Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Megbocsássak a férjemnek?
Létrehozva: 2014. december 25. 20:24
Soha nem gondoltam volna, hogy nyitok én is egy ilyen topic-ot, de ez most sajnos megtörténik. Kíváncsi lennék a véleményetekre a férjem "karácsonyi ajándékával" kapcsolatban.
A dolog úgy kezdődött, hogy a férjem családi fényképeket töltött fel a számítógépére. Minden évben a nagyszülőknek falinaptárat ajándékozunk a család azévi képeivel. Ezeket kellett volna kiválogatnom, illetve összeállítanom a naptárat az én szüleimnek. Csakhogy a képeket nem találtam meg, így keresgéltem, hogy hol lehetnek. És ugyebár, aki keres, nem mindig azt találja, amit szeretne. Sőt....
Találtam egy könyvtárat, amiben egy volt kolléganője bikinis és egyéb (felöltözött, ruhás) képeit találtam meg. Kb 8-10 db-ot. Tudni kell, hogy kb 8 évvel ezelőtt külföldre költöztünk, ez a kolléganő az akkori cégénél dolgozott és tudtam, hogy tartják a kapcsolatot e-mail-en, illetve, ha Mo-n jártunk néha összefutottak. De nem gondoltam soha semmi rosszra.
Számonkérés. Merthogy egy "baráti kapcsolatba" nekem kicsit sok(k) volt a bikinis kép. Különösen úgy, hogy a számítógépében külön könyvtárba el voltak mentve. (nem volt titkosítva, se eldugva). Először közölte, hogy a képek kb 1 percig érdekelték, ráadásul nem is mindegyik tetszett neki és nem nagyon nézegette azóta, hogy lementette őket. Ezt követte a szokásos férfiúi magyarázat: eltúlzom a dolgot!
Aztán kiderült a többi részlet is (bevallotta): gyakorlatilag amióta kijöttünk tartják a kapcsolatot (ezt tudtam, mert sokszor beszámolt róla, hogy mi van vele), nagyrészt szakmai dolgokról, illetve a politikáról beszélgettek. Aztán pár év után "elmélyült" a kapcsolat és elkezdtek személyes dolgokról is beszélgetni. A csaj (40 éves) egy szerencsétlenség halmaz, egyik kapcsolati kudarcból a másikba kallódott (ezekről is nagyjából tudtam), míg végül 5 nappal ezelőtt, dec 20-án férjhez ment. Lényeg az, hogy a férjem 1200 km-re lévő vállán sírta ki a magánéleti bánatának jó részét.
Közben a férjem is elkezdett neki beszámolni a kettőnk között felmerülő problémákról (minden házasságban van ilyen, így nálunk is) és - valószínűleg - engem is frankón kibeszéltek. A férjem azzal védekezik, hogy kíváncsi volt egy kívülálló véleményére (és örült, hogy ez most éppen egy nő) azért, hogy megértse, hogy én miért csinálok dolgokat úgy, ahogy és miért reagálok dolgokra úgy, ahogy.... A probléma ezzel csak az, hogy a csaj nem is ismer engem. (mármint, hogy milyen vagyok)
Közben persze elkezdtek egymással "évődni", illetve sikamlósabb témákat is előhoztak, de azt mondja a férjem, hogy ezek csak szavak voltak és a nő neki mint NŐ soha nem tetszett és végig engem szeretett és soha nem feküdt le vele, a puszin kívül (amikor találkoztak) nem történt közöttük semmi.
Hogy a végére érjek a történetnek: a "szavak" nem zavarnak, de nekem ebbe a bikinis kép még mindig nem fér bele és nem tudok hinni neki. És nekem már alapvetően nem oszt, nem szoroz, hogy lefeküdtek-e vagy sem.
Azt mondta a férjem, hogy a sors fintora, hogy ez az egész most került derült ki, amikor már az egész totál ellaposodott közöttük és gyakorlatilag ki is futott, éppen azon voltak, hogy befejezik. (hogy ez igaz-e vagy sem, nem tudom, de nem is érdekel). Én hol dührohamot, hol sírógörcsöt kapok és a karácsonyunk így telt, telik. Ő persze szánja-bánja és megígérte, hogy teljesen megszakít vele minden kapcsolatot és szeretné, ha megbocsájtanék neki. A probléma csak az, hogy nem tudok megbízni benne. Soha nem ellenőriztem, soha nem kutattam a dolgai között és ma délután azon kaptam magam, hogy ezt teszem.
Ti mit tennétek?
Nagyon szépen megkérlek Benneteket, hogy az ŐSZINTE véleményeteket normális, kultúrált formában mondjátok el, mert így is eléggé a padlón vagyok, egyfolytában bőgök, vagy üvöltözök.
És még egy fontos dolog: EZ NEM KAMU TOPIC!!!!! Valóban csak ma regisztráltam (ezen a néven), de más néven már elég régóta beszélgetek itt
Ebbe igazad van. Én már 2x elváltam 8 év után, mindkét esetbe, pedig egyik férjem sem csalt meg, játszott ki.
S ha lennék olyan hülye h 3x is férjhez mennék, tuti ha már nem érezném magam jól a házasságba 3x is elválnék.
S épp azért mert csak egy életünk van.
Az is fontos, hogy érzi-e, hogy mikor minek van igazán súlya.
Azt is meg lehet ám unni, hogy ki kell bogozni, anya most csak hirtelen haragból kifolyólag ordítozik, amire legyintünk, hogy na, majd ez is lecseng, vagy...
Én nem kínosnak éreztem, hanem unalmasnak. Már saját magamat untam és totál falra hányt borsónak éreztem az egyoldalú beszélgetést. És nálunk teljesen konkrét dologról volt szó, amit nem nagyon lehetett cifrázni (mármint többféleképpen megfogalmazni) nem kicsit általánosabbról, mint pl. "nem vagy elég figyelmes".
Tényleg van úgy az ember, hogy már önmaga érzi azt kínosnak, hogy századszor is elmondja, hogy mi a gondja, egyszerűen már nincsenek rá szavak, mert ezer variációban a pasi szájába rágta.
És amikor ezeregyedszer megkérdezi, hogy tulajdonképp mi a bajod, miért vagy hisztis, akkor eldurran az ember agya.
És persze jönnek a tipikus párbeszédek ilyenkor:
-Mi a bajod?
-SEMMII!!!
-Na ne hülyéskedj, majd találgatni fogok mi?? Miért nem mondod el mi bajod?
-Az, hogy nem vagy elég, figyelmes hozzám..., de ezt már ezerszer elmondtam...
-ja csak ez?
BBUUUUMMM!!!
Egészen pontosan erről van szó. Jobban én sem tudtam volna megfogalmazni.
Nem hiszem, hogy a férjem ne tudta volna velem megbeszélni azt, amit a másik nővel.
Hosszú évekig (kb 10 évig) a fő probléma az volt közöttünk, hogy elmondtam neki, hogy mi bánt, ő meg egyszerűen nem vette komolyan (pedig elég komoly probléma volt). Kb 2 éve egy drasztikus lépésem után fogta fel, hogy nem viccelek (ezt be is ismeri) és cselekedett. És természetesen végig "házisárkánynak" voltam titulálva.
Ennyit csak a férfiak megértéséről.... Én meg most értsem meg, hogy neki szüksége volt arra, hogy egy idegennel megbeszélje azokat a problémákat, amiket én éveken keresztül mondtam neki. Sokszor már ott tartottam, hogy elkezdtem a mondanivalómat és mondtam neki, hogy pörgesse végig a lemezt, mert tudja nagyon jól, hogy mi van rajta, én már unom ugyanazt mondani.
Köszi a hozzászólást.
Igazad van: rövid az élet. Éppen ezért nem biztos, hogy ezt bizalmatlanságban szeretném leélni.
Nem, nem fogalmaznék másképpen. Ahogy írtam már korábban, a fő problémám az, hogy egy másik nőhöz közel került. Emiatt nem tudok már megbízni benne úgy, ahogy régen.
Ez oda-vissza igaz, a férfi sem érti meg a nőt. A legnagyobb bajt ott találom, hogy a férfiak az apróbb problémákat elbagatellizálják. Holott nekünk nőknek sokszor az a nagyobb baj, amit Ti apróságnak véltek.
Mert a sorozatos megnemértések miatt fokozatosan megszűnik a normális kommunikáció.
Kérdéseim persze költőiek, de elgondolkodtatóak.
És miért nem egymás felé irányítják azokat a jó szavakat?
... és ekkor lesz fogékony (mindkét fél) a jó szóra... és innen már fonalas. :-(
Normális nő elmondja azt értelmesen, csak a férfinak nincs "füle" rá, hogy meghallja...
Mert bagatellnek érzi a felvonultatott kéréseket, kérdéseket, és arra gondol, hogy EZ, most tényleg probléma?? Na ne hülyéskedj kedves... Majd elmúlik, megoldódik, ne gondolj rá..
Aztán kezd gyűlni, gyűlni a feszültség, és egy rosszul becsavart üdítős üveg miatt megölik a végén egymást.
Van, de most nem erről van szó :-) Hanem arról, hogy a férfi jobban megérti - kibír-tanul belőle - a jobbegyenest vagy egy alapos verést, mint a szócunamit.
Ha legalább a nő azért veszekedne, ami bántja, nem pedig a rosszul becsavart üdítős üvegért. És nem elég elviselni a kritikát, hanem ki is kell találni azt, hogy tulajdonképen mi a "baj".
Ne adj isten, hogy ne találd ki....
:-)
Tényleg egy icurka-picurka sejtésed sincs, hogy miért sárkányosodnak a nők?
Így van, kedves férfikolléga, mi nem dobunk el olyan fényképet, melyet lenge ruházatú barátnőnk küld nekünk, aki számára még a szebbik nem iránt érdeklődő férfi vagyunk. Főleg azét nem, akivel meg tudjuk beszélni azokat a témákat, melyek említésére otthon öröszlánnak is becsületére váló morgás a válasz. (Pedig - ha jól emlékszünk - mennyi mindent meg tudtunk beszélni az esküvőnk előtt...)
Paradox módon ezzel nem a házasságot gyengítjük, ellenkezőleg, erőt merítünk a dühöngős-üvöltözős-szemrehányós mindennapok kibírásához.
Nem válunk el, mert annyit még tudunk/sejtünk, hogy cseberből vederbe kerülünk: a "bánat" tudja miért, de a most még megértő barátnőnk is épp úgy el fog sárkányosodni, mint a szívünk választottja.
Üdvözlettel
Psmith
Szerintem ne gyárts, ebből problémát, légy nagyvonalú, s lépj túl rajta. Hisz olyan rövid az élet.
Igen, én sem értem, hogy miért kéne ajnároznom és a mennyekbe emelnem azt a nőt, aki a férjemre nyomul. Lehet, hogy más ezt meg tudja tenni, én nem. Ezt a hibámat is vállalom.
Ez csak annyiban beszédes, hogy: ez is nyilvánvaló, hiszen igazából az idegenre vetíti ki a dühét, fájdalmát.
Egy idegen embert, akit "vetélytársnak", ellenfélnek érzünk, azon verjük el a port inkább!
Elég hülyén nézne ki, hogyha azt hinném egy nőről, hogy nyomul a férjemre, bikinis fotót küld magáról, és nem tudom, hogy mennyire jön be a férjemnek, én meg majd dicsérgetem a nőt, meglátom benne a férjemnek való utódomat, és hogy milyen szép, csinos, kedves, okos és értelmes, stb. Hát ez vicces lenne.
Na, ne vicceljünk már. Ilyen nő/férfi nincs, nem létezik, aki a másik nőt/férfit, a lehetséges vetélytársat agyba főbe dícséri, és csak szépet és jót mond róla.
Szerintem ezt most ne elevenítsük fel.
Egyfelől mert én élesebben fogalmaztam annál, ahogyan gondolkodom bánat sorairól (megértem az indulatát, ugyanakkor fontosnak gondolom, hogy ilyen esetben se veszítse el se az önuralmát, se a méltóságát), másfelől olyan higgadtan reagált a soraimra, ami engem meglepett és ellensúlyozta vele azt, amit szóvá tettem.
Ritka az, amikor nem ellentámadást kap az, aki kritizálni "mer".
Inkább arról érdemes diskurálni, hogy vajon tényleg arról szól-e a történet, ami a topik címe? Feltételezem, hogy ma már másképpen fogalmazna bánat is. Ugye? :)
végre valakinek ez is feltűnt...nem csak a pszichológusos részt illetően volt "beszédes" ez a stílus, hanem a harmadik kapcsolatát illetően is.
Igen, ez a fő problémám nekem is. De az eset óta rengeteget beszélgetünk és próbáljuk elemezni, hogy hogy jutott(unk) idáig. És próbálkozunk azzal, hogy ennél rosszabb ne történjen. Hogy ez sikerül-e, majd kiderül.
A más nő megnézése természetesen nem gond. Járunk nyáron strandra is, ott sincsenek felöltözve a nők. (Legalábbis ott, ahová mi járunk.) Ha lett volna egy "Bikinis nők" könyvtára, ahol több más pl. internetről lementett bikinis női képek mellett lettek volna azok az ominózus bikinis képek, akkor is más lett volna a helyzet. Ezt ő is elismerte.
Köszönöm a hozzászólást.
Én is pont ugyanígy gondolom. Szerintem akkor lehetne kétségbe vonni a férjem iránt érzett érzéseimet, ha vállrándítva elmentem volna a történtek mellett. Azóta ő is elismerte, hogy érthető volt a reakcióm.
Az én bizalmam nem a bikinis fotó(k) miatt sérült volna alapból. Hanem, ha már itt tartunk, hogy vannak problémák a házasságomban, konfliktusok a férjemmel és ő azt pont velem nem beszéli meg. Vagyis: lemondott arról, hogy rendezze velem a helyzetet, mástól kér tanácsot, hogy mit mondjon, tegyen.