Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Az élet tényleg ilyen?
Létrehozva: 2015. május 4. 19:45
Csak én vagyok ennyire naiv, vagy az élet tényleg ilyen?
Ismeretségünk a neten már kb 2 éve tartott mikor egyik beszélgetésünk alkalmával új irányt vett a kapcsolatunk.Hosszas tervezgetés, egyeztetés után nagy nehezen összehoztunk 1 találkozót. A találka elmondása szerint jól sikerült, jó volt velem. További találkozásokat tervezett. Elválásunk után még egyszer adott életjelt magáról. Még ekkor se említette, hogy nincs szándékában folytatni a dolgot. Azóta mintha a föld nyelte volna el, sehol nem tudom elérni.
Ami érdekelne:
Miért tervezgetett, ha már tudta, hogy ennyi volt, nem akar folytatást?
Miért nem őszinte, miért kell hitegetni?
Milyen játék ez? Mi haszna van belőle, hisz azt hogy a másiknak ez mennyire fáj, mennyire szenved tőle, azt nem látja? (Ráadásul az hogy ilyen irányt vettek a dolgok azt nem én kezdeményeztem.)
Mire jó ez az egész őszintétlenség, miért nem lehet megmondani a másik szemébe az igazat? Főleg, hogy erre külön kértem, hogy legyen őszinte velem. Vagy ha már a szemembe nem tudta megmondani, akkor legalább annyit megérdemelnék, hogy ne tűnjön el csak úgy mint a kámfor, adjon valami magyarázatot. Olyan nagy kérés, hogy ne hitegessen?
Csatlakozom az előttem szólóhoz. Nagyon nehéz egy ember szemébe nézve bánatot okozni neki. A legtöbben úgy okoznak bánatot, hogy magukat kivonják belőle. Azt hiszik, amit nem látnak, az nem létezik. Mint a strucc. Kényelmes? Könnyű? Gyáva? Sok jelző lehet, de lényegét tekintve mindegy, melyiket használjuk.
Érteni kell ebből a viselkedésből is!
A legtöbb ember vagy gerinctelen, vagy pedig nem akar megbántani. Meggondolja magát, vagy csak te láttál bele olyasmit, ami soha nem is volt.
Azért ne add fel, vannak normális emberek is, csak kevés.
Volt egy srác, akivel neten megismerkedtünk, találkoztunk, tök jól éreztük magunkat. Láthatóan ő is, tényleg. A tali végén megkérdezte, hogy akkor az-e a számom, amit megadtam (viccelődtem, hogy miért adtam volna meg egy kamu számot?! röhögött =), mondta, hogy majd hívna, ha nem bánom... vidáman, vigyorogva elköszöntünk egymástól.
Két nap eltelt úgy, hogy nem keresett - írtam neki, hogy talán mégsem érezte jól magát velem?
Kiderült, hogy nagyon is jól érezte magát, de RAJTAM AZT ÉREZTE, hogy én nem annyira...
Pfff! Megkértem, hogy szerintem ne akarja eldönteni, hogy a másik mit érzett... vagy ha ez a "rám keni, amit igazából ő érzett"-jelenség, akkor csak simán mondja azt, hogy mégsem jöttem be neki annyira.
Az volt a válasza, hogy itt a világon semmilyen rámkenés nincs. És hogy másnapra foglalna 2 jegyet egy mozira..
Azt mondják, a nők a bonyolultak, meg ők kombinálnak túl. Hát kismillió esettel találkoztam már, ahol a pasik voltak döbbenetesen illogikus, túlagyaló gondolkodásúak!
Sajnos így van, Anyu...
Mar nok is. Tanulekonyak. A menekules legegyszerubb modja. Nem kell nyivakolokat lerazni a gatyaszarrol vagy szoknyaaljrol.
A mai vilagban az mar udvariassag, ha sms jon, hogy matol nem kellesz bebi.