Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Nem, de ritka volt. Ha a falu onszervezoen megoldotta, akkor igen. Amugy en csak arrafele lattam.
Persze, hogy nem éri meg olyan állatot otthon etetni, "aki" szinte ingyen legelhet is!
A sertés viszont nem legel, a fő tápláléka nem a fűfélék, mindenevő ugyan, de a takarmánya nem fűféle.
EZÉRT tartható jól ólban is, INKÁBB, mint a szarvasmarha, juh, utóbbiak szükségletét jóval nehezebb/drágább biztosítani, ha nem legelhetnek.
Tölgyerdő pedig, ahol a disznó is makkolhatna, nincs mindenütt, ahol disznó van.
Ez sztem (csaknem ) mindenkinek világos, hiszen áltsulis tananyag!
A szabadontartás ezért a kisebb, zárt területen is jól tartható állatoknál inkább csak azért szerencsés, mert pszihésen hat az állatra, és így az ember önző érdekei (jobb ízű hús) jobban érvényesülnek.
Értekezés az állattartásról részemről ezzel lezárva, mert valóban, ezt csak áltsuliban tanultam.
A zsírsütés, meg a tepertő, az más, arról szerénytelenség nélkül is tudok ezt-azt.
Ezért viszont nem érdemes magad megfosztani magad valami jótól.
akkor ugye nem káprázott a szemem a kondák láttán
európa gazdagabbik felén egy ideje megy a régi fajták visszaintegrálása
DE ott is az olcsóbbal nehezen tudnak versenyezni
nacionalista felhangú szarságokkal nem cafrangozzák tele
én pl azért nem veszek mangalica, mert undorodok a dumáktól amivel nyomják
En lattam ilyet a 90--es evekben, szabolcsban. Eleg sokaig a falu onszervezoen oldotta meg. Mindig egy gazda ment ki az allatokkal a legelore, felvaltva. Este behajtottak oket, a gyerekeket kuldtek ertuk az utra. Mukodott tehennel es disznoval is. Kesobb mar csak a teheneket tereltek ki, aztan felvettek egy embert, aki vigyazta oket. De mostanra ez is megszunt.
Igen-igen régen csak. És pont azért volt népszerű fajta, mert olcsó és egyszerű volt a tartása, valamint voltak területek és nem sietett senki sehova.
Akkoriban azért tűnt el nagyon durván, mert bejöttek ezek a húshibridek, amikkel GYORSAN, TÖBBET lehetett termelni.
Azért az dicséretes, hogy megmentették a fajtát és megpróbálják népszerűsíteni, de sajna a birkáknak csak így lehet. Hogyaszongya ősi magyar (ami igaz is), meg hogy egészségesebb (ami baromság).
Azzal sajnos nem tudsz érvelni az árképzéskor, hogy egyszerűen finom és jó tartásból származó, tiszta étel. :(
Marha is tartható istállóban. Csak rohadtul nem éri meg.
A disznónak is sokkal jobb a húsa, ha szabadon tartod és az étrendjének kis hányada csak az ételmaradék.
Ha beraksz egy disznót egy ólba és ugyanazzal eteted, amivel a nagyüzemekben is, úgy értem elslattyogsz egy takarmányboltba és megveszed az eleséget, semmivel sem kapsz minőségibb terméket, de hogy drágábban jössz ki, az tuti, mint ha bemész egy hentesüzletbe és megveszed a húst.
ameddig nem lett divat a magyarnak a hungarikumot enni jó drágán
addig a mangalica sehol nem volt
csak azért nem ette a nép mert finom
milyen érdekes te mint disznótartó érted miről beszélek
ellenben a zseni vénasszonyokkal
a magyar alföld falvaiban volt konda is
tudod a fővárosi, de kiránduló emberek sok dolgot látnak is és még esetleg egyéb forrásokból is tájékozottak
az angliai disznózás meg a mai korban volt említve
TUDNÁD, ha volna fogalmad az általam említett 2 névről kik
Nem mindegy, mit, mire írok, ne csúsztass! Inkább olvass vissza szépen!
Azt se írtam sehol, hogy miről van fogalmam, miről nincs, azt írtam, olvastam. Aztán most kiegészítem, mert eszembe jutott, hogy a tv-ben hol is meséltek az angliai sertésekről, sertéstartásról.
A River Cottage-sorozatban, ha tetszik, ellenőrizd le nyugodtan!
A 70-es években én már felnőtt voltam. HOL volt akkoriban ilyen konda??? Hiszen akkor már jó tizenpár éve mindenütt tsz-ek voltak, legfeljebb, ha azokban lehetett.
Csorda se hinném, bár azt még inkább el tudom képzelni, a marháknak legelő kell, anélkül körülményesebb etetni, a sertés meg ólban is tartható nyugodtan.
Tanulmányaimból így rémlik ez, Neked nem?
Nem tartani divat, hanem fogyasztani. Pont ez az egyik gazdasági szempont...
a tyúk agysebész hozzátok
MERT hogy pár szösszenet erejéig a kolbászról beszéltünk nem a töpörtyűről
MAGYARUL van írva
Hát igen.
Csorda volt, konda nem!Talán az Alföld valamelyik csücskében éltél a 70-es években? Akkor neked hogy lehet fogalmad az akkori vidéki Angliáról? Szerintem még Grönlandon is ismerős vagy...
És te milyen nyelven érted meg, hogy igaza van? Félig, mert a töpörtyű ára nem kétszerese a húsénak, hanem gyakran több. Ergo az olcsóbb a húsnál csak több évtizede stimmelt. Az tény, hogy30 éve szerintem ehetetlen volt a bolti töpörtyű. Most nem az, finom, most meg méregdrága. Hogy nekünk semmi nem jó...))))
Hogy lehet a túrót hamisítani??? Írd már le, légyszi, hagy' tudjuk meg!
A juhtúrót azt még csak elhiszem, gondolom, keverik a tehéntúróval, mert az utóbbi olcsóbb. Ennek van némi értelme.
De hogy a tehéntúrót miért, és mivel/hogyan hamisítanák, azt nem értem! Ez megint csak "ezekamagyarokakiknélmindenhamisés vacak" kedvenc fikciód lesz!
Levetkőzhetnéd ezt ecccer már, nevetséges, és visszatetsző....nomeg nem is igaz mindenre.
63.
ki a f... hozta elő angliát ha nem te? csak úgy, hogy fogalmad nincs az ottaniakról
a 70es években még volt konda ahogy csorda is
Kösssz, de nem tervezek disznót tenyészteni!
Azért ha sok időm lesz, majd megnézem.
A "divat" meg talán megint nem jó szó itt, mert szerintem inkább gazdasági szempontokat néz, aki sertést tenyészt, és nem a "divat" miatt tart ilyen, vagy olyan fajtát.
Ami meg a "marhaságaimat" illeti, hát olvasd csak vissza, amiket Te írsz!
Falun időtlen idők óta nem tartják "kondában" a házi vágásra tartott disznókat, mitöbb nagybirtok sincs semelyik falusi portán ehhez!Konda, meg kiskondás legfeljebb nagyüzemi tartásnál volt/van/lesz.
(Vagy a népmesékben, onnan vetted ezt a kondában-disznótartást?)
A házi vágásra szánt disznót háznál disznóólban nevelik, bizony, azt az évi 1-2-4 disznót nem hajtják ki itt sehová! De nem 4 m2-es az ól, annál azért nagyobb kicsivel, min. 1,5-2x-ese a 4 m2-nek.
Illetve jóideje nem is nevelnek már otthon, ha saját feldolgozású "disznóságokat" akarnak, inkább megveszik a fél-egész sertéseket, és azt dolgozzák fel.
Jóideje drága a táp, otthon pedig nem keletkezik már moslék, és hordani se lehet, a nagykonyhai hulladék/maradék az EU szabályok miatt veszélyes hulladékként kezelendő, nem vihető el, mint régen.
Végül, hogy itt a magyar tepertő-árról van szó, nem? Miért érdekes ehhez az angol malacdivat?
a jó hús miatt a szabad élet kell a disznóknak
csak akkor drágábbak
ez van
Nem drága.
Ha a fel nem használt zsírt amit kidobsz, munkát, energiát hozzáteszed a zsírszalonna, bőrös háj, sima háj árához, akkor pontosan ott tartasz hogy mindenféle hercehurca nélkül megveszed a boltban a kis 15 dkg-tad.
És nem stanicliben adják, hanem guszta, átlátszó, szalagos dobozban.
Az sem az igazi, ahogy pl. nálunk van, hogy van kint egy kb. 200 m2-es terület 2-3 mangalicának, de még mindig jobb, mint egy kis ól. Szinte bármit, amit a komposztálóba dobnál, bedobsz nekik, azt megeszik. Mi ki szoktunk menni az erőbe és gyűjtünk nekik makkot is. :)
akinek nincs rá hektáros területe erdősávval esetleg az mit tehet, már konda sincs mint régen, ha jól tudom
azt hiszik sokan attól jó a hús ha józsi falun a kis ólba rekesztve nevelte a disznót
Ha valaki ólban gabonán-tápon nevel fel mangalicát, na, az valóban a legnagyobb baromság. Bár, ha valaki a zsírra és a szalonnára megy rá... de úgy szerintem nem éri meg.