Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
A nőknek higgyünk, ne az erőszakolóknak!
2014-11-28 13:421.
Létrehozva: 2014. november 28. 13:42
Hiába a civilek tiltakozása és a nemzetközi média-felzúdulás, a rendőrség ragaszkodik az áldozatokat hibáztató kampányfilmekhez. Tóth Györgyit, a NaNe munkatársát kérdeztük, miért olyan nehéz elhinni, hogy nem az áldozat tehet az erőszakról, és mitől várható szemléletváltás.
Nők Lapja Café: A nőknek higgyünk, ne az erőszakolóknak!
Nők Lapja Café: A nőknek higgyünk, ne az erőszakolóknak!
Na látod ez a szexizmus és a férfigyülölet, hogy amikor férfiáldozatokról és bántalmazott férfiakról beszélek, akkor neked egy bankrabló jut az eszedbe.
Talán ha személyeskedés és mellébeszélés helyett a konkrét kérdéseimre válaszoltatok volna, akkor nem úgy tűnne, hogy én itt csak a "szegény férfiak" áriát hajtogatnám. Szeretnélek emlékeztetni, hogy mielőtt nekem támadtatok volna olyan dolgokat kifogásoltam, hogy miért mondja azt a cikk, hogy "nőknek higgyünk" vagy hogy miért akar valaki kizárólag a lányoknak önvédelmet oktatni, miközben több fiú válik erőszakos bűncselekmények áldozatává. Ezekre választ nem kaptam, ellentétben előjöttetek olyan dolgokkal, hogy milyen az elkövetők nem aránya, milyen biológiai különbségek vannak férfi és nő között, stb. stb. Ha nem kívánod, hogy részletezzem ezekről is véleményemet, akkor legközelebb a kérdésre válaszoljál és ne vidd el a témát más irányba.
Az is szexizmus, de ennél még nagyobb szexizmus az, hogy te ezeket hozod fel indokként, hogy én miért ne védjem a férfi áldozatokat. Mégis mi köze van egy olyan férfinek akit bántalmaztak vagy megerőszakoltak, ahhoz hogy vannak akik úgy gondolják, hogy az asszony verve jó?
Én arra reagáltam amit a NANE munkatársa mondott. Azt gondolom, hogy szólásszabadság van, tehát ha nem értek egyet vele, akkor elmondhatom a véleményemet. Ha neked ez nem tetszik, azt nagyon sajnálom, de nem tudok vele mit kezdeni.
Figyelj mar, ne is vitatkozz tokfejekkel, itt ketto is van belole, amint latod. Teljesen folosleges. Nem vetted eszre, barmit mondasz, ugyanazt szajkozzak? Trollok. Ok nem tudjak hogy mindent ellenoriznek, es masok is tudjak, mekkora butak.
Hogy lehet ilyet mondani olyan temaban, amikor noket eroszakolnak, hogy szegeny ferfiak diszkriminalva vannak. Normalis?
A 46-os hsz-ben előhozakodsz egy horrorisztikus történettel valami beprogramozott, rádióvezérelt taxisofőrről, aki baltával agyonverte az utasát.
Mindezt példaként arra, hogy aki megerőszakol egy nőt, az nem normális. Tehát elmegyógyintézetbe való, nem börtönbe.
Miből gondolod, hogy így van? Talán azt hiszed, hogy a sok elítélt erőszakoskodó mind ártatlanul raboskodik a börtönben? Ha felmerül a gyanú, hogy elmebetegek, nem vizsgálja ki szakember?
Mindenesetre ezt a NAGY INTERNET előtti sztoridat intelligens társaságban ne add elő, főleg nem megtörténtként. Mert előfordulhat, hogy a te szellemi színvonaladat kérdőjelezi meg a hallgatóság.
Ebben a topikban pedig befejezhetnéd a zavaros és félremagyarázó hozzászólásaidat, mert már épp elég ostobaságot beszéltél.
Túl vagy azon, hogy pár tízmillió lázba hozzon? Hát ezért ülsz te azon a magas lovon. Gondoltam, hogy van valami gazdag hapsid, aki azt csinál veled amit akar, te úgyis imádod a szexet. És most nem én írtam, mi vagy, magad írtad. Jól beletrafáltam a múltkor. És még engem moderáltak. Arany bogarad meg az, akinek a ....t csókolgatod.
Dumálhatsz, pénz, segítség nélkül folyamatos fenyegetéstől te úgy elkussolnál, mint a csuka. Hozzád hasonló ismerősöm oktatott ki egyszer, hogy magas lóról lehet nagyot esni. Ő már csak tudja, mert aztán le is esett... pont az arcára
Ameddig "vak" vagy, addig én nem tudok mit mondani. Az egymás után tett szavakat elolvasod, de hogy mi van mögötte, azt már nem látod.
Miből veszed hogy anyagi jólétre gondoltam?Arany bogaram, túl vagyok én már azon, hogy pár tíz millió lázba hozzon.
Ribanc vagyok. De nem neked, kizárólag a társamnak.
Ha folyamatosan fenyegetve érezném magam, akkor is nagy pofám lenne. Sőt, akkor lenne igazán.
A bőrszerkód azért zavar, mert a múltkor úgy adtad elő magad, hogy te nem vagy olyan kis ribi, mint a miniszoknyások, pedig szerintem a bőrnadrágpont olyan figyelemfelkeltő, mint a mini, és nem fog megvédeni az erőszaktól, ha oda kerülnél.
Nem tudom, milyen önerődből kerültél a magas lóra, gondolom, te valami anyagi jólétre gondolsz, én nem, de ha te nem érted, az nem az én hibám.
Tudod, kehet, hogy neked az semmi, hogy az ember üldöztetve, nulláról indulva, új életet épít, és mellette EGYEDÜL felnevel 2 gyereket. Bocsáss, hogy az indulásnál pár hétre örömmel elfogadtam barátok segítségét. Mellesleg övön aluli számon kérni, miért volt segítségem, mikor itt balázshaverod egész nap azt jajgatja, hogy segíteni kell az áldozatoknak. Ez ezek szerint csak a szegény gyenge férfiakra vonatkozik.
Dühös vagyok rád, mert nagyképű, leereszkedő vagy.
Ja, azt nem tudtam, hogy van vagy volt testőröd, de teszek rá. Emellett megkérdezem, mekkora lenne a szád, ha folyamatosan fenyegetne valaki minden létező módon, de nem lenne testőröd? Akkor is ilyen nagyhangon okoskodnál?
Aha, ostoba vagyok.Jó, nem baj. De engedd meg hogy leírjam, te irigy vagy. Legalábbis ez jön le a hozzászólásodból. Mi zavar, a bőrszerkó? Szeretem. Hogy egyszer kaptam testőrt? Muszáj volt, nem én kértem.
A magas lóról nem fogok leszállni, önerőből kerültem fel rá.
Van valami, amit egyedül elértél? Vagy mindenben mindenki segített?
És miért vagy rám dühös, bántottalak?
Nem nézek utána. Miből gondolod hogy nem tudom mit tesznek, és mit nem tesznek?
Akitől a forrást kaptam, már elhunyt. Még a NAGY INTERNET előtt. A papám barátja volt, és ilyen esetekkel foglalkozott. Bőven elég volt amiket hallottam, sok is. Lövésem sincs hogy hol lehet utánanézni, rákeresni. Azt viszont már akkor megtanultam (belém nevelték), vannak dolgok amik nem kerülnek nyilvánosság elé. Ha érdekel a sztori, keresd meg te. Nekem erre nincs kapacitásom. Nem tudom mikor történt, az illető akkor lehetett 40 és 50 közötti. Csak a keresztnevére emlékszem, azt viszont nem adom ki. Több könyvet is írt ebben a témában. Azt sem tudom hogy közcélra, vagy belső használatra. Én egyet elolvastam, elég volt.
Ez csak egy film. Ismeretterjesztő, vagy rossz ismereteket terjesztő, mindegy. Ki mire használja, vagy nem használja fel.
Nem, nem mentjük fel az elkövetőt. De nem börtöncella kell nekik. Bezárták a Lipótot, hurrá.
No igen, ezt a cselekedet szót itt most képtelen vagyok értelmezni.
Szelektíven olvasok, mert unalmas hogy napokon keresztül szajkózzátok a vélt igazatokat, a vitázókkal szemben. És ez odáig fajult, hogy aki nektek ellent mond, az csakis buta ember lehet. Én is jellemezhetnélek titeket, de nem teszem. Felesleges.
De érdekes meglátás, hogy aki a többséggel ellenkező véleményen van, az biztosan primitív, buta és még sorolhatnám a jelzőket. Ezeket például mire alapozzátok, egyetlen topicbeli, a fórumbeli megnyilvánulásokra? Érdekes. Nekem veletek ellentétben eszembe nem jutna hülyének titulálni valakit nyilvánosan, aki nem ért velem egyet. De itt a kommunikáció abból áll, hogy ki mekkora barom.
Figyelj, ne kóstolgass, ne kekeckedj! Amikor a szomszéd annyi időre nem engedett be magához, amíg a rendőrök kiértek, akkor szerintem rohadt nagy segítség, ha pár hónapig bújtatnak meg etetnek a gyerekeimmel a NANE-sok. És pár hónap alatt, talán megoldás is születhet. Ahogy született is. Szerinted olyan sokan befogadnak üldözött nőket gyerekekkel?
Szállj le a magas lóról, hallod, mert te ülsz valami habos-babos világban a szuper bőrszerkódban, és osztani akarod az észt olyanban amiről halvány lila gőzöd sincs!
Nem akarsz te kicsit sokat?! Fogadjon be, tartson el, meg még testőrt is adjon mellém... Pff, de ostoba vagy! Magad írtad, a problémát nekem kell megoldani, de csak segítséggel megy, ment. Anélkül verethetném magam félholtra, és aztán te meg mondhatnád nagy felsőbbrendűen, hogy megérdemeltem, mert ott maradtam, ahol bántottak.
És képzeld, kitörtem, és az első lépés pedig a NANE volt. Egyedül nem ment volna. Kárálhatsz itt össze-vissza.
Védelmet is?
Meddig éltél volna a szálláson? Utána hová fordulsz? Aki elől eldugtak volna, az nem akart megkeresni? Szerintem igen. És itt jön az, hogy az apának joga van látni a gyerekeit. Elérte volna. Onnantól mit tesz a NANE?
Ha egy nő ki akar törni a brutalitásból, kizárólag önmagára számíthat. Máskülönben lesz egy pont ahol elbukik.
Te! Hát én de jót nevettem! Most volt a híradóban, hogy egy bankrablót, de nem egy nyamvadtat ám!,egy szatyros asszony,(olyan 50-60 évesnek tűnt a felvételen) támadott meg, és az álarcát is letépte, pedig szegény férfi, gondolom, hogy gyenge lévén, még fel is volt fegyverkezve, és biztosan csak ijedtében, de rálőtt a nőre, aki akkor sem hagyta magát. Szóval sikerült letépnie a gyenge férfiú álarcát, akiről gyönyörű felvételt készített a kamera! Tényleg ilyen kis gyengék és védtelenek a férfiak, még ha kb 100 kilósak is, egy idős hölgy is könnyedén elkapja őket. Még jó, hogy mást nem csinált vele!
Még a végén meg kell követnem a nagybalázst! Gondolom a banki alkalmazott is egy gyenge férfi lehetett, akire fegyvert fogott az istenadta védelemre szoruló rabló. Mostanra olyan lelki sérülést szenvedhetett, mert nem tudott megfelelni az elvárásnak, miszerint a férfiember legyen erős.
Te ezt nem lovod le. Ennek pipje van. Bele van orulve a diszkriminacio szoba, biztos most hallotta eloszor es beleszeretett. O arrol enekel, hogy a ferfikat a nok diszkriminaljak, nem mast csinalnak veluk, csupan diszkriminaljak oket szegenyeket. teljes elnyomasban elneka ferfiak es kovetelik a noi ruhat, a rozsaszinu ruhazatot,meg mindenaron gyesre szeretnenek menni, bar joguk van,de eszuk agaban sincs valojaban,mert ugy kepzelik, aki gyesen van, az 24 oraban labat logat. A masik topikban eljutott a diszkriminalt husveti tojasig, en akkor tettem le vegleg errolaz alakrol. Oszerinte en csoportositok,de hogy mit, ha fogalmam lenne. O csoportosit, gyuloli a noket. Szerencse, hogy az o hatalma =nulla. Ne foglalkoz vele,nem eri meg.
Nagy a gyanum nekem is mar regota. Valamely no jol betett neki, vagy abszolute semmi sikere a nok koreben.
Eskuszom, elmegyek katolikus papnak,mert nem ertem, mi ate problemad.
Eloszor is te lovagolsz, es nagyon mellelovagolsz.
Megismetlem, a nok elleni szexualis eroszakrol van szo, "rape".
En nem erzem magam demografiai csoportnak, mert veletlenul nonek szulettem. Viszont a veszelye ott van, hogy engem is barmikor ferfiak megeroszakolhatnak, mint barmelyik mas tarsamat, aki biologialilag hasonlo testfelepitesu, mint en.
En nem veszek elo semmit, te beszelsz nonszensz hulkyesgeket. Ill te vagy az, aki ugyanazta badarsagot frulyazza tobbszolamban.
Mesld mar el nekem, kit hibaztattam en, meg mi miatt? Nem ertem mirol beszelsz. Te fekete meg fehereztel itt egyaltalan.
Az aldozat semi korulmenyek kozott nem teheto felelosse, kepzeld el,meg akkor sem, ha no, vagy akarmilyen szinu. Ez neked meg mindig kerdes? A nok elleni eroszakrol van szo, erre te jossz, hogy bezzeg egyetlen egy ferfit is megeroszakoltak. Na tudod mit.
Meseld mar el nekem, hogy te mit szolsz egyaltalan ehhez a temahoz, mi a mondandod lenyege,mert nem tudok rajonni. Megismetlem, mi a velemenyed arrol, hogy a nok ha szexualis eroszak aldozatai, hibaztathatok, vagy sem, es nincs semmi masrol szo egyaltalan. Hogy csajadrocsogen egy pasival hogy bant a felesege, gondolom,az aszony megkapta a magaet, mig megszamolatlan nok elleni eroszakot elkoveto ferfi ma is szabadon maszkal. Az egesz vilagon.
Meg egyszer megismetlem, hogy te is ertsd: a nok elleni szexualis eroszakrol van szo. Ha nem errol irsz,nem kell hozzam szolni, mert legenyhebben szolva is unalmas a kereplesed.
Akkor hogy kerult ide ez az egyetlen eset, amikor no eroszakoskodott pasi folott? Ezek szerint sok szerencsetlen megeroszakolt ferfi bujdosik a vilagban. Mindig tanul az ember. Elkepzelem, amikor egy "gyenge no" rapattan a bika pasikra es kielegiti magat az utca kozepen.
Eddig ugy tudtam, hogy hulye kerdes nincs, de ugy latszik, te megdontotted a csucsot. Azt hiszem minden normalis ember eliteli az eroszakot, es innentol tovabb nincs ertelme a kerdesednek. Ha direct nekem szgezted a kerdest, mit akarsz tolem kiprovokolani? Hogy nekem melyik eroszak job? Egyik sem. Nincs jo, jobb meg legjobb eroszak. Vilagos?
Fokuszalj a topikra. Itt a nok elleni eroszakrol van szo, meg mindig nem erted? A ferfiak elleni eroszakrol indits magadnak egy topikot.
A, most ertelek, arrol akarsz beszelni, hogy a nok eroszakoljak a ferfiakat. Hajra! De latom, errol felteteles modban beszelsz, igy tehat ami nincs, az ellen nem is kell hadakozni.
Fokuszalj a topic cimere. Te vagy szexista, elvakult nogyulolo.
Egyetlen peldat tudsz emliteni, azt se tudom, honnan vetted. Szerintem agyverzessel vegzed. Csillapodj.
A nok elleni eroszakokrol fejtsd ki velemenyed.
A ferfiak elleni szexualis eroszakokrol meg indits egy ujabb topikot.
Duhongsz meg frocsogsz itt. Persze, hogy a legtobb mindenfele eroszakot ferfiak kovetik el, csak hogy most ennek semmi koze a temahoz.
Most mi a problemad, hogy a pasik irtjak egymast? Vagy mi? Ennek kulonben sincs semmi koze a temahoz.
Ezek a videók egyébként sem áldozatoknak szólnak, hanem a leginkább veszélyeztetett célcsoport figyelmét hívják fel a prevencióra. Bizony, mindenki tehet ellene, hogy áldozat legyen. Ha nem akarom, hogy feltörjék a lakásomat, biztonsági zárat, riasztót szereltetek. Ha nem akarom hogy megverjenek, akkor nem megyek árpádsávban hőbörögni a cigánysorra. Ha nem akarom hogy megerőszakoljak, nem iszom mattrészegre magam, nem szakadok el a többiektől, és nem fetrengek meztelenül az utcán. Nem olyan nehéz ezt megérteni.
Arra lennék kíváncsi, hogy az ilyen ún. "nőszervezetek" milyen célt várnak attól, hogy ezzel az "áldozathibáztatás" "nem te tehetsz róla" marhasággal próbálják megakadályozni hogy a rendőrség preventív kampánya eljusson az érintettekhez. Ha csak 1 ember megerőszakolását ki lehet védeni vele, már megérte. Aki meg a tájékozottság, hiánya és a félrevezető hecc okozta hamis biztonságérzet miatt lesz áldozat, azt utólag nem fogja vigasztalni, hogy hát nem a te hibád.
off: azt nem tudja valaki, hogy telefonról miért nem tudok belépni a fórumra?
Nem veszed észre, hogy vizet prédikálsz és bort iszol???? Te nem csoportosítasz, pedig rögtön fennakadtál a "nő" szócskán... Páran próbáltuk neked elmagyarázni, hogy minden áldozatot segíteni kell, de itt éppen a megerőszakolt lányokról van szó, de te csak hajtogatod a "jaj szegény férfiakkal ki törődik" áriádat...
Szerintem sem, de ez elsősorban következmény, és csak másodsorban további problémák forrása.