Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Gyerekek és a tévé
Sziasztok!
Olyan sok helyen olvasni, hallani, hogy egy kisgyereknek nem tesz jót a tévézés. Szerintetek ez tényleg megalapozott? (természetesen nem szélsőségre gondolok)
Akiknek már nagyobb gyermekeik vannak, észrevettek valamiféle változást, amiért a kisgyerek, napi szinten 1-2 órát nézte a tévét? Nem lett elég kreatív? Nem szeret esetleg mozogni? Elhízott?
8 éves fiam simán leheverne a TV elé, és ülne mozdulatlanul órákat, ha hagynám. 8 éves, de ezt régebben is simán megtette volna. :-) És az a fura, hogy nem egy kis tohonya jószág, hanem ha a TV nem opció, akkor megy a kertbe, szaladgál, mászik, örökmozgó.
Szerencsére nem kell erőszakkal tiltani. Iskola / óvoda után rákérdeznek, hogy bekapcsolhatják-e. Mondom, nem, de szívesen játszom velük, vagy olvasok nekik. Akkor ellenkezés nélkül elmennek játszani. Reggeli készülés közben szoktak mesén bambulni, vagy néha 1-1 filmet megnézünk, de nincs napi rendszeres punnyadás.
az egyszert volt sorozat most is megy a da vinchi learningen. magyarul... most is megy 3 féle sorozata...
ennek ellenére pl nálunk se azon nézik. fog a fene a tvműsorhoz alkalmazkodni. De a félórás vagy még annyise részek rosszidőben, totál jó program egy egy rész megnézése. utna még utánalapozhatnak könyvekben, eljátszhatják figurákkal.. máris eltelt egy fél nap, amiből max 25 perc volt a tvzés... és továbbra se értem hogy ülnek ott több órát gyerekek.. mindenki erre hivatkozik, de láttatok már gyereket aki önszántából egyhelyben ült ennyit??
A tévé egy nagyon jó, ám veszélyes eszköz. Ha ésszel használják csupa haszon, de ugyanannyit tud ártani is.
engem ez a műsor sokkal jobban érdekelt volna aprón
mert akkoriban állandóan szereltünk
később meg már nem
én az öregemmel szereltem a motort a motorcsónakot a kocsit 2 éves koromtól
nálunk az egyetemi végzettséggel is lehetett bepiszkolni a kezet
jó lett volna ha már akkor is több értelmes tévé lett volna
pont ettől lett a természet bolondja és minden olyan műsort nézett a tévében is és abból még szélesebb ismereteket szerzett
MA se ertéelklub néz
Pedig a múltkor valami győri szuperlakás- cikk volt az nlc-n, hogy a tulaj -csaj milynagyoncsodálatosan újitotta fel. A berendezés a nappaliban... a TV és a kanapé. és kb semmi más, egy darab könyv sem. Ez a trendi manapság.
Egyébként.. ahogy irtad.. egy dolog számit. A szülők mennyit bámulják a tv-t. A kisgyerek úgyis róluk vesz példát
A könyv is lehet többezer- ha senki sem olvas a családban akkor csak szobadisz marad.
Ugyhogy szerintem leginkabb a minosegi musor megvalasztasa es a mertekletesseg a lenyeg.
Miert pont a 6 ev a vizvalaszto? Nem kotekedes csak erdekel. Nem tudom,gyerekkoromban 1 db tv-nk volt es nem ultunk egyfolytaban elotte. De pl voltak olyanok,amiket csaladilag neztunk ( es igen,6 ev alatt lehettem meg ) pl 12 honap az erdon,Az erdo kapitanya,Vuk,Snoopy,Nagy Ho-ho-horgasz ( ezekre,foleg a rajzfilmekre azert emlekszem elesen,mert apam keresemre barmikor elfutyulte a zenejuket akar az erdore menet,akar oviba menet ),de nem errol szolt az elet. Egesz kiskoromtol tobbet ultem magaslesen az erdo kozepen mint a tv elott,megis konnyebben teltek pl a hosszu teli estek,vagy esos vasarnapok egy-egy ilyen csaladi mozizassal. Ettol persze volt olvasott mese is,de az lefekveskor,meg tarsas meg miegyeb,de igen,ez is szinesitette a kinalatot.
Én mindenesetre örülök, hogy iskoláskorom előtt nem nagyon néztem TV-t. Nem volt tilos, egyáltalán - de valamiért nem érdekeltek a rajzfilmek, jobban szerettem a könyveket. És hatalmas ajándéknak érzem, hogy élményt jelenthet nekem az olvasás - hogy létrejön az agyamban az a komplett belső képi, hangulat-, érzésvilág, amitől kerek egész a történet.
Ez nyilván nem is róluk szól - szimplán lefordított egy verset.
Nekem a verssel az a bajom, hogy nem nagyon bírom az ilyen modoroskodó nyelvezetet. És nem, nem kell kidobni a TV-t - csak ne ültessük le elé a kb. 6 éven aluliakat. Ennyi.
Nálam is hasonló a helyzet, a netezésre oda kell figyelnem, ez nagyobb kihívás lesz.
Erről az jut eszembe, hogy tök sok helyen, ha pl. megnézek manapság egy nappalit, az úgy néz ki, hogy van egy letisztult formájú kanapé, az egyik falon egy bazi nagy lapos TV, és ENNYI. Úgy néz ki, mint valami pöpec magánrendelői váróterem.
Én soha nem tudnám magam otthon érezni olyan nappaliban, ahol nincs rengeteg könyv. Igen, legyen TV is - de hogy egy darab könyv se...??
.
Szerintem, hogy ha Ti sem vagytok tévéfüggők, illetve nem megy háttérzajként (hú, az ilyentől nekem is herótom van...), akkor nem lesz gond, simán tudod majd tartani az elveidet.
Én ugye eléggé ellenzem a gyerekek TV-zését, és se az óvodásom, se a másfél éves nem néznek tévét, egyáltalán, semennyit - de ez nekünk nem kíván még odafigyelést sem, mert mi sem nagyon tévézünk - ha igen, akkor is csak este, mikor már a gyerekek alszanak - bár most eltelt legalább 2 hét, hogy én pl. egyáltalán nem néztem TV-t.
Szóval, ők max. a nagyszülőknél látnak bekapcsolt TV-t, itthon tényleg csak szökőévente. De nem is érdekli egyiküket sem (talán a kisebbik még rákattanna, ha be lenne kapcsolva, de a nagyobbik fiamat még egy épp TV-ben menő rajzfilm is totál hidegen hagyja). Szóval, eddig könnyű dolgunk volt, semennyit sem kellett tiltani.
Nálunk inkább a netezésből adódhat majd probléma, mert netezni azért látnak minket - és én tudom, hogy kicsit netfüggőbb vagyok, mint lennem kéne.
Hatévesnél két óra tévé brutál szerintem. Minek annyit egy helyben ültetni egy kisgyereket, akinek sokkal inkább mozognia kéne? Eleve lezsibbad az oviban (ő ott "dolgozik" egész nap), még otthon is tovább zsibbasztani? Ökörség. Kivele az udvarra, játszóra, sétára, vagy bevonni sütésbe-főzésbe, gyurmázni, színezni, mesét olvasni, akármi.
Belefér egy negyed óra - húsz perc tévé, nem azt mondom. De két óra?!! Az rengeteg.
Én is kedvelem Varró Danit, olyannyira, hogy karácsonykor 2 könyv már itt lapult a fa alatt. Ezt a verset csak fordította mondjuk, de nekem tetszik a vers, annak ellenére, hogy túloz, és a túlzásaival nem értek egyet. De műelemzésbe ígérem nem kezdek :)
A youtube-on fenn van szinte az összes rész. Sajnos csak franciául.
https://www.youtube.com/watch?v=EAGfHjDnK60
Erre gondolsz??
http://www.filmtekercs.hu/teve/gyerekkorunk-mesei-egyszer -volt-az-elet
A gyerekeim "lábi"-nak hívták (a zenés felvezetés alapján, la vie ...)
igen, igen--igen.. Egyszer volt az Ember. az egy tök jó sorozat volt.
A vers... én igazán kedvelem Varró Danit! szeretem az irásait az NLben.. megvédtem amikor a homokozós vers miatt fikázták az nlc-n... de azt el nem hiszem róla, hogy az ő kisfiai el vannak zárva a tévé elöl. Ha igazak az irásai az NLben.. akkor két igazán életrevaló ügyes srácok, akik szerintem néznek néha egy-egy mesét... de nem állandóan.
aha.. engem már ezerszer megköveztek itt az nlc-n, amikor más témában nagyjából ezeket irtam amiket most te.... ---- itt kifejezetten a kicsi gyerek fejlesztésére gondolok!!
nagyon komolyan szakirodalma van ennek, amibe én csak bele- beleolvastam.
A szabad játék, meg amiket felsoroltál, azok a legeslegfontosabbak a kisgyerek életében!
és hogy miért köveztek meg.... mert anyukák ilyesmire nem érnek rá....
huhh.. sok mindent fel tudnék itt sorolni, csak nem ezzel a témával függ össze..
egyébként.. én mindig azt mondom.. a tévé a szg- egy eszköz. Lehet hülyén is használni és okosan is.
Bár a verset aranyosnak találom (ezért is másoltam be), azért nyilván túloz. :)
Annak én se vagyok a híve egyáltalán. Meg minden francot nem is engedek nekik nézni nyilván, de ami verset betettél, nálam az verte le a lécet.
Ennek erősen ellentmond a vers, amit bemásoltál, mert az kvázi az ördög művével veszi egyenlőnek a tv-t, mint olyat.
Amire gondolsz, az az Egyszer volt sorozat... , volt pl témaként: az emberi test, a világegyetem, az ókor stb.
Most jutott eszembe, gyerekkoromban volt még egy nagyon jó videókazis sorozat a Föld kontinenseinek az állatvilágával. Vicces volt, pont ezért játszva ismertette meg velünk pl a Tasmán ördögöt, a koalát stb.
Ez is olyan, mint a net...ésszel használva áldásos, agyatlanul meg káros.