Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Miért sír ennyit? :-(
Létrehozva: 2015. május 21. 13:35
Sziasztok!
Segítsetek nekem, mert nagyon a türelmem végén járok.
3,5 éves és állandóan sír.
sír, ha ébred,
sír a reggeli kakaóért,
sírva kiabál utánam,
sír, ha nem sikerült,
sír, ha nem ér át a zöld lámpán,
.......................................................... .............................
Nem értem. Komolyan már minimális autizmus is megfordult a fejemben, mintha nem tudná kezelni az érzelmeit. Miért kell mindent -de tényleg szinte mindent- sírva közölni?? Ha pedig valami nem sikerül maximálisan tökéletesen, akkor dühöng, még földhöz is vágja magát vagy üti a fejét. Lassan ott tart, hogy a szobája is hetek óta érintetlen, mert nem játszik semmivel, gondolom tart a kudarctól.
Ha azt várom a gyerektől, hogy ne toporzékoljon, akkor elég hülyén jön ki, ha én magam megteszem. :-)
Lehet, hogy az ilyen a megdöbbentés erejére épít. :-)))
Ne fórumozz részegen.
Ezt most nem értem. Szerintem nem rossz indulat vezérli, hanem szeretne dolgokat megérteni.
Felnőtt emberek javasolják az utánzást?
A lehető legrosszabb, amit ilyen esetben tenni lehet. Azzal aztán totálisan lehet biztosítani a gyereket arról, hogy a szülei sült bolondok.
Szerintem genyóság kinevetni egy gyerek ilyen-olyan kínját, még akkor is, ha épp nem "jogos". Ezt most nem rád írom, hanem mint módszer.
Az, hogy a tesói elviccelik azért van rendben, mert maga a drámaszakkörös delikvens is pontosan érzi a helyzet komolyságát, és úgymond a vele egy szinten állóktól kap erre visszjelzést. Ezért is nem tudja megállni, és ő maga is elneveti - még akkor is, ha nekem sírt volna még hosszú percekig.
Én szoktam nekik mondani, hogy megértem, hogy idegesítő, hogy nem sikerül XXX, ennek ellenére nem teheted tönkre azt a játékot / nem vághatod hozzám, stb. Ha nem hagyod abba, akkor elveszem. (Nem büntibl, hanem állagmegóvás céljából. :-))
Engedd már meg, hoggy a t.i. eldöntse, milyen információkat oszt meg a saját topikjában.
Mivel nem ismerjük személyesen sem őt, sem a gyerekét, így ezek senkit nem sértenek.
Nagyon tetszene, ha végre abbahagynád a gyereked kibeszélését.
Ez az igazi gáz, amit itt művelsz.Újabb és újabb adalékok hogy milyen kis galád a gyerek.
Hát! Hányás amit csinálsz.Semmi nem a gyerek bűne.
Minden, ami vele történt idáig és ennek következményeként ami történni fog vele a jövőben, a te hibád.
Így van.
És a félelmekkel hasonlóképp. Én nagyon meg tudom érteni, ha a gyerek fél valamitől. Pl. egy pici a porszívótól, vagy mittudomén. De ha azt látja, hogy erre én azonnal kitépem a falból a porszívó vezetékét, mert jajjjdehangos, akkor kap egy megerősítést, hogy ez tényleg mennyire félelmetes.
Sokan javasolják az utánzást. Ez itt nálunk nagyon balul sül el. Akkor úgy érzi kinevetjük.
És mégjobban belelovalja magát. Ezt nem alkalmazhatom. Volt már, hogy valamiért, ami nem sikerült neki, fel akartam vidítani és mosolyogtam rá. Erre azt hitte kinevetem és elkezdett kiabálni meg sírni, hogy "ez neeeem vicces!!!" Pedig tényleg csak jót akartam, hogy ne szomorkodjon.
Annál jobban megsajnálja magát és annál jobban jogosnak érzi a viselkedését, hiszen az anyja megerősíti benne.
" A gond, hogy lehet, addigra elmúlik vagy meg tanulom kezelni" => Szerintem az sem baj, ha addigra elmúlik, vagy megtanulod kezelni, lényeg a végeredmény. :-)
(Szerintem magától nem fog elmúlni, ezért Te magad tehetsz. :-))
Szerintem is abszolút követendő, amit itt idéztél.
Azt vettem észre, hogy ha elkezdem a gyereket sajnálgatni, akkor ő még annál is jobban megsajnálja magát és annál nagyobb a cirkusz. És itt természetesen nem a beteg gyerek megsanálásáról van szó, hanem a drámaszakkörről.
"Tehát nincs azzal baj, ha megpróbálják megnyugtatni, ha ki van borulva."
Azért szerintem nem mindegy, hogy min borul ki. Ha megijed valamitől, vagy rémálma van, persze, hogy meg kell nyugtatni. De azt nem lenne szabad engedni, ha azért őrjöngjön, mert az anyja nem ér oda pont akkor, amikor ő éppen akarja, csak azért, hogy ott legyen éppen akkor vele. Ilyen esetekben szerintem egyáltalán nem célravezető megölelgetni, összebújni vele, mert ebből csak azt látja a gyerek, hogy az őrjöngéssel érte el a célját.
Minden évben vanak ilyen 4 éveseim, akiket tanítok, nem is egy. A legcélravezetőbb mindig az a módszer, amit Liat is mondott, én is ugyanazt csinálom. Nyugodtan, higgadtan megmondom a gyereknek, hogy amíg így viselkedik, nem tudok neki segíteni. Elmagyarázom neki egyszerűen, hogy higgadjon le és mondja el úgy, hogy mi a gondja. Eleinte nehéz, mert sokáig tart, amíg lehiggadnak. Van úgy, hogy 10 percig állok mellette és nézem a hisztit. Ott vagyok vele és látja rajtam, hogy higgadt vagyok, szilárd. És ez nagyon fontos a gyerekeknek, hogy lássák a felnőttön, aki éppen velük van, hogy határozott. Hosszútávon kialakul bennük egy biztonsági érzet, tudják azt, hogy arra a felnőttre számíthatnak, együttműködhetnek vele. A korlátokra nemcsak azért van szükség, hogy a felnőttnek megkönnyítsék a dolgát. Elsősorban azért, hogy a gyerek biztonságban érezze magát.
Rendben. Adtál. Ne vitázzunk.
A pszihológushoz 2 hónapra kaptam időpontot. A gond, hogy lehet, addigra elmúlik vagy meg tanulom kezelni. És ezzel úgy érzem nem várhatok 2 hónapig, ezért kérdezősködtem itt.
Nevelési tanácsadó itt nálunk csak iskolásokkal foglalkozik.
Azt írtam, hogy abban nem értek egyet, hogy egy ekkora gyerkőcnek folyton a sarkában legyek.
Én nem érzem hogy szókimondó lennél, sztem csak kicsikét beképzelt vagy.
Vígasztalás vs. hiszti témában végeztem otthon megfigyeléseket. :-)
Klasszik hiszti szerencsére nincs, de a kicsi néha elég jó drámaszakkört ad elő.
Esettanulmány:
Fektetés után zokogni kezdett, hogy nagyon büdös a Nyulamnyuszi, jajj-jajj. :-) Próbáltam vígasztalni, hogy majd másnap a többi ruhával együtt kimosom, meg hogy nem is olyan büdös. De csak sírt és sírt. Aztán szóltam neki, hogy akkor most ebből elég. Döntse el, mi legyen: 1. Magához öleli, és alszik. 2.Kiülteti az éjjeliszekrényére, és megölel mást, azzal alszik, de a nyervákolást nagyon gyorsan fejezze be. (Hát, az ölelgetéssel jóval tovább sajnálta magát...)
Másik: Szintén drámaszakkör, sírás. Ha vígasztalom, akkor még egy jó darabig megy az önsajnálat. Ha a tesói nekiállnak csikizni, meg utánozni a bömbit, akkor 2 percen belül elröhögi magát.
Ezzel én is így vagyok.
Vannak megoldandó dolgok, amiket ketten kell megoldjunk!!!!!!
Tehát nem nekem segít senki, hanem a maga részét csinálja.
"Na ez azért nem ilyen egyszerű. Ha egy gyerek mindent megkap amit szeretne és csak egyszer nem, az pokoli dührohamot válthat ki.
Ők ilyenkor nem a szeretetet harcolják ki, hanem azt, hogy bármi áron teljesüljenek a vágyaik, ami akár az építőkocka egymásra tevését is jelentheti."
Ez szerintem egy nagyon jó meglátás.
Nekem nem magával a segítés szóval van a gondom, hanem ebben a szövegkörnyezetben, az állandó / folyamatos közös feladatokra alkalmazva akadok fenn rajta, de ettől még igazán nyugodtan alszom. :-)
Nekem nem segít a férjem a gyereknevelésben, hanem együtt neveljük őket - sz..os pelussal, mesolvasással, vacsorakészítéssel együtt, ami nem azt jelenti, hogy a 24 órából szigorúan 12 órányit kell mindenkinek magára vállalnia, minden egyes feladatot 50-50% megosztva.
Adtam. És az elsők között volt a nevelési tanácsadó.
Meg merem kockáztatni hogy a gyereked nagyon is értelmes, az egyedüli gond nálad van. Már említettem az első hozzászólások között, hogy nem neveled megfelelően. Erre azt válaszoltad hogy szerinted viszont igen. Innentől mit vársz? Felesleges volt topicot nyitnod. Ha jól neveled a gyerek pedig mégis hisztis, akkor talán orvoshoz kellene szaladnod vele. Ha viszont nem tartod betegnek, akkor fogadd el, hogy rosszul neveled. Egy ekkora kisgyerek nem önmagát neveli, a környezete tanítja. Egyedül hagyod fürdeni mert okos gyerek. Amikor megírtam neked hogy felelőtlen vagy, akkor védekeztél hogy a te gyereked okos, mindent tud.
Az engem szidalmazó egyének csak ezután csöppentek be a topicra, és balga paraszt módján tátott szájjal mutogatnak hogy kinek van igaza, a másik pedig hülye. Ugyanis nekik nem az a fontos hogy mit írta valaki, hanem hogy ki írta. Márpedig én a gátlástalan szókimondásommal ellenszenves vagyok nekik.
És ha te ezt nem vagy képes meglátni, hogyan akarsz egy kisgyereket életre nevelni? Szemellenzősen csak azt látod a gyerekedben, amit bele akarsz látni. Szuper okos kissrác. Valami mégsem stimmel vele. Vagy veled?
Nos, végül is kibukott belőled az, ami a fejedben van.
De mint említettem, nekem te nem vagy célközönség.
Na ez azért nem ilyen egyszerű. Ha egy gyerek mindent megkap amit szeretne és csak egyszer nem, az pokoli dührohamot válthat ki.
Ők ilyenkor nem a szeretetet harcolják ki, hanem azt, hogy bármi áron teljesüljenek a vágyaik, ami akár az építőkocka egymásra tevését is jelentheti. Anyákban viszont a sírás hatására felébred a védelmező ösztön, amit helytelenül alkalmaznak. Ha a gyerek nem végez ön és közveszélyes dobálást amivel balesetet okozott, akkor nincs szükség a védelmező ölelésre.
Muszáj, cica, muszáj.
Pedig a férjed meglátása a helyes.
Ha egy hétvégén többször is eljátssza 3-4 -szer hogy dühöng, arra nem az a megoldás hogy megöleled. Bármilyen furcsa, ezzel arra szoktattad rá, hogy ha dühöng, azért még ölelést is kap. Ha a férjed dühöng, nem hinném hogy elkezded ölelgetni, mivel felnőtt embernek tartod, hagyod hogy a lecsillapodást egyedül oldja meg. Nála a büntetés az, ha mondjuk nem szólsz hozzá, nem szeretgeted. Ha a gyereket ölelgeted, azzal nem ő fogja a saját problémáját megoldani (lecsillapodás), hanem te oldod meg a problémáját, épp ez az, amitől nem fogja megtanulni kezelni.
Ez így nem elég, ha csak szólsz és utána egy darabig szépen játszik. Nem látja a következményt. Ha csapkod, akkor a hisztit vállalva fogj egy tiszta szemetes zsákot, ha lehet feketét mert az riasztóbb, és a mérgelődése ellenére add a tudtára hogy ezek a játékok már nem kellenek ha nem tud vele szépen játszani. És egy darabig ne is vedd elő. Ahogy fogynak a játékok, egyre inkább meg fogja becsülni azokat amik még megmaradtak. Ez az, amivel látni fogja, ha nem viselkedik megfelelően, csapkod, dobál, hisztizik a játékon, annak következményei lesznek.
Az viszont durva hogy egy ekkora gyerek a földön fekve rugdos a levegőbe és kiabál hozzá. Ez aggasztóbb mint a sima hiszti, sírás.