre nem kötelezhetők a szervezők.
vajon mi a baja a moderációnak az orbánforint bemutatásával?
ez is lényeges az utazó számára
talán az hogy nem magyar forint?
a magyaroknak euro kellene sok éve, de az orbánnak nem jó a kisdedjátékaihoz
Ma reggel hallottam, hogy félnek a boltosok a szállítások megállása miatt.Mindenki mindent vásárol, hogy még kapjon valamit a pénzéért.
Úgy tűnik áruhiánytól tartanak.
Úgy hogy némi elemózsiát is kellene magaddal vinni.Mert hiába leenne esetleg pénzed............
Igaz, viszont a sorbanállás közben alaposan megismernél néhány utcát.Aztán meg már úgyis haza kell jönni.
minden értelmes ép eszű ember a lehető leg kevesebb kápét tart magánál és tanácsolja másoknak is
de itt nem számít a józan ész, bármit rizikózva utazni kell görögbe
n... állatkertje
van is mire büszkénel lenniük, csak a fél világnak tartoznak a ganyék
tsipras pont úgy hazudik a görögöknek ahogy orbán és pont úgy a gyökerek választják meg
Vigyél egy csomó eurot, a lényeg, h ha már a gép felszáll, nincs mitől tartanod
Egyébként bízom benne, hogy a görögök jól jönnek ki ebből az egészből és büszkén kitartanak!
Na, azért ne akarj ítélkezni felettük, léccives!
Euroszkeptikus pártként választották meg a Szirizát, nem volt titok...a görögöknek már rég tele van a puttonyuk az EU-val és Orbánt is dicsérték, amiért kivezette az országot az IMF-ből.
Nyilt dolog volt, hogy nem fognak bármiáron megállapodni.
Ma kell(ene) visszafizetniük egyösszegben a hitelüket, holnap sok minden kiderül, melyik fél hogyan reagál...az EU nem engedi csak úgy el a görögök kezét, US is puncsol értük.
Semmit nem értesz az egészből, ezért ne véleményezd az eseményeket!
Probaltam az elöbb irni egy hsz-t,sajnos nem sikerült.
Ez a törtenet akkor kezdödött, amikor bevezettek az eurot. Görögorszag es Spanyolorszag azonnal tagjai lettek az euroövezetnek. Holott minden - kesöbb - csatlakozni kivanonak olyan listat kellett produkalni hosszu evek viszonylataban, amit ennek a kettönek nem. Allamhaztartasi hiany, inflacio, gazdasagi növekedes stb.
Csakhogy ez a ket orszag a maradek EU-orszagok lakoinak legkedvesebb uticelja, es a hocipöjük tele volt az arfolyam valtogatassal. Ezert lettek ök szinte automatikusan tagjai az euro-övezetnek. Es ennek a levet isszak a görögök, mert a mostani ujonnan valsztott miniszterelnök sz...ik betartani azokat a szerzödeseket, amiket a segitseg fejeben a többi euro-orszaggal az elödje megallapodott.
http://index.hu/gazdasag/2015/06/29/gorogcsod/
Ez csak egy cikk a sok közül a neten, keresgélj és olvass!
juncker dumál, igyekszik a tüzet oltani merkel fél3kor fog
".....a boltokban minden kapható, pénz van az automatában. Arra vagyok kíváncsi, hogy ez a hét, vagy a közeljövő folyamán hogyan változik."
Szerintem erre az egész világ, az EU-tagállamok, de leginkább minden görög kíváncsi!
Ám sajnálatosan ezt csak nagyon kevesek SEJTIK, tudni meg tán senki se tudja........S ez akkor sem változik meg, ha topikot nyitsz erről. (fejcsóválós szmájli)
"De valaki azt magyarázza el nekem, hogyan értéktelenedhet el egy olyan fizetőeszköz, amit az Unio 19 országában használnak egy ország csődje esetén. Ismerem a forint történetét, ugyanez volt az argentin pesoval is."
Úgy értettem a nyitódból, az a kérdésed, utazz-e oda, avagy ne. De olvasom, plusz közgazdasági fejtágítót is szeretnél.
Azt hiszem, az csak feleslegesen megzavarna, és nem segítene eldönteni az eredeti kérdést, de olvasgass csak a neten. ártani nem fog!
https://www.google.hu/search?q=mi+az+infl%C3%A1%C5%B1ci%C3%B3&ie=utf-8&oe=utf-8&gws_rd=cr&ei=ZieRVYKrJsnbU9fYhvAJ
Ezt a blogot külön ajánlom, nagyon jó, itt ír a görög válságról. Is.
Idegeskedhetek, az se változtat rajta. Kifizettem, várom az indulást. Ennyit tudok tenni.
így van.
http://www.euronews.com/2015/06/28/greek-banks-stock-exch ange-will-not-open-on-monday-tsipras-announces/
ez esetben inkább a sztrájk lehet ciki
mert sok állami melóstól függ a légiközlekedés
és ha tsipras nem ad nekik fizetést, akkor nem nagyon fognak dolgozni
Hat ezek az elörefizetös szolgaltatasok eleg kerdesesek. Uj ceg muszaj hogy elöleget fizessen a szalloda fele is. A West Travel hany evig müködött rendesen, az utolso idökben mar mindent utolag fizetett, az utasok altal befizetett utak arat mas iranyokra fizette - talan elölegkent - a regi szallodakat meg nem fizette ki.
Nem akarlak elremiszteni, csak nem szabad naivan belemenni olyan dologba, hogy en kifezettem mindent elöre, nem lesz baj.
Persze ez így van, tudom, ettől függetlenül ezek tudtommal mégis csak előrefizetős szolgáltatások az utazási irodák felé is. De mindegy is, itt felesleges jósolgatni. Meglátjuk hogy alakul, bízom a legjobbakban.
Kinek van kifizetve a charter meg a szalloda? Az, hogy te befizetted, meg nem jelent semmit. Azok is igy tettek, akiket ugy hoztak haza masok, mert csödbe ment az utazasi irodajuk.
Nalunk (Nemetorszag) ma mondtak be a hirekben hogy ezen a heten nem nyitnak ki a bankok, automatakbol max 60 eurot lehet felvenni naponta, ha van benn penz. A görögök valami 40 milliardnyi eurot vettek a bankokbol azt hiszem az elmult egy honap alatt. Jol bevasaroltak, megtankoltak az autokat a hetvegen.