Sziasztok! Van egy sztorim.

2 hónapja ismerkedtünk meg, a srác (29) totál odalett az első pillanattól, én (27) szintén. Udvarlás, programok, humor, és gyönyörű izomzat. Igazi férfi. Pár hét után már bemutat a barátainak, majd a szüleinek. Lelkes, és szerintem kissé elhamarkodott megnyilvánulásai arról, hogy jövő nyáron majd együtt nyaralunk és hasonlók, nyilván az egekbe repítenek. Figyelmes, odaadó, de közben menő, tökös, igazán tesztoszteron-bomba. Egyszerűen nem lehet mást mondani rá: tök ideális. Látom benne a mintaapát és a lepedőkirályt is. Ja, imádja velem a szexet.

És tart ez 1 hónapig. Aztán, mint akiben valamit átkapcsoltak: kevesebbszer bámul magába feledkezve, kevesebbszer dicséri meg a kinézetemet. Hirtelen nem beszél többet a lelkes terveiről meg a kezdeti örömeiről akkorról, amikor még csak ismerkedtünk. Nem küldi már a netes borzalmakon a csókos jeleket. És ami a legfájóbb: nem akar szeretkezni.

Nagyjából 2 hét évődés után ráveszem, hogy beszéljünk. Mi az, mi történt? Valami baj van? Rosszat tettem? Van valami idegesítő szokásom? És őszintén, tényleg őszintén, ezerszer egymás után mondja: nem. Hogy egyszerűen semmi, semmit nem tudna mondani, annyira klassz csaj vagyok, amilyennel még sohasem találkozott. (Ennyit higgyetek el nekem: nehéz rávenni, hogy komolyan beszéljen, de ha kinyitja a száját, akkor végtelenül őszinte.)

Nagy nehezen kimondja, amire számítottam: nem érzi ugyanazt a lelkesedést, min az elején. A szexmegvonás más miatt van: kijött rajta egy régebbi (nem komoly, sőt én észre se vettem) nemi gond. Ilyenkor ő teljesen kivan, undorítónak érzi magát és pláne nem akar nekem átadni semmit... de nem tudta, hogyan hozza ezt fel, mert nem minden csaj olyan "jófej" mint én, hogy ezt így megérti. 

Még mielőtt beleírnátok a sztoriba izgalmasító elemeket: biztos, hogy nem lépett félre. Ismeretségünktől kezdve szinte minden estét együtt töltöttünk, amiket nem, azokon is pontosan tudtuk egymásról, ki merre van, egészen a lefekvés percéig. Hűséges típus, higgyétek el nekem. Mást sem akart az első perctől, csak hogy bennem meglássa a jövendőbelijét.

Visszatérve: hiszem is, hogy emiatt van a no sex, meg nem is. Inkább úgy mondanám: biztosan ez IS benne van. Könyörög, hogy higgyem el, csak emiatt van, és nagyon nagyon kíván... 

Kiakadok, hiszen én már rég szerelmes vagyok belé, bennem semmi bizonytalanság nincsen érzelmileg.

A másnapi találkozónkat lemondom, gondolkodnom kell egy kicsit.

Ő ugyanolyan intenzitással ír, hív, mint azelőtt. Nem telik el 3 óra egyhuzamban anélkül, hogy beszélnénk. Állandóan keres - nagyon kedves, nagyon jófej. Apró kis ajándékot vesz, karácsonyozós programot szervez kettőnknek, és láthatóan kétségbeesetté válik annak a gondolatától is, hogy szétmegyünk. 

De... miért?

Nem ő a szerelmes, hanem én. Miért csinálja ezt? Miért ragaszkodik ennyire hozzám, miért akarja ennyire menteni az egészet?

A beszélgetés alkalmával azt mondta, nem minden olyan fekete-fehér, ahogy én látom. Szerinte igenis létezik a lassan kialakuló szerelem, és eddigi kapcsolataiban se volt neki soha olyan hatalmas, első pillanattól tartó, stabil lángolása. Pedig volt neki 4 évig tartó kapcsolata is. De ő mindig ilyen volt: változékonyabbak az érzelmei, mint az átlagembernek. 

Teljesen tanácstalan vagyok. A helyzet elolvasása elsőre valószínűleg mindenkiből azt a reakciót váltja majd ki: hülye, aki ezt folytatja. Én is nagyon reális gondolkodású vagyok, de mégsem tudom 100%-ra, hogy mit kellene tennem. Elolvasnék pár jóindulatú véleményt, talán elbillent valamelyik irányba...