Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Családi probléma :(
Torolt_felhasznalo_925109
Létrehozva: 2015. március 22. 14:31
Sziasztok!
Kívülállók véleménye érdekelne.
Nagyon el vagyok keseredve. A problémám a következő: az apámmal nagyon rossz a viszonyom. Nagyon szigorúan nevelt és sokat bántott, így mostanára oda jutott a kapcsolatunk, hogy alig kommunikálunk. Telefonon sosem hívjuk egymást, de időnként hazamegyek az anyám miatt. Vele jó a kapcsolatom és napi szinten kommunikálunk is, de ami igazán fáj, hogy mindig apámnak ad igazat, őt védi, bármit is csinál. 2 nappal ezelőtt csörgött a telefonom, az apám hívott. Annyi, hogy köszönt, és kérdezett tőlem egy piti kis információt, ami baromira nem is volt fontos, de engem hívott, mert tudta, hogy én tudom. Utána semmit se kérdezett, hogy vagyok, akármi, csak gyorsan lerakta a telefont. Nekem nagyon rosszul esett, hogy csak ilyenkor vagyok jó, egyébként soha eszébe nem jutna felemelni a telefont. Egész nap sírtam és rosszul éreztem magam, a páromat is sikerült megbántani, akit persze zavart, hogy más hülyesége miatt neki kell szívnia.
Mondjátok meg, bennem van a hiba? Tényleg normális, hogy érzékenyen reagáltam erre?
Az anyám persze megint őt védte, amire én ahhoz a lépéshez folyamodtam, hogy adtam neki 1 hét gondolkodási időt. Ez alatt sem telefonon, sem máshogy nem leszek elérhető, amitől tudom, hogy ki fog készülni, mert napi többször is szoktunk kommunikálni. De azt akarom, hogy gondolja végig, hogy fontos vagyok-e neki. Viszont most ott tartok, hogy még én érzem rosszul magam, amiért nem veszem fel a telefont.
Mit gondoltok erről? Mit tennétek a helyemben?
31 éves nő
Megiscsak az a velemenyem, hogy egy foldonfekvobe nem rugunk bele.
Elhangzott itt bizony sok szakerto enelces velemeny. Mas jobban tudja a mas dolgat.
Igen,kezbe vette a sajat eletet, ferjhez ment. Az mas, hogy meg nem gyogyult be a lelke. En is bizony boven felnott voltam mar, mire sikerult. Kezembe vettem a sorsomat, de a csaladtagjaim meg itt voltak, bar tenyleg lazitottam veluk.
Faj, orokke fajo seb ez, ha hiszed, hanem, hogy miert eppen az en anyam meg en apam, testverem. Csak kesobb mar az ember megtanulja tultenni magat a megvaltoztathatatlanon. De nem mindenkinek sikerul, ismetlem, nem vagyunk egyformak. ALLITOLAG AZ EMBER SZEMELYISEGE 6 EVES KORARA KIALAKUL. Kossel ra gorcsot.
Én egyetlen hozzászólót se láttam itt, aki szakértőnek képzelte magát. Mind azt tanácsoltuk neki, hogy keressen segítséget. Nem együttsírósat, hanem szakmait. Drámázásnak semmi értelme. Annak a vádaskodásnak se, amit te írsz, az ugyanúgy nem viszi előre az ügyet, mint a ti hisztije. (Bár nekem erős kétségeim vannak afelől, hogy segítséget keresett itt, inkább megerősítést várt abban, hogy ő a szegény szenvedő. Én spec ebben nem vagyok partner, meggyőződésem, hogy az egyedüli gyógyító út, ha az ember a saját kezébe veszi a sorsát.)
Csak elmondom, amit gondolok, aztan eltakarodok.
Az enelce nepe nem valo lelki problemak megoldasara. Egy-ket ember mindig akad, aki segitokesz, nem durva, sot azert egy-ketto, mert igazabol "szakertoje" a problemanak. Plane azok, akik "szakertonek"allitjak be magukat, halvany lila gozuk sincs, de azert nyomjak, nyomjak.
Nem vagyunk egyformak, es mindenkinek a lelkeben mas es mas karokat okoz az eszmelete ota tarto durvasag, terror. Ezt csak az tudja, aki igy nott fel, aki nem, annak halvany lila goze sincs, mibe szolt bele. Az is mas es mas, hogy tudja ezt feldolgozni,hamarosan, na azt nem hiszem, de legalabb fel tudja valamikor, van, akinek egy egesz elet megy ra, van akinek az sem eleg. Egy lelki gyotrelem az egesz elete, es akkor ilyeneket mond valaki, ott a szep felnott elete, mit pattog. Anyam borogass. Ne csodalkozz,ha belerugsz egy torz lelku emberbe es visszarug.
Szegyellje magat, igazan begyogyulhatott vola mar mara. Neki ott van minden nap a problema tehat nem szunt meg. Ahhoz egeszseges lelek kellene, hogy a megoldast megtalalja, de mivel nem az a lelke, hogy oldhatna meg sajat maga? Elmegy egy pszichologushoz,az orvos is kiveszi a beteg reszt a testbol, es a gyogyulas folyamata attol fugg, mekkora volt belul a baj, nem es az illeto szervezet hogy reagal? Igy aztan lehet hires, gazdag valaki, es csodalkoznak, hogy lelkibeteg. Az. Mindig ki lehet asni egy torz szulot stb a hatterbol. Vagy traumat. Ha lattatok a Crissy vagy mi a neve a lanynak Sissi Spacek jatssza a foszerepet, amikor ot abuzoltak a tarsai az iskolaban, az anyja otthon, pedig szerencsetlen hogy vagyott a szepre, jora, szeretetre. Csak annyit kert volna, ha nem szeretik, ne bantsak. Aztan elpusztitott mindent,mindenkit maga korul. Sehonnan nem jon egy jo szo? Neki egyetlen tanara volt, aki jo volt hozza, de ez nem eleg. Ez a torz lelek reagalasa az okoskodo ot banto vilagra. Nem buksisimogats kell, hanem hogy ot is szeressek. Felnott? Talan akik ma elnek a vilagban, megnottek, de felnottek????? Ugy mind? Aki meg segitseget ker, azt foldbedong?
Azt hiszem, az ilyen emberekre mondják elég találóan: mártírsárkány...(egyébként jó kis energiavámpírok is)
Ezt csak most olvastam, de ugyanezt írtam én is! :) Egyetértünk! :)
"Minden ember mögött van egy történet. Nem azért ilyenek, mert ilyenek szeretnének lenni, hanem mert a múltban történt velük valami, amit már LEHETETLEN helyrehozni." - az előbb említett ismerőseim közül az egyik nap mint ilyeneket posztol a fb-n, ezt is tőle idéztem. És valóban: mindenféle tanács ellenére mindent megtesz,hogy ne tudjon kilépni a múltja árnyékából, holott az élet már ezer új lehetőséget adott volna neki, amit mindet elhárított, mondván, ez lehetetlen... Akik melléállnak és megsimogatják, sajnálják, hogy tényleg, de szar neked, holott már évek óta lehetne jó is: tényleg azok a barátai? Tényleg azok akarnak neki jót? Nem hinném... Másokra viszont nem hallgat, sőt, azt hiszi, bántják... és nem két hónappal a trauma utánról beszélek, hanem tizenévekkel... Akik meg őszinték vele, akár keményen is, azokat meg elkerüli. Szóval valahol kénytelen vagyok azt hinni, ő ebben "érzi jól" magát, és hát végül is nem az én életem, hanem az övé, elfogadom. Éljen így, ha neki ez a jó.
Állíthatsz ilyen embernek ezer tükröt, akkor is csak azt fogja benne látni, amit látni akar. És mivel talál is partnert ebben, meg sem próbálja más szemmel nézni.
Ezek az ún. "segítőkész" emberek nem is gondolnak bele, hogy a "segítségükkel" még mélyebbre süllyednek az ilyenek...még inkább képtelenek lesznek kimászni abból a lelki gödörből, amiben bennragadtak (hisz tképpen megerősítik őket abban, hogy bizony nekik van igazuk). Nekik sem ártana elgondolkodni, hogy tényleg jót tesznek-e vagy csak akarnak jót tenni.
Nem mindegy ugyanis.
Depresszióóó? Itt szó nem volt ilyesmiről. Arról volt szó, hogy egy középkorú ember (és ez igenis lényeges, felnőni is tudni kell érzelmileg is) azon sírdogált, hogy nem szereti az apja, aki mindig is verte, majd amikor megkérdezték tőle, hogy akkor most miért nem beszél vele, akkor azt írta, mert fél, hogy most is megverné, sőt agyonverné. Erre írtam többek között én is, hogy ez így elképzelhetetlen, ha engem akarna megverni felnőtt létemre bárki, főleg egy ex(!!!) családtagom, feljelenteném, és az lenne a minimum, hogy örökre eltűnök az életéből. Ez persze azzal járna, hogy én sem kérhetek tőle segítséget, ha nekem lenne rá szükségem, de valamit valamiért. Visszatérve a "depresszióhoz": olyannak nem szoktam tanácsot adni a fórumon... tényleg nem vagyok szakember, nem vállalhatom a felelősséget.
Ez nem depresszió, hanem egy felnőni képtelen ember önsajnálata. Ismerek ilyen embert személyesen is, nem is egyet. A lehető legrosszabb, amit tehetnek velük,ha egyetértenek velük abban, hogy innentől LEHETETLEN változtatni a helyzeten, hiszen már a gyerekkorában elcseszték végérvényesen az életét. Egyébiránt mindig megtalálják maguk mellé azokat az embereket, akik egy rosszul értelmezett barátság vagy rokonság jegyében mégis buksisimiznek nekik, és nem engedik ki őket az önsajnálat és mazochizmus ragacsos ingoványából, hiszen megerősítik őket abban a tudatban, hogy ezen már tényleg nem lehet változtatni. Olyan embert is ismerek, aki már harminc éve jól él: remek párja van, gyerekei, szép háza, kellemes munkája stb. Mégis időről időre zokogva sajnálja-sajnáltatja (ha van kivel) magát az elcseszett gyerekkora miatt, és hogy ő milyen szerencsétlen lett egy ÉLETRE! És ennek a rögeszméjének a harminc éve megváltozott tények sem nagyon adnak cáfolatot ilyenkor...
Azt hiszem, Csernus ír elég jól erről a témáról. Ha az ember felnő, nem hibáztatja többé a szüleit a saját életvitele miatt. A legtöbb ember "köszönhet" valami lelki defektust a szüleinek: nálunk nemzeti sport az alkoholizmus, nagyon sok ember ilyen környezetben nőtt fel. Gyakori az öngyilkosság, a lelki terror stb. Ha azonban mindenki a múltban élne, és nem lenne képes lezárni a régi életét, kialakítva magának egy neki tetsző újat, a világ egy posványba süllyedne, nem lenne fejlődés. A lezárás pedig megtörténhet úgy is, hogy mindkét fél partner benne, és új alapokra helyezik a kapcsolatukat pl. az unokák kedvéért. De megtörténhet úgy is, hogy nem keresik többé egymást, belátják, hogy jobb külön. Egyetlen egy, ami nem megoldás: azon ríni, hogy "jajnemszeretett, jajtönkretetteazéletem". Az életének azt a részét igen. A többiért már maga felelős.
Én sem tartom valami jó ötletnek, hogy a moderátorok ilyen "magán" topikokba is ilyen szinten beletörölgetnek. A topikindító három olyan hozzászólását is törölték egy órán belül, ami nélkül a többiek véleménye csak sárdobálásnak tűnik. Igen, voltak benne sértő szavak, de én pl. abszolút nem vettem őket magamra (holott egyértelműen nekem is címezte őket), hanem teljesen a saját lelkiállapotát mutatta meg a külvilágnak. Nagy kár volt törölni a kirohanását. És én amiatt se bántottam, nem is bántanám, de talán magának is egy jó tükör lenne higgadtabb fejjel visszaolvasva, hogy mit is művel valójában. Az önismeret egy soha véget nem érő munka mindannyiunk számára.
Bár azt mondtam már nem fűzök több megjegyzést a témához, de amit írtok itt pipacs és Steampunk csak kihozott még egy gondolatot.
Korábban is írtam már, ha valakinek gondja van, nem feltétlen az a megoldás, hogy megsimogatjuk a fejecskéjét és a szájába tömünk egy adag csokit. Néha nem árt, ha kicsit reálisabban fogalmazzák meg az illető számára a valóságot. Nem azt mondom, hogy abban a stílusban amit kékelefánt adott elő (egyébként az övé volt az egyetlen - kívülállóként - durva hsz, mégis a ti egyből többesszámba tette a véleményét...), de tényleg nem az a megoldás, hogy jajdrágaságomderosszvoltnekedmajdmimegvigasztalunkmegvédünk ....
Egyébként biztos vagyok benne, hogy mindenki jóindulattal ajánlott pszichológust számára - az nem normális, hogy egy 31 éves elvileg felnőtt ember így viselkedik, érez...ha képtelen egyedül kezelni a problémáit, szakember segítsége kell, nem egy bulvárfórum közönsége.
Nem ismerjük továbbá a másik oldalról a dolgokat. Ti itt elmondta az ő verzióját - hol van a szülőké? Erősen hajlik az ember ugye, hogy ha valaki sírdogál, akkor helyből ő a szenvedő fél a másik meg a gonosz boszorka meg az ördög. Aztán ha meghallaná a másik oldal álláspontját - ráadásul esetleg egy szembesítéssel együtt, lehet gyökerestől változna a véleménye. Ez nem jelenti, hogy ne hinném el, vannak nem szülőnek való emberek, de hallgattassék meg a másik fél is. Ha olyan is a szülő amilyen, annak oka kell legyen. Meg kell keresni de erre szakember való, nem PirinéniMarinéniJulinéni.
Az mindenesetre elgondolkodtató, hogy miként reagált a ti a nem neki "gazsuláló" vélemények után. Senki nem minősítette őt ilyennek, olyannak, mégis a ti helyből gyökerezett meg tudomisén már miket rakott itt a hozzászólókra. Egy felnőtt ember nem reagálhat így akkor sem, ha neki nem tetsző véleményt hall.
Mondom...egy felnőtt ember...
Elolvastam. Egy mondat erejéig tudta türtőztetni magát, aztán elborult az agya, mint egy háromévesnek, aki földhöz csapkodja magát a dackorszak közepén.
Nagyon nem értek egyet. Elfogadhatatlannak tartom az indulatkitöréseket, ha van oka, ha nincs. Pláne írásban, ahol van ideje átgondolni, javítani, törölni. Az a helyzet, hogy bármi is volt a múltban, mostmár az ő saját felelőssége, hogy kezelje az indulatait és a problémáit. Az a legkevesebb, hogy itt egy hisztérika, de a való életben ki a túrót érdekel, mi volt gyerekkorában? Ha úgy viselkedik, ahogy itt is, ki fogja ezt tolerálni? A főnöke, pasija? Meddig? Meddig sajnáltathatja magát, hogy az apám meg az anyám? Irány a pszichiáter vagy marad ilyen hisztérika. Az ő döntése az is.
Olvasd mar vissza a topikindito 17.hozzaszolasat,legyszi !!!!!
Amíg nem vagy valakinek a helyzetében, nem tudod megérteni miért reagál úgy ahogy. Ha téged gyerekkorodban apád ütött,vágott volna, anyád meg hagyta volna, lehet, hogy te is így reagálnál ahogy TI.
Kapott empátiát is, racionálisan megfogalmazott véleményt is meg nem túl szépet is. Ő meg kirohant, mint egy idegbeteg hisztérika. Azért azt nem nem nehéz kikövetkeztetni, hogy a való életben se lehet erőssége a higgadt problémakezelés, szóval szakember kéne, minél előbb.
Nem a véleménnyel van a gond, hanem annak tálalásával.
Valóban nem itt fogjuk neki megoldani a problémáját, de lehet, hogy nem is tudja milyen irányba induljon el. Az nem segítség ha valaki úgy reagál a kérdésére, hogy ne nyavalyogjon, meg próbálja már kezelni a problémáját 31 éves felnőtt létére.
akármilyen volt a gyerekkora, ezzel már ne érveljen az ember harmincon fölül.
Pedig pont ez a lényeg. A gyermekkori trauma ami kihat rá még most is.Ami olyan mély sebeket ejtett rajta, hogy nem tud rajtuk felülkerekedni.
Némi empátia azért nem árt ha van az emberben és tárgyilagosan, nem pedig bántóan, leteremtve ad tanácsot, hogy ezzel a problémával igen is nagyon fontos, hogy szakemberhez menjen. (Már amennyiben van rá lehetősége, mert sajnos Magyarországon pszichoterápia csak magánúton érhető el.Ami nem olcsó, egy 50 perces konzultáció 7000 Ft és a csillagos ég)
Mar leirtam, valoszinuleg nem olvasol figyelmesen. /ahogyan mar ezt is leirtam/.Ilyen diszfunkcionalis csaladoknal olyan melyen rejtoznek a problemak es annyira osszetettek, hogy csak szakember tudja megoldani, es nem felev alatt.
Szerintem a topikindito sem gondolta komolyan , hogy itt majd leirjak a tutit, talan csak erzelmi felindultsagaban akart nemi jo szot. De ugy tunt , hogy a negativ kritikakat is efogadta es megkoszonte.
En mindeki velemenyet elfogadom, nekem a hangnemmel es a stilussal volt gondom.Ettol fuggetlenul azokkal ertek egyet, akik szerint a mely gyerekkori traumaknak komoly hozadeka van, es sajnos attol, hogy x evesek vagyunk sokszor meg komoly segitseggel is kevesse orvosolhato.
A szive melyen mindenki szeretne a leheto legjobban rendezni a szulokkel a kapcsolatat felnottkorban, de akarmennyi idos az ember a szuloi visszautasitottsagot nehez elfogadni. / pl csellengok cimu musor,nevelotthonban nevelkedettekkel beszelgetesek stb/
A depresszióját az enelcére jön kezeltetni?
Gyermek 31 évesen tegyen magáért és a helyzete jobbításáért.
Amit itt művelt, az nem a megoldás felé vezető út.
Az történt, hogy a ti kívülállók véleményét kérte. Megkapta, csak nem egyezett azzal az elvárásával, hogy elmondjuk, hogy apa egy agresszjv kötsög, anya nyámnyila, ő meg szegény szenved. Erre hisztérikusan kirohan és tök nyilvánvaló, hogy az indulatait kezelni képtelen ember.
Ha együtt sírunk és jajgatunk, hogy mekkora nyomokat hagy a trauma, előre megy a dolog? Megy a fenét.
Mindenki egyetért abban, hogy szakemberre van szüksége, mert jelenleg egy idegroncs. 31 éves, felnőtt nő. Tegyen magáért vagy maradjon így, ahogy van. DE az anyját szerintem nincs joga zsarolni.
Ha normális lenne, akkor elolvasná a véleményeket, amiket ugye ő kért, kiválogatná a számára használhatóakat és ennyi. hp kirihanára semmi szükség, akármilyen volt a gyerekkora, ezzel már ne érveljen az ember harmincon fölül.
Lehet, hogy az en hozzaszolasom volt felreerheto? En azert irtam, hogy "SOT" ,mert teljesen egyet ertek veled.Nehez tullepni rajta, de ha sikerul az eredmeny egy sokkal egeszsegesebb lelek megszuletese.Orulok, ha neked sikerult.
Valószínűleg felreertetted a hozzászólásom, en totál megértem a topicnyitot. Azt nem irtam egy szoval sem, hogy könnyű szerintem ezen túllépni, pusztán mert felnőtt, csak azt irtam, próbálja meg. ( mert történetesen az en gyerekkorom sem volt kispalya, szoval nem csak tippelgetek) Jusson el a belatasig, hogy nem az az útja, hogy küzd a szeretetukert, hanem hogy valahogy túllép, akar segítséggel meggyogyitja önmagát.
Ez nem ilyen egyszerű. Van ami olyan mély nyomot hagy a pszichében, hogy nem tud rajta túl lépni.
Szeretem mikor a depressziós embernek azt mondják, hogy ne nyafogj már, szedd össze magadat. Hát persze, hogyne. Ez nem így működik. A depresszió ugyanolyan súlyos betegség mint mondjuk egy vakbélgyulladás. Kezelni kell, magától nem múlik el.
Sot, nagyon sok anya azt is jovahagyja, hogy az apa szexualis kapcsolatot tartson fenn a kozos lanygyerekkel. Mert a legutobbi kutatasok szerint az anya TUD rola, sot sokszor o nyujtja talcan a lehetoseget, megkimelve magat attol, hogy neki kelljen a nem szeretett ferfifel lenni. Lehet jajongani, de a legutobbi kutatasok egyre inkabb ezt bizonyitjak.
Es az itt hozzaszolok tobbsege szerint a bantalmazasokon mindenki vigan tullep, mert mar felnott!Igen, azok akiket ilyesmi attrocitas nem ert.Azert ugye annak is lehet valami oka , hogy annyi szenvedelybeteg van es valahogy nem gyogyulnak ki meg 50 korul sem? Mert azt lassuk be, hogy tobbnyire a gyermekkorhoz koze van.
A topikindito eloszor teljesen normalisan reagalt, megkoszonve a hozzaszolasokat. Lehet, hogy kekelefant beszolasara en is igy valaszoltam volna.Azt hiszem a tisztesseges joindulato tanacsokat elfogadta volna ha a stilus mas.
Tudod te egyáltalán mennyi problémája van egy felnőtt embernek pszichésen a gyermekkorban elszenvedett traumáktól? Egy végzős pszichológia szakos ismerősöm, pont erről ír szakdolgozatot. Borzasztó kihatással vannak ezek a dolgok az emberekre. Még szerencse, hogy nem lett alkoholista vagy depressziós.
Valószínűleg szakemberre lenne szüksége, mert nem tudja feldolgozni a gyermekkori traumákat, de nyafogós, hp-nak nevezni valakit aki a gyermekkorában történtek miatt viseli a következményeket, érzéktelenségre vall. Sajnos sokan nincsen tisztában azzal, hogy mennyire kihatással vannak a gyermekkori élmények/tapasztalatok a felnőtt korra.
Szóval aki nem ért hozzá, az inkább ne adjon tanácsot.