Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

A tablet az új bébiszitter?

Nők Lapja Cafe
Létrehozva: 2015. január 29. 13:23
Haladni kell a korral, ez tiszta sor. A gyerekek elől teljesen elzárni a tableteket és okostelefonokat legalább annyira túlzás, mint bébiszitter helyett használni őket.

Nők Lapja Café: A tablet az új bébiszitter?
  1. 2015. január 30. 13:1526.
    Egy gyereknek hat éves kor alatt semmilyen okos dolgot nem adnék a kezébe..(már csak azért sem mert simán tönkreteheti, odavághatja akár véletlenül is). Olvasnék mesét, vagy ha nagyon elfoglalt vagyok, akkor inkább a dvd-n egy gyereknek való rajzfilm...Telefont is csak olyat vennék ami nem túl drága ahoz hogy egy felelőtlen kiskölyök tönkrevágja.. Régen is elvoltak a gyerekek ezek nélkül, most is ellenének.Csak ugye a szülőktől látják, és úgy nehéz tiltani..(szerencsére mi nem vagyunk ilyen modern technika függők, van minden, de pl. a tabletet is csak akkor veszem elő ha már tényleg nem tudok mit csinálni, játszom rajta kb 1 órát és ennyi. 100* inkább olvasok, vagy csak úgy elvagyok a gondolataimmal
  2. 2015. január 30. 13:0225.

    én a baby einstein rövidekkel próbálkoztam de nem

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (21)
    2015-01-30  12:55
  3. 2015. január 30. 13:0024.

    igen voltak ilyen illúzióim:-)

    előzmény:
    biobula (22)
    2015-01-30  12:56
  4. 2015. január 30. 12:5823.

     


    természetesen nem a terminátort nézetném meg vele:-)


    csak jó lett volna ha lázasan elnézegeti 10 percet a pettyes szárnyú katicát..


     


     

    előzmény:
    biobula (18)
    2015-01-30  12:54
  5. 2015. január 30. 12:5622.

    De most komolyan ilyen illúzióid vannak, hogy a másfél éves nézze ülve a mesét, és még értse is meg/élvezze is???


    Pont az lenne a csoda, ha lekötné a dolog.


    Én semmiképp nem forszíroznám, de már kifejtettem elégszer, hogy miért nem.

    előzmény:
    krisztina914 (16)
    2015-01-30  12:36
  6. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2015. január 30. 12:5521.

    Másfél éves, táln még pici, várj kicsit.Fiam a rövid, angol gyerekdalokra gerjedt. Már a fülünkön jött ki a wheels on the bus.De aztán a bogyóval kezdte ő is és nagyon szerette. Azóta is nagy mesenéző. Igaz nálunk már a Spongyabob megy meg a Garfield..ja meg persze Thomas..rogyásig.

    előzmény:
    krisztina914 (16)
    2015-01-30  12:36
  7. 2015. január 30. 12:5420.

    abból indultam ki h a nővérével ebben a korban hadakozni kellett ...képes lett volna egy órán keresztül kis vakondot nézni.


    most meg örülnék ha a kicsi tíz percet leülne,főleg ha beteg.de nem.


    hát különbözőek vagyunk

    előzmény:
    évi* (17)
    2015-01-30  12:46
  8. 2015. január 30. 12:5419.

    ...pont ezért nem is érdekli. :-)

    előzmény:
    biobula (18)
    2015-01-30  12:54
  9. 2015. január 30. 12:5418.

    Másfél évesen ez még nagyon-nagyon korai...


    Ártalmas is leültetni elé, és még korai is, még fel sem fogja, mit lát.

    előzmény:
    krisztina914 (16)
    2015-01-30  12:36
  10. 2015. január 30. 12:4617.

    Másfél évesen enyémeket sem kötötte le semmi mese 5 percig. :-)

    előzmény:
    krisztina914 (16)
    2015-01-30  12:36
  11. 2015. január 30. 12:3616.

     


    csak az én gyerekemet nem érdekli a mese...? másfél éves és ha 10 percet leül mesét nézni(szigorúan csak tablet jöhet szóba a tévére rá sem néz)az már csoda.pedig néha jól jönne


    de komolyan!van valaki hasonló helyzetben?


    persze tökéletesen egyetértek cikkíróval(mondjuk két zacskó kölesgolyó azért h csendben legyen nekem az is túlzás...)


    szóval én nem bánnám ha megnézne két három részt a bogyóból:-)))

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2015-01-29  13:23
  12. 2015. január 29. 21:1215.

    No persze, azért pl. orvosi váróban, vagy egyéb ilyen "nyilvánosabb" helyen én sem eresztem őket szélnek, hogy keressenek maguknak valami frankó játékot:)))


     

    előzmény:
    évi* (6)
    2015-01-29  14:29
  13. 2015. január 29. 21:0914.

    Ez de durva:(((

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_141175 (11)
    2015-01-29  16:21
  14. 2015. január 29. 17:1313.

    Nagyon gáz...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_141175 (11)
    2015-01-29  16:21
  15. 2015. január 29. 17:0212.

    Kellett bizony!


     


    De legalább saját maguk agyalnák ki a cikkek témáját és ne a fórumól puskáznának.


     

    előzmény:
    Babyface83 (3)
    2015-01-29  13:40
  16. Torolt_felhasznalo_141175
    Torolt_felhasznalo_141175
    2015. január 29. 16:2111.

    Egy ismerősöm gyereke már másfél éves korában is tablettel játszott.Ma már lassan négy éves agyerek,semmi mással nem foglalkozik ha otthon van.Évek óta éjfél előtt nem alszik el,nappal meg fekszik az oviban.A szülők meg nem értik az egészet,hogy most mi van.


    Nem ő az egyetlen akit ismerek.

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2015-01-29  13:23
  17. 2015. január 29. 15:4010.

    Lehet, de aki bébiszitternek használja az eszközt, az örül neki, ha nem kell. :-) UNO kártyát akkor sem tudod bébiszitternek használni, ha nagyon szeretnéd. :-) (Kéretik nem kiélezni az UNO-ra, mert az szabadon behelyettesíthető.)

    előzmény:
    Babyface83 (9)
    2015-01-29  15:30
  18. 2015. január 29. 15:309.

    Tableten is lehet csapatban, vagy egymás ellen játszani :)


    De ez már csak szőrszálhasogatás.

    előzmény:
    évi* (8)
    2015-01-29  14:56
  19. 2015. január 29. 14:568.

    Én a játékot úgy értettem, hogy pl. UNO kártya, vagy Dobble, amivel együtt játszunk. Szóval ami kicsi, elfér a retiben, és viszonylag csendben lehet vele játszani, akár egy étteremben is a kajára várakozva.


    Nagy általánosságban igaz, hogy pl. a tableten játszott játék elszigetel. Társasjáték, kártya nem. Ez szokott lenni a fő problémája, ha nem tartanak mértéket.


    Utolsó bekezdés meg teljesen igaz.

    előzmény:
    Babyface83 (7)
    2015-01-29  14:31
  20. 2015. január 29. 14:317.

    Szerintem tökmindegy, hogy tabletet nyomunk a gyerek kezébe, hogy hallgasson, vagy nasival tömjük be a száját, esetleg valami egyéb játékkal kell elfoglalnia magát órákon keresztül úgy, hogy hozzá sem szólhat a szülőhöz és a szülőnek sem kell ránéznie sem. Mindegyik káros a maga módján, és így használva mindegyik csak egy eszköz arra, hogy a szülő lepattintsa a saját gyerekét.


    A lényeg az ésszerűség, a középút, a végletektől való tartózkodás. Nem a tablet a hibás, meg nem is a kölesgolyó, meg nem is a hiper-szuper játék, hanem a szülő, ha nem tudja ezeket normálisan alkalmazni. De ez már ezerszer lerágott csont...

  21. 2015. január 29. 14:296.

    NAgyrészt egyet értek veled annyi különbséggel (de ez sem nem egyetértés), hogy én viszek játékot, mert ha maguknak találnak, az jó eséllyel hangos, vagy veszélyes. :-) És kaját is viszek, mert ha nem etetem meg őket 2 óránként, akkor idegbetegek, és attól én is az leszek. (Nem rossz szokás. Nem rágcsálnak, hanem tényleg éhesek. :-))

    előzmény:
    biobula (4)
    2015-01-29  14:09
  22. 2015. január 29. 14:175.
    És mindez abszolút nem bezzegelés akar lenni, mert sok olyan terület van, amin meg kifejezetten szar anyának érzem magam, és komolyan gondolva, nem csak ilyen "szaranya vagyok"-poénkodás szinten, olyan dolgokat sorolva, amikre igazából persze büszke az ember.
  23. 2015. január 29. 14:094.
    Nagyrészt egyetértek a cikk írójával, bár azért ragoztam volna kicsit tovább a témát. A tévével nem csak annyi a gond, hogy "annyi más érdekesebb dolog van", hanem például az is, hogy ha azt nézi, nem megy végbe nála a belső képalkotó (és ezzel indulatfeldolgozó) munka. (Vekerdy Kicsikről nagyoknak c. könyvében olvastam erről legutóbb.) És ez nem csak az agressziót fokozza, de később az értő, élvezetes olvasással is gondjai lesznek jó eséllyel. Én elég meredeken ellenzem, hogy egy kisgyerek tévézzen, és ugyanígy nem vagyok hive a kütyüknek sem. (Mondjuk nem nehéz elrakni előle, mert pl. nekem sincs semmilyen kütyüm.) Nálunk a max. annyi, hogy néha az óvodás fiam megnéz pár - általa kedvelt - utcarészletet a google maps-on, sima asztali gépen. Mondjuk ő nem egy szokványos gyerek, az tény, és bár ez a "nem szokványos"-ság nehézségekkel is jár, előnyei is vannak: neki remek szórakozás, hogy végighallgat figyelmesen egy 45-50 perces zenei CD-t; utazás közben is tök jól elvan azzal, hogy nézelődik, időnként kérdez ezt-azt. Itthon sosem unatkozik, épít ezerrel, alig bírja abbahagyni, persze, beszél és kérdez közben sokat, de fura is lenne, ha nem tenné. A kisebbik gyerekem az "átlagosabb", még pici, így nem tudok vele kapcsolatban nyilatkozni, lehet, hogy ő már a társai hatására szeretne majd mondjuk tévézni ovis korában, meg ilyeneket, nem is all szándékomban total tiltani ilyesmitől, de azért nem alapozok azzal, hogy másfél évesen leültessem a Minimax elé, meg a kezébe nyomjak mindig valami vackot. Ha megyünk valahova, nem feltétlen viszek játékokat, mert jó eséllyel bárhol találnak bármi olyan dolgot, ami elszórakoztatja őket. Kölesgolyó sem kell, mert kibírnak 2-3 órát evés nélkül, főleg, ha van más ingerforrás. Nem vagyok itt sem végletes, és persze sokszor előfordul, hogy eszünk ezt-azt az utcán, meg a nagyfiam elhoz 2-3 kedvenc játékot mondjuk a nagyiékhoz, illetve a kicsinek is bepakolom a kedvenc könyvét, ha pl. orvosi rendelő előtt kell várakozni, vagy ilyesmi - de tény, hogy nem esem attól kétségbe, ha egy negyed óra úgy telik el, hogy csak úgy vagyunk, nézzük egymást, gondolkodunk, beszélgetünk.
  24. 2015. január 29. 13:403.

    Kellett még egy kütyüszidós cikk ide, mint egy falat kenyér, főleg a Tánya-féle, egyedi, mélyenszántó, választékos stílusban :) Igaz, még mindig jobb, mintha még egy bőrt lenyúznának a szoptatás témáról például...

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2015-01-29  13:23
  25. 2015. január 29. 13:232.
    Nem álltam messze attól, hogy lefényképezzem: 4-6-os villamos, mondjuk óvodából hazafelé. A dedből annyi látszik, hogy már meglehetősen kinőtte a babakocsit - kilógtak a lábai a könyöklő fölött, de alaposan - viszont eszében sincs használni őket. Félig ülő helyzetben héderelt és egy tablettel szórakoztatta magát. Mikor ment ki a divatból a plüss vagy a mesekönyv? Ha elkapja a harci ideg pl. egy játéktól, akkor bevágja a kütyüt a villamos alá? Tényleg ennyi a gyereknevelés?

Címlap

top