Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Gyerekek, akik sokkal válogatósabbak, mint a tiéd
2014-12-07 15:241.
Létrehozva: 2014. december 7. 15:24
Azt hiszed, hogy a te gyereked a legválogatósabb a világon? A képek után rájössz, hogy vannak sokkal finnyásabb lurkók is e Föld kerekén.
Nők Lapja Café: Gyerekek, akik sokkal válogatósabbak, mint a tiéd
Nők Lapja Café: Gyerekek, akik sokkal válogatósabbak, mint a tiéd
Ne haragudj, még a gulyáson vigyorgok! Micsoda ötlet lefagyasztani! De hatásos.
A főzelékeket a mai napig nem tudom megérteni. Vannak olyan országok, ahol csak nézik a tányért, és azon filóznak, hogy a magyarok hogyan nem pusztultak ki.
És így most visszagondolva, szerintem a kicsim nem is evett főzeléket. Legfeljebb az oviban. A nagyobb egyáltalán nem. ja de, spenótot és sóskát. Azt imádják.
Ezek a gyerekek nem valagatósak, mert végülis megeszik az eléjük tett ételeket.
És, bizonyhogy van olyan étel amit egyszerűen nem tud megenni valaki.Akár gyerek, akár felnőtt az akiről szó van.
Gyerekkoromban a világból ki lehetett üldözni a húslevessel.Különösen akkor lett rosszabb a helyzet amikor már olyan 10-13 éves voltam.Már a szagától rosszul voltam.
És nem, nem ettem meg.Bár Anyukám mindenben a kedvem kereste ebben a leves ügyben, a gyomrom egyszerűen nem bírta.
a pizzériában miért nem úgy kéri ahogy otthon szereti? ha az a normális evészet náluk
Az bőven elég, ha egy pizzériában nem veri ki a balhét, hogy neki hozzanak fahéjas cukrot és reszelt répát a pizzájához. Illetve eszébe se jut.
Otthon felőlem még meg is borsozhatja pluszban. Max. rosszul lesz, az meg az ő baja. Legközelebb hallgatni fog a nagyokra. :)
A gyerekek nem hülyék ám, hanem ösztönösek. Egyszer próbáld ki és hagyd, hogy megegye a margarint kenyér nélkül. (Persze evőeszközzel.)
Tuti, hogy kis idő múlva fog enni kenyeret is csak úgy magában.
Valahol olvastam, hogy sokkal jobb élettani szempontból (emésztés miazmás), hogy pl. nem a húshoz esszük a köretet, hanem egymás után. A gyerekek ezt pl. ösztönösen érzik.
kajában is kell tanítani, ízlést formálni, ahogy az öltözködésben és 100 másban
mondás: mond meg mit eszel megmondom ki vagy
ha látom, hogy eszel azt is tudom, honnan jöttél
A gusztustalankodást nem hagytam sosem. Lehet ezt normális mederben tartani szerintem, csak annyit mondtam, hogy normális viselkedés egy kisgyerek esetében. Normál esetben az ember kulturáltan étkezik, a gyerek úgyis követni fogja a mintát. Közben meg kipróbál ezt-azt.
Én semmi kivetni valót nem találok abban, ha mondjuk megszórja a pizzáját fahéjas cukorral. Ha neki úgy ízlik, és beveszi a gyomra, kit érdekel.
Fura lenne vajas-mézes kenyérre mustárt kenni, de egy mézes-mustáros pác húsra, már nagyon fincsi. Pedig ugyanaz a két összetevő.
te azt mondanád oké egye így?
Csak arról van szó, hogy mindennapos élelmiszereket összekombinál. A legtöbb gyerek végigmegy ezen.
Ha egy családban esznek répát, sajtot, szilvás gombócot, ismeri az összetevőket és kíváncsi. Próbálgatja variálni az ízeket.
úgy születik, hogy ez a fejében van?
pizza reszelt répával, sajttal és mindez megszórva fahéjas porcukorral. :-)
inkább látja az ilyen hülyeségeket
az lehet, hogy ameddig jó dolgunk van, addig a szervezet undorodik dolgoktól
nekem is vannak olyanok
másokat meg kér
ez lehet a gyereknél is korán kijön
másiknál meg nem
Én gyerekem meg ragadozó. Bölcsibe is a feltéteket eszi a főzeléket nem sokszor.
De pölö ő meg édes tésztákat nem eszi meg (nudli, túrógombóc, tejbegríz, péksütik).
Hát, így is lehet fogalmazni :) Én csak azt szoktam mondani az enyémre, hogy ínyenc :)
Bár ő kaja szempontból nem átlagos gyerek, olyasmiket képes két pofára zabálni, amire minden "normális" gyerek csak pfujjolna, például büdössajtok :)
Igen, azért egy családban általában olyan dolgokat készítenek, amit mindenki megeszik. Azzal meg, hogy éppen aktuálisan nem fűlik hozzá a foga, nem lehet mit kezdeni. Ha van normálisan választási lehetőség, akkor olyan nincs, hogy egyik sem jó.
A gyerekek hülyék.És gusztustalanságokat tudnak összeenni.
Fiam enné a margarint kézzel - kenyér nélkül.
Nos, azért az látszik egy gyereken, hogy mikor van az, hogy csak úgy nyafizik, hogy most nem kívánja, nem éhes, nem azt akar stb...
Ilyenkor jön az egyél zsíros kenyeret gyermekem effektus. :)
Enyém a múltkor paradicsomot kért a kakaóscsigához, aztán egy kis céklát is. Már meg sem lepődtem :)
Igen, most már gittet rágunk. Én első körben csak a cikkre reagáltam, vagyis arra a részére, ahol az író megemlítette, hogy náluk bizony előfordul, hogy valamelyik gyerek éhes marad, mert ha olyan kaja van, amit valaki nem szeret, akkor eszi-nem eszi, nem kap mást, punktum. Ezzel nem értek egyet és ennek adtam hangot, aztán utána már csak a klasszikus "bezzegmajdazoviban" lemezre reagáltam :)
Fúúú, nem egyszerű kajákat szeret a fiad... :-)
Nekem nagy fiam evett össze vad olgokat kisebb korában: Túrórudi savanyú uborkával, tejbegríz majonézzel és jégkockával, lencsefőzelék mézzel.
A középsőnek nagyon sokáig kedvence volt a pizza reszelt répával, sajttal és mindez megszórva fahéjas porcukorral. :-)
Szerintem megint gittet rágunk. Ugyanis azt gondolom, hogy egyik családban sem főznek DIREKT olyat amit az egyik családtag nem szeret. Max. ha tényleg sokan vannak, előfordulhat (mint Éviéknél) hogy valamelyik épp nem eszik egyes ételeket.
Mi nem lubickolunk otthon a kulináris élvezetekben, egyszerű kajákat eszünk, gyerek is sokfélét megeszik. És van, hogy míg mi hideg kaját eszünk, neki egy kis megmaradt tésztát összekeverek tejföllel és párizsival. És azt imádja. Férjem meg azt meg nem enné.De volt már, hogy összetejfölöztem neki a tésztát, erre azt mondja, ő azt nem szereti. Tettem rá ketchupot, befalta az utolsó falatig.
Az óvoda az óvoda, egy intézmény. Én viszont nem vagyok intézmény, hanem anya vagyok, aki megenged annyi rugalmasságot a gyerekének, amennyit saját magának is :) Ha menzán, vagy munkahelyi kajáldában ennék, nyilván nekem sem lenne lehetőségem annyit válogatni, de itthon nem maradok éhesen, ha épp olyan kaja van, amit nem szeretek, mert feleslegesen nem mártírkodok és kínzom magam, és a gyerekemtől sem várom ezt el, sőt a férjemtől sem :)
Ha nem örökli az ízlést, akkor miért is "válogat" csak egy gyerekem a 3-ból? :-)
Ráadásul pont úgy, ahogy én gyerekkoromban. És nem ezt látja, mert a család maradék 4 tagja megeszi azokat az ételeket, amiket ő nem. Plusz ő a legsimulékonyabb gyerekem, tehát ő a kedvemért akkor is megenné, ha simán nem ízlene neki. De nem megy, mert látom, hogy öklendezik tőle, így nem erőltetem, sőt én magam mondom neki, hogy hagyja.
Nyilvánvaló, hogy ha éheznénk folyamatosan és rendszeresen, akkor az egész család átértékelné az "ízlését", de nem szeretném kipróbálni soha.
Középső fiam is így tesz, ezért úgy gondolom, hogy nem árt, ha otthon kiegészítem némi értékesebb tápanyagokkal, olyanokkal, amit ráadásu lszívesen meg is eszik. Ez nem azt jelenti, hogy kénye kedvére pattogok.
A valogatas azok kivaltsaga, akik foznek :)))))))
Aha ... Na jo igy en is azt mondom, minden eheto, mert nem fozok soskat, mert utalom :)))