Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Miért jó a túlszaporodás?
Egy olyan témáról szeretnék beszélni, ami TILOSNAK SZÁMÍT,bár én nem értem h. miért. Ezt a témát mindig teljesen helytelenül összekeverik a rasszizmussal, pedig semmi köze hozzá. ÉN SEM VAGYOK RASSZISTA! Semmilyen népcsoportot nem bántok, minden emberfajtát egyenlőnek tartok.De úgy gondolom mégiscsak létezik egy probléma, amely jelenleg mégis bizonyos népfajtákhoz kötődik a világban.Ez pedig: A TÚLSZAPORODÁS.
Miért olyan szalonképtelen téma ez? Miért nem lehet róla sokkal többet hallani?Miért nem lehet megkérdezni azt az egyszerű dolgot,hogy:HA A FÖLD TERÜLETE VÉGES, HA AZ IVÓVÍZBÁZIS VÉGES, AKKOR MIÉRT HAGYNAK BIZONYOS NÉPEKET A VÉGTELENSÉGIG SZAPORODNI? Hiszen ez senkinek sem jó, az érintett népeknek maguknak sem.
Járványok, éhínség, háború jár együtt azzal,amikor túl sok ember él együtt egy helyen! Ezek ellen aztán fellépnek a nemzetközi szervezetek mély együttérzéssel! A TÚLSZAPORODÁSRÓL VISZONT MÉG CSAK BESZÉLNI SEM LEHET!Hol van pl. az ENSZ ebben az ügyben? Legalább a megszólalás szintjén?
Ha Kína tudta vállalni azt,h. állami szintről visszafogja a szaporaságát, akkor más országokkal kapcsolatban miért nem lehet még csak óvatosan megemlíteni sem ezt a lehetőséget?
Pedig a Napnál is világosabb:EZ EGY KÁROS FOLYAMAT, és a mai globalizált világban egyáltalán nem belügye egy-egy egzotikus országnak! AZ EGÉSZ FÖLDET ÉRINTI! Jó lenne pl. beszélni a túlszaporodásról a környezetvédelemmel összefüggésben! Kimondani, h. nemcsak az a baj hogy a fehér ember TÚL SOKAT FOGYASZT, hanem az is, hogy az egzotikus országok lakói SZINTÉN rohamosan élik fel a Föld erőforrásait, pl. a termőföldeket, erdőterületeket. --INDIA pl. már nem is olyan szegény, egyre magasabb életszínvonalon élnek növekvő környezetszennyezéssel, viszont a szaporaságot mégsem adták fel.MEDDIG LEHET EZT FOLYTATNI?
Ha már nincsenek azon a szellemi szinten,hogy a születésszabályozást megvalósítsák,akkor legalább NEM KÉNE ŐKET ANYAGIAKKAL,ORVOSOKKAL TÁMOGATNI,nem?
Mert ha ők nem tesznek semmit állami szinten a túlszaporodás visszafogására, akkor BIZONY EZ AZ EGYETLEN MÓDJA AZ EGYENSÚLY MEGTEREMTÉSÉNEK,a mi részünkről. A természet(sors) részéről pedig EBOLA, CUNAMI,HÁBORÚK,stb!!!
Várom a hozzászólásokat lehetőleg a gyakorlati problémára koncentrálva! Nem emberbaráti szólamokra, hanem racionális gondolkodásra lenne szükség. Hiszen már a tigris is veszélyeztetett faj!
Egy olyan témáról szeretnék beszélni, ami TILOSNAK SZÁMÍT,bár én nem értem h. miért. Ezt a témát mindig teljesen helytelenül összekeverik a rasszizmussal, pedig semmi köze hozzá. ÉN SEM VAGYOK RASSZISTA! Semmilyen népcsoportot nem bántok, minden emberfajtát egyenlőnek tartok.De úgy gondolom mégiscsak létezik egy probléma, amely jelenleg mégis bizonyos népfajtákhoz kötődik a világban.Ez pedig: A TÚLSZAPORODÁS.
Emlitettem alabb , Amaryndanak adott valaszomban , Margaret Sanger nevét…
Margaret Sanger ideológiája az eugenikán alapult, azon, hogy bizonyos embercsoportokat etnikai hovatartozásuk alapján ki kell irtani. Sanger úgy vélte, a sterilizáció a legjobb módja annak, hogy egyes csoportok eltűnjenek, míg más, jó kvalitásokkal rendelkező emberből minél több szülessen. Ő a megoldást abban látta, ha minden kisebbséget, fogyatékost és gyengét eleve kiirtanának, még mielőtt megszülethetne.
1922-ben ez a csaj irt egy tanulmanyt : The Pivot of Civilization
ez volt alapkove a Mein Kampf-nak… Adolf Hitlert ihlette . A tudomanyos rasszizmus es az eugenika . A nepirtasnak neve van : tudomanyos rasszizmus . Ez alapjan dolgozta ki Hitler , erre a kis , feherfityulas apolonenike szakkonyvere alapitotta , a vegso megoldast , a Holokauszt…
Het idezet ettol a holgytol, aki "negerektol" es "kisebbsegtol" tisztogatta a "feher" Amerikat , mert azok is "tulszaporodtak" ….
Persze a haboru es a Holokauszt utan mentegetodzott : O nem ugy gondolta… de amit vetett , az kicsirazott az arra fogekony agyakban. Ezert tabu es ezert "szamit Tilos"-nak nepirtasra buzditani a nepet…
Margaret Sanger , amerika legnagyobb abortuszhalozatanak megalmodoja es kidolgozoja , angyalhentesnek is nevezik , Holokauszt utani "mentgetodzese" ellenere nyilatkozgatott pl 1947-ben : "…. a harmadik világ-béli nőket teljesen meg kellene fosztani a szaporodás lehetőségétől" , s azt is hozzátette: ezt a gondolatot intelligensnek, praktikusnak és humánusnak tartja.
A Földön mindegyik állatfaj addig szaporodik, ameddig tud. Ez az egysejtűektől a levelibékán és a tigrisen keresztül a sáskáig, és minden másig érvényes.
Ha túl sok lesz a sáska, mindent felfalnak, de utána elpusztulnak. Ha túl sok lenne a tigris, egy idő után éhen halnak, mert elfogynak az őzek.
Ez sajnos az emberre is érvényes. Ha egy területen az eltartó képesség az emberek nagy száma miatt lecsökken, a lakosság éhezik, és a Nemzeti Segélyprogram keretében az éhező gyermekeket a többi ember megpróbálja megmenteni. Azt senki nem kérdezi, hogy mitől lett olyan sok gyerek.
Az igaz, hogy az emberbe genetikailag be van írva a szaporodó készség, de ez a folyamat - az előbbiek szerint - csak korlátozottan működhet. Az már az ember felelőssége, hogy csinálja a gyerekeket ész nélkül, és azok egy idő után éhen halnak, vagy gondolkodik, és kissé lecsökkenti - önként - a születendő gyermekek számát.
Ne törődj vele. Én írtam mielőtt végig olvastam volna az égészet.
Később láttam hogy már beírtad hogy a tribe törzset jelent.
Ez kezd érdekes lenni. Szóval úgy kezdődött, hogy a 7 magyar törzs megérkezett a Kárpát Medencébe.....
Folytassátok....én csak olvasok.
Az " erőszakos területfoglalásoknak" van egy modern valtozata, az engedelyhez kotott nepvanadorlas.
Pl. ha valaki kulfoldre tavozik es ott boldogan logatja a logatni valojat, jobban, mint elotte.
Az engedelyhez kotott vilagjaras tehat egyben teruletfoglalas is, aki kulfoldre tavozott, mindenki erintett benne. Nem szabad csodalkozni, mert joga van hozza engedelyeztek.
Csak nem mindegy, hogy ki mondja, ha te, akkor azt normalisnak tartod, ha Amarynda, akkor gyalazatos.
Kivettem egy regebbi hozzaszolasodbol egy idezetet.
POL. GUMISZOBA
,,Külföldön élek, mégis fogok szavazni
mickamacka 2014-04-02 13:36104.
"Amit mondanak neki, elhiszi, mert addig sem kell használnia a saját fejét.
Megérdemli, hogy elvegyék hazáját, többre nem érdemes.
Olyanok fogják megkapni, akik majd többre becsülik és hasznát is veszik."
Azt akarod mondani, hogy amit a magyarokra ervenyesitesz, azt mas nem ervenyesitheti mint egy elozo tole fuggetlenul megtortent esemenyt egy masik orszaggal kapcsolagban?
Az emberek nem fogjak tudni megallitani a tulnepesedest, mert a szaporodas az oszton. De meg fogjak tudni csinalni, hogy elpusztjak egymast, mert a fennmaradas is egy oszton.
Kina mar engedelyezi hivatalosan a 2 gyereket azoknak, akik akarjak.
http://www.worldmag.com/2014/10/china_announces_new_two _child_policy
...elképesztő az ember... és lám, ez a fajta kegyetlen mentalitás még mindig él és virul, lásd: Amarynda.
...és csodálkozunk, hogy a mai napig van létjogosultsága a népírtásnak, üldöztetésnek, erőszakos területfoglalásoknak.
Egyébként azt gondolom, igenis megérdemlik a fehérek, amit ott az abs-től kapnak
Ha valaki betolakodik az otthonomba és szemtelenül jól érzi magát, csak nem hagyom a farkát boldogan lóbálni!
Nem én nem értem, miről írsz, hanem te nem érted, én mit írtam.
Az egyenjogúságról kialakult "véleményed" nem más, mint amit hasonló fórumokon összemazsolázol:
Önálló gondolatot nem tartalmazó, végtelenül egyszerű és agyonismételt sablonduma.
Viszont ahogy írtam, legalább jószándékú vagy az apartheid-párti Amaryndával ellentétben.
A hozzászólásomat törölték. Pedig azt nem tetted volna zsebre.
1. az elődök nem a te elődeid!
2. Te is bevándorló vagy, aki idegenben élősködik.
3. az őslakosok maguk azok, akiknek egyedül joguk van ott élni, az összes többi pofátlan betolakodó és hálátlan parazita.
4. az ilyen emberek miatt, mint amilyen te is vagy, történhetett meg akár az amerikai kontinens, akár az ausztrál kontinens kisajátítása, a bennszülöttek leigázása, területek erőszakos elfoglalása.
5. nincs több jogod a jóléthez, mint bármelyik másik embernek. Legyen az sudani, marokkói, iraki, ausztrál aboriginal.
6. elfelejted, honnan jöttél: valószínűleg a porból és mocsokból futottál oda ki, hogy most eljátszhasd a Nagyasszonyt, aki még idejében bemászott a küszöb alatt, hogy aztán bentről köpködhessen kifelé. Az idő nem mindenki szemében szépíti meg a múltat....nem mindenki szemében vagy Nagyasszony, csak egy pri.m.k.ó ember, aki elfelejtette, honnan jött.
7. ha annak idején az aboriginaloknak több erejük lett volna és elhitték volna, hogy az ember végtelenül kegyetlen, valószínűleg te is más országban szívnád a drága levegőt -ők boldogan élnének fakunyhókban, vagy akárhogy, de békében, a fehérek nagylelkű segítsége nélkül - és ott köpködnéd azokat, akik hozzád hasonlóan a jobb lét reményében kopogtatnak az ország ajtaján....
8. törölhetnéd magad után a szennyet, amit mekiben hagysz magad után az asztalon!
9. volt egy hasonló értelmes ismerősöm, kábé olyan értelmi szinten, mint te, az is elfelejtette, honnan jött. Én nem: nyócosztályos konyhai betanított munkás volt egy falafel boltban, majd megismerte kisebbségi férjét és most ugyanúgy játsza az agyát, mint te.
Nem ertem mit irhattam?Ez egy csendes kisvaros ,itt mindenki baratkozik mindenkivel,mert akinek itt nem tetszik elmehet mas allamba.Altalaban nyugodt es kellemes a hangulat.Es kerlek ne fogdd be,ha olyat irtam[habar nem emlekszem]akkor sajnalom
Antironia,KOSZONOM,hogy ezt en hogy mulasztottam el,nemhiaba,kertem meg egy nalamnal okosabbat!Most majd vegig hallgatom a Donizetti,Wagner stb...munkajat remek!
A tobb szaz eve elt fonoknek szerncsere nem volt igaza,mert itt a folyo ahol a fiuk halasznak rengeteg hatalmas pisztrangot fognak,nincs hiany meg lazacban sem.
Sheriff,itt kozel hozzank ,de mar kaliforniaban,20 percre van egy kacsalabon forgo indian kaszino Aubuarn-ban thunderbolt neven kozel szakramentohoz,szeszes italt nem szolgalnak fel,de a kornyek nem is banja,ha nem reszegen mennek haza a latogatok.A mai napig csak indian szarmazasuak kapnak engedelyt adomentesen.A baratsag ugy kezdodott,hogy vettem egy gyonyoru lancot a noverem szuletesnapjara[csodas exereket csinalnak]es mondtam,hogy hu de jo aron adjatok,mire o mondta ,hogy sapadtarcu kishugom,valamikor egy ilyen uveggyongyert megvetettek a fel orszagot,most mi vissza aruljuk nektek,mire kitort a rohoges belolunk.Azota ferjem es mas baratokkal egyut horgasznak.Nem ertem mit irtam rosszat?Es ne fogdd be legyszives!!!!!!
Dollar milliardokat koltottek rajuk folyamatosan evtizedeken at
ugyanmar...mese habbal , lasd ami tortenik ott .
Az a vicc jut eszembe, hogy "Levagta a kutya farkat es megetette vele , hogy ne ehezzen …"
A majdnem teljesen kiirtott oslakoktol 200 ev alatt ellopott ertekbol csorgattak valamit?
Olyan szukseghelyzethez csorgattak a nelkulozoktol lopott penzbol, amit az ENSZ jelentes igy jellemez: rendkívül diszkriminatív , bizonyos aspektusai korlátozzák a személyes szabadságot....
Valamint a ferfiak tudjanak szulni,es szoptatni,nehogy szegeny kizsakmanyolt nore maradjon az is.
Női karmestert már láttam viszont!
http://www.laopus.com/2014/02/karen-kamensek-young-conduc tor-who.html
http://www.trirhena.org/de/chef.htm
http://www.estemb.de/presse/aid-1594
stb.
Az "emberi jogok" hivatalos honlapja beszel errol : hogyan teremtsunk rasszizmust, fajgyulolet... es amikor a szavaidat olvasom, akkor latom, hogy "talalt" , mert azt mondod, amit az ENSZ bizottsag elitelt 2010-ben es ami miatt a befogado orszagod, Ausztralia kormanya bocsanatot kert , 2008-ban , a kiirtott elveszett nemzetektol...
Az amerikaiak feltételezett megvédése érdekében, nehogy a vérük "beszennyeződjön a faji alsóbbrendűséggel", Margaret Sanger, -az Amerika Tervezett Szülőség megalapítója és eugenikus-, ajánlott népesség kipusztítása volt a sterilizáció által.
Ausztráliában a "népirtás"-t egy kicsit másképp gyakorolták.
A félvér gyerekeket (általában bennszülött anyától és fehér apától) elvették az anyjuktól, állami rezervátumokba helyezték őket fehérek gondozásába,
és megtagadták tőlük az oktatást a saját őseikről és kultúrájukról.
Az 1921-es Ausztrál Őslakos Állami Igazgatótanács jelentése szerint:
"E politika folytatásának végső fokon meg kell oldania az ausztrál őslakos problémát."
Ez egy rasszista népirtás, egy próbálkozás arra, hogy "tenyésztéssel megszüntessék" a bennszülött fajt.
A faji elkülönítés és az ausztrál őslakosokkal szembeni visszaélések "igazolva" lettek,
mert ők "ezideig önkontrollra képtelenek, naivak a jó és a gonosz ismeretével kapcsolatban", ezért szükségük van "védelemre"
Ahogyan a szökött rabszolgákat "gyógyították" Amerikában, az ausztrál őslakosokkal szintén úgy bántak, mint a "szófogadatlan gyerekekkel" azáltal, hogy korbácsolták őket.
Egy 1995-ös, e program működésének ausztrál kivizsgálásán egy áldozat bevallotta:
"Azt mondták nekünk, hogy az anyukánk egy alkoholista, és azt, hogy egy prostituált, és nem törődik velünk.
Figyelmeztettek minket, hogy amikor felnövünk, vigyáznunk kell, nehogy mi is lotyókká és alko- holistákká váljunk,
úgyhogy nagyon óvatosnak kell lennünk.
Ha fehér vagy, nincs benned ez a piszkosság… a fajunkban van, bennünk van, hogy ilyenek legyünk."
ha nem jonnek ide akkor a feketek meg mindig fergeket meg gyikokat zabalva ungabungaznanak puceran a semmi kozepen.
Az orszaguk volt , 50 000 ev ota es 300 nemzedek elte ott az eletet : amit a termeszet megadott nekik, az eleg volt ahhoz, hogy boldogan eljenek...
Ott kezdodik ausztraliai oslakosok szabadsaganak vege , hogy az amerikai fuggetlensegi haboruban az angolok elvesztettek gyarmataikat es e miatt FEGYENCTELEPEK nelkul maradtak…
1790-ben erkeztek az ausztral partokra az elso szallitmany elitelt gyilkossal es 1823-ig fegyenctelepkent hasznaltak a mai Sydney kornyeket…
Akkoriban Ausztralianak egy millio oslakosa volt : 50 000 eve ott eltek… 300 nepcsoport/nemzedek : ma 300 orszag lenne ott , girbe-gorbe termeszetes es nem termeszetes hatarral , mint csinaltak a nemzedekek Europaban es mashol .
A gyarmatositok behoztak a rumot, csinaltak kuplerajt es a betelepitett fegyencek elkovettek az elso gyilkossagokat…
Aztan kezdodott az erdok kiirtasa , legelok a betelepitett juhnak es a nyul bis bekerult, beindult az aranybanyaszat es az oslakok anyafoldrol valo kiszoritasa … persze probaltak harcolni a megelhetosegukert, teruletukert az ottelok… szuletett egyezmeny is fold "megvasarlasrol".
Aztan megsem vettek meg semmit a gyarmatositok . Inkabb torvenyt hoztak : elottunk itt "senki foldje" volt es inkabb lemeszarolta a pofat kinyitot… Ez a "senki foldje" cucc 1992-ig ervenyben volt...
1856-ban az egymillios nepessegbol 50 000 őslakos maradt…
1901-ben a faji megkulonboztetes torveny altal vedett iranyelv lett
Ma az orszag lakossaganak 1 szazaleka a "benszulott"=oslakos….
Jajj a szegeny amerikai indianok , a csapbol is ez a sopankodas folyik… Ugyanazt a golgotat jarta meg Ausztralia egymillio oslakosa..ketszaz ev alatt es ma is...
2008. február 13-án Kevin Rudd miniszterelnök nyilvánosan bocsánatot kért az Elveszett Nemzedékek tagjaitól az ausztrál kormány nevében.
Nahát.
Itt még nem tartottam amikor én írtam, sajnálom.
Már tudhatnám hogy kevesebb bajba kerűlök amikor befogom.
Befogtam, jó éjszakát.
" Jó sok értelmes embert sterilizáltak meg értelmi fogyatékosat öltek meg ennek következtében."
Hmmm.....nem annak a következtében, hanem azzal a kifogással.
Közben eszembe jutott egy vicc.
A bevándorlás mindíg probléma volt, aki nem hiszi kérdezze meg bármelyik Indiántól.
A tribe az törzs. New Mexico-ban voltam egy casinojukban Albuquergue mellett, ahol óriási pénzeket szednek be, és sokáig csak az indiánoknak adtak engedélyt rá, csak indián terűleteken volt érvényes.
Az ökológiai egyensúlyt sajnos, a régi főnők tudta jobban. A mostani okos indiánok a természetet az üveg kilátóikkal ugyanúgy kizsákmányolják, mint a sápadtarcuak - persze, ha vigyáznak a környezetre, az más.
Sajnos, természetvédelmi szempontból nem az az okos, aki jól él /és kevésbé vigyáz a környezetre/hanem az, akinek az ökológiai lábnyoma - ez is egy szakkifejezés, de nem tudom megkerülni - egynél kisebb.
De azota vorosboru testvereink igen megokosodtak, exerbolt,cigaretta es casino licensjuk van,adomentesen.Nagyon sokan tanultak ugyvednek ,es hatalmas teruleteket kaptak vissza,ahol az a hatalmas felig uveg kilato van epitve,is indian terulet,nagy resze a Piramid-lake-nek is .Ahol en lakom,kulon telepuleseik vannak ,szep hazak,sajat rendorseg es varoshaza.Azert tudsz mindent ilyen jol,mert beszelgetsz veluk,mert en igen sok baratunk van,kulonbozo torzsbol,itt inkabb a shoshoniak vannak.En mint sapadtarcu,ezt rendben talalom.mint mas is.
Miért lenne jó a túlszaporodás?
A Húsvét szigeteken Thor Heyerdahl óriási kőszobrokat talált. El nem tudta képzelni, hogy miért készítették ezeket a polinéziai "hosszúfülü" őslakók.
Évtizedek múlva derült ki, hogy ökológiai katasztrófa történt a szigeten. Az odaérkező emberek a dús, fával borított területet rövid időn belül letarolták - nem gondolva arra, hogy az esőt hozó felhőket éppen ezek a fák állítják meg. Egy idő múlva se fa, se eső nem volt, a törzs varázslója pedig úgy gondolta, hogy a haragvó isteneket a szobraik felállításával lehet kiengesztelni.
Mikor már annyi fa sem volt, hogy a kunyhókat karbantartsák, és a pirogjaikat kijavítsák, a maradék - kevés számú - bennszülött elmenekült a szigetről.
A Földet - a tudósok szerint - pontosan ez fenyegeti.
Százötven évvel ezelőtt egy indián törzsfőnők - aki a vesztett csata után egy megalázó békét kötött a "yenkik" főnökével -mondta:
"Emlékezz a szavamra, sápadtarcú. Ha majd az utolsó halat is kifogjátok a folyókból, ha az utolsó fát is kivágjátok, akkor fogtok rájönni arra, hogy az aranyat nem lehet megenni!"
David Attenborough természettudós - ha jól írom a nevét - mondta egyszer:
"Körülbelül másfél milliárd ember élhetne csak úgy a Földön - ha okosan gazdálkodik - hogy nem veszélyezteti az ökológiai egyensúlyt"
Valamint a ferfiak tudjanak szulni,es szoptatni,nehogy szegeny kizsakmanyolt nore maradjon az is.
Egyetlen foglalkozas van amiben nincs noi az a;karmester,nem tudom miert valaki nalam okosabb nezze meg,van ferfi fodrasz,divattervezo,dadus,es noi ausztronata,kepviselo,sakkbajnok.Es meg sok mas.
Igen kozben hallottam masoktol is,es a szomoru,hogy a segiteni akaroket mocskoljak,es nem azokat akiken nem lehet valtoztatni.Haitiban sem volt maskepp,a katasztrofa utan rengeteg ceg ajandekba kuldott teherautokat,epitoanyagokat,es el sem vittek a repterrol ott rohad,talan azota is,mert akkor dolgozni kellett volna.
Mozdonj,en ott voltam es lattam a porban es koszban reszegen fekudni,nomad vagy nem nomad,a sok penzzel elkoltozhetett volna,vagy vehetett volna lakokocsit es jarhatta volna az orszagot ,ha beossza eleg nagy osszegekrol volt szo.Nagyjabol az ir felkelok lettek oda kuldve,persze hogy volt koztuk sokfajta elitelt,de ezt inkabb Amarindatol kerdezd o jobban tudja.Ha nem is mentek,hanem kuldtek oket ,minden erejukkel eleg jo kontinenst alakitottak ki.Gyonyoru orszag,es naluk volt pl.eloszor a -repulo orvosok- a nagy teruletek miatt,akik pilotak es orvosok.
Gina,itt igen sok a diplomas no[sot van amelyiknek 5 gyereke van]es jobb fizetest kap ,mint a beosztottja,mert tobb felelosseg van a vallan.Nagyon vissza mentel az oskorba a nok nem letezo jogaival,aki szegeny ,es nem megy el idoben az abortusz klinikara,mert elfelejti az szulhet rengeteget,majd az allam felneveli valahogy.Ilyen is van,de ez nem minden nore ervenyes.Ilyen es olyan is lesz mindig,az egyenjogusag nem ment fel a felelosseg hianyatol.
A Tribe torzset jelent,vegre megneztem,igaz nem annyira fontos.
Mi ez a kirekesztés...????
A keleti nők nem érdemlik meg...?
2. ugyanazért a melóért ugyanazt a fizetést kapják azonos végzettségű és tudású nők és férfiak,
A közszférában látsz külön táblázatot férfiak és nők számára...?? Szerintem nincs külön....
3. nem lesznek külön női és férfi munkakörök
Követeld azt is, hogy a természet ugyanolyan erőt adjon, és izmokat növesszen a nőkre is, hogy el tudjanak látni olyan munkákat, amikhez manapság KELL a férfi termete+ereje.
5. Ha nálatok nem így van, akkor miért egy fórumon panaszkodsz...???