Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Magány,haldoklás,küzdelem
Létrehozva: 2015. május 30. 23:54
35 éves lány vagyok két halálos betegséggel és az állapotom egyre romlik, lassan már a napfényre sem tudok kimenni. Barátaim nincsenek. Párkapcsolatom fényévek óta nincs. Az emberek félnek tőlem, mert látszik rajtam hogy nem vagyok egészséges és túl sok mindenben korlátoz egy felhőtlen hétköznapi megéléshez. Emiatt nem tudok dolgozni sem , és most már tanulni sem. Nincs jövőképem, hogy a betegségem miatt még mi vár rám abba nem akarok belegondolni.
Néha jó lenne kimozdulni és szórakozni, mint a többi normális ember, de képtelen vagyok kapcsolatokat kialakítani. Egyfolytában olyanokat vonzok akik csak kihasználnak,meglopnak ,eldobnak és nem tudom miért.
Sosem volt legjobb barátom sem mély őszinte igazi barátság az életemben. Világéletemben kívülálló voltam és a betegségem csak még jobban elszigetelt az emberektől.Próbálok küzdeni ez ellen de néha teljesen magamba roskadok.De még nem szeretném feladni!
Járok terapeutához is, a betegségemen az orvosok nem tudnak segíteni.Egyenlőre még látok, és lélegzem de nem tudni meddig.
Ilyen kilátásokkal hogy lehet normális életet élni és megmaradni éppeszűnek?Aki hasonló cipőben jár mivel vészeli át a hullámvölgyeket?
Látom ahogy telnek az évek és egyre szűkülnek a lehetőségeim.Elmúlik a fiatalságom és még nem is éltem.
Dühít hogy az emberek felszínesek és még ha barátkozni is akarnak pusztán csak fogaskapcsolatra vágynak akit leakaszthatnak amikor nekik kedvük van rá, de ezen felül ódzkodnak mindennemű egyébtől.
Olyan barátokat keresek akik így is el tudnak fogadni. Nem játsszák meg magukat és mély kapcsolatra vágynak.Szeretnék olyan barátokat akikre lehet számítani, akik nem hagyják cserben az embert.Akiknek nem csak addig kellek amíg nem találnak jobban/pasit/sulit/munkát/rendeződik az életük/vagy megoldom a problémáikat.
Akik hajlandóak áldozatot hoznia másikért és tartalmas értelmes kapcsolatot lehet velük kialakítani.
Ha vannak ilyenek én szívesen beszélgetnék, ismerkednék. De tanácsokat is szívesen fogadok, mert nem szeretném feladni viszont már nem tudom mi mozdíthatná előre a leendő kapcsolataimat.
Lelkileg legalább annyira nehéz lehet, mint fizikailag:(
Bár, ahogyan olvaslak, küzdő típus vagy.
Sajnos, egészségesen is nehéz minőségi kapcsolatot találni...
Mit szeretsz csinálni? mi az, ami kikapcsol, regenerál, feltölt?
Egyébiránt...
Van tapasztalatom arra, hogy milyen kezdetlegesen állnak hozzá egyes orvosok az ember gondjaihoz.
A reflexzóna masszázs alkalmazásával bármely testrészünk betegségét - illetve működési zavarát - javítani tudjuk a szakkönyv szerint. Nekem régebben krónikus ínhüvely gyulladásom volt. Kenőcstől kezdve mindent felírtak, persze nem javult, sőt romlott. Mikor a szakkönyv ábrái alapján megkezdtem a masszírozást, a fájdalom lassan elmúlt, és azóta sem jött elő, illetve, újabb masszírozással ismét elmúlt. /A szemnek külön zónája van a talpon az ujjak közelében/
Mintegy 5 éve cukorbetegség kezdődött, amit a háziorvos pasztillával kezdett gyógyítani. Kezembe került a Paleolit diéta /Dr Szendi/ melynek alkalmazásával a vércukorszint normalizálódott. Persze a háziorvos a plafonon volt, de gyógyszert azóta sem szedek.
Pár éve a sarokcsont fájt rettenetesen. Röntgen terápiát írtak fel, melyet el is kezdtem. A fájdalom enyhült, de ismét előjött. Később egy tapasztalt hölgy tanácsára betétet használtam a cipőben. A probléma azóta teljesen rendeződött.
Nem lennék meglepve, ha a daganatos megbetegedések jelentős részét a gabonafélék, és a cukrok fogyasztása okozna.
Írod, hogy terapeutához jársz. Én is jártam évekig minden kézzelfogható eredmény nélkül. Neked használ a terápia?
Igen már 15 éve járok kórházról kórházra, specialistától specialistáig és kipróbáltam minden egyebet ami létezik.
Az elején nem volt ilyen rossz. Még ki tudtam menni a napfényre. Meg tudtam maradni lámpa mellett is.Erős fizikai terhelésnél már akkor is fulladtam de ezek nem befolyásolták az életvitelemet.
Most már szép lassan elveszítek mindent és ez így nagyon nehéz egyedül. :(
Már 15 éve beteg vagy?:(
Megkérdezhetem, milyenek a tünetei, amivel kezdődött?
Mit tudnak mondani az orvosok, miért alakult ki nálad?
Igazad van, amíg megy, addig hajtani kell.
Talán igazad van. De ha nap mint nap bele kéne gondolnom hogy meg fogok vakulni kiveszik a szemem egy nap és le fog valamikor állni a légzésem és előtte talán sorra az összes szerveim tönkremennek valószínüleg másnap már ahhoz sem lenne kedvem hogy indokot találjak miért is kéne felkelnem és élnem ha ez vár rám.
Ezért könnyebb ha nem veszek erről tudomást. Élni fogok amíg élek és pont. Mindent megteszek hogy meggyógyuljak és kipróbálom az összes dolgot ami segíthet és nem bántja a szervezetemet mert sosem lehet tudni melyik fog beválni még egy ilyen kilátástalan helyzetben is.
És ha egyik sem akkor legalább mindent megpróbáltam és az eredmény ugyanaz lesz.
És igen igazad van hogy sokszor azok is magányosak akiket sok ember vesz körül. Gyermekkoromban jól éreztem magam a könyveimmel és vég nélkül olvastam. De most már nem nagyon tudok. A hangoskönyvek csak pótmegoldás és ami érdekel nincs meg hangoskönyvben. A mozi már csaknem kiesett, a tánc a sport, kirándulás szintúgy.
Egyszerűen elértem az életemben ahhoz a ponthoz, hogy nem elégít ki a saját magam társasága, sem a virtuális világ. Élő emberekre van szükségem és fizikai programokra.Ahol legalább az illúziója megvan hogy olyan vagyok mint a többiek amíg még megtehetem.És igen tudom hogy el fog jönni az az időszak is amikor már erre sem leszek képes, de egyenlőre még igen és igényem van rá csak közben már belefáradtam a folyamatos bántásba megalázásba és kudarcba.Ezért próbálok szelektálni és olyanokat találni akik így is el tudnak fogadni és nem fognak bántani és kiközösíteni azért amilyen helyzetben vagyok.
Talán már ez is túl sok és irreális az én állapotomban mert az emberek többsége önző és nem képes áldozatot hozni úgy hogy neki nincs belőle haszna. De talán még valahol vannak ilyen emberek :)
És igen igazad van az elmúlt 15 évben rengeteg mindent átéltem ami negatív volt. És többségében csak azért kaptam mert az emberek féltek. És talán ez sem jó hely és soha nem fogom megtudni milyen az amikor tényleg elfogad valaki és így lehetek részese az életének.
De ez a hely is egy lehetőség és itt is megpróbálom hátha :)
És nem szegted a kedvem, mert nem fogom feladni :)Maximum kipipálom hogy ez sem jött be és keresek tovább .)
A magány egy fura fogalom.
Magad vagy magaddal.
Ha belegondolunk, bármely élethelyzetben így van.
Élhet valaki egy hatalmas család tagjaként, akkor is a személyes döntéseiben, a saját magát érintő dolgokban maga dönt, - ha egészséges mentálisan.
Persze több féléek vagyunk, van akinek nehezebb megélni, ha maga van, akinek nem, annak talán tudatosan jobban szerepet játszik tudattalanul is, hogy nem minőségi kapcsolatnál egészségesebb a saját maga társasága magának.
Ma, a net világában, amikor ezer információ és szépség jön az otthonunkba, már kevésbé van nélkülözhetetlenné téve a személyes kontaktus.
Kinek mi az igény szintje, az alapján értékelődik fel ez is.
Az általános persze az, hogy emberek vannak körülöttünk, akik szorosabb/ lazább érzelmi kötődésben vannak velünk, és mi velük.
Ahogyan írtad: valóban, egy-egy élethelyzetet igazán csak az érthet, aki megéli. Hányszor van egy-egy esetnél, hogy azt gondoljuk, értjük, és amikor később a sors nekünk is leosztja, akkor döbbenünk rá, közel sem értettük.
A legtöbb ember, - bármennyire is érzelmileg megérintett, - menekül egy komolyabb, vagy tartós problémától, mintha fertőző lenne, és rá is ráragadhatna. Szerintem ösztönös inkább, mint tudatos.
Van egy olyan védekező reflex a fajunkban, hogy ha elzárkózunk a bajtól, vagy nem veszünk róla tudomást, akkor talán nincs is olyan jelentősége. Holott valahol kristály tisztán tudjuk, hogy: van!
A mai rohanó világban a családtagok is elmennek egymás mellett legtöbbször, még ha egy fedél is van a fejük felett.
Így aztán mit is lehetne várni idegenektől, akik próbálnak úszni nap mint nap az árral?!
Nem akartam kedved szegni, csak kicsit talán sikerült érzékeltetni, nem benned a hiba.Ilyen világot élünk ma, ha nem is normális sok szempontból.
Igen igazad van :)
Mindenkinek magának kell megoldani vagy elfogadnia problémáit.
Más ha vannak támogatói/barátai/ szerető családja és más ha totálisan egyedül érzed magad.
Ettől az alapgond persze nem változik mert így is úgy is egyedül kell megküzdeni a nehézségekkel ahogyan az egészségeseknek is.Bajban mindenki egyedül van és egyedül dönt.
Nem is ezért regisztráltam, hogy nyalogassam a sebeimet, hanem hogy beszélgessek, ismerkedjek és előremozduljak.
az hogy hogyan élem meg a saját bajaimat...Ha ezt leírnám(és nem is szeretném), nem hiszem hogy bárki is tudna azonosulni vele vagy meg tudná érteni hacsak nincs az én cipőmben. ahogyan a cukor ízét sem ismerheted ha még soha nem kóstoltad.
Viszont biztos vagyok benne, hogy ha neked nap nap után fájdalomban kéne élned az életed nehezen tudnád élvezhetőre kihozni. Nem ismerlek, de látatlanban úgy gondolom nincs ilyen jellegű problémád ezért írsz ilyen klisét. :)
Tudom hogy nehéz megérteni egy olyan problémát amit nem tud valaki megtapasztalni, de az üres mondatok nem segítenek és nem visznek előbbre.
Mindazonáltal nagyon szépen köszönöm a kedves jó kívánalmakat .)Neked is hasonlóakat kívánok gödör nélkül:)
Bevezetőként pár gondolat.
Biztosan tudod Te is, hogy a legtöbb embernek, a makkegészségesnek is, vannak megoldhatatlan, vagy annak tűnő gondjai. Kisebbek, nagyobbak, és a sajátját mindenki a legfájóbbnak érzi.
Sokat számít, hogy hogyan éled meg a saját bajaidat, és persze tudható, hogy mindenkinek vannak rosszabb és jobb napjai.
Azt hiszem, mindenkinek magának kell kikecmeregnie a gödörbőr, akkor is, ha kap ehhez segítséget, és akkor is, ha nem. Valószínűleg egyén-függő, kinek nehezebb, kinek könnyebb ugyanazt vagy nagyon hasonló bajt, gondot feldolgozni. De ha próbálod az élet szebb oldalát nézni, rosszabb nem lesz, jobb viszont lehet!
Tart, ameddig tart az életünk, próbálni kell úgy élni, hogy élvezzük azt, ami jut.
Eszembe jutott Mosolyka..... Nem tudom, Te ismered-e a történetét, de hátha segítene, ha olvasnál róla, utána felvennéd vele a kapcsolatot, és beszélgetnétek!
https://www.google.hu/search?q=mosolyka+t%C3%B6rt%C3%A9nete&ie=utf-8&oe=utf-8&gws_rd=cr&ei=vQlrVbDzMIzyUJa9grAC
Csupa jót és szépet kívánok Neked, és azt, hogy kezdd ma, kis lépésekkel, apránként, de kapaszkodj kifelé a gödrödből!
IV.
Érdekes is a betegség nagyon sok olyan dolgot fordít meg az emberben amik régen őrülten fontosak voltak. És rengeteg minden egyszerűen semmivé foszlik.És utána nagyon mókás nézni hogy a hétköznapi emberek felbolydult hangyák módjára hogy futkosnak értelmetlen dolgok után elpazarolva az értékes idejüket.És néha nagyon szomorú is és nehéz elfogadni, hogy nem lehet mindenkit megmenteni mert arra a tapasztalásra van szükségük.
Bagoly a kérdéseden sokat gondolkodtam. Mit is tudnék adni így a másiknak...Arra jutottam hogy ugyanazt mint bárki más.A szívemet, a lelkemet, a humoromat, a tudásomat, a kellemes(vagy kellemetlen) társaságomat. Meg tudom hallgatni. Vagy megpróbálhatok segíteni ha arra van szüksége.
amit nem tudok megadni az kb elhanyagolható. Mármint neonfényben nem tudok meglenni huzamosabb ideig. És a napfényen sem. De ezen kívül kb bármit.Ok maratont nem tudnék futni velük :)Lényegében szerintem bármit meg tudok csinálni csak több idő kell hozzá, ha a szememet is igényli.
Szóval a betegségemnek nem kéne a kapcsolataim útjába állni elvileg. Ezért is szenvedek talán ennyire.Mert én mindig azt érzem hogy menne képes vagyok rá és sosem értem hol siklik félre.Mármint persze értem én, rossz embereket választok, de nem tudom hogy kell jól választani vagy hogy lehet úgy formálni a dolgokat hogy a másik is azt kapja amit akar. Ami persze ha a másiknak fogalma sincs róla valójában mit is akar nem is olyan könnyű :)
III. rész
A szem meg hm vicces orvosi szempontból a fényérzékenység nem betegség így a prof elintézte annyival mit akarok másnak sokkal rosszabb a szeme, szóval gyakorlatilag egészségesnek vagyok minősítve és semmilyen támogatást nem kapok emiatt és nem is ez bosszant hanem hogy látássérült munkát talán tudnék végezni de emiatt onnan is kilógok. Úgyhogy elég faramuci helyzet, hogy az egészségesek között beteg vagyok a betegek között meg túl jó állapotú egyenlőre.
De lehet ez jó is így mivel így jobban tudok arra fókuszálni hogy meggyógyítom magam :)
Már csak anyukám él anyagilag támogat de minden egyéb módon elzárkózik a helyzettől. Nem hibáztatom érte. Biztosan nagyon nehéz neki végignézni a romlást és azt hogy amikor fájdalmaim vannak nem tud segíteni.És biztos aggódik hogy mi lesz velem később.És biztos az is nehéz neki hogy sosem lesz unokája sem egy boldog családja amire vágyott. Nemigazán lehet ezekről beszélgetni vele elmenekült a saját kis világába és ott próbál meg túlélni, neki is van egy csomó baja, szerintem az enyém már túl sok neki.
A terapeuta hm..hát még csak egy hónapja járok. Nem tudom a szájtépés mennyiben fog segíteni rajtam, egyenlőre nem érzek semmi változást, de még nagyon az elején vagyunk így ennek is megadom az esélyt. Sosem lehet tudni mi fog a gyógyulás irányába elvinni. Én hiszek benne hogy ha én okoztam meg is tudom oldani, csak ha hivatalos orvos közelébe kerülök nehéz fenntartani ezt .)
Meg amikor egészséges embereknek "furák" a reakcióik .(
Bagoly a jövőképpel úgy vagyok, hogy 3 év küzdés után abba kellett hagynom az egyetemet mert nem bírom a fényt és olyat tanultam amihez a szemem már kevés.Magántanulóként sem bírom a tempót. hiába van akarat ha nem látok mellé.Így most alternatív irányba tapogatózom, de amikor egyre másra tapasztalom hogy már xyz dolgot nem tudok megcsinálni pedig fél éve, pár hónapja még nem volt gond az elég ijesztő.
Ezekkel elég nehezen tudok megbírkózni,tegnap pl felfedeztem hogy már egyre kevesebbet tudok takarítani egyre hosszabb idő alatt és ez folytonos küzdéssé vált a lakás és a kert végeláthatatlan spiráljában .) Valahogy mindig én állok vesztésre .)De szerencsére már egyre kevésbé izgatom magam a formaságokon, hogy más mit fog szólni .
2. rész
Ami a betegségeimet illeti egy ritka típusú autoimmunom van ami a dokik szerint ilyen stádiumban csak 1 embernek van.Orvosi frontról már 15 éve mindent kipróbáltak. Egyszerűen tehetetlenek, mert nem tudják az okát. Nem tudják gyógyítani.Sem szinten tartani. A szteroidos hormonos kezelést emiatt visszautasítottam.Csak a tüneteket tudnák elnyomni vele és pillanatok alatt rengeteg mellékhatása lenne és kicsit hamarabb jönne a vég. Most holoisztikus dokim van aki probál alternatív fronton ügyködni. És én is megteszek mellé mindent amit tudok de néha iszonyatosan nehéz pozitivnak maradni amikor csak a folyamatos romlást tapasztalom.
És néha nagyon vágyom rá hogy én is tudjak úgy szórakozni emberek között lenni mint a többi átlagos ember. Új élményeket szerezni, beszélgetni,utazni stb. De egyszerűen nincs kivel.
A betegség elsősorban a szememet és a tüdőmet támadta.Emiatt az orvosok a kórházban halálra ijesztgetnek hogy ki kell venni a szemem ezért már nem is megyek, mert olyan stílusban teszik mindezt hogy utána tényleg nulla életkedvem marad és nagyon nehéz indokot találnom rá miért is folytassam az életem ha ilyenek várnak rám. És a légzés hát egyenlőre csak fizikai terhelésre fulladok, de később ez állítólag majd rosszabb lesz, ennek már vannak jelei de ezzel sem akarok törődni egyenlőre. Mármint hogy hova fog kifutni. De így a sport és egyéb fizikailag megterhelő dolgok mind kiesnek amit nagyon sajnálok hiszen ott lehetne ismerkedni :)
Még nem találtam meg hogy ilyen rémes légzéssel mi az amit egyáltalán bírnék, mert a legtöbbnél már a bemelegítés részen elvérzek :)
Úgyhogy egyenlőre próbálok annak örülni ami még van és igyekszem nem túl sokat merengeni az ijesztő sötét jövőmön.
Mondjuk ez főleg akkor nehéz ha látom, hogy az ismerőseim, környezetem fejlődik növekszik, befejezik az egyetemet,m unkájuk lesz, családjuk, gyerekeik én meg állok és megyek visszafelé és ezt nagyon nehéz elfogadni.
Igazándiból nincs olyan ismerősöm aki ugyanebben szenvedne, mivel magyarországon nincs más. Az az egy bevállalta a szteroidos kezelést amit én soha nem fogok. A többi autoimunos betegnél más problémákat okoz így még sorstársakkal sem tudok beszélgetni ők hogy oldják ezt meg.
És van egy olyan érzésem hogy lelkileg nem is biztos hogy jót tenne a beteg emberek társasága.
Sziasztok!
Nektek is szép reggelt :)
Itt este kieste magát így most jó a levegő és a növények is feléledtek.A madarak is csipognak rendületlenül és vakító napsütés sincs, úgyhogy ez minden szempontból egy jó reggel .)
Zsánna köszönöm a Holdat.Olyan mint egy szem :)Nagyon szép.
A kapcsolati problémára...én nem érzem, hogyne adnék, sőt inkább az ellentétjét. Emiatt is használnak ki folyton.Talán mert néha nem tudok nemet mondania mikor kéne...
Egyszerűen valahogy úgy alakult az életem folyamán, hogy csuppa olyan barátom lett akiknek problémáik voltak. kisebbek, nagyobbak, és én mindig segítettem ahogy tudtam, mellettük voltam ha kell. És amikor az életük rendeződött mind eltűnt. Vagy amikor nekem lett volna szükségem támogatásra soha egyik sem ért rá.
Ilyen barátokat most is tudnék szerezni de nem erre vágyom mert ebbe már belefáradtam hogy bármit teszek valahogy nem lesz olyan a kapcsolat ami nekem kapcsolat kategóriának felelne meg.Valahogy mindig megmarad a felszínen és nem mélyül el. Ezen már sokat agyaltam miért is ilyenek az emberek.Talán igazándiból nem is barátokra van szükségük vagy már vannak nekik igaziak és csak slepp kell. Ilyen idősen effektive ezért is nehéz barátkozni, mert már mindenkinek van egy szűk köre ahova nem engednek be kispályán meg felszínes marad.
Inkább csak talán azért mert nekik nem erre volt szükségük csak azt hitték. Vagy nem tudom mit rontok el folyton.
De lehet hogy csak belefáradtak hogy túl problémás velem programot szervezni és nem lehet spontán csinálni mint egy normális akárkivel .)
Ebbe meg kénytelen vagyok beletörődni amíg nem tudom jobban vagy okosabban kiválasztani honnan barátkozzak.
a párkapcsolat persze más tészta de ott már nem is igazán reménykedem. És persze érthető is hiszen ki kötné le magát egy olyanhoz aki nem egészséges, nem tud neki családot adni és gyorsabban ketyeg az ideje mint másoknak. Ami egyébként fura hiszen bármikor bárki meghalhat akár balesetben is akkor is ha egészséges. De a legtöbb férfi retteg ettől.És ezt természetesen meg is értem.Bár ezen a fronton talán még az is probléma hogy nem vagyok kibékülve a mostani standard párkapcsolati modellel .) De ez már csak az én problémám .)
Ez általában nem tudatosul. Akkor is rosszul érzed magad, ha Te csak kapsz, és akkor is, ha csak adsz, és partnered ezt nem viszonozza. A kapcsolatok hosszabb távon csak kiegyenlített alapon működnek.
Az ember akkor érzi magát jól, ha megtalálja azt a tevékenységet, amivel magának sikerélményt okoz, másokból pedig ez elismerést vált ki /és megfelelő anyagiakat/
"Új kapcsolatot nem lehet úgy kialakítani, hogy én csak várok valamit, és adni nem tudok."
Valahogyan soha nem jut eszembe, hogy a másiktól mit várok, mit adhat...
persze, óhatatlanul van mindenkinek, nekem is egy alap, nem többet, csak amennyit tőlem kap, annyi megbecsülést.
most olvastam:)
Jó reggelt!
Hogy vagy? Nálunk szitál az eső, már hat előtt ébresztettek a kutyák.
Tegnap készítettem telcsivel, sajnos, csak ha kinagyítod látható, milyen érdekesek voltak a felhők a hold körül, ahogyan megvilágította őket.
Én nem emlékszem, hogy a két év alatt - amióta regisztrálva vagyok itt - ilyen komor hangvételű topicot indítottak volna. Mi valamennyien "halálra itéltek" vagyunk - az egynapos csecsemő is az - csak ugye az nem mindegy, hogy mikor ér véget az élet.
Jó lenne tudni, hogy mik azok a betegségek, amikkel küzdesz, és azt is, hogy mi az oka, hogy az orvosok semmi jóval nem biztatnak. A terapeuták többsége "alibi focit" játszik, nekem olyan orvosom is volt, aki a terápiás foglalkozás alatt hipnotikus alvást folytatott. Úgy bukott le, hogy a beszéd közben teljesen mást mondott, mint ami logikus lett volna.
A párkapcsolatok, de a baráti kapcsolatok is kölcsönösségi alapon működnek. Ha a leendő partner nem lát olyan kapcsolódási pontot - ami lehet közös hobby, közös életcél, vagy közös érdek - persze nem fektet energiát a kapcsolatba.
A pozitív jövőkép kialakítása nem könnyű, de nem lehetetlen. Szüleid hogyan állnak hozzá a gondjaidhoz?
A kapcsolatok kialakításánál mindig az első lépés a helyes felmérés. Mit tudsz Te adni, és mit vársz el a másiktól. Új kapcsolatot nem lehet úgy kialakítani, hogy én csak várok valamit, és adni nem tudok. Elég szomorú, hogy az emberek - látva a helyzetedet, nem hogy nem segítenek, de igyekeznek kihasználni.
Ez a Fórumot pontosan azért indították, hogy közvetítsen. Valamit mindenki tud adni, és bármelyikünknek lehetnek megoldásra váró gondjai. Én jó ötletnek látom a felvetést.
A monitorom úgy van beállítva hogy az nem zavarja. Kellemes pihit. Örülök hogy beszéltünk :) Szép vasárnapot mára :)
Elköszönök,
vár a pizsim.
Neked is jó pihenést kívánok!
Sajnálom, és azt is, hogy semmi használható nem jut eszembe.
Akkor a monitor is zavarja, gondolom, netezni is csak mértékkel tudsz...
Az egyik betegségem szövődménye. Roncsolja a szemem így a látásom is romlik meg a fényérzékenység is.A dokik meg nem tudnak mit kezdeni vele :(
Sajnos ez csak rosszabb lesz a dokik szerint. Én alternatív módon ügyködöm a dolgon, de a nyarak elég nehezek .(
Még napszemüvegben sem tudsz kimenni?
Mi váltotta ki ezt az érzékenységet? - régóta van?
Remélem, hamarosan megszűnik!
Mert nagyon fényérzékeny a szemem és nehezen viselem a napfényt, neont, lámpafényt még napszemüvegben is. És igen jó lenne kimenni a napra, hiányzik is, de nagyon fájdalmas .(
Szia Pami!, sajnálom, hogy ennyire rossz passzban vagy!
Itt a net, rengeteg emberrel lehet beszélgetni.
Szoros, élő kapcsolatra persze nemigazán alkalmas, legalább is amikről olvasni, ritkán eredményesek.
Miért nem tudsz kimenni? Ma is olyan szép idő volt, a napsugár, a D vitamin mindenkinek hasznos, neked miért nem?
Ha tapintatlan a kérdés, ne válaszoljál, megértem.