Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Adott esetben hidd el,nem biztos,hogy úgy döntenél,ahogy most írod!
Más dolog véleményt mondani valamiről és egészen más a valóságban átélni,megélni,megtapasztalni helyzeteket!
Soha ne törjünk pálcát mások fölött azért,mert egy különleges szituációban nem úgy cselekszenek,ahogy mi kívülállóként helyesnek gondoljuk és cselekednénk!
Ha nő vagy, a nem várt fogantatás csodája kizárt, hogy az előzmények tükrében nem érintett volna meg!
Itt nem volt kérdéses, hogy a csoda megszülessen, szerintem.
Nem is ez miatt figyeltem fel a történetre, hanem az anya előrelátó gondoskodása miatt.
Hát igen. Az anyának néhány hét öröm, mert megélhette az anyaságot, a kislánynak egy élet hiány, mert nem ismerhette az anyját.
Az biztos, hogy hasonló diagnózis esetén én nem hoztam volna a világra a gyerekemet, mert nem akartam volna megélni azt a fájdalmat, hogy nem tudok gondoskodni a gyerekemről, nem lehetek mellette, nem védhetem meg, nem vigasztalhatom meg, nem ölelhetem át, csak kipottyantottam őt a nagyvilágba, aztán lesz vele, ami lesz, valaki majd biztos gondoskodik róla.
Amit példának hozol,az már orvosetikai kérdés és nálunk sokkal okosabb szakemberek,tudósok hoztak már erről törvényeket,döntést! Szóval jobb laikusoknak nem vitázni itt erről.
Hasonlóan gondolkodunk:)
Egyet értek veled, én is az anyára szavaznék, ha biztosított, hogy tud még gyermeket életre hívni.
A konkrét esetben már ez a várandósság is orvosilag nem volt sanszos. Egy újabb kezeléssel végérvényesen lehetetlen lett volna.
Ha mérlegelni kell, én bizony a babát választottam volna, hezitálás nélkül, mint magamat, a bizonytalan második terápiával.
Ebben a felállásban a baba volt sanszos.
Szerintem lemondani róla legalább akkora önzőség, mert az én szempontomból az, de lehet, egy csodás élet reményétől fosztom meg.
Nem törvényszerű, hogy rossz élete lesz, soknak pont avval lett jó, hogy elkerült a szüleitől.
Nagyfokú egoizmus azt gondolni, csak velem lehet tökéletes az élete, így hát nélkülem inkább ne legyen.
Akinek vannak szülei,van édesanyjuk is és családban nevelkednek,értem ezalatt,hogy fizikailag is ott van egészségesen az édesanyja,attól sajnos sokszor nem evidens,hogy érzelmi stabilitást is képes adni a gyerekének. Sőt,a mai rohanó világunkaban ez egyre kevéssé működik így. Pedig naponta ott az élő,egészséges anya.
Akkor?
Miért önzés életet adni egy gyermeknek abban a reményben,hogy boldog,okos,sikeres lesz az életben? Akkor is,ha már nem él az édesanyja,nem élnek a szüleik?
Nagyon sok párnak születnek gyermek/eik/ úgy,hogy semmilyen betegségükről nem tudnak,egészségesnek gondolják magukat,de hirtelen mégis kiderül valamilyen előre nem tudott,akár genetikai vagy más betegség,amit örökölnek az utódok,megbetegszenek. Mennyivel lesz jobb helyzetük ezeknek a gyerekeknek? Vagy az "bocsánatos bűn",ha előzőleg nem tudtak a szülők örökletes v. genetikai betegségről? Vagy hirtelen balesetben meghalnak a szülők és árván maradnak a gyerekek? Az mennyivel szerencsésebb a gyerekek szempontjából? Mert nem tudták előre a szülők az mit változtat a gyerekek helyzetén?
Érdekes a vitátok Autóval. Megjegyzem, mindkettőtöket nagyon kedvelem, és nem ezért nem foglalok álláspontot, hanem amiatt, mert a magatok szemszögéből mindkettőtöknek igaza van. Csak amíg te érzelmi szempontból nézed, addig autó racionálisan.
Példát én is tudnék írni, de nem teszem.
Viszont van egy hasonló téma, szülésnél, ha csak az egyikőjük életét menthetik, ki maradjon életben? Érzelmi szempontból a gyerek, és ez nagyon szép döntés. Viszont a gyerek anya nélkül nő fel, és bármilyen szerető pótanyukája is lesz neki később, anyák napján biztos hogy fájó lesz az édesanyja halála. Egy örök fájó hiány. A szerető nevelő anyukával való konfliktusa esetén pedig biztosan eszébe jut, vajon az édesanyja hogyan vélekedne? Ezen a helyzeten egy video felvétel szerintem csak ront. látja, bármikor megnézheti, de hiába szól hozzá, a felvétel nem válaszol, átölelni nem tudja.
Viszont ha az anyuka életét mentik meg, még lehet gyereke. Az elhunytat gyászolhatja, de foglalkoznia kell az élővel, aki részben kárpótolhatja a veszteséget.
És megmondom őszintén, ha én lettem volna ennek a nőnek a helyében, nehezen döntöttem volna. Még egy idősebb szülő esetében is, aki a halál közelében jár, felmerül a kérdés, mi lesz a gyerekével, hányszor fog eszébe jutni, hány alkalom lesz, amikor őt hívná segítségül, tőle kérne tanácsot, de nem teheti.
Én inkább Autó álláspontja felé hajlok kissé, ahhoz kell felelősség, és kellő érettség, hogy merjünk NE világra hozni utódot, ha tudjuk hogy a felnőtté válás útján nem lehetünk vele. A gyerek bármilyen szerető közegben nő fel, az édesanyja hiánya már érzelmi veszteség, még akkor is ha nem ismerte.
A 42. hozzászólásom válasz neked is.
Kifelejtesz egy apró, de meghatározó momentumot.
Ez a baba úgy fogant, hogy orvosilag nem volt rá sansz!
az egresszív kemóknak köszönhetően.
Tehát, az anya szervezete tudott annyira regenerálódni, hogy ez mégis bekövetkezhetett, vagyis egészséges volt némiképpen. Mert a betegség csírája sajnos újra tudott lobbanni, amikor a szervezet egy nagy igénybevételt kapott: + a gyermeket a méhben.
Egy gyermek kifejlődése az anya szervezetét nagyon megviseli. Nem egy nőnél akkor alakulnak ki végzetes betegségek, amiknek a hajlamát hordozhatta, de amíg erős volt, nem igénybe vett, addig nem tudott a felszínre törni.
Ki tudja, tán e várandóság nélkül az anya ma is élne tumor mentesen?!
Így van, mi akik kerek családban cseperedtünk emberré, csak hallomásból tudjuk, milyen jelentősége van annak, ami nekünk természetes, mert megadatott.
Milyen érzelmi stabilitást hagyott az anya a gyerekének?
Semmit. Világra hozta úgy, hogy tudta, eleve árvaságra lesz ítélve.
Önző magatartás, a saját pillanatnyi érdekeinek alárendelve.
Nehéz erre kategorikusan egy választ adni.
Ha ez akkor vetődik fel, amikor még nem akartam gyereket, természetesen, a válasz: nem.
Ha akkor, amikor már vágytam rá, mindenképpen: igen.
Ha az az élethelyzet lett volna, hogy meggyógyultam a rákból, de a kemók miatt nem lehet gyermekem, aztán derült égből mégis meglepinek bejelentkezett, sőt! a bűvös három hónap is megvan, mire kiderül, visszatért a rák: gondolkodás nélkül a gyermekre voksoltam volna.
A gyermek egészséges lett, és az előzmények tükrében azért fogant, mert feladata van, én így gondolom.
Igazságtalan a gyermekkel szemben, ahogyan az anyával szemben is, hogy nem láthatta felnőni, ugyanakkor mégis kompenzálva van némiképpen, mert a megfosztott remény mégis élővé lett a karjaiban halála előtt.
Nekem volt egy nagyon kedves barátnőm,akinek az édesanyja közvetlenül azután halt meg,hogy őt megszülte. Pontosabban a szülésbe halt bele az édesanyja a súlyos,gyógyíthatatlan szívbetegsége miatt.
Ez a lány SOHA nem ismerhette az édesanyját,nem emlékezhetett rá,csak a fényképét nézegette és soha nem hallhatta a hangját sem. Csak a nagyija mesélt az anyukájáról és próbálta mindig elmesélni neki,hogy milyen volt az édesanyja.
A lányt születésétől a nagymamája egyedül nevelte fel,mert az édesapja a felesége halála után hamarosan új házasságot kötött és soha többé nem volt kíváncsi a lányára.
A barátnőm mindig azt mondta,hogy bármit megadna azért,hogy az édesanyját ne csak képről láthassa,hanem életben is megismerhetné és ha csak egyszer is,de hallhatná legalább a hangját. Csak elképzelni tudta,milyen is lehetett az édesanyja. Őt megnyugtatta volna,ha néha megnézhetett volna pl. egy édesanyjáról készült videót.
De nem volt sem video,sem hangfelvétel az édesanyjáról,mert senki nem gondolt arra,hogy majd belehal a szülésbe. Ez örök feldolgozatlan fájdalom maradt a lány számára. Neki mindig nagyon hiányzott az édesanyja annak ellenére,hogy a nagyija imádta és minden tőle telhetőt megtett érte. Mindig anyja helyett anyja próbált lenni.
Én értem autó nézőpontját is. De... Ez a gyerek soha nem fogja hiányolni az édesanyját, mert nem volt vele akkor, amikor a legerősebb érzelmi kötelékek kialakulnak. Nem élte még meg ezeket, tehát nem is fog neki hiányozni a vér szerinti anya.
és mennyire jót fog neki tenni az anyjáról a filmek nézése
agyrém
látom kicsi az értelmes támogatóid megérkeztek
a földön nagyon sok gyereknek, jobb volna nem létezni
csak az eszelős anyjuknak nem tudják időben elmondani
és csak még 1 kérdezek tőled
ha te egy roncs lettél volna, kemóznak meg minden, akkor is bevállaltad volna a lányod?
szülessen eleve roncs ember génjeiből és szinte 1000% hogy anya nélkül nevelkedik fel
Ezekkel a video üzenetekkel az édesanya egy olyan érzelmi stabilitást hagyott a gyermekének, ami minden gyermek elemi igénye, azt gondolom.
Ugyanis, gondoljuk bele, hogy hány örökbefogadott gyermek életcélja megismerni az anyját, bármennyire is imádja a felnevelőt, de tudnia kell, honnan indult.
És ez az elem ösztön teszi lehetővé, hogy a legtöbb esetben a legembertelenebb anya is bocsánatot nyer, mert ő az édes.
Ez az anya nagybetegen is megadta utolsó erejével ezt a nélkülözhetetlen mankót a gyermekének.
Tudja, honnan eredeztethető, és kapott általa egy érzelmi stabilitást is.
Van mégis édesanyja, akit szerethet, és lesz gondolom, akit nevelőként becsül szoros szeretetben, hiszen a veszteséget már tudja, így a VAN értékét is jobban átérzi, mint akinek az a természetes, hogy ott van.
A fiatal két gyermeke anyuka stroke-kal feküdt bent. A férje csak annyit mondott: mindent megadna azért, ha visszakaphatnák a gyerekek az édesanyjukat.
Nem a feleségét akarta, nem a szülők lányát és nem a tanárnőt. Az édesanyát.
Én értem autó nézőpontját is. De... Ez a gyerek soha nem fogja hiányolni az édesanyját, mert nem volt vele akkor, amikor a legerősebb érzelmi kötelékek kialakulnak. Nem élte még meg ezeket, tehát nem is fog neki hiányozni a vér szerinti anya.
Lehet, hogy van szerető családja, lesz nevelőanya stb. De azt, amit az anya élt meg érzelmileg a várandóssággal és a szüléssel, majd a rövid időszakkal, amit együtt tölthetett babájával, az csak az anyának érzelmi kötelék.
Nézi majd a videót és ott az a nő, aki magyaráz. Nagyjából ennyi lesz, meg az, hogy a sok mondogatásra megtanulja, hogy az a nő a felvételeken az anyja. Később érzi majd azt, hogy kedves és szerette. De mindig is kevés lesz mindez. Uram bocsá' jobban fogja szeretni azt a nőt, aki valóban ott volt/van/lesz mellette és megéli vele a pillanatokat, amiből a szeretet fakad.
Arra meg nincs garancia, hogy a letesztelt, egészségesnek mondott szülők nem halnak meg másnap és hagynak maguk után árvát.
A gyerekhez meg két ember kell. Ha az apának így tuti volt, akkor a gyereknek is az lesz.
Ahogy mondani illik: ő legalább jó helyre született.
A létezésnél mi lehet nagyobb érdek?!
Semmi, mert a nemlétnek nincs semmije, a semmihez nem köthetsz semmit!
Élet nélkül mid lenne?
még saját magad sem:),
ergo, nem is lehetne semmid,
ami között differenciálj.
köszi
nem szabad foglalkozni vele,kár a fáradtságért:-)
Rémes,hogy mi dúl ennek a hímnemű egyednek a lelkében. Elképesztően agyament,kötekedő kommentjei vannak mindig. Addig soha nem áll le,amíg a legjobbnak induló topikokat is szét nem veri az ocsmány beszólásaival.
tudod az a baj,hogy a hülye nem tudja hogy okoskodik azt hiszi hogy okos,mert ha tudná hogy hülye nem okoskodna