Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

,,Ki leszek rúgva" - ezt gondoljátok a vasárnapi zárva tartásról

Nők Lapja Cafe
Létrehozva: 2014. november 13. 17:52
Csütörtökön tárgyal a kormány a KDNP-s javaslatról, miszerint - pár kivételtől eltekintve - vasárnap zárva lennének a boltok. Összeszedtük, hogy kommentelőink mit gondolnak az ötletről.

Nők Lapja Café: ,,Ki leszek rúgva" - ezt gondoljátok a vasárnapi zárva tartásról
  1. 2014. november 16. 15:33351.

    "Ha más emberek minden sz@r apró-cseprő üggyel tudnak a médiához fordulni, akkor az ilyenekkel miért nem? "


    Bizony fordultak és éppen a 'tacskósok'. Az egyik kereskedelmi csatorna forgatott ott ezekről a problémákról néhány éve. A panaszkodó dolgozók értelemszerűen nem adták sem az arcukat,sem a nevüket a riporthoz.


    Volt dolgozó is kitálalt a riportban a multikra,szintén arc nélkül. A közvélemény akkor szerzett tudomást pl. a 'tacskónál' és a többi multinál folyó disznóságokra,úgy mint bérek,túlórák,melyeket nem fizetett ki a multi,ki nem adott szabadság pénzbeni megváltása csak papíron,pénztárosok nem mehetnek WC-re,nem ihatnak egy korty vizet se a műszakjuk alatt stb. Reagált a riportban elhangzottakra a multi illetékese és természetesen mindent cáfolt. Ennyi történt.

    előzmény:
    tsfmvk (327)
    2014-11-16  14:03
  2. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2014. november 16. 15:27350.

    Próbálom úgy elmagyarázni, hogy te is megértsd. Az illem a felszín, az erkölcs a mély. Ha kifestesz sárgára egy fekete, elrohadt banánt, attól az még rohadt marad. Illem az, hogy valaki szépen köszön, erkölcs meg az, hogy magában közben elküld a francba vagy tényleg tisztel téged. Tudod, amikor a híradóban gyilkosság után kérdezik a szomszédokat, és azok azt válaszolják, hogy "meg vagyunk döbbenve, hiszen mindig szépen köszöntek"... Az erkölcs egy belső szabályrendszer. Az illem meg olyan dolog, amit a legerkölcstelenebb szarházi is mutatni tud a külvilágnak ideig-óráig. Illemtant nem bánnám, ha tanítanának, biztos lennének különleges etikett-szabályok, amit én se ismerek. Erkölcsöt inkább tőlem tanuljon, ne "ezektől", ha lehet! Márpedig lehet, MOST MÉG lehet...

    előzmény:
    Steampunk (347)
    2014-11-16  15:21
  3. 2014. november 16. 15:25349.

    3xtam, ne jaccad' ma' a fejedet! :-)

    előzmény:
    Steampunk (346)
    2014-11-16  15:16
  4. 2014. november 16. 15:23348.

    Ha nem lett volna szocialista diktatúra 40 éven keresztül, ugyanúgy része lenne a hittan az órarendnek mint pl. Németországban.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (345)
    2014-11-16  15:10
  5. 2014. november 16. 15:21347.

    Ezt te érzed provokációnak, csak azért mert nem egyezik a te gondolkodásmódoddal.


    Már, hogyne lenne köze az erkölcsnek és illemnek egymáshoz?


    Nem különösebben hat meg nagyon is lírai, szépen fogalmazott eltanácsolásod melegebb éghajlatok irányába, de be kell valljam, egy költő veszhetett el benned:)


    Én leírom a véleményemet, hisz szólásszabadság van, tetszik, nem tetszik. Senki nem kényszerít, hogy olvassál, vagy reagáljál.

  6. 2014. november 16. 15:16346.

    Nem vagyok vallásos.Mivel kondicionáják? Hogy mi a helyes erkölcs?


    Az, hogy az egyház minden személye pedofil lenne, általánosítás.


    Egy mise pl. miben rossz?Miért hazugság? Ismersz te egyáltalán papot, lelkészt, hogy ilyen kijelentést tegyél?


     


     

  7. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2014. november 16. 15:10345.

    Tényleg nagyon örülök,hogy nem egy évvel később született a gyerekem, mert balhé ide vagy oda, nem lennék hajlandó neki sem hittan, sem erkölcstan tankönyvet vásárolni év elején. Ha kell, az atyaúristenig (haha) mennék, de biztos, hogy nem. A 21. században? És komolyan a földről szedegetem az állam, ha belegondolok, hogy még egyetlen szülő sem folyamodott ülősztrájkhoz a suliajtó előtt, hogy ez a sötét középkorra emlékeztető terrorista inkvizíció mostanság kötelező.

    előzmény:
    Steampunk (344)
    2014-11-16  14:53
  8. 2014. november 16. 14:53344.

    Németországban, már 25 éve bele volt építve az órarendünkbe a hittan és egy szülő sem balhézott, hogy ő nem járatja a gyerekét hittanra.

    előzmény:
    Steampunk (340)
    2014-11-16  14:40
  9. 2014. november 16. 14:44343.

    Nem erkölcstelen hanem illemtelen. Az erkölcs és az illem pedig szorosan összefügg.


    De látom nem akarod felfogni...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613491 (339)
    2014-11-16  14:37
  10. 2014. november 16. 14:43342.

    Nem pert, sztrájkot kell szervezni első sorban.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613491 (337)
    2014-11-16  14:36
  11. 2014. november 16. 14:42341.

    Hát zárjanak be mindent vasárnap, vagy csak 9-12 ig lehessenek nyitva pl.


     


    Bár véleményem szerint ezt a javaslatot a kormány most el fogja engedni...


     

    előzmény:
    Ardian05 (335)
    2014-11-16  14:23
  12. 2014. november 16. 14:40340.

    Nem értek egyet, látszik, hogy a vallás iránti gyűlöleted teljesen eltorzítja a gondolkodásmódodat.


    Nem csak olyan hit létezik mint amit az elmédben táplálsz. A fanatizmus és az egészséges hit között óriási különbség van.


    Miért bánt téged ez ennyire? Mitől gondolod azt, hogy te mint nem hívő jobb vagy bármiben is?


    Miért gond az, ha szülők választhatnak, hogy mit tanuljon gyermekük, erkölcstant vagy hittant?


    Mind kettő hasznos dolog egyébként.


     

    előzmény:
    saschamora (333)
    2014-11-16  14:18
  13. Torolt_felhasznalo_613491
    Torolt_felhasznalo_613491
    2014. november 16. 14:37339.

    Értem. Tehát piszkos kézzel enni erkölcstelen. Hát nem adnék két fillért a kétkezi munkások lelki üdvéért. 

    előzmény:
    Steampunk (336)
    2014-11-16  14:34
  14. Torolt_felhasznalo_613491
    Torolt_felhasznalo_613491
    2014. november 16. 14:36338.

    Bocs, nem neked ment :)

    előzmény:
    Ardian05 (335)
    2014-11-16  14:23
  15. Torolt_felhasznalo_613491
    Torolt_felhasznalo_613491
    2014. november 16. 14:36337.

    A gyakorlatban hogy tartanál kivitelezhetőnek mondjuk pénztárosként egy Tesco elleni pert? A GYAKORLATBAN. Nem általánosságokat puffogtatva. 

    előzmény:
    Ardian05 (335)
    2014-11-16  14:23
  16. 2014. november 16. 14:34336.

    Az erkölcs és illem sok tekintetben összetartozik. Kezet mosni illik evés előtt. Ugyanis sok kórokozót juttathatunk a szervezetünkbe azáltal, ha nem mosunk kezet étkezés előtt. Az erkölcsi szabályok ugyanis nem csak a környezetünkre vonatkoznak, hanem önmagunkra is.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613491 (332)
    2014-11-16  14:18
  17. 2014. november 16. 14:23335.

    A dolgozókat akarták megvédeni?


     


    Ezzel csak az az aprócska bibi, hogy diszkriminatív. A CBA-s dolgozókat nem akarják megvédeni, csak a tescos dolgfozókat, mert őket a gaz multi zsákmányolja ki, míg előbbieket a Lázárék meg Baldauf koma, és az nem fáj...


     


    Meg az is bibi, mert léehet, hogy nem is akarják, hogy megmentsék őket.. épp olyan ez, ahogy a nyugdíjunkat megvédték.. majd jól kirúgják őket, csökken a nettójuk, írtóra boldogok lesznek...


     


    Nekem egyébként dolgozik ismerősöm kiskerben (igaz, nem élelmiszer), ő kifejezetten örül, hogy némely szabadnapja olyankor van, amikor a család oda: nyugodtan ki tud takarítani, míg hétvégén efgy nap simán elvannak az ő szörnyei az apjukkal...

    előzmény:
    Steampunk (301)
    2014-11-16  10:25
  18. 2014. november 16. 14:21334.

    Áldozat nélkül nincs siker.


    Andi is itt a fórumon panaszkodik, de nem tesznek érte semmit, hogy másképpen legyen, hagyják, hogy a szerződésben leírtak ellenére ne fizessenek annyi bérpótlékot mint amiben megegyeztek. Erre most mit írjak?


    Csúnya munkaadó, de ti csak nyugodjatok ebbe bele, úgysem vagytok képesek elérni semmit sem, szóval ne is panaszkodjatok, csak nyeljétek le a sok szart és örüljetek, hogy legalább dolgozhattok félig-meddig rabszolgaként.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613491 (329)
    2014-11-16  14:11
  19. 2014. november 16. 14:18333.

    arrol nem is szolva, hogy eppen nyirbaljak az oktatast. persze, nem a hit oktatasat.....


    a gondolkozast akasztjak meg, mert ugye, ha van gondolkozas, nincs vakhit... marpedig a vakhitre igencsak szuksege lennne a mafiakormanynak a jovoben.

    előzmény:
    Steampunk (330)
    2014-11-16  14:15
  20. Torolt_felhasznalo_613491
    Torolt_felhasznalo_613491
    2014. november 16. 14:18332.

    Az egyik erkölcstankönyvben a kézmosás szükségességéről írnak. Megvilágítanád nekem az erkölcs és a higiénia összefüggését? :))

    előzmény:
    Steampunk (330)
    2014-11-16  14:15
  21. 2014. november 16. 14:16331.

    de, sokba kerul, es teljesen szuksegtelen, hacsak....

    előzmény:
    Steampunk (330)
    2014-11-16  14:15
  22. 2014. november 16. 14:15330.

    Az oktatásra is kell költeni. Nem igazán értettem mi a gond ezzel a két tantárggyal. Senkinek nem árt egyik sem.


     

    előzmény:
    saschamora (328)
    2014-11-16  14:09
  23. Torolt_felhasznalo_613491
    Torolt_felhasznalo_613491
    2014. november 16. 14:11329.

    "Inkább mondom meg száz embernek, hogy mi a helyes cselekedet, mint hogy közéjük álljak, és kövessem a magam tanítását."


    Idézni én is tudok :)

    előzmény:
    Steampunk (326)
    2014-11-16  14:02
  24. 2014. november 16. 14:09328.

    nem? nem akarnak teriteni? akkor minek koltenek ennyi penzt?


    http://nepszava.hu/cikk/1039547-felmilliard-plusz-hit--es -erkolcstanoktatasra


    miert is nem adjak a korhazaknak, pl.? tan' csak nem keszitik a nepet a "jovore"?

    előzmény:
    Steampunk (311)
    2014-11-16  12:28
  25. 2014. november 16. 14:03327.

    Ha más emberek minden sz@r apró-cseprő üggyel tudnak a médiához fordulni, akkor az ilyenekkel miért nem? 

    előzmény:
    Steampunk (324)
    2014-11-16  13:58

Címlap

top