Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Miért sír ennyit? :-(
Létrehozva: 2015. május 21. 13:35
Sziasztok!
Segítsetek nekem, mert nagyon a türelmem végén járok.
3,5 éves és állandóan sír.
sír, ha ébred,
sír a reggeli kakaóért,
sírva kiabál utánam,
sír, ha nem sikerült,
sír, ha nem ér át a zöld lámpán,
.......................................................... .............................
Nem értem. Komolyan már minimális autizmus is megfordult a fejemben, mintha nem tudná kezelni az érzelmeit. Miért kell mindent -de tényleg szinte mindent- sírva közölni?? Ha pedig valami nem sikerül maximálisan tökéletesen, akkor dühöng, még földhöz is vágja magát vagy üti a fejét. Lassan ott tart, hogy a szobája is hetek óta érintetlen, mert nem játszik semmivel, gondolom tart a kudarctól.
Na, szallj le rolam te TOK el etes.
He neked arrol halvany sejtelmed volna, hogy en minden szempontbol milyen csodalatos gyermeket neveltem fel, a magas lorol egybol a melybe vetned magadat. Soha, mig elsz, el nem birsz olyat kepzelni. Enelcen ugye nem dicsekszunk, o nincs itt, igy tovabb egy szot sem rola.
Mi veled ellentetben nem vagyunk tokeletesek, de nagyon torekszunk ra, es kozel vagyunk,de ugye soha senki sem lehet tokeletes. Te csak almodsz, mint ehes ...
a makkal. 
Ma megvolt az első mese nélküli ágyba küldés. Épp apja segített neki bebújni a pizsibe, erre valami oknál fogva azt mondta nekem, hogy "buta vagy és csúnya". Na, itt azt mondtam, hogy akkor ma nem mesélek, kész. Bocsánatot kért, sírt, fogadkozott..de nem hagytam. Ez így is célravezető? Mármint, hogy látszólag megbánja? Vagy ez lesz épp a jó megoldás?
(alvásnál benn maradtam nála, még motyogot magában pár percig, aztán elaludt)
Én nem. De ahogy írtam, én ezt tanultam, és már volt 5 éves tapasztalatom teljesen vegyes korosztállyal, mire az első sajátot kézbe vettem.
Szép történet
, de most nem erről van szó.
Miért, te 3, 5 éves korukban kezdted a "ráncbaszedését"
a srácoknak?
Aha!
A férjed mit szól a topikodhoz? Mutattad neki miket írkáltál a gyereketekről?
Attól, hogy az ember megszüli, még nem biztos, hogy tudja, mi a legjobb lépés a naponta felmerlő újabb helyzetekben, nem biztos, hogy baj, hogy nyitott szemmel jár, kinek mi jött be.
Erről az jut eszembe, amikor a második gyerek született és először együtt öleltem a kettőt: a kicsi pár órával azelőttig velem egy test, egy lélek volt, ennek ellenére a nagyobbhoz képest olyan kis idegen volt még. :-)
Akkor sem vagy rossz anya, ha este a gyerek mellett még a vacsit is megfőzöd. :-)
Csak mosolygok a bolondériádon.
Imádom a gyerekem -minden apró bolondságával és hisztijével- és a legjobb szívvel megyek érte délután és hidd el együtt töltjük az egész estét.
Sokat beszélgetünk, nem félfüllel figyelek rá, nem teszem le a tévé elé, míg én telefonálok vagy főzök a konyhában. A délután legtöbbször csak a miénk. Sétálgatunk, csacsogunk, vásárolgatunk, biciklizünk néha.
Mindig is leszenek újdonságok nála. Ugyanis használati utasítást én nem kaptam hozzá a kórházban anno. És mivel őelőtte nem volt a környezetemben kisgyermek, így kénytelen vagyok a saját fejem után menni, sokszor a saját hibáimból tanulni.
De akarok javítani. És meg is teszek mindent.
Milyen ismeretlen helyzetről beszélsz?
Te szülted, te ismered, te töltötted vele idáig a kis életét és neked kellene úgy nevelned/oktatnod, hogy neki jó legyen.
Ebben a helyzetben csak te vagy és ő.
Mi lEsz ha 14-15-16-17 éves lesz, az a helyzet ami még nem volt mindenkinek ismeretlen.
De ha egy jóérzésű anya lennél, akkor arra fordítottad volna idáig is az energiádat hogy figyelj a gyerekedre, nyesegesd a vadhajtásokat.
És nem 3,5 éves korában minden szírt-szart kibeszélni róla.
Milyen szívvel mész ma oda gyerekedhez, amikor egész nap csak azt vizslattad ami negatív a viselkedésében?
Rendben. Köszi a tanácsot.
Igyekszem jól csinálni.
Amúgy, amikor pukkancskodik, akkor van, hogy megkérdezem tőle, hogy haragszik-e rám valamiért. (mert volt már, hogy keverte még az időket és eszébe jutott olyan, ami napokkal előbb történt és azért sértődött meg
) Szóval amikor kérdezem, akkor azt mondja: "nem, anya, rád semmikorse tudok haragudni"
Évi is megadta neked a választ. De tőlem is láthatod: egy szem kis csemete, nem értem minden rezzenését, nem tudok még mindent jól kezelni, mert ismeretlen a helyzet. Ezért próbálok másoktól -lehetőleg olyanoktól, akik már láttak közelről is hasonló korú gyerkőcöt- segítséget kérni, tapasztalatot gyűjteni. Hogy ne rontsak a helyzeten, hanem éppenhogy most fékezzem meg, ne 10 évesen kelljen vele küzdeni.
A gyerek ne meghökkenjen, hanem szép fokozatosan tudatosítsa magában, hogy ez nem elfogadható viselkedés. Nem a pillanatnyi megdöbbenés a cél.
Éppen hogy fordítva van.
Ő nézi hülyének a gyerekét.Mert a gyerek viselkedése a nevelés hibáiból illetve/vagyis a nevelés hiányáról tanúskodik.
És pontosan ezért annyira visszataszító az, hogy szinte minden negatív dolgot kipakol a gyerekéről.
Teljesen jól teszed, csak ne add fel, és maradj következetes. Meglesz a gyümölcse.
Oké, nem vitázom, és mint már említettem, nem is bántani akarlak.
Sajnos hiába is oldódna meg a mostani problémátok, később jóval nagyobb gond akadna.
Nem, nem kell a sarkában lenni, dehogy. Viszont úgy kell felnevelni, hogy amikor majd fiatal felnőtt lesz, akkor se a körmödet rágd le idegességedben, hanem látatlanul is pontosan tudd, melyik helyzetben mit tesz a gyerek. És ha jól csinálod, akkor majd érezni fogod hogy van egy pont, amikor nyugodtan elengedheted a kezét, nem kell terelgetni, nem kell aggódni, valóban okos és értelmes felnőtt vált belőle. Ez viszont hosszú folyamat, és ha körbenézel, megállapíthatod hogy keveseknek sikerül. Egy olyan kapcsolatot kell vele kialakítani, amiben partnerek vagytok, de érezze hogy amikor meginog, bármiben számíthat rád. Még akkor is ha leszidod. Egy ilyen kapcsolathoz viszont ideje korán kemény alapokat kell letenni, hogy oda-vissza működjön.
Beképzelt vagyok?
Ááá, nem. Az egóm hatalmas, de ha valaki tud, az előtt fejet hajtok.
Nagymamák, idős nénik akikben megbízol?
Ne haragudj, hogy ezt mondom, de több példát hoztál már és nekem kicsit olyan, mintha a lányod hülyének nézne, nem tisztelne. Ezek a felpukkanások elég érdekesek, ne engedd, hogy így reagáljon, hogy azt éreztesse veled, azért mondja szépen, mert leereszkedik, hogy úgy is megértsd.
Pedig már sokaktól hallottam. Ha a gyerek nyervog, akkor csinálja a szülő is azt. Ezzel a gyerek -szerintük- meghökken és befejezi.
Szerintem agymenés.
Első gyerek, kezdő szülő. A gyereken tanulja az ember a szakmát. Kinek hogy megy...
Én könnyen pofázok, mert ez a szakmám, ezt tanultam, csecsemő és gyermekszaákolóként dolgoztam évekig, és a harmadik sajátot gyűröm. :-)
A tehetetlenség szerintem szül érdekes megoldásokat. :-)
Az egyik lecsapja a gyereket, mint a taxiórát, a másik rimánkodik, a harmadik átmegy idiótába és így tovább... :-)
Nincs szükségem drasztikusabb megoldásokra. A gyerek perceken belül belátta, hogy a nyávogás nem olja meg a problémáját. Eldöntheti, hogy 1. nyúl az ágyban / 2. nyúl az éjjeliszekrényen (mondtam neki, hogy kiviszem a szennyesbe, de azt mondta, hogy nem szeretne nyúl nélkül aludni.). Mosás holnap.
Másik: megígértem nekik, hogy én mindig az igazat mondom. Ha holnap tervezek világosat mosni, akkor azt is mondom. Semmi kamu.
Nem akarok kőkemény srácokat nevelni. Normális, érző, netán empatikus emberkéket szeretnék.
Mi bajod? Elgurult a gyógyszered???
Ezt meg is fogadtam, mikor írtátok. Azóta lakalmazom is. És volt már pozitív hatása.
Tegnap volt, hogy nyafogott, mondtam, hogy ezen a hangon nem értem. Akkor kicsit felpukkadva mondta: "jó. akkor szépen mondom"
Szerintem meg, igen.
Ha van gyereked, tudhatod, hogy mit miért tesz, de főleg azt, hogy te mit tettél vagy mit nem tettél hogy úgy legyen ahogy lennie kell.
Ezt a mérlegelő képességet hiányolom a TI-ból.
Mindig újabb és újabb eseteket hoz fel, ahelyett hogy a tükörbe nézve elgondolkodna, hogy a 3 és 1/2 éves gyerek miért ilyen.
Ettől most fogom a fejem, hogy bárkinek is eszébe juthat ilyesmi.
Én egy jóval drasztikusabb megoldást választottam volna bukés nyuszi esetén. De ezt kevesen merik vállalni, mivel nem vall édesanyára. Ha némi zokogás és magyarázat után nem akarja megérteni hogy most ez van, holnap lesz mosás, akkor kiviszem a nyuszit. A kicsi biztos hogy üvölteni fog, ugyanis nyuszi kell, csak épen jó illattal. De ahogy kiviszed a nyuszit, akkor már a bármi áron nyuszi akarás kerül előtérbe. Kis sírás után benéznék hozzá, és mutatnám hogy üres a kezem, mosásba raktam, de még ki tudom venni ha kell, kéri? Erre egy kisgyereknek az a válasza hogy igen kéri. Itt jön a manipuláció, mondanám hogy de büdös, nem szívesen adom oda, így is kell? A gyerek igennel fog erre is válaszolni. Na ekkor jön az, hogy beviszem a nyuszit, magasra felmutatom hogy itt van, de csak akkor kapja meg ha most már csöndben marad. A gyerek itt már érzi hogy mi diktáljuk a feltételeket, és nem ő a sírással.
Nagyon gyorsan kőkemény srácokat lehet nevelni, akik csak akkor sírnak ha valóban okuk van rá, akkor viszont ugrani kell.