Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Döbbenet :( Szabadlábon a

cucugia
Létrehozva: 2015. február 24. 12:16

Szabadlábra helyezték a szigetszentmiklósi, saját gyerekeiket megkínzó házaspárt!


Mi van a magyar igazságszolgáltatással?


Jó, hogy a gyerekeiket vissza nem adták nekik, de így is kijöttek gyártanak még pár szerencsétlen kicsit a perverz játékaikhoz...nem találok szavakat erre az ítéletre

  1. 2015. február 24. 18:1726.

    és a többi...??????


     


    "A fizikai bántalmazás ügyében azt állapította meg a bíróság, hogy a gyerekeket pofozták, fakanállal és nadrágszíjjal is megverték, de ezzel sérülést nem okoztak"


    "a házban piszok, rendetlenség, igénytelenség uralkodott, hiányzott az alapvető higiénia, a gyerekeknek például nem volt hálóruhájuk, huzat nélküli, koszos ágyneműben aludtak, a ruhákat, játékokat a szülők többször elégették, a kislányt rendszeresen az iskolában mosdatták, és osztálytársak szüleitől kapott ruhát, a szülők fogadóórákra nem jártak, az anyák napi ünnepségre sem mentek el. A bíróság szerint az nem igaz a vádból, hogy a szülők pornófilmnézésre kötelezték volna a gyerekeket, de annyi tény, hogy horrofilmeket és a Káma Szútráról szóló dokumentumfilmet néztek, mert ezt senki nem akadályozta meg."

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_963732 (24)
    2015-02-24  18:15
  2. 2015. február 24. 18:1525.


    előzmény:
    cucugia (1)
    2015-02-24  12:16
  3. Torolt_felhasznalo_963732
    Torolt_felhasznalo_963732
    2015. február 24. 18:1524.

    Azért el is ítélték őket, nem?

    előzmény:
    antironia (23)
    2015-02-24  18:06
  4. 2015. február 24. 18:0623.

    TV2 híradó: többször volt olyan, hogy a tv-ben a Káma Szutra ment, de a gyerekeket nem kötelezték, hogy nézzék.....


     



     


    Ez önmagában kimeríti a kiskorú gondatlan veszélyeztetése btk-paragrafust....

  5. Torolt_felhasznalo_963732
    Torolt_felhasznalo_963732
    2015. február 24. 17:2022.

    Ez egy nagyon buta cikk.

    előzmény:
    antironia (19)
    2015-02-24  15:47
  6. Torolt_felhasznalo_963732
    Torolt_felhasznalo_963732
    2015. február 24. 16:2821.

    Ha valamit nem sikerül bizonyítani, azért nem lehet elítélni senkit.

  7. 2015. február 24. 15:5120.

    Azért nők, anyák vagyunk, láttunk már gyereket élőben.


    Nem érdekel a bírónő nyomora, ő biztos el tud számolni a lelkiismeretével.


    Csak józan paraszti ésszel kellene végiggondolni, ezek a szerencsétlen gyerekek úgy éltek, ahogy egy jóérzésű ember az állatával sem bánik. És ne válaszoljátok azt, hogy bezzeg egy állatért megbüntették volna. Mert biztos vagyok abban, hogy ezeknél is volt egy állat valamikor....


    Ebből a nyomorult helyzetből kirángatnak 3 kisgyereket, és nem a biztonság vár rájuk, hanem az, hogy nevelőszülőtől, nevelőszülőig dobálják őket. Megspékelve azzal, hogy fellélegezni sem tudnak, mert időről időre előbukkan a semmiből valaki, aki azt várja tőlük, hogy a régi dolgokról meséljen.


    De miért tenné? Amikor pelenkás kora óta, abban él, hogy a felnőttekben megbízni nem lehet, akit a saját szülője vert át a palánkon, az nem fog egy idegenben pláne megbízni.


    Az évek telnek múlnak, nincs egy biztos pont az életükbe tetejébe, vad idegenek vitáznak azon, hogy ők igazat mondanak e. És természetesen a végeredmény az, hogy NEM!


    Hát, ez akkora pofon, hogy ebből megint csak azt szűrik le, hogy a felnőttek bizony nem értük vannak!


    Most pecsétes papírt kapnak arról, hogy ami velük történt az bizony normális , és rendben van.


    Bravó!

    előzmény:
    antironia (11)
    2015-02-24  14:53
  8. 2015. február 24. 15:4518.

    Még szerencse... A három nagyból egyet nem lehet kiengedni a pszichiátriáról, gyógyszerekkel sem bír kint létezni. Szerencsétlenek:((( Ja, nem történt semmi.

    előzmény:
    antironia (17)
    2015-02-24  15:43
  9. 2015. február 24. 15:4317.

    http://index.hu/belfold/2015/02/24/szigetszentmiklos_gyere kkinzo_szulok_itelet/


     


    Az iszonyatos állapotokba mindeközben újabb és újabb gyerekek születtek. Az anya 2010-ben kérte, hogy sterilizálják, a kórház ingyen el is végezte volna a beavatkozást, de a nő a műtétre végül nem ment el. 2005 és 2012 között a három nagyobb gyereknek négy kistestvére született: egy 2005-ben, egy 2008-ban, egy 2009-ben és egy 2011-ben. Őket mindannyiukat elvették a szülőktől még azelőtt, hogy a nagyobb gyerekek is megszabadultak volna


  10. 2015. február 24. 15:4016.

    én az előbb azt olvastam, hogy "valakik" betanították nekik, hogy mit mondjanak - de a bíróság nem hozta nyilvánosságra, hogy KIK.


     


    Röhej.......


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_163973 (14)
    2015-02-24  15:24
  11. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2015. február 24. 15:3115.

    az ilyen topicoknál mindig az jut eszembe, hogy kellene pár év amikor ti a nép ítélgetitek el egymást


    nem a bíróság


    eléggé megcsappannátok a kishazátokban


     

    előzmény:
    cucugia (1)
    2015-02-24  12:16
  12. Torolt_felhasznalo_163973
    Torolt_felhasznalo_163973
    2015. február 24. 15:2414.

    Máshol azt olvasom épp, hogy a bíró hozzáállása sarkítva ez a nemi erőszakról: "Rég volt, tán igaz se volt."


    Hát.. Magyarország, én így szeretlek.

    előzmény:
    antironia (11)
    2015-02-24  14:53
  13. Torolt_felhasznalo_163973
    Torolt_felhasznalo_163973
    2015. február 24. 15:2113.

    Akkor ezek szerint szart etetni is normális.


    Végül is.. abban is van még tápanyag..

    előzmény:
    antironia (11)
    2015-02-24  14:53
  14. 2015. február 24. 15:1012.

    Szintén mai "gyöngyszem" kis hazánk (i)gazságszolgáltatásáról:


    7 év egy hajléktalan halálra rugdosásáért...


    http://index.hu/belfold/2015/02/24/halalra_rugdosott_egy_ hajlektalant/

  15. 2015. február 24. 14:5311.

    Most olvasom...


    http://nol.hu/belfold/szigetszentmiklosi-gyermekbantalmaz as-jutalommal-felero-buntetes-1518109


     


    "A bírónő szerint az ügyben kirendelt igazságügyi szakértő kétséget kizáróan megállapította, hogy nem történt szexuális visszaélés egyik gyermek esetében sem, egyértelműen kizárhatónak találta a szexuális abúzust."


     


    előzmény:
    cucugia (1)
    2015-02-24  12:16
  16. 2015. február 24. 14:5110.

    Nem is értem..... Milyen indokkal...???? Hisz ezek közveszélyes pszichopaták......

    előzmény:
    WASP (2)
    2015-02-24  12:48
  17. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2015. február 24. 13:569.

    én nem érzem magam jogosultnak jobban tudni egy helyzetet a bírónál


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_483234 (8)
    2015-02-24  13:43
  18. Torolt_felhasznalo_483234
    Torolt_felhasznalo_483234
    2015. február 24. 13:438.

    Többek között ez is feltétel: "megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a megkísérelt vagy előkészített bűncselekményt véghezvinné, vagy szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követne el."


    Tudod kutyából nem lesz szalonna. Annak pedig különösen nagy súllyal kellene latba esnie, hogy olyan személyek ellen követték el a bűncselekményt, akik nem tudtak védekezni, kitérni a gonosztett ellen/elől. 


    Lehet vaskalapos vagyok - vállalom, de akkor is azt mondom, mindenki a hozzá mérhető ellenféllel szívóskodjon, ne a nála gyengébbel. Könnyű úgy nagyfiúnak lenni, hogy a másiknak esélye nincs.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (6)
    2015-02-24  13:29
  19. 2015. február 24. 13:377.

    Ó, én semmilyen formában nem minősítettem az esetet, a szülőket, másról, másokról írtam, olvasd el még egyszer. Ha esetleg én nem találnám a mondatomban, kérlek mutass rá, hol írtam az esetről.

    előzmény:
    cucugia (5)
    2015-02-24  13:26
  20. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2015. február 24. 13:296.
    előzmény:
    cucugia (1)
    2015-02-24  12:16
  21. 2015. február 24. 13:265.

    Kackackac hát ez tényleg kib...t vicces.


    Sajnos meg van rá az esély, hogy azokból a gyerekekből pszihopata lesz, akik ilyen útravalót kaptak, de szerinted rendben van, hogy az ilyennek megsimogatják a buksiját?


    Rendben van, hogy azt közvetítik, hogy halomra lehet erőszakolni, meg szarral etetni gyerekeket, úgy hogy annyit sem kapnak érte, mint más biciklilopásért? Szerinted ez ennyire vicces? Gyökér...


     

    előzmény:
    Chilimosoly (3)
    2015-02-24  12:49
  22. 2015. február 24. 13:054.

    Az lehet!


    De azért előbb inkább arra, aki lehetővé teszi ennek 2 lénynek- nem tudom minek nevezzem őket - , hogy tovább szaporodjon, és újabb gyerekeket tegyen tönkre.


    Valahogy ebben az országban nincsenek helyén a büntetések!

    előzmény:
    Chilimosoly (3)
    2015-02-24  12:49
  23. 2015. február 24. 12:493.

    És majd ha az ő gyerekeikből szociopata, pszichopata lesz, akkor azokra fogtok köpködni!

  24. 2015. február 24. 12:482.

    Én ezt nem értem.


    Milyen gondolkodású bíró az, aki az ilyen férget szabadlábra helyezi?


    Nagyon nincs ez rendben.


     

    előzmény:
    cucugia (1)
    2015-02-24  12:16

Címlap

top