Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Miért sír ennyit? :-(
Létrehozva: 2015. május 21. 13:35
Sziasztok!
Segítsetek nekem, mert nagyon a türelmem végén járok.
3,5 éves és állandóan sír.
sír, ha ébred,
sír a reggeli kakaóért,
sírva kiabál utánam,
sír, ha nem sikerült,
sír, ha nem ér át a zöld lámpán,
.......................................................... .............................
Nem értem. Komolyan már minimális autizmus is megfordult a fejemben, mintha nem tudná kezelni az érzelmeit. Miért kell mindent -de tényleg szinte mindent- sírva közölni?? Ha pedig valami nem sikerül maximálisan tökéletesen, akkor dühöng, még földhöz is vágja magát vagy üti a fejét. Lassan ott tart, hogy a szobája is hetek óta érintetlen, mert nem játszik semmivel, gondolom tart a kudarctól.
Hogyan voltál képes egy pacsirtát átnevelni bagollyá???
Én is bagoly vagyok, és ész megáll, ember pacsirta.
Most nevettem magamban, pár órája spontán megemlítette a drágám, hogy hát szeretne ő gyereket, de annál önzőbb. Hm, őszinte volt.
Hát nálunk erre billent az a bizonyos mérleg. Felmértük azt mindketten, hogy vagyunk annyira önzőek hogy a nyugalmunkat ne adjuk fel senki miatt. Inkább lemondtunk, nem is hiányzik közénk egy baba.
Igen van, és igen, kettő. És a drágám bizony kőkeményen kiveszi a részét a terelgetésükben. Vannak olyan helyzetek, amivel én, mint vérszerinti szülő nem tudok mit kezdeni. Ilyenkor Ő kerül előtérbe, én csendben figyelem. És döbbenet, a srácok érzik hogy jó az amit mond, a javukat szolgálja. Hallgatnak rá. (nem kicsik, az egyik elég vad korban van, a másiknak inkább érzelmi segítségre van szüksége) Amin meglepődtem, Ő is ugyanúgy aggódik, sőt, még jobban. Egy szituáció: az egyik telefonált, hogy itt és itt van, és látott valamit, mit szólok, megvegye-e. Én a kérdésre figyeltem, a drágám viszont egyből rákérdezett, és mi a bánatot keres ott???
Nálam például a nevelési megosztás ezt jelenti, én női szemmel mást tartok fontosnak mint egy férfi. Ami feltűnt, a lány a vadócabb, mégis vele toleránsabb, elnézőbb. Ha a lány kitép egy darabot a tesója testéből, azt mondja hogy biztos a fiú volt az első kötekedő. Imádják egymást mindhárman. Ennek ellenére, vagy épp ezért hogy látja és érzi, nem vállalna be egy olyan felelősséget, hogy vérszerinti gyerek.
Nézd, te megtaláltad a párodat, és szerintem nyugodtan írhatod, mondhatod társnak is. Igen, ez valóban ritka így, vigyázz rá, és soha ne engedd a fülednek a károgók suttogását meghallani. És megmondom előre, majd a mikor idősen egyedül maradtok egymásnak, akkor sem lesz unalmas életetek.
Ahhoz visszatérve amiről beszélgettünk, kiszolgálás, nem hiszem el, hogy te ne "szolgálnád" ki a férjedet szeretetből, és ő ne "szolgálna" ki téged csak úgy. Ilyenkor jólesik a másik szemeiben látni a hálát, nem is kell a köszönet szó. Most ami hirtelen eszembe jut, például nagy nyári melegben hazamentek, szomjasak vagytok. A baba szaladgál és inni kér, te is szomjas vagy, a férjed pedig nyúzottan leül, és épp a legutolsó gondolata a gyereketek. Szerintem a babátoknak adnál inni, majd biztos hogy vele nem nagyon törődve, odavinnél a férjednek egy pohár...limonádét...csak mert szereted.
Átlagos élethelyzet, nagyot tévedtem abban hogy kiszolgálnád? Sok családban ez már egy konfliktus forrás lenne, emeld már meg a segged, önts magadnak ha szomjas vagy, és társai. Egymást szerető embereknél ez nem fordulhat elő, az apró figyelmességek túl-túl fontosak.
No, akkor menjünk tovább.
Igen, reggel 9-kor már teregettem a pelenkákat, és minden délelőtt lefőztem, lemixeltem a kicsinek a kaját.
Az pedig, hogy nekem van gyerekem, nem jelenti azt, hogy a társammal van közös gyerekünk. (megfejthetetlen és kisilabizálhatatlan momentum az életemben, igaz?)
Az, hogy egyszer leírtam hogy még nem szültem, nem jelent semmit. Most ugyanígy leírhatom hogy nincs gyerekem, a valós tényeken ez nem változtat. Viszont ha én ilyesmit teszek, arra nyomós okom van.
Nem titok hogy Alinee-ként voltam jelen, ezt szükségtelen volt megemlítened. Azzal a nickkel a fórum változtatása miatt nem tudtam már belépni.
Emberként az az elsődleges feladatunk, hogy a fajunk fennmaradását biztosítsuk. Ezt a melegek nem tudják megtenni. Viszont a fajunk jövőbeni biztosítása ebben a katasztrofális környezetben lassan már emberkínzás. De ha valaki mégis szül, akkor "beszűkül" annyira, hogy csak az utódra koncentrál, nem fog, nem mer belegondolni hogy milyen veszélyeknek teszi ki az utódot azzal, hogy létrehozta. Az egész világ ellentmondásos, ha valaki csak egyetlen dologra akar koncentrálni az soha nem sikerül, mivel szimbiózisban élünk mindennel ami minket körülvesz. Így létezhet (az a számodra ellentmondásos gondolat), hogy igen, szaporodjunk, viszont ilyen globális környezetbe utódot létrehozni már felelőtlenség. És mégis, az élet mindig utat tör magának, igen, szaporodnak az emberek. Tetszik, nem tetszik, teszik ezt ösztönösen. A melegek viszont nem az ösztöneiknek engedelmeskednek amikor azonos neművel létesítenek nemi kapcsolatot, hanem a vágyaikat élik meg.
Nem a memóriáddal van baj, az nagyszerűen működik. Hanem azzal, hogy logikailag nem tudod kisilabizálni az egymásnak ellentmondásos közléseket. Magas az intelligenciád, tudom hogy intelektüell vagy, de nem annyira hogy merjél a megérzéseidre hallgatni. És ez ismét az ösztön, amit te elítélsz. A magas intelligenciájúak (átlagon felettiek) a logika szerint működnek, szorul beléjük annyi érzelem, hogy a társadalom ne rekessze ki őket. Ezért nem merik az állatias ösztöneiket, megérzéseiket használni, kiiktatják. Ha ezt is használnák, meglepően és kiábrándítóan hatna rájuk, minden amiben odáig hittek semmissé válna. TISZTÁN LÁTNÁNAK. Akiknek viszont az átlagon felülinél is magasabb az intelligenciájuk, azok már nem törődnek a társadalmi elvárásokkal, a saját érdekeiket tartják szem előtt. És hogy ez az érdek érvényesüljön, le kell menniük primitív állati szintre, amivel manipulálják, kihasználják a többieket. Azt pedig hogy ezt elérjék, elő kell csalogatni önmagukból az eltemetett, viszont velünk született ösztönöket, megérzéseket. Már a homokos toipicban is meg lett említve a magas lovon való ücsörgés. Ez a kirekesztés. Ez az, amikor a többiek pontosan érzik hogy valami nem stimmel, a másiknak olyan véleménye van a világról amibe csupán érzelmekkel lehet belekötni, de hogy mi emelte fel ezeket az embereket a magas lóra, azon már nem tudnak elgondolkodni.
Igen, mondok A-z is és B-t is és mindenki a vérmérséklete szerint ítélkezzen a hozzászólásaim felett. Engem viszont meglehetősen hidegen hagynak ezek a provokációk, hiszen olyan emberektől származnak, akik még önmagukat sem képesek helyesen megítélni. Az életük pedig egy csődkupac. Én viszont ezzel szemben az összes negatívumot képes vagyok pozitívumként megélni, a halálon kívül nincs olyan rossz dolog, amiből ne lehetne legalább semlegesen kimászni. Nem függök mások érzelmi ingadozásától, sem jóindulatától. Többször említettem már, mindannyian leendő hullák vagyunk. A legnemesebb ember ugyanúgy, mint a leggonoszabb. Ennek a ténynek az ismeretében pedig engedtessék már meg, hogy úgy éljek ahogy nekem tetszik, azt mondjam ami nekem tetszik, és boldogan éljek ha nekem úgy tetszik. Kreálhatnék magamnak én is pitiáner problémákat, de feleslegesnek.
Azt pedig hogy itt veled cseszegessük egymást, szintén kisstílű, értelmetlen dolognak tartom. Én is meggyőzhető vagyok, de ehhez cáfolhatatlan érvek szükségesek. Márpedig amíg én képes vagyok cáfolni, addig a másik érvei engem nem győznek meg. Lehet azt mondani hogy általában mindkét félnek igaza van, és ez így is van. Átlagemberek esetében. (tudom, magas ló)
Örülök neki, így tovább!
Mint írtam, egyáltalán nem néztem utána az általad beírt topikoknak, csupán emlékszem azokra, ahol konkrétan veled beszélgettem vagy vitáztam, és így tűntek fel az ellentmondások. Valójában semmi közöm a magánéletedhez, és még csak kíváncsi sem vagyok rá. Egyszerűen az zavart, hogy akár egyetlen topikon belül is képes vagy hol erre, hol arra hivatkozni az érveid kapcsán. Próbálom még érthetőbben: hidegen hagy, hogy van-e gyereked vagy nincs, de ha arra hivatkozol, hogy te mint gyerekes anyuka ilyen következetes vagy, majd két mondattal később már azt taglalod, hogy soha nem szülnél gyereket erre a világra, akkor maga az érved válik hiteltelenné, amiről éppen beszélgetünk. Így pedig mi értelme egy beszélgetésnek?
Ha pedig szándékosan csinálod ezt az "inkognitót", rejtőzködést, ahogy írod, szerintem még feltűnőbb, mintha megragadnál egy szerepnél. De tökéletesen igazad van: semmi közöm hozzá. És felesleges is ezzel foglalkoznom, úgysem érthetem meg. Már nem is szeretném megérteni.
Szerencsére ez a hétvége már másképp zajlott, sokszor próbáltuk jól kezelni az ok nélküli nyafizást. És egész sok sikerrel ment!
Apuka is mindenben partner,szóval azt hiszem jól fogunk működni együtt ebben is.
Hú, de sok hozzászólás lett!
Látom kicsit elment más irányba a beszélgetés, de sebaj.
Először neked válaszolok, és azt kell mondjam, hogy sok időt tölt nélkülem is a gyerek. Havonta 1x szokott a nagymamáéknál aludni. 2 nagynénije van, azokkal is el-eltölt pár órákat néha. Apukájával is sokat van, mert én szombaton sokszor dolgozok, így akkor koradélutánig együtt vannak. De volt már szomszédnál, barátoknál. És sosem nyafog utánam, még akkor sem, amikor elválunk.
Szóval ez nem ok erre a problémára.
Nem vagyok celeb, és nem is érzem úgy hogy a magán életem részletei az érintetteken kívül másokra is tartoznának.
Ha mérlegre teszem az inkognitóm általi homályos képet, és a fórumozók által ebből leszűrt hiteltelenség bélyegét, mégis mit gondolsz, merre billen a mérleg? Úgy tűnik mint aki a fejét a falba veri amiatt, hogy itt ki mit gondol róla?
A hiteltelenség megkérdőjelezése ebben a meglátásban azt jelenti, hogy pontosan érzitek az igazamat, de nem tudjátok beilleszteni abba a képbe, amit ti hinni szeretnétek rólam, mivel kevés és ködös a rólam kapott információtok.
Így történhet meg az, hogy hiába nézel utánam az összes általam hozzászólt topicban, kiértékelve egy katyvaszt kapsz. Ügyeltem arra, hogy senki semmit ne tudjon, ami nem jelenti azt, hogy néhány ember akit arra érdemlegesnek tartottam, ne tudja rólam az igazat.
Én azt tartom betegesnek aki a neten él, posztolgat, "lájkoilgat", napi szinten fotókat tesz fel önmagáról és a családjáról.
Most el kell mennem, majd folyt. köv.
Nem is egy pasit ismerek, aki azért vállt el a nejétől, mert ő akart gyereket és a neje nem.
Ismerek olyat is, aki olyan nőt vett el, akinek már volt 3 nagy gyereke és 10 évvel volt idősebb a pasinál.. ők örökbe fogadták a közös gyereket... a pasi a nő 3 nagy gyerekét is segitette.. nem kicsit.. hanem nagyon.
Az én párom, meg odavan- és mindig is odavolt a gyerekekiért..
Első pillanattól fogva... -egyszer meg is sértödött, amikor a legkisebbet megfürdettem előle...- szóval nem kötelességtudatból foglalkozott velük.
Most voltak itthon- a két nagyobb.. csüngtek az apjukon...:-)
Szerintem ezt senki nem vitatta. Mindkét fél lehet fáradt, nyűgös, de a gyereket akkor, abban a pillanatban is el kell látni, és akkor na bumm, nem idilli reklámmosollyal, hanem kötelességtudatból látjuk el. Nemtől függetlenül szerintem. Máskor meg azért, mert nekünk is jobban esik a gyerekkel foglalkozni, bolondozni, beszélgetni vagy egyszerűen egy jót nevetni, mint más, "idegen" emberekkel lenni. De ez szerintem megint csak független a nemtől. Egy férfi ugyanúgy vágyhat gyerekre, mint egy nő (nem egy házasságot láttam már, ami azért bomlott fel, mert a nőnek nem lehetett a gyereke, a férfi meg nem volt képes erről lemondani, keresett mást), de természetesen ettől még érezheti úgy később, ha már ott ordít a fülébe ötödik éjszakája a baba, hogy húúúúúúúú, ez kemény meló, nem őszinte már a mosolyom... aztán ezen is túllesznek, és az alapvető szeretet azért megmarad.
Nikita, eldöntenéd végre, hogy akkor most van gyereked vagy nincs, akar a párod gyereket vagy nem, neki van gyereke vagy nincs? Ezeket ugyanis egyaránt leírtad már különböző topikokban, és hát valljuk be, ezek nem egymást megengedő ellentétek, hanem egymást kizáróak.
"Basszus, én reggel 9 körül már a harminc darab pelenkát teregettem." (írod ebben a topikban, 86. hsz.)
Kicsivel később pedig, ebben, amire hivatkozom: "Nézd, a társam imádja a kiskölyköket, de pontosan tudom, ha szülnék akkor nem tudna vele mit kezdeni."
Egyébként vége-hossza nincs az önellentmondásaid sorának, a teljesség igénye nélkül: Az elcserélt babás topikban még azt írtad alinee-ként, hogy te még nem szültél, a férjednek van két saját. Sok gyereknevelős topikban viszont a következetességet hangsúlyozod a SAJÁT gyereknevelési tapasztalatodra hivatkozva, néhány topikban pedig szültél is már.
A homofóbiás topikban azért ítéled el a melegeket, mert nem lehet gyerekük, másutt (többek között itt is) azt írod, hogy manapság már nem felelős döntés a gyerekvállalás, hiszen túlnépesedik meg túlmelegszik a Föld, tehát normális ember megmarad a párkapcsolatnál, nem lesz olyan önző, hogy gyereket hozzon erre a sárgolyóra. (Ismét később pedig odaadó és önfeláldozó anya vagy, aki hajnalban kel a síró gyerekéhez.)
Nem követlek szándékosan nyomon, de többször vitáztam már veled, és egyszerűen nekem van memóriám. Még csak azt sem mondom, hogy a gyereknevelésről nem mondhat véleményt, akinek nincs saját, miért ne mondhatna. De legalább egyetlen topikban maradnál következetes a saját verziódhoz, mert így eléggé falra hányt borsónak tűnik a veled való eszmecsere.
Tudom, erre azt szoktad írni, mondasz te A-t is, B-t is, mindenki szűrje ki a neki tetszőt. Az az igazság, hogy ezek után nekem már valahogy egyik sem tetszik, mert ez szerintem egy beteg gondolkodásra vall, más kárának meg nem tudok örülni. :(
Jókat irtál..
én egy valamit látok másként..
szerintem a TI- magára növesztette a gyereket...
Eddig még nem olvastam, hogy bárki kérdezte volna...
Vigyáz -e néha másvalaki a gyerekre? Kicsi kora óta.. nagyszülő- nagynéni... barátnő - bébyszitter... vagy az apuka?
sok anyu ott cseszi el a gyereknevelést, hogy kizárólag és csakis vele van a gyerek. még apára sem bizza rá... nagyszülő kizárt... mert jajmileszszegénygyerekecskével .
Na belölük lesznek az elkényeztetett anyafüggő gyerekek.
látom, mert bemutattad milyen a tenyészkan.
Ó, én mindig ilyen éjszakai bagoly voltam/leszek. Poronty altatása után (merthogy ő is bagoly, még megteheti szeptemberig, amikoris kezdődik az ovi) netezgettem egy kicsit, és még most állunk neki megnézni egy filmet a párommal. Merthogy mellettem ő is átnevelődött bagollyá :)
Nem vettem magamra, amit írtál, csak szimplán vitázunk elvi síkon :) És tudom, hogy nem te voltál az, aki sötét jövőt jósolt nekünk, viszont megtették ezt sokan mások, akik szerint minden férfi olyan, mint amiket te is leírtál itt. Mert igen, az olyan típusok biztos nem bírnák sokáig mellettem, mellettünk. De az olyat én sem bírnám. Amit a párod vall a gyerekvállalásról, az persze mind igaz, ezek a nehézségei a gyereknevelésnek. De nem csak nehézségekből áll a gyereknevelés. Amiben különbözőek vagyunk, az az, hogy kinél mi lesz a "mérleg" eredménye. Aki úgy érzi, hogy neki mindez nem éri meg, az tényleg ne vállaljon gyereket, pláne ne a párja kedvéért, mert az senkinek sem lesz jó. Amúgy nem egészen értelek most, úgy tudom neked van gyereked, kettő is, nem? Csak mert most úgy fogalmaztál, mintha nem lenne.
Én is látok magam körül olyan párokat, mint amilyenekről te beszéltél. Sajnálom is őket rendesen, mert a család minden tagja szenved így. Nehéz jól csinálni, és nagy szerencse is kell ahhoz, hogy az ember megtalálja azt a párt, akivel nem ilyen sorsra jut.
Hát te mit csinálsz itt ilyenkor???
Én ma egyedül vagyok, nem tudok aludni, inkább olvasok és zenét hallgatok.
Igen, van olyan férfi aki utódot akar, tudom. De mondom, nagyjából képben vagyok titeket illetően, és tisztában vagyok azzal, hogy nálatok jól működik a dolog. Azt el is felejtettem említeni, hogy amiket írtam, ne vedd magadra. Épp az általánosítás a lényeg, viszont amikor él az általánosítás, akkor létezik a kivétel is.
Dehogy jósoltam nektek bármit is!
Nem is szoktalak bántani, legfeljebb a fehér holló kategória miatt vélemény különbségeink adódnak. De ugyanezt én is megkapom, még inkább mint te.
Hát, nem sok férfi lehetett az életedben. Ez az én szememben becsülendő dolog, hiszen kitartotok egymás mellett. Nálam jött ment a sok jöttment, ki akartam ismerni a férfiakat, érdekelt hogy milyenek. És a mikor rájöttek hogy dehogy akarok én tőlük bármit is, megnyíltak. Elkezdtek mesélgetni, csak néztem.
Így most hirtelen épp három házaspár van a közelemben, akikről például beszélek. Elmondom mit látok. Kisgyerekes mindhárom. Apukák lelkesen segítenek, és megpróbálnak bújni asszonyhoz, lesik a kívánságaikat. Látványosan szeretik a feleségüket és a gyerekeiket, szinte nyálasan. Anyukák eközben pattogó utasításokat adnak, tedd le, vidd ki, hozd ide, etesd meg, itasd meg, vedd fel, öltöztesd fel, vetkőztesd le. És eközben anyukák tök nyugodtan ülnek a babérjaikon. A három párból egyetlen egy amelyikről tudom hogy csalja az asszonyt, és egyszer hallottam amikor kibukott a gyerekre, hogy már elege van az egészből. A második házaspár szoros munkamegosztást végez, de mintha robotok lennének, lélek nélkül. Totál kihűltek, már a kicsivel is úgy bánnak. A harmadik férfi még bírja, de ő is a kihalás szélén álló példány. Mint egy bágyadt gebe, úgy caplat asszonykája után, az arcán öröm nélkül. A kisdedet felveszi, hordozgatja, hanglejtés nélkül magyaráz neki, tanítgatja. Rendes apa mindegyik, szó nem érheti őket. És ami furcsa, a feleségeknek fel sem tűnik hogy valami nincs rendben. El vannak telve önmaguktól, az életük néhány részlete kipipálva. Minden működik körülöttük, csak épp a házasságuk szétesőfélben.
De mint említettem, ez az általános, modern anyuka felfogása, ettől eltérő kapcsolatokat is látok, ahol viszont valóban működik minden. De ha azt írnám hogy minden apuka segít, örömmel vállal babát, azzal hazudnék. Ugyanis a többségük nem ilyen.
Nézd, a társam imádja a kiskölyköket, de pontosan tudom, ha szülnék akkor nem tudna vele mit kezdeni. El tudná látni, krémezné, gyógyítaná, etetné, tisztába tenné, de közben elmélázna hogy mi a francot csinált, amikor belém lőtt. Teljesen apa típus, de önző. Biztos hogy a gyerek érdekeit nézné például nyaralásnál, de hogy pofákat vágna, az is biztos. Beszélgettem már vele erről, és olyan dolgokat említett, ami az én fejemben meg sem fordult. Például így akkor jön haza, amikor kedve tartja. Akkor alszik amikor kedve tartja, és akkor is ébred. Az egész mindenséget át kellene alakítani, hogy a gyerek ne legyen állandó életveszélyben. TV-t akkor nézhetne nyugodtan, amikor kisded alszik, esetleg bevállalná hogy x-edszer végignéz egy idióta mesefilmet. Kikapcsolódásként. Nem vehetne azt amit megkíván, mert kell a gyereknek a 30 ezer forintos gyerekülés. Ha most megkíván egy drága cuccot, nem mérlegel, de gyerek mellett gondolni kell arra is, hogy mi van ha nem fér bele. Állandóan féltené, mert hát persze az ő magzatja, és normális férfiember félti a gyereke életét. Jobban ismerné a gyerekorvosokat és a sürgősségit, mint a Forma1-es pilótákat. Járnia kellene szülői, és mindenféle értekezletre. Ha pedig lány, akkor arra külön kell vigyázni nehogy felcsinálják, ha fiú akkor arra külön kell figyelni, nehogy felcsináljon valakit. És megemlítette azt is, ha 20 év múlva a gyerek megkérdezi hogy miért akartuk erre a rohadt klímaváltozás átélésére kárhoztatni, akkor mit mond neki, hogyan néz becsülettel a szemébe? Hogy nem akartalak, csak anyádat akartam boldoggá tenni?
Hirtelen ezek jutottak most eszembe az érveiből. Nos, egy nő, egy leendő anya is gondol ilyesmire, de ezeket elnyomja a gyerek utáni vágy. És ha én annyira de annyira akarnék gyereket, naná hogy benne lenne hogy a kedvemben járjon. De nem lenne odáig és vissza a boldogságtól, mert attól kezdve már nem élhetné a saját életét. Legalább 20-25 évig a gyerek lenne az, akivel megtartott engem. Ha akarnék...
Igen, a hormonok nagyon sokmindent befolyásolnak, sokszor azok vezérelnek bennünket. De emberek vagyunk, néha tudni kell parancsolni az ösztöneinknek.
Igen, az anyák hamarabb rá tudnak hangolódni a babára, az ösztöneik, a hormonjaik segítenek ebben. A férfiaknál ez másképp megy, tudatosabban, esetleg nehézkesebben, de ez nem jelenti azt, hogy minden férfi csak a nő kedvéért vállal gyereket. Egy férfiben igenis élhet a vágy arra, hogy utóda legyen, élvezheti a gondoskodást, lehet az élete értelme a gyerek.
Valóban nincs nagy "férfiismeretem", legalábbis ebben az értelemben. 17 voltam, amikor megismertem a páromat, szóval nem tettem szert túl sok skalpra életem során :) De többek közt ezért is gondolom úgy, hogy elég jól ismerem őt ahhoz, hogy tudjam, hogy a gyerekhez való hozzáállását nem csak megjátsza a kedvemért, azért kétlem, hogy ennyi év alatt végig csak színészkedett. De ha egyszer kiderül, hogy az egész csak színjáték volt, és egyszer majd "besokall" és lelép, ahogy itt már annyian megjósolták, akkor ígérem elmondom nektek, hogy igazatok volt :)
De hogy ne csak a férjemmel bezzegeljek, az apám is hasonlóan gondolkozik, ő sem csak kötelességtudatból, vagy anyám kedvéért foglalkozott velünk, hanem tényleg ez tette boldoggá. Gyakorlatilag minden szabadidejét velünk töltötte.
Szerintem maradjunk annyiban, hogy nagyon sokfélék vagyunk mi emberek, férfiak és nők is. Létezik a jelenség, amiről te beszélsz, sok férfi valóban így érez, így viselkedik. De hiba lenne belőlük általánosítani.
Pedig az is teljesen természetes. Ha elvárjuk (nem én) a férfiaktól hogy anyaként viselkedjen, a férj pedig megpróbál helyt állni, akkor talán az lenne a minimum hogy adott anyuka bevallja, nem ilyen lovat képzelt, csinálják együtt, nem bírja a nyomást. Ilyen esetben a férfi már megértőbb fáradtan is, hiszen az őszinteségre őszinteséggel tud válaszolni, ez neki sem jön be, de megteszi hogy a felesége válláról a terhet levegye.
És szerintem mindenkinek van olyan ismerőse, ahol várandós a nő, esetleg pici a baba, és az ismerősök azon morfondíroznak hogy hogyan fogják bírni idegileg. Mert kívülről pontosan látják hogy hiába gyerekszeretőek, hiába türelmesek, lehet hogy nem következetesek, lehet hogy gyenge kezűek, vagy egyszerűen kényelmesek.
Ezek szerint te nem ismersz FÉRFIT.
A tenyészkan kategóriájú férfi nem FÉRFI. És bizony sokan ilyennel élnek.
Az első bekezdéseddel pontosan tisztában vagyok.
Hm, érdekes lenne ha én nekiállnék szöget beverni. Ha ismernél, már a gondolattól is vigyorognál.
Azt szerintem már észrevetted, hogy rám a társadalmi szabályok nem hatnak. Semmit nem lehet rám erőltetni csupán azért, mert a társadalom ezt várja el. Viszont ösztönösen érzem, hogy mi az, ami nőies, és mi az ami férfias.
Amit a babával való kapcsolatról írsz, az a kötődés kialakítása, ha nem gondozza az apa, nem alakul ki a megfelelő érzelmi kötődés. Jééé, ezt is tudtam...
Nos, engem az apukám fantasztikusan gondozott, nevelt, foglalkozott velem, és mégsem ez volt álmai netovábbja. Nem "limonádés" férfi volt, viszont voltak hóbortjai, időnként például szerette szétkapni az autót. Szeretett sakkozni. Szeretett beszélgetni a barátaival. Szeretett elbütykölni magában. Ha szükség volt rá, naná hogy örömmel vigyázott rám, ügyesebben mint anyu, rengeteg dolgot tanított, kimutatta szeretetét, de mindig éreztem hogy ő más mint anyu, ő férfi, nem verné a fejét a falba ha csak anyu lenne neki nélkülem.
Rátapintottál a lényegre, ösztönlények vagyunk. És nem az a természetes, aki ezt nem meri beismerni. Tudatosan nem lehet szeretni, de lehet nevelni. Tudatosan az ember órákig képes "dolgozni", mert eldöntötte, mert felelősséget vállalt.
Szeretni és jól nevelni csakis ösztönből lehet.
Ez az egész kör amiről írsz, nem vitatéma, de tudatosan ez is csak ideig óráig működik. Tudatosan csak egy nagy görcs lesz belőle.
Úgy látom nem ment át amit írtam, pedig azt vallottad intellektüell vagy. Nem baj.
Nos, ismételten leírom, ha egy férfi nem segít otthon, mert mondjuk fáradtabb mint asszonyka, akkor asszonyka mit tesz? Ordít vagy összeszorított szájjal mártírkodik, és érezteti a férfivel hogy neki ez nem tetszik. Márpedig sok férfi többet dolgozik mint egy nő, miért ne lehetne fáradtabb? Mit lehet várni egy ilyen feleségtől? Semmit, hátat fordítva elalszik. Ezt megelőzendő, a férfiak ÖSZTÖNÖSEN érzik hogy segíteniük kell. A munkájukkal megveszik a nőt. És ha most azt gondolod hogy a férfi ha egyből segít otthon akkor nincs ilyen probléma, nos, azzal ugyanoda lukadsz ki amit én vázoltam. Ha eleve segít kap nőt, ha nem segít, kap egy hárpiát. Ha nem segítene otthon mindenben, hol marad a kölcsönös megkívánás? Nézz már körbe itt a fórumon, a legnagyobb emancipuncik panaszkodnak a legtöbbet a férfiakra. Nem nyúlnak hozzájuk, kielégítetlenek.
És mily meglepő, a segítős esetekben a férfiak a prostituáltak, érzelmi prostituáltak.
Az az elgondolásotok pedig már ott bukta, hogy a férfi is akarja a bébit. Ha valakit annyira akarunk, akkor megbecsüljük a létezését, és nem csapjuk be a saját gyerekünket is a sorozatos félrelépésekkel, ami ugye nem is olyan ritka.
Régebbi hozzászólásaidból nagyjából képben vagyok hogy milyen a férjed, tehát nem lepődtem meg.
Nem, nem érted. Egy férfit nem kell gyerekként kiszolgálni, nem a farka vezérli, nem csak a kúrnivalót látja a feleségében, nem igavonó szamár. Egy FÉRFI önellátó, de jól esik neki ha a felesége kedveskedik neki.
Inkább arról beszélek, hogy simán elvannak gyerek nélkül is, akár egyedül. Egy férfinek például eszébe nem jutna olyasmi, hogy ha nem találja meg a megfelelő anyának való nőt, akkor egyedül is vállalna gyereket. Magot hintenek, de nem az az életcéljuk hogy a mag kikelése után is locsolják a növényt. Nekik sok növény kell, egy egész gazos rét. Viszont vannak olyan tuti biztos férfiak, akiben kevés a tesztoszteron. Na, ők például nekem nem kellenének. Limonádétól függetlenül.
Nem, nem sztereotípia, és nem is nevelés kérdése.
Ők...férfiak. Nem nők, akik fáradtan és nyúzottan is odaadó, terpesztő asszonyok, hanem férfiak, akik a kedveskedésre, hangra és látványra válnak ágaskodó bikává. Nem a gyerek szó kimondására. Sőt, ha meghallják a védekezés (bevetted, ráhúztad, kimostad) szót, az már befolyásolja a teljesítőképességüket.
jó, akkor limonádé, tök mindegy.
A kanapénehezék más kategória, azok a férfiak tespednek, akiknek üres az agyuk. Én másra gondoltam.
És te is épp ilyen férfinek szültél, mint minden más nő rajtad kívül. Talán ismered annyira a férjedet hogy tudd, szeret-e olvasgatni, van-e hobbyja, van-e valami amivel szívesen elszöszmötölne, ami nem sír, nem csacsog megállás nélkül. Ahogyan az anyák is, az apák is ugyanúgy igénylik a kis idejüket, ami csak az övék, de nem mernek szólni.
Hm, úgy tűnik nincs kellő férfiismereted, ez előbb utóbb visszaüthet.
A lányokban amikor beindul a hormontermelés, egyből elkezdik keresni a férjnek, apának valót. Készülnek az anyaságra, de ezzel együtt nem tudnak, nem képesek készülni a feleség szerepre. Jó férjet, kitűnő apát akarnak keresni önmaguknak, és a majdani közös utódnak. Ezzel szemben a férfiak jó sokáig nem gyereket, hanem szexet akarnak a nőktől.
Leírtam a férfiak miért partnerek a gyereknevelésben. Ha meg akarják kapni a feleségüket nőként, van más választásuk? Tagadd meg tőle hónapokig az együttléteket miközben egészségesek vagytok, semmi bajotok nincs, egyből mogorva és morcos, és egyáltalán nem béketűrő apává válik. Próbáld ki, én tudom hogy igazam van. Olyan nem létezik, hogy a gyerekkel szépen elvan, de az asszony ennek ellenére nem engedi magához. Akkor csinál egy másik nőnek gyereket, akitől megkapja amire vágyik, ott majd újra türelmet és lelkesedést színlelve foglalkozik annak a nőnek a gyerekével.
A nők és a férfiak hiába tartoznak egy fajhoz, merőben eltérőek. Lehet arra hivatkozni hogy kultúrált emberek vagyunk, teli érzésekkel, de ezt annak a kúva tesztoszteronnak nem lehet elmagyarázni. Ha a nőknél nem lenne progeszteron termelés, eszükbe nem jutna utódokkal bajlódni. Tudod, azok a fránya hormonok. Szó sincs sztereotípákról és nevelésről, a hormonok túl sok mindent befolyásolnak.
Igen, csak az apák úgymond fel is vannak mentve, hát istenem, férfiból van címszóval. Ha egy nő mondja, hogy nem így képzelte az anyaságot, na az maga a szentségtörés. Sőt, lehet nem is nő :p
Az anyák oldalát már oda-vissza ragoztuk, rágjuk folyamatosaz az NLC-n, kb. mindenhol. Én most szándékosan az apák oldalát írtam, hogy mi van, ha...
Hat igen, sok apa ki is oldalog a bekes csaladi korbol. De mi van akkor, ha az anya is? Neki ugye nem lehet, neki felelossege van. Es tisztelet ovezi a feher hollo apat, aki felneveli a gyerekeit.
Igen, lehet, hogy ha lehullna a lepel sok állítólagos idilli családról, nagyot néznének benne a felek.
És ha ezt mégis sikerülne megmondania a feleségének, könnyen lehet, hogy kiderülne, ugyanúgy éreznek. És nem menne a felesleges színjáték...
Szerintem a többség nem várja, hogy a gyerek apja egyben az anyja is legyen..
tehát nem kell úgy éreznie, mint egy anyának, és az sem baj, ha nem indul meg a tejelválsztása a gyereksírás hangjára... de a segítség néha tényleg életet ment, mert anyu már épp az ereit vágná amikor végre hazaér apu - dögfáradtan persze, de ez anyu számára a kegyelmi végzés, hurrá... csak 5 percet... és menekül a konyhába főzni, vagy teregetni - kikapcsolódásképp. (Nem a munkatársakkal ebédelni, vagy inni egy kávét, csendben, nyugalomban, jó társaságban). És dejó lenne akkor ha nem jönne utána az összes gyerek mert nem találja a ceruzát, mert szomjas, ordítana a wc-ről hogy kééééészvagyok, miközben apu teljesen jogosan kipiheni a fáradt munkanapját és próbál aklimatizálódni az otthoni légkörhöz.. Persze hogy nem kell patikamérlegen kimérni, hogy ki hány percig és milyen intenzitással, érzelmi átéléssel tölt időt a gyerekkel, de az ilyen apró kis nüanszok azok, amik segítenek, hogy az ember lánya ne fulladjon bele az egészbe. Nem nagyobb segítség ez, mint hogy eljut a zokni a szennyeskosárig, vagy a tányér a mosogatóig. Elmosogatni és mosni nem kell. Agyalni az oltásokon, megfelelő cipőválasztáson, kitalálni melyik étel okozhat gondot, vinni gasztrora, ilyen orvoshoz, olyan orvoshoz, utánaolvasni mi mit okoz, melyik iskola milyen, megnézni, kiválasztani, éjszaka felkelni hozzá, virrasztani amikor beteg, hajatvágni, körmötvágni, fogatmosni, hajatmosni, bőrápolni, sportot választani, elvinni az edzésekre, játszóterezni, zsúrokra menni, zsúrt szervezni, ajándékot választani, beszerzeni, iskolaszereket beszerezni, a táskát bepakolni, kipakolni, uzsonnát készíteni, autósülést választani, millió tesztet végigolvasni... most nem folytatom a sort, de nyilván tudnám... ezek nálunk pl. mind rám maradtak, és nem bánom, jólesett, amikor a férjem azt mondta, ő ezeket rám bízza, ezekhez én értek jobban, ő belezavarodik a kínálatba..
Vannak férfiak (és nők is szép számmal, mert ezt az 5 percet összetévesztik a tökéletes munkamegosztással) akik nem értik, miért válik házisárkánnyá a hajdanán tünemény feleségük. Mert fáradt. Ő is. A közös gyerekvállalásba (meg egyáltalán, a közös életbe) biza beletartozik, hogy ha látom, hogy a másik fáradt, akkor átveszem tőle egy kicsit, akár azt is, ami nem az én feladatom szerintem, hogy újult erővel, mosolyogva tudja folytatni. És ha ez számomra nehéz, akkor azután a kis idő után csodálom érte, hogy ezt egyébként többnyire egyedül csinálja. Ugyanúgy, ahogy én is behozom a 20 kilós krumpliszsákot, ha beteg és ahogy lenyírom a füvet ami az ő resszortja lenne, ha nem volt rá ideje.