Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Esküvő 2016

bijuca87
Létrehozva: 2015. március 4. 12:38

Sziasztok!


 


 


 


Jó lenne olyan menyasszonyokkal beszélgetni, akik hozzám hasonlóan 2016-ra tervezik az esküvőjüket. Én már elkezdtem egy-két dolognak utána nézni a neten és ha minden jól megy akkor lassan a helyszín kiválasztása jön személyesen is, aztán apránként a többi dolog


Jó lenne tudni, mi mennyibe kerül, merre érdemes menni, milyen szolgáltatókat, helyszíneket ajánlotok! 


Nálunk egyelőre annyi biztos, hogy kb 70 fő lesz a vendégsereg, és nem szeretnénk nagy luxus esküvőt, valamint a dekor színe türkiz és sárga lesz. A helyszín valószínűleg Pest megyében, és mindenképp szeretném/nénk, hogyha a polgári szertartás külső helyszínen megoldható lenne.


Várom menyasszonytársaimat, hogy együtt ötletelhessünk a továbbiakban! 

  1. 2015. június 3. 21:11251.

    Sziasztok! 


    Sajnálom emőke89, hogy át kellett tenni az esküvő időpontját, de még mindig inkább most, mint pár hónappal előtte mondja vissza bárki is. 


    Nixi_0820 gyönyörű dekort képzeltetek el, nagyon ötletes!


    Anna665 nekünk hasonló az ízlésünk, én is zsákvászont szeretnék csipkével, gyertyákkal és szép kis virágcsokrokkal. 


    A kinti tánctérnél, asztaloknál nem tartotok a szúnyogoktól? 

  2. 2015. június 3. 20:37250.

    Sajnos nálunk nem lehet kinti tánc,mert lakóövezet és éjfél után csendháborítás lenne. Viszont beltér is gyönyörű,a hely pedig klímás. Szóval lehet akármilyen meleg :)


    NEkem is az ilyen minimál, és kreatív díszítési elemek tetszenek  :)


    Ha a laptopom mesélni tudni, akkor már szerintem szidna engem,mert rengeteg lementett kreatív képem van :)


     


    Egy kis ízelítő ;)


     

    előzmény:
    Anna665 (249)
    2015-06-03  17:39
  3. 2015. június 3. 17:39249.

    Ezek nagyon jó tervek! Remélem sikerül mindet megvalósítanotok!


    Nálunk is rengeteg gyertya lesz meg fényfűzés, kinti tánctér fáklyákkal körberakva. Apukámat szeretnénk meglepni egy hegedűssel, aki a vacsora alatt játszani fog, de tőlem akár egész vonós négyes is lehet csak találjak már valakit normális áron Debrecenben... Alapvetően csipkét és zsákvászont gondoltam dekorációnak, amilyen szerencsére pont van az étteremnek, még ilyen jópofa pici befőttesüveg csipkével körbetekerve is van gyertyatartónak, amit eredetileg készíteni akartam.


    Koktél és fagyis pultunk is lesz, bár a fagyis pult csak vacsoráig... azt hiszem utána már úgyse sok fogyna belőle


     


    Hát egyelőre nálunk ez a terv, remélem sikerül megvalósítani. Ja meg, az hogy a csokromat a vendégektől fogom összeszedni, de azt már meséltem...


     


    Többiek? hogy álltok? mik a tervek?

    előzmény:
    Nixi_0820 (247)
    2015-06-02  21:50
  4. 2015. június 2. 21:56248.

    Mi már 1,5 éve együtt lakunk. :)


    Úgyhogy mi már kiismertük egymást. Szerintem ez jó dolog,nem az ismeretlenbe megy bele az ember.


    Igen,jobban összekovácsolódtunk a gondok miatt. Minden lassan,de biztosan körvonalazódik is. Ezzel együtt én is megnyugszom. 


    Ki milyen ötlettel,tŕnccal,dekorral dobja majd fel az esküvőt?


     

    előzmény:
    Nixi_0820 (247)
    2015-06-02  21:50
  5. 2015. június 2. 21:50247.

    Sziasztok.


     


    Pótolom a lemaradásomat.


    Kreativ esküvő: Nah igen. Mi igyekszünk modernre és viccesre tervezni. De lesz benne romantika is. Polgári szertartás nekünk este lesz,mikor megy le a nap vagy hasonló. Van a hely udvarában egy kicsi tavacska,amellett lesz felállitva a pavilon,a tavacskában pedig úszógyertyák lesznek,a pavilonon pedig égők is. Nálunk nem a nyitótánc lesz viccesre csinálva,hanem a polgárira a bevonulás. Csak hogy ne számitson rá senki. :)


    A nyitótánc elképzeléseim szerint Avicii:Wake me up cover feldolgozással lenne. Tudom nehéz elképzelni,de gyönyörű.


    Templomi bevonuló: Elli Goulding:How long will i love you?


     


    kint lesz teritve egy fedett részen. Fekete-fehér székek váltakoznak majd,ugyanilyen teritékkel. A dekor barna+bézs lesz+kék kiegészitéssel,ami majd a lampionoknál,gyertyáknál jelenik meg. Az udvaron van egy fa,amire befőttes üvegeket fogok lógatni,amikben gyertyák lesznek. Bent lesz a pult illetve a tŕnctér. Az előtérben lesz egy tŕbla,amire kis alakú tortaalátéteket rakok ki,ide leaz felsorolva az ültetési rend. Ültető kártya:ugyanebből az alátétből lesz egy sziv alak kivágva,aminek az egyik része csipkés lesz a másik sima. Ez rá lesz ragasztva egy kék karton papirra,igy a csipke alatt átlátszik majd a szin,a fehér felületre kerül majd a név és a pohár szélére lesz majd helyezve. Az előtérben lesz egy tál,amiben kövek lesznek,erre irhatnak,rajzolhatnak a vendégek. A kövek később belekerülnek egy nagy fali képkeretbe és ezekből LOVE feliratot csinálunk,igy szerepük is lesz,mert a lakásunkban lesznek a kěvánságaik. Aztán lesz 2 madzag,ami egy ponton összeér majd. Egyik szálon rólam,másikon páromról lesznek fotók,ahol összeér,ott lesz az első randinkon készült fotó,aztán csak kőzös képek.


    Tortánk fehér lesz,fekete csipke mintŕval Minion figurával :) 


    Egyenlőre ennyi,remélem sikerül is mindet megvalósitani. HelyszěnDj,fotós már megvan. Ami nálunk nagy feladat lesz,hogy tudjuk e Aug.20-ra szervezni,mivel nekünk akkor van az évfordulónk is. 


    A "kamu-anyakönyvezetőről hallottam". Nekem annyit mondtak hogy az igazi kb 40ezeréer jön,a kamu meg olyan 25ezerért. Én szeretném az igazit,persze ha akadálya lesz,akkor a kamut is elfogadom. Ez nem okozhat akkora gondot.


    Nekem a fotósom mondta,hogy most mindenki hamar elkezdte szervezni a jövő évi esküvőt,őt is befoglalták már,szóval amint biztos az időpont majd szóljak.


     


    Bocsánat,ha nagyon sokat irtam :) úgy gondolom esküvő téma az kiapadhatatlan.


    Drukkolok mindenkinek,hogy ne legyen semmi fennakadás most már és szépen haladjon a szervezés.


    Szép estét


    Niki

    előzmény:
    boikámé (233)
    2015-05-31  22:51
  6. 2015. június 2. 19:22246.

    flora88 - 2016.05.21.


    emőke89 - 2016.05.28.


    Anna665 - 2016.06.25.


    bijuca87 - 2016.08.06.


    nitaa001 - 2015.08.06.


    Judy88 - 2016.09.03.


     

  7. 2015. június 2. 09:47245.

    Sziasztok!


    Sajnos változott az időpontunk, mert az éttermet pár nappal előttünk lefoglalta valaki(május 16-án voltunk érdeklődni, akkor azt mondták, hogy ráérünk lefoglalni pár hét múlva is, következő 7végén mikor mentünk meg már foglalt volt a május 21. :S ), így az új időpontunk május 28. lesz. Így sajna nem az lesz a zenekar, akit először szerettünk volna, így másikat kellett keresnünk. Szerencsére találtunk is, csak ők meg már voltak a párom testvérének lakodalmán, így nem lesznek ismeretlenek a párom családja részéről, de kértük, hogy játszanak több mulatós számot, ami a lakodalmon kevés volt, és így nem lesz úgymond "megszokott". :) Vőfélyt is szerencsére találtunk, le is foglaltuk. Árkategóriában egész jó, 50ezerért, mást akit ismertünk 70ezret kért volna(csak mert nyert valami díjat) Még a fotóson gondolkozunk, ismertek jó fotóst Sopron környékén, aki reális áron dolgozik? 

  8. 2015. június 2. 08:34244.

    Szintén Sopron 

    előzmény:
    flora88 (241)
    2015-06-01  21:23
  9. 2015. június 2. 08:27243.

    Szia nitaa001 , gratulálok neked is! 


    Merre lesz az esküvőtök? Hogy álltok a szervezkedéssel?


     


    Frissítem egy kicsit a dátumozást, mivel már nitaa001 is megírta, hogy melyik napra tervezik az esküvőt. Hogyha esetleg még valakinek megvan már az időpontja írja meg nyugodtan. 


     


     


    emőke89 - 2016.05.21.


    flora88 - 2016.05.21.


    Anna665 - 2016.06.25.


    bijuca87 - 2016.08.06.


    nitaa001 - 2015.08.06.


    Judy88 - 2016.09.03.


    előzmény:
    nitaa001 (242)
    2015-06-01  23:26
  10. 2015. június 1. 23:26242.

    Sziasztok!


    Szuper, hogy létrejött egy ilyen topik. Legalább van akikkel együtt tudjuk tervezni a dolgokat!


    Mi is jövő évre tervezünk a párommal, pontosabban 08.06-ra.


     

  11. 2015. június 1. 21:23241.

    RedJeans, mi Sopron környékén kerestünk helyszínt, így csak errefelé tudok néhány helyet ajánlani. Szállással együtt szerintem jó szolgáltatást nyújt a három Tercia étterem: Fertőendréden, Kópházán és Sopronban. Itt elég rugalmasak mindenben és a szállás is féláron van, mint mondjuk egy neves szállodában. Nekünk helyileg tetszett a Hotel Fagus is, a szállás elég drága, de 1-2 utcán belül lehet találni panziókat, ahol máris féláron tudtok szobát foglalni. Ágfalván lenne még egy helyszín, a Vadvirág Hotel, ami szintén nyújt szállást is, szép helyen van, elég rugalmasak. Jó áron adott ajánlatot a Hotel Sopron is, bár ott is drágák a szobák. Hirtelen ennyi jutott eszembe, van weboldala mindegyiknek, rájuk tudsz keresni az interneten, ha érdekelnek. 

    előzmény:
    RedJeans (240)
    2015-06-01  20:35
  12. 2015. június 1. 20:35240.

    Üdv mindenkinek!


    Örülök, hogy lassan mindenki megtalálja az ideális helyszínt. Az elkövetkezendő hetekben mi is szeretnénk még pár helyre elmenni, de egyelőre az 1. kiszemelt tűnik a befutónak. 


    Flóra88, írtad, hogy ti is Győr-Moson-Sopron megyében keresgéltetek olyan helyet, ahol meg lehet oldani a szállást is. Nálunk is hasonló a helyzet, sokan jönnek majd messziről és szeretnénk őket helyben elszállásolni. Nagyjából 80fő körül alakul majd a násznép. Sajnos, vagy az árak vagy a szállás nem tetszett, illetve a dekorációra is hallottunk már mindenféle árat 60-400.000Ft között . Ti végül melyik étterem mellett döntöttetek? Vagy ki(ke)t ajánlanál?


    Előre is köszönöm!

  13. 2015. június 1. 17:03239.

    Sziasztok!


    Ajánlanám Vasadon a Nádas pihenőparkot. Gyönyörű a helyszín. Pest megyében található :)


    Itt megtekinthetőek a képek :) 

    előzmény:
    bijuca87 (1)
    2015-03-04  12:38
  14. 2015. június 1. 11:48238.

    Szia!


    A golf éttermet régebben néztem de szerintem nekünk az kicsi lenne. Most úgy néz ki hogy kb 110 fő plusz 10 gyerek lesz. Most voltunk Erdőspusztán és nagyon megtetszett, úgyhogy jelenleg ez és a Lovarda van a kalapban. Az már biztos hogy pénteken lesz, sokkal több szolgáltató közül lehet választani, mert sokan szabadak még, ill. maga a hely ad 5-10 % kedvezményt ami ekkora összegnél nem mindegy, úgyhogy mi annál maradtunk.


    Az anyakönyvvezetővel én is a héten fogok beszélni, ha sikerül.


    Pont most hallottam mástól is hogy a Szusz-nál most probléma van.


    A fotóson és videóson variálok még, sok jó van, nehéz a választás.Videósból viszont megpróbálok valami olcsóbbat keríteni, mert azért a kettő költsége azért elég sok együtt, és olyankor nincs szívem ennyit költeni erre, meg akkor másból kell elvenni.

    előzmény:
    Anna665 (237)
    2015-06-01  10:33
  15. 2015. június 1. 10:33237.

    nora13: Ez a Golf étterem. Nekünk nagyon bejött, de már csak pár szabad időpontjuk van jövő nyárra. A Szusz lett volna eredetileg de meséltem, mi történt.... Ti melyikekben gondolkodtok?


    A szertartásvezető nekem is fura kicsit, de lehet őt fogjuk választani, az anyakönyvvezető hozzáállása fogja eldönteni. júliusban bemegyek és elmondom melyik nap és mit szeretnénk (mi nem homokot szórunk vagy gyertyát öntünk, hanem minden család hoz egy szál virágot és tőlük fogom összegyűjteni a csokrom, ezt ugye neki kéne levezényelnie), amennyiben nyitott rá és kedves akkor kihívjuk helyszínre, ha nem jól áll hozzá, akkor marad a szertartásvezető.


     


     

  16. 2015. június 1. 09:18236.

    Üdv minden új menyasszonynak és gratulálok! 


    Anna665, tök jó, h találtatok gyorsan új helyszínt, biztos nagyon romantikus lesz ez a fáklyás megoldás. A szertartásvezetővel kapcsolatban noraval értek egyet, bár megértem a spórolásos dolgot teljes mértékben. Nem is főleg a vendégek "átverése", hanem magunk miatt, kicsit furának érezném ezt az "ál-esketést". Amúgy valószínűleg ki is derülne.. 


    Mi még le vagyunk maradva hozzátok képest, csak nézegetjük a dolgokat, a kinézett helyszínnel beszélni kell, fotósok munkáit néztem át, kigyűjtöttem a szóba jöhetőket, még páromnak meg kell néznie őket, aztán kérünk ajánlatokat, zenekarra szintén van terv. 

  17. 2015. június 1. 09:04235.

    Sziasztok!


    Most már több helyen felmerül ez a szertartásvezető kérdése, ami nekem még mindig fura. Nekem is mondták ezt a lehetőséget, de szerintem az anyakönyvvezetők kimennek, többen vannak egy városba valaki biztos elvállalja. Én idegenkedem tőle, mert elvileg azért szervezem az esküvőt 50-80 vagy 150 főre hogy velünk együtt ünnepeljenek, legyenek részesei a dolognak a család és barátok. 1, 5-2 millió alatt megúszni egy nagyobb esküvőt szinte lehetetlen, és egy ilyen összegnél a szertartáson spórolni ami miatt az egészet szervezi az ember nekem kicsit fura. Igazából 40 ezret spórol az ember ezzel, amit meg kb. ezer más felesleges dologra elkölt az ember egy esküvőn. Mi is nagyon számolgatjuk a dolgokat hogy minden kijöjjön a keretből, de pont nem a szertartáson szeretnék spórolni. Nyilván mindenki maga dönti el, én voltam ilyenen, utólag kiderült és elég furán jött le, olyan mintha átvágna a pár. Mert ezek mindig kiderülnek.......

  18. 2015. június 1. 08:02234.

    Szia Anna665!


     


    Megkérdezhetem ez a hely hol van? Mi is megnéztünk Debrecenbe pár helyet, de a leírásod alapján nem tudom ez melyik. Nekünk a héten fixálódik le hogy hol lesz a hely sokat vacilálunk, de nem kéne mert mindent lefoglalnak.


    Jó szervezkedést mindenkinek!

    előzmény:
    Anna665 (231)
    2015-05-31  22:09
  19. 2015. május 31. 22:51233.

    Huh, eseménydús évek vannak mögöttetek. A kreatív esküvő mit takar? Szerintem a nem várt dolgok, és a problémák megoldása csak közelebb hozza a párokat. Az esküvő előtt összeköltöztök vagy majd utána? Hidd el az előre megtervezett eljegyzés is megható lesz egy jó alkalom a családi bulira

    előzmény:
    Nixi_0820 (227)
    2015-05-30  20:42
  20. 2015. május 31. 22:42232.

    De jóóó, örülök, ilyen gyorsan meglett a megoldás. Egy kis izgalom meg nem árt, ad egy alapot a későbbiekhez  ez a fáklyás megoldás nagyon szép és meghitt lehet ad egy fajta pluszt. A polgári e részétől ne idegenkedjetek. Nálunk is így lesz, épp a szertartásvezetőt keressük. Itt a kitelepülés min 70e ft, ha az úgynevezett családtervező(?) vagy milyen irodán keresztül szervezzük. Kültéri helyszínnél ők szervezik a ceremóniát az akv. Csak kimegy. Ha a kis csalás szerint szervezzük a töredéke lesz (elvileg), rajtunk kívül senkinek nem kell tudnia, h ez nem a hivatalos forma. A fő elv ua , a beszéd megható, köszöntés, pezsgőzés meg leszNo de biztosabbat a jövőhéten tudok erről. Szintem sok furcsaság lesz még a szervezés alatt, amikre nem is számítunk

    előzmény:
    Anna665 (231)
    2015-05-31  22:09
  21. 2015. május 31. 22:09231.

    Üdv minden újonnan csatlakozónak!


    Jelentem lelki békénk visszaállt. És teljesen igazatok van, nem szabad olyan szolgáltatókra adni, akik nem írnak vissza rövid időn belül. Köszönöm a biztatást.


    Strapás hétvégén vagyunk túl, de sikerült új helyszínt találnunk, lefoglalóztuk és már a szerződésünk is meg van. Összesen két új helyszínt néztünk meg, a második lett a befutó. Gyönyörű angol kastélyos belső tere van az étteremnek, nagy fedett terasszal, ami fáklyákkal körbe rakva külső tánctérként fog szolgálni majd. Kinti szertartás szintén megoldott. Nagyon elégedettek vagyunk vele, gyönyörű szép a hely és nagyon rendes, rugalmas a tulaj.


    Amin elgondolkodtunk: Azt mesélte a helyszín tulaja, hogy nem valami rugalmasak itt a környéken az anyakönyvvezetők, nem szeretnek kültérre kijönni, nem tolerálják a csúszásokat (ami egy esküvőn szinte mindig előfordul) és a plusz kéréseket sem (nálunk lenne..), ezért ő azt ajánlotta, hogy legyen a polgári szertartásunk pár nappal az esküvő előtt vagy után, ingyen vagy minimális pénzért két tanúval és az esküvőkre tud ajánlani egy embert, aki anyakönyvvezetőként dolgozott, most pedig ilyen "ál-esketéseket" csinál, minden kérést teljesít, könyvet hoz, minden olyan, mint egy "igazi szertartáson". Az ára pedig negyed annyi, mint az anyakönyvvezető kiszállási díja. Ti mit szóltok hozzá? Persze senki nem tudná szinte rajtunk kívül a násznépből. Mégis kicsit furcsának érzem.. ugyanakkor lehet ezzel jobban járnánk...


     

  22. 2015. május 30. 23:42230.

    Üdvözlünk 

    előzmény:
    Nixi_0820 (224)
    2015-05-29  21:13
  23. 2015. május 30. 23:39229.

    Kinyithatót szeretnénk, a párom próbálja elkészíteni ha nem tetszik a végeredmény megkérjük a tesóm barátnőjét, aki grafikus, h segítsen 

    előzmény:
    flora88 (223)
    2015-05-29  19:56
  24. 2015. május 30. 23:36228.

    Uh... Kellemes az ilyen de legalább időben kiderült, volt időtök B tervet kitalálni. Pff, a nyugodt szülő látogatásnak... Nekem van egy "aranyszabályom" amikor érdeklődök vmi után (általában emailt írok először) akkor felállítok egy határidőt,h meddig illene vŕlaszolni. Tudom én, h mindenki elfoglalt, és sok levele van, de ha komolyan lehet venni akkor szakít időt a válaszadásra. Volt vőfély aki nem válaszolt, az egyik dekoros a msi napig küldi az árajánlatát, úgy hogy ő ajánlotta fel kalkulál egy kb összeget. Vszínű vele nem kell találkozni személyesen. Fel a fejjel, tanultatok 

    előzmény:
    Anna665 (225)
    2015-05-30  00:25
  25. 2015. május 30. 20:42227.

    Szép estét mindenkinek!


    Tegnap sikeresen becsatlakoztam közétek, viszont saját magunk helyzetéről még nem ěrtam.


    Megpróbálom összefoglalni röviden :-)


    Párommal 2 éve alkotunk egy párt. Hihetetlen vagy sem,de társkeresőn ismerkedtünk meg. Szerelem volt első látásra....nem a szó szoros értelmében,de mikor először megpillantottuk egymást,akkor tudtuk,hogy ő az igazi....ez az idő előrehaladtával fokozatosan beigazolódott.


    Viszont a mi Love storynk nem ilyen egyszerű. Legalább is,ami az esküvőt illeti. Párom az előző kapcsolatŕból magával hozott egy hitelt,ami mindent megnehezitett. Měg a legtöbb ember először átéli az eljegyzést és aztán szervez,nálunk ennek pont forditva kellett történnie. 1,5 hónapja minden biztos volt aztán a hitelelszámoló látta utŕn úgy gondoltuk,hogy azt kell megoldanunk,de az esküvőt el kell tolni. Csupa bizonytalanság volt minden. Neki álltunk számolni. Meghatároztuk a keretünket is és gondolkodtunk,hogy össze tudjuk e hozni. A gondot fokozza,hogy párom Pesti én meg Szabolcs megyei. Mi Pesten vagy környékén akarnánk tartani,de ha az anyagiakat nézem,akkor nyilván vidčken. 


    A sors mellénk állt,a hitel rendezésére kialakult egy jó terv,az esküvő sem marad el, és találtunk itt helyet.


    Nyáron tartjuk majd az eljegyzésünket,aminek elvileg váratlanul kellene érnie majd,de gondolhatjátok,hogy ennyi tervezés után mennyire lehet majd az. De a lényeg nem is ez,hanem hogy együtt vagyunk és sikerült a célunkért tennünk.


    2016 augusztusában lesz a nagy nap,Monoron az Op-Art étterem és panzióban. Itt lesz a vendégsereg egy része is elszállásolva,mig a többiek egy közeli panzióban.


    Nálunk Dj lesz és ő is meg van már. Szeretnénk ceremóniamestert is. Én az esküvőnket kreativ esküvőnek tervezem,ami a mókáról és önfeledtségről szól majd. :)


    A továbbiakat nem is sorolnám,mert igy elsőre is sikerült sokat ěrnom. 


     


    Még egyszer köszönöm hogy csatlakozhattam. 


     


    Szép estét nektek.

    előzmény:
    bijuca87 (226)
    2015-05-30  17:15

Címlap

top