Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Mi történt a férjemmel?
Létrehozva: 2014. december 17. 12:20
Sziasztok!
Teljesen tanácstalan és zavarodott vagyok, gondoltam segít, ha leírom, ill. hátha tudtok nekem segíteni tisztábban látni, esetleg megérteni.
A férjem teljesen megváltozott, mióta megszületett a lányunk és nem tudom miért. A kapcsolatunk normális volt, 4 és fél éve vagyunk együtt.
2 hónappal ezelőtt megszületett a lányunk, akit nagyon vártunk, tervezett baba volt, csodás terhesség. Aztán hazajöttünk a kórházból, teltek a napok és egyre kevesebbet volt itthon, mindig akadt valami dolga. Egyre kevesebbet beszélgettünk, kevesebbet értünk egymáshoz, kevesebb lett a puszi, az ölelés, végül minden teljesen elmaradt. Sokáig van munkában, hazajön és már megy is tovább késő estig. Ha itthon van, akkor a másik szobában számítógépezik. Ritkán alszik velünk egy szobában, inkább a kanapén. Ha nem dolgozik, akkor is mindig megy valahová. Nem kérdez és mondd semmit. Sírtam, kiakadtam, veszekedtünk, sokat idegeskedtem. Eleinte minden fürdetésnél itt akart lenni, most már azt sem. Végül elpattant bennem valami, már nem idegeskedem, csak nem értem. Nem hajlandó beszélni róla, azt mondja szeret, nem akar külön menni, de mindezt úgy, hogy 5 méterre van tőlem és közben a gépen pötyög. Többször próbáltam beszélni vele, de csak annyit mondott, hogy elfáradt a kapcsolatunkban. Látom rajta, hogy nem akar foglalkozni velem, a problémáinkkal, csak úgy csinálni, mintha semmi sem lenne, így kényelmes. Félek, szép lassan bennem is átalakulnak az érzelmek és tönkremegy minden... szerintetek mi történt?
Mint már kifejtettem egyszer valóban volt egy rövid időszak, amikor robbantam mindenre, de ez pár nap volt összesen az elején, nem volt egy hét sem. És azt is írtam, hogy miután lenyugodtak a kedélyek, leültünk, megbeszéltük, bocsánatot kértem és nem volt több ilyen. Nyilván megértem, hogy így nem szeretett itthon lenni vagy erre hazajönni, de azért pár nap nem a világ vége. A legjobb kapcsolatokban is előfordul pár nap balhé, akár hülyeségeken is, nem kell ahhoz sem házasság, sem gyerek.
Valóban kerüli a beszélgetést, de nálunk a beszélgetés valóban beszélgetés és nem balhézás. Most különösen figyeltem rá, hogy ne is menjen át veszekedésbe, hogy érezze, megnyílhat nekem. Ezt leszámítva eddig működött is a dolog, mármint a beszélgetés, sosem voltunk az a "seperjük a szőnyeg alá a gondokat" pár.
Egyébként teljesen igazad van, tényleg így érezhette magát és én is nagyon kíváncsi lennék, hogy másnak mit mond ő erről a helyzetről, ha már nekem nem mondja. Állítása szerint senkinek nem beszélt semmiről, akkor viszont ez sem jó, mert hiszem, hogy segít, ha az ember kiadja magából, megkönnyebbül, tisztábban lát.
Eddig ez egy felnőtt kapcsolat volt, kölcsönös tiszteleten, közös döntésekkel. Természetesen voltak nekünk is vitáink, gondjaink, de mindig mindent meg tudtunk beszélni. Nyilván, ha nem így lett volna nem megyek hozzá és nem vállalok vele gyereket. Biztos voltam a dolgomban.
Biztos vagyok viszont abban, hogy nagyon szereti a kislányunkat, ahogy a kisfiunkat is, akinek a mai napig minden áldott este gyertyát gyújt. Igazatok van, ez az egész nem a gyerek miatt van, itt a kapcsolatunkban van a hiba. Azt hiszem annyira nem akar velem lenni, hogy inkább bevállalja azt, hogy kevesebbet van a gyerekkel.
Sokat gondolkodtam az este, azt hiszem valóban lehet 3. fél a dologban, csak talán még most alakul köztük a dolog vagy ilyesmi.
Mindenesetre jó, hogy ennyien többfélét írtok, mert minden oldalról beleláttam kicsit kívülről a helyzetbe. Nem szeretnék elhamarkodottan dönteni, azt szeretném, ami a lányunknak a legjobb és amiben/amivel én is együtt tudok élni. Szeretném összetartani a családot, de nem mindenáron és ahogyan az ide vezető úthoz, úgy az ebből kivezető úthoz is két ember kellene...
És valóban, amíg ő nem mondja el, hogy mi a baj, addig csak feltevések vannak... mindenesetre várom a következő 2 hetet, mert egyszerűen nem tudom elhinni, hogy képes lenne az ünnep alatt elmenni itthonról... nem tudom elhinni, hogy valaki így megváltozhat, vagy inkább valami (érzelem)?
Úgy értettem, hogy a kettőnk közötti állapotokról nem tud semmit. Legalábbis a férjem elmondása szerint, de nekem akkor is furcsa, hogy nem kérdez tőle semmit...
A babát látogatja, velem szemben sem lett más, igaz nincs idilli kapcsolatunk, sosem volt, tartjuk a 3 lépés távolságot, de sosem volt balhé vagy ilyesmi.
Ne haragudj, de ezzel egyáltalán nem értek egyet, hiszen az első szülésem volt apás szülés, ami után működött a kapcsolatunk. Soha semmilyen gondot nem okozott, hogy ott volt. És nem is nézte premier plánba az egészet, fogta a kezem.
A másodiknál, a császárnál egy ablaknál várt, akár végig is nézhette volna, de nem tette, amit teljes mértékben megértek :)
most hogy vegigolvastam a topicot azt hiszem azoknak van igaza akik azt mondjak van valakije. lehet hogy meg nem komoly esetleg le se fekudt vele, de van valaki aki a helyedre lepett.
raadasul azt hiszem rajott hogy nem kell neki sem hazassag sem felelosseg sem gyerek, es sajnos legfokeppen te nem kellesz neki.
ne alazkodj meg nem eri meg. es keszulj fel ra hogy januarban el fog menni. azutan amit a szilveszterrol irtal van egy olyan erzesem hogy az a masik no szilveszterig adott neki hataridot (vagy o maganak) es az egyutt toltott szilveszter utan fog elmenni toletek. magyarazat nelkul.
ez az ember nem erdemel csaladot, ha most megy el kisebb less a vesztesegetek mintha evekig idegenkent el koztetek.
Valoszinuleg nem volt felkeszulve arra amivel egy ujszulott jar. Idegesiti a sirasa, az atalakult eletetek, az hogy a gyerekkel kell foglalkoznod es ra kevesebb ido jut.
az is lehet hogy te sem tetszel neki ebben a szerepedben es ebben az allapotodban. elege let a kapcsolatbol es erre akkor jot ra amikor a siros csecsemo visszavonhatatlanul megjelent a szinen. nem o az egyeduli apa aki ilyen lesz. meg jo hogy legalabb nem hagyott ott mindjart a szules utan.
Ha nem akar rola beszelni akkor nem sok mindent tudsz csinalni.
Hat ha mindig mindenen balheztal vele, ha semmi sem volt jo, vagy nem volt ugy jo, ahogy csinalta, akkor gondolom, a vegen azt gondolta, hogy csinald magad. Az orokos balhezasbol is gondolom, elege lett, belefaradt. En se csinalnam a vegen, ha ugyse jo, amit csinalok. Kivancsi vagyok, hogy o mit mond el annak, akihez oszinte.
Masreszt amit o csinal, az sem jo. Ti mar egymas mellett eltek, nem is kommunikaltok. Gondolom, keruli a beszelgetest, mert a balhezasbol meg baszogatasbol elege van. Es gondolom, kerul teged is, mert a balhe az veled jar.
Persze, igy elni nem lehet. Amit ennyire elszurtatok, azt nem lehet csak tapsra vagy gombnyomasra helyrehozni. Nos, o milyen valtozast akar???En se szivesen mennek oda, ahol allandoan basztatnak. O a ferfi, gondolom,az asztalra nem akart vagni, hat inkabb elkerul,elmegy otthonrol.
Azszongya teged szeret,de a jelek szerint mar nem tud veled elni. Mindenhova megy, csak ne kelljen veled lenni. Megy a szuleihez, a barataihoz, bebujik a szamitogepehez. A babahoz hazamegy majd ejfelkor megpuszilni, csak ne veled kelljen tolteni a szilvesztert. Nagyon nem jo.
Pont a gyerek miatt van ez igy, akit annyira akartatok. Ha gyerek nem lenne, mindenki vehetne a kalapjat.
Most jol az en fejemhez vagod a levesestalat, pedig az o fejevel probaltam csupan gondolkodni.
Szerintem ehhez a kapcsolathoz, ehhez a szituaciohoz mindkettotoknek fel kene mar noni. Egeszen odaig visszagombolyitani a szalakat, ahol ez az egesz elromlott, akar uvoltozesek aran is, hogy aztan mindenki lehiggadjon. Nem tudom, nalatok ez hogy oldhato meg, ha egyaltalan. Ugy ertem, ha hajlandok lennetek legalabb a gyerek erdekeben.
Kedves topikindító, háát....szinte biztos vagyok abban, hogy egyszerűbb a válasz, mint szeretnéd...:( Van valakije.
Szerencse egy ilyen anyatípusú apa (az én férjem is ilyen volt), de azért sokan vannak, akiknek bele kell tanulniuk az apaságba.
Ezt már az előzőekben is mondtam, hogy egy hülyeség.
A férjem, a sógorom, a fiam, és a családomban, ismerőseim között rengeteg pasi van, akinek nem kellett sehány hónap sem. Első perctől kezdve dajkáltak. Sőt úgy is lehet mondani, hogy rögtön anyatipusu apává váltak. A férjem volt az az ember, akire úgy hagytam ott a lányomat, mintha én lettem volna vele, mert ugyanúgy látta el, ahogy én.
Azt hogy érted, hogy anyukája semmit nem tud rólatok, nem kérdez?
A babát sem látta még?
Azt lehetségesnek tartod, hogy esetleg anyuka kormányozza a háttérből a változást? Ismered őt?
Topikindító korábban írta, hogy császármetszés volt, szóval ez most nem éppen állja meg a helyét.
Sajnos én több ilyen sztorit ismerek a környezetemböl ahol a gyerek tervezett volt, a férj is akarta, de amikor a baba megérkezett akkor már nem kért belöle. Legtöbbjük egy idö után lelépett, és mindegyik idösebb volt 27-nél.
Apás szülés következménye, egyszerűen megundorodott tőled. Soha nem fog a jövőben úgy tekinteni rád mint azelőtt. Ó hát sajnos erről a mellékhatásról megfeledkeznek az anyák.
Szerintem az nagy baj, ha egy kapcsolat csak azért "működik", mert előzőleg az egyik már megmutatta a másiknak, hogy hol lakik a magyarok istene. Jó esetben egy párkapcsolatról beszélünk, két egyenrangú társsal, és nem a hadseregről...
Sohasem tudtam azt díjazni, hogy valaki nem mondja meg, hogy mi a baja. Átmenetileg lehet valaki görcsben, de ennyi ideig semmiképp. Ha nem mondja meg, nincs mese, lépned kell - persze körültekintően, de kérlelhetetlenül.
Persze feltevések biztos vannak, de azok feltevések. Ez van.
Én kellenék egy ilyen palinak. Hamar megtanulná, hol lakik a magyarok istene. Vagy én lennék halott, az meg a másik verzió.
Attól, mert nem húzza a fazon fejére a levesestálat, még ugyanúgy megvan a stressz. Sőt engem pl. öl, ha a problémámat magamban kell tartanom.
Lehet, hogy avíttan hangzott, de az a véleményem, hogy nem kell kiélezni a dolgokat. Az senkinek sem tesz jót, még a teje is elapadhat a stressztől.
Természetesen az lenne jó, ha a férj is ugyanúgy ugrálna a gyerek körül. A szoptatáson kívül mindent meg tud csinálni egy apa.
Ha éhes, főzzön magának, sőt a kismamának, meg még maradjon másnapra. Vásároljon, takarítson.
Persze. De most itt más a helyzet, még és már nem lehet ilyen idillt teremteni.
Valami alapvető problémának kell lennie, amit a férfi úgy látszik egyelőre nem tud elmondani. Ezért mondtam, hogy türelem, majd kiderül, mi a baj.
Vagy elmúlik magától.
Nem KELL, de kezdeményezhet egy gesztust a jó közérzet és hangulat jegyében. Meg a saját és a gyerek érdekében.
Januárban mikor? Már 1-én?
Azért hagyj neki visszautat.
"Mit gondolsz hány hónap kell még, hogy ráérezzen az apaságra," megmondom: 28.
A férfiak akkor szoktak rájönni, hogy milyen jó apának leni, amikor beszélgetni lehet a gyerekkel. Olyan két és fél éves korukban.
Erről a nem áll készenről egy egyetemi csoporttársam jut az eszembe, aki gyereket várt. Ő 24 volt, a pasija 28. Amikor kérdezték tőle, hogy nem túl korai a gyerek, mert nem biztos, hogy egy 28 éves férfi már készen áll rá, akkor csak legyintett, azt mondta, szerinte egy férfi alapvetően mindig egy nagy gyerek marad, ha a nők mindig arra várnának, hogy a férfi "megérjen" az apaságra, senkinek nem lenne gyereke.
Szerintem a ti esetetekben nem a gyerek miatt vannak gondok, gyerek nélkül is lennének, ez párkapcsolati gond. Olyan meg nincs, hogy a férfi nem tudja, mi a baja. Szinte biztos vagyok benne, hogy pontosan tudja, mi a baja, csak nem akarja/tudja elmondani.
Hogy ne akarta volna a babát vagy nem állt készen? Eddig ez eszembe se jutott. Most többször átgondoltam, de nem hiszem, hogy így van. Mint írtam mindkét terhesség tervezett volt, mindkettőnél minden vizsgálaton ott volt, még az nst-re is jött, holott végig csak kint ült és várt. De jönni akart! Ha jött-ment elköszönt a pocakomtól, puszilgatta. Beszélt hozzá, simogatta, mesét olvasott neki, elmesélte mi mindent fognak együtt csinálni. Videózta, ahogy rugdos, ő kente esténként pocakolajjal. A fellegekben jártam és eszembe sem jutott, hogy nem akarja, tényleg boldogok voltunk.
Szeretnék a fejébe látni.
Nem tudom, nem tudok okosat mondani, de együtterzek veled!
A kisfiunk elvesztése után összetörtem, ő erős volt. Ő intézte a temetést, mindent. Nagyon sokat segített nekem. Aztán mikor összeszedtem magam, akkor tört össze ő. Én is támogattam őt, bár akkor is volt, hogy italba fojtotta a bánatát. Végül egyszer leültünk, átbeszéltünk mindent, de tényleg. Múltat, jelent, jövőt. Újra olyanok lettünk, mint az elején. Soha nem volt a kisfiunk tabu téma, mindig szívesen beszéltünk róla, hiszen az életünk része.
1 évvel később újra babát vártam. Terveztük, akartuk. Mindkét terhesség alatt minden vizsgálaton ott volt velem, minden ultrahangon bent volt. a kislányunkat ő fogta meg először. A kórházba is jött minden nap. Első nap itthon húslevest főzött nekem. 2-3 hét múlva pedig mintha kicserélték volna