Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
A zseniseg nem a magas IQ egyenes kovetkezmenye, annal inkabb a nagyfoku kreativitasbol adodik.
Az emberi kapcsolatokat az EQ (erzelmi intelligencia) hatarozza meg, nem az IQ, az EQ nem az IQ fuggvenye.
Ha egy zseninek nagyfoku az EQ-ja, avval lehet egyutt elni, ha egy abszolut nem zseninek kisfoku az EQ-ja, az elhetetlen.
14-es IQ-ju, onmagukat zseninek kepzelo de zero kreativitasu bekepzelt emberkekkel is nehez lehet egyutt elni/baratkozni, de ugyanez igaz lehet 100-as IQ-ju onmagukat mindenben bennfentesnek gondolo szemelyekre is.
Forest Gump mondta szivszerelmenek, mikor az a fejehez vagta, hogy nem is lehet bele szerelmes "Jenny, en nem vagyok egy okos ember, de azt tudom, mi a szerelem". De Jenny csak akkor fogadta el, hogy egyutt eljenek, mikor haldoklott, es gondoskodott rola Forest.....
Ezért írtam, hogy ez IS fontos, legalábbis az én normáim szerint. Nekem mindkettő fontos, tényleg. Annyi olyat hallok, hogy a gyereknevelésen állandóan veszekszik egy pár: mert amit az egyik belát józan ésszel, a másik agyáig nem jut el... Számomra elképzelhetetlen, hogy olyanokról kellene győzködnöm a férjemet a gyerekünkkel kapcsolatban, amik számomra evidensek. Pl. vaskalapos nevelési elveket vallana valami rosszul értelmezett tekintélytisztelet nevében, és nem indokolná a döntéseit, csak kiskirályoskodna a gyerek felett... és nem lehetne észérvekkel meggyőzni, hogy attól még, hogy valaki szülője vagyok, nem a zsarnoka. Mert őt is így nevelték esetleg, és annyi esze meg már nem volt, hogy ezen változtatni is lehetne ám. Vagy ha olyan korlátolt lenne a gondolkodása, hogy "mert velem is csinálták, mégis ember lett belőlem", a gyerekkel is megcsinálná azokat a dolgokat.
De ne is menjünk ennyire komoly dolgokba: ne lehessen értelmesen megbeszélni egy közösen látott filmet mozi után? Vagy arra külön barátot/barátnőt kelljen "fenntartani", akivel moziba vagy színházba mehetek? A páromtól nem várhatnám el ezt, mert egyszerűen buta lenne hozzá? (más, ha más az érdeklődési köre, de azért mégis lehet találni valami közös nevezőt, nem erről beszélek, hanem amikor valaki az agyi képességek híján képtelen mondjuk egy értelmes vitára, beszélgetésre)
Természetesen az érzelmi beállítottság, az alkalmazkodni tudás, a kompromisszumkészség ugyanúgy muszáj, hogy meglegyen valakiben, aki nem egyedül akarja leélni az életét, mint a párjához legalábbis közelítő okosság.
Aki meg okos létére szándékosan választ maga mellé nagyon butát, az szerintem valami pszichés defekt. Egy normális önértékelésű embernek egyenrangú partnerre van szüksége, nem arra, hogy valaki mellett villoghasson, valaki félistenként nézzen rá, aki nála sokkal együgyűbb...
Némiképp ellentmondok magamnak, de talán mégsem, mivel a valóságban nem láttam még ilyet, csak filmben: Forrest Gumpnak nem mondtam volna nemet Jenny helyében. :)))) Az olyan típusú jó szándékú, kedves, és csupa szeretet ember, mint a filmbéli Forrest, szerintem jó partner lehet még az okosság hiányában is. De a való életben tényleg nem láttam még olyat, általában a bunkóknak minden értelemben kilóg a kapanyél a szájukból, és sok esetben a tahóságukat még agresszivitással is tetézik.
Nagyon szemléletesen leírtad!
Valóban, ellentmondást nem tűrően határozottak, minimális kompromisszum készséggel.
Azok a kis kedvességek, pedig amik megszínesítik az társas életet, ismeretlenek, haszontalanok a számukra, érték nélküliek.
Én erről azt gondolom, hogy kettőn áll a vásár. Berzsenyi választhatott volna mást is. Ez őt is minősíti valahol, hogy egy buta nőt választott ("s őt tudatlanságából fel nem szabadította").
Egyébként meg szerintem ennél árnyaltabb a kép. Nagyon sok férfi kifejezetten buta nőt választ társául, és inkább a külcsínre fekteti a hangsúlyt. Nyilván azért, mert ennek is számos előnye van. Egyrészt nem kell attól tartaniuk, hogy a nő "megugorja" őket. Fényezi az egójukat. Pláne azok a pasik döntenek így, akik valamiért frusztráltak és tartanak egy okos nőtől. Aztán nem utolsó szempont azt sem, hogy egy buta nőt sokkal könnyebb átvágni. Vannak olyan nők, akik tényleg még a saját szemüknek sem hisznek, és ha valami számukra hihetetlen, nem tetsző dolgot látnak, akkor is inkább a szemorvoshoz mennek. Aztán az meg a másik, hogy együtt kell tudni élni is a zsenikémmel. Ahogy Lilla is említette, nagyon fontos az érzelmi intelligencia is. Erről egyből a bátyám jut eszembe. Bizonyos értelemben tényleg nagy koponya. Az iskolában is szinte zseninek számított, mert olyan kevés tanulással (tanulás?.... csak az írásbeliket meg a műszaki rajzokat adta be), amit őt produkált, ilyen jó eredményeket elérni - ahhoz tényleg gógyi kell. Ehhez hozzájött még a jó nagy arc, ami meg abból fakadt, hogy a szülők szeme fénye volt, állandóan tömjénezték. A szüleim szentül meg voltak győződve, hogy a bátyámnak valami végtelenül csinos, okos, talpraesett, kulturált felesége lesz. Eléggé nagyot tévedtek, mert se az első, se a második felesége nem volt egyik tulajdonságnak sem a birtokában. Nem értették egyáltalán, hogy lehet az, hogy a bátyámnak mindig csak kövér, alacsony iskolázottságú, igen egyszerű nője volt. Pedig olyan egyértelmű: azért, mert neki csak ilyen jutott. Aki ugyanis nem elfogult vele szemben (mint pl. én), az láthatja, hogy vele nem egyszerű együtt élni. Teljességgel hiányzik belőle a kompromisszumkészség, a másik tisztelete, a kedvesség, a megértés, a finomság, a kulturáltság. Ráadásul nagyon agresszív, erőszakos is. Kérdezem én, melyik igényes, értelmes nő vágyik ilyen pasira? Szóval a bátyám is sokra megy azzal, hogy elég penge agya van, jó a problémamegoldó képessége, gyors, határozott. Csak együtt létezni képtelenség vele.
Így van!
Egy "belami" minimál aggyal maga az iszonyat.
Míg egy kevésbé vonzó külső is maximális érdeklődést válthat ki egy vonzóan színes intellektussal.
Nem mind gondolkodunk így, a közvetlen környezetemben is vannak zseniális agyak olyan szintű intellektusokkal hosszú évek óta, hogy én egy napot nem bírnék ki velük, pedig alapban nagyon toleráns vagyok.
Rejtély, ezekben az esetekben mi az a zseniális plusz, ami feledtetni tudja, hogy agyilag zokni.
Vagy mégsem rejtély, csak van, akiknek oda száll az agyuk?:)
Belegondoltam fordítva is, hogy egy férfi vajon mennyivel jobban tolerál egy szép de buta nőt hosszú távon, ha ő maga viszont okos? A költők életrajzából kiindulva a férfiak sem mások ebben. Berzsenyi végigszenvedte az életét egy buta nő mellett, aki képtelen volt felfogni, miért van a férjének arra igénye, hogy olvasson és verseket írjon, így tehát éjszakánként, ha a ház népe már elnyugodott, mintegy "titokban" engedte meg magának azt a "luxust", hogy a kultúrának áldozzon. A feleségének nem tudta volna mindezt megmagyarázni... nem véletlen, hogy az ellentétes nemhez szóló verseit is "barátnéjának" (sógornőjének), és nem a feleségének címezte... a test csak egy felszín, ami lehet tényleg nagyon mutatós is, de pillanatok alatt egy üres csecsebecsévé tud változni, ha nincs mögötte tartalom.
Azért a végletek között nem nagyon merül fel a kapcsolat lehetősége. Eleve nem is találkoznak egymással, mert nem egy körben mozognak, de ha mégis, nem az ismerkedés áll a fókuszban. Kiszélesítve azt a fogalmat, amit a pszichológiában IQ-nak neveznek - okosságra: egy okos, logikusan gondolkodó, jó eszű ember szerintem nem tudna maga mellett elviselni egy butát, ostobát. A mindennapok nemcsak a kémiáról, a szexről szólnak, hanem meg kell tudni beszélni dolgokat, döntéseket kell hozni a legkisebb dologtól a legnagyobbig, később a gyereknevelésben is be kell látni közösen sok mindent.
Még tini koromban odajött hozzám egy diszkóban egy nagyon helyes srác, vonzó arc, sármos tekintet, sportos testalkat. Elkezdtünk beszélgetni. Kb. öt perc után megállapítottam, hogy ha még tízszer ennyire jól nézne ki (ha még lehetséges lett volna azt fokozni), akkor is azon járna most az agyam, hogy mivel küldhetném el úgy, hogy soha többé ne jöjjön oda hozzám, ha újra meglát esetleg... mert megbántani se akartam, de tényleg annyira ostoba, buta volt a szerencsétlen, hogy szabályosan égőnek éreztem még a tényt is, hogy szóba álltam vele (de hát nem tudhattam előre)... Számomra iszonyatosan illúzióromboló tud lenni egy buta férfi, képtelen lennék szexuálisan is megkívánni egy ilyet, hiszen - mint általában minden nőnek - a legfőbb erogén zónám nekem is az agyam. Ha nem tudok felnézni egy férfire intellektuálisan is, mégis hogy néznék rá onnantól bármi más téren? Nyilván, ha túl okos lenne hozzám, akkor meg előbb-utóbb ő találna egy magához valót, és meg is érteném.
Abban igazatok van, hogy az érzelmi intelligencia is elengedhetetlenül fontos, de szerintem az értelmi is... vagy ha még jobban leegyszerűsítjük: az utódnemzés is benne van a pakliban egy párválasztásnál... az ember ösztönösen nem akar butább gyereket saját magánál... és én pl. tartanék attól, hogy egy buta férfitől buta gyerekem is születne. Amikor az IQ-ról tanultunk, azt tanultuk, hogy a lehetőségek, körülmények annyiban határozzák csak meg a végső IQ-t, hogy hagyják-e kibontakoztatni azt, ami alapból bennünk rejlik. Vagyis rossz, ingerszegény környezetben nem biztos, hogy ki tud bontakozni az az IQ, amire lehetőség lenne egy jó környezetben. DE: annál nagyobb sehol nem lesz túl sokkal, mint ami eleve megadatott az embernek... és ez öröklődhet is.
Ismét nagyon a szívemből szóltál, köszönöm.
Ez egyszerűen nem igaz!
27 éve vagyunk együtt a párommal!
Nem azonos az érdeklődésű területünk... az értékrendünk azonos, meg az igazán lényeges dolgok hasonlóak.
Na meg hogy a két fél érdeklődési területei között legyen legalább egy nagy átfedés.
Így van, erről írtam a 26 hsz, a párkapcsolatokban fontosabb az érzelmi IQ
Ha jól sejtem nincs konkrétum. Az IQ azt is mutatja, hogy az illető lépes-e az összefüggéseket meglátni. És ebben az is benne foglaltatik, hogy az érzelmi intelligenciát nem lehet teljesen különválasztani az értelmitől. Érzelmileg lehet valaki alacsony, ha magas az IQ-ja akkor az érdekei szerint fogja az érzelmeit irányítani.
Igen, hideg fejjel irányítani. A magas IQ-júaknak általában magasabb az érzelmi küszöbük, mivel először mérlegelnek. Ez az a (kábé) 140-es feletti szám. Megjegyzem, Magyarország felnőtt lakosságának alig néhány %-a esik ebbe a tartományba.
És ebből adódóan a topic indító kérdése felesleges, mert egy magas IQ-jú is együtt tud élni, barátkozhat egy alacsonyan lévővel, ha megéri neki.
Mivel ezt írta, saját magára biztos nem.
Szerintem az iq csak egy adat. Egyfajta mértékegysége a problémamegoldó képességnek, logikának.
Semmi köze az érzelmi intelligenciához, ami ennél sokkal- de sokkal összetettebb. És semmi de semmi köze a műveltséghez a tanultsághoz, a tájékozottsághoz, az olvasottsághoz.
AZ IQ kb az utolsó ami számit egy kapcsolatban.
Ami számit, a hasonló értékrend, a hasonló EQ, a tolerancia, az empátia, a komprommusszukkészség, a kémia.
Az IQ csak egyik eleme a kapcsolatnak. Baj, ha nagy az eltérés, persze, ha a többi elem működik, a kapcsolat még jól működhet.
Persze, az érzékenyebb emberek mind nagyon küzdelmesen érvényesülnek a mindennapokban.
A racionálisabb része a világnak nem akarja érteni őket, és ők sem a puritánabb realitást.
Az érdekesebb, ha elmondod, hogy milyen?, mint maga a tény.
Mire gondolsz?
Viszont attól még, hogy valaki nehezen beilleszkedő, nem túl szociális típus, még simán lehet egy aranyszívű, párkapcsolatban nagyon-nagyon szereti tudó ember. Sőt!
Már vagy 25 éve nagy elmék Dr, Phd dr-ok között élek, a topic nem az Eistein félékről szól.
Konkrétan kire gondolsz?
Tökéletesen egyetértünk. Egyébként csalódtam volna, ha nem jelennek meg (itt is) az önjelölt zsenik.
Az igazán nagy elmék közt is mindenféle ember van. az antiszocság független ettől. Ajánlom sok sok igazán nagy elme élterajzát. Ponthogy ritka a tényleg antiszoc. Hiszen akkor nem is kaptak volna akkora nyilvánosságot.
Meg ha az egyik meglát olyan összefüggéseket (az élet bármely területén), amelyek a másik számára gyakorlatilag nem is léteznek. Na az még kínosabb.
Ja, én is abszolút individualista vagyok, szerintem sem lehet sémákat alkalmazni olyan dolgokkal kapcsolatban, amiben emberek szerepelnek.