Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Használtat vagy újat? Babavárás költséghatékonyan

Nők Lapja Cafe
Létrehozva: 2014. november 6. 09:23
Minden túlzás nélkül milliókat lehet költeni a babakelengyére, főleg ha az első gyermekét várja a család. Mi ugyan próbáltuk okosan csinálni, aztán a negyedik hónap végére teljesen tiszta lett, hogy már a babakocsinál túlzásba estünk.

Nők Lapja Café: Használtat vagy újat? Babavárás költséghatékonyan
  1. 2014. november 9. 12:52126.

    A sógornőm fiai és az én fiam 3 teljesen eltérő testalkat, így kicsit maskurán néznek ki a nem rájuk való cuccokban.


    Én nem tenném ki ennek nap, mint nap a gyerekemet, főleg úgy, hogy nem lenne muszály, de hát kell a pénz, mert 2 évente cserélik az autókat, az a legfontosabb családi projekt.


    Miből gondolod, hogy csak ruhából adtam neki a legjobbat? Mident megkaptak úgy az egészség, mint a külön órák és egyebek terén. Nem a szociális támogatásokért szültem őket, hanem azért, hogy boldog felnőtteket neveljek belőlük. 


    Bocs, de te miért a gyerekeiddel fizetteted meg a saját álmaid (nagy család, 3 gyerek) ha átlagbérből nem futja rá?

    előzmény:
    beszélgessünk! (124)
    2014-11-09  12:34
  2. 2014. november 9. 12:37125.

    Soha nem voltam márkafüggő, inkább gyártó függő. Pl. anno a Bono fehérneműit hordták, míg lehetett kapni(magyar gyártó volt)


    Mindíg azt néztem a gyerekruháknál, hogy jó alapanyagból, minőségi kivitelben legyen megvarrva, és ha van mintázat az tartós legyen. És nem szégyelltem kifordítani az üzletben a pizsamát, vagy épp a pólót, hogy megnézzem milyen a varrása. Mert van sajnos, hogy centis öltésekkel végzik a tisztázást, ami az első mosásnál kifoszlik.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (114)
    2014-11-08  14:07
  3. 2014. november 9. 12:34124.

    És a gyerekeid jobbak lettek a sógornőd gyerekinél, akik használtban jártak?


    A gyerekeim bukósak voltak (nem-nem volt kóros, sok tej volt, sokat ettek), napi három-négy garnitúra rugdalózó-body garnitúra általános volt, előfordult, hogy több kellett. Lett volna pénzünk, méretenként minimum (három napi mosással számolva) 15-16 garnitúra ruhára, de minek? Többet voltak a ruhák mosásban, mint a gyereken.


    Most csak három pár bakancsot kellett vennem őszre (három gyerek), egy db kabátot, a többi örökölt/használt, de még a téli cuccokat nem tudom.


    Lehet, hogy akárhányszor kinőnek egy méretet, újat kellene vennem, lehet, de átlagbérből egyszerűen nem megy heti egy nadrág, a legnagyobbam ennyi idő alatt térdeli ki. - igaz megvarrom, de nem lesz a legcsinosabb tőle.


    Ez van, nem hiszem, hogy azon múlik a boldog gyerekkor/felnőttkor, hogy mi van a gyereken, de azon igenis sok múlik, hogy csúszhat-mászhat-e a gyerek a ruhájában, vagy azon kell aggódnia, nehogy kiszakadjon fára mászás közben (ilyet is láttam).


    Azt a pénzt, amit meg nem költöttem el ruhára, lehet értelmesebbre fordítani pl oktatásra.


    Ráadásul nagyon elvetemült vagyok és szeretném a gyerekeimet arra nevelni, hogy vigyázzanak a környezetükre, minél kevesebb szemetet gyártsanak és amit lehet újrahasznosítsanak. Hülye vagyok? A te mércéddel igen, nekem fontos szempont, hogy minél kisebb legyen a lábnyomunk és ez a használt ruhákkal csökkenthető.


     


     


     


     


     

    előzmény:
    KN18 (123)
    2014-11-09  12:05
  4. 2014. november 9. 12:05123.

    Pont itt az nlc-n volt egy topic a Lidl ruhákról, amit te is említettél. Egyöntetű véleménye volt mindenkinek, hogy jó minőségű darabok és a külleme is tetszetős. Akkor?


    A gyerek első évében amikor nő mint a gomba az a fontos, hogy milyen szuper márkás cucc van rajta a turiból?


    A sógornőm gyerekei úgy néznek ki ahogy, az őt minősíti. Az én gyerekeim úgy jártak mindíg, hogy makulátlan, gyönyörűen vasalt, szép új ruhái voltak. Még ma is emlegetik az óvónők ha találkozunk, hogy mennyire oda volt rájuk figyelve.  

    előzmény:
    mia0318 (122)
    2014-11-09  11:00
  5. 2014. november 9. 11:00122.

    Tehát csak az a lényeg, hogy új legyen a minőség meg küllem az nem számít?


    Egy gyerek ugye nem csak bodyban jár, tehát az csak egy nagyon kis szelete a költségeknek és mivel az első évben nő, mint a gomba, folyamatosan kell vásárolni az új cuccokat.


    Ha csak az vállalhatna gyereket, aki megengedheti magának, hogy szezononként 3 pár vadiúj cipőt (és a többi ruháról ne is beszéljünk) vegyen minden gyerekének, akkor tényleg nem sok gyerek születne.


    Valaki inkább azt a pénzt minőségi élelmiszerre, rota oltásra vagy más sokkal fontosabb dologra költi, ettől nem hiszem, hogy rosszabb gyerekkora lenne bárkinek.


    "Vagy ha nincs kinek akkor sok anyósomnál van és sógornőm gyerekei hordják."


    Ezek szerint sógornődnek nem derogál a gyerekeid nyálas, összeizzadt cuccait ráadni a sajátjára?

    előzmény:
    KN18 (121)
    2014-11-09  08:24
  6. 2014. november 9. 08:24121.

    No látod a 6-800.-ft-os body az legalább az új. Ha abból sem futja több darabra akkor, komolyan el kellett volna gondolkodni a gyermekvállaláson, mert az az a műfaj ami mindíg csak egyre több költséggel jár és lehet eltart több mint 20 évig. 


    Lehet egy gyermeket is vállalni, ha valakinek ennyi a lehetősége, ha manapság ennyit engedhet meg magának, és nem kell 3. 


    Az újonnan vásárolt ruhába járnak a gyerekeim, ha kinövik általában elajándékozom. Vagy ha nincs kinek akkor sok anyósomnál van és sógornőm gyerekei hordják.


     

    előzmény:
    mia0318 (120)
    2014-11-08  22:18
  7. 2014. november 8. 22:18120.

    Pedig sokan kényszerülnek arra, hogy ne újonnan vegyenek ruhákat, ettől nem gondolom, hogy rosszabbak lennének, vagy nem kellene gyereket vállalniuk.


    Az sem mindegy, hogy egy body-t mennyiért veszel, mondjuk egy next, scamp, brendon 1500-4000Ft, egy lidl, auchan már lehet, hogy 6-800Ft-ból kijön. Viszont nyilván minőség és egyéb szempontból van bőven különbség.


    Kíváncsi lennék, hogy manapság hányan engedhetik meg maguknak, hogy szezononként 3 pár cipőt vegyenek gyerekenként, amik ráadásul márkásak, meg ergonómikusak stb.


    Egyébként mit csinálsz a sok újonnan vásárolt ruhával?


    "Így a gyerekemre sem adtam olyat amire más gyereke folyatta a nyálát."


    Azért a bölcsődében, óvodában mennyire figyelhetnek oda, hogy miután az egyik gyerek megfogdosta, meg megrágta a játékot, azt ne vegye be másik gyerek a szájába. Mennyire turkálnak bele egymás kajájába, meg eszik meg a földre leejtett kaját?


    Ezek után rosszul lenni attól, hogy más gyerek által hordott - de egyébként kimosott - ruhát felvesz a saját gyereked??

    előzmény:
    KN18 (119)
    2014-11-08  20:48
  8. 2014. november 8. 20:48119.

    A T soron volt Háda üzlet, ami állítólag luxus a turik között, messzire érzett a szaga, kösz inkább kihagyom.


    Nézd én magam soha nem vennék fel olyan ruhát, amibe egy másik vadidegen ember egyszer is beleizzadt. Ez egyszerűen ízlés kérdése. Így a gyerekemre sem adtam olyat amire más gyereke folyatta a nyálát stb.... 


    Én úgy vállaltam gyereket, hogy felkészültem anyagilag, tehát nem jelentett gondot a 6-8 bady, meg 3-4 rugdalózó. Ami mindjárt 2x annyi lett mivel ikreim vannak. Nem, nem a gyerekek jártak más levetett ruhájában, hanem mi költöttünk magunkra kevesebbet.


    Cipőt meg 3-3 párat vettem nekik szezononként, illetve cseréltem ha kinőtték, de azok vagy siesták, vagy más ergonómiailag tervezett darabok voltak. A gyerekek nagyon elhasználják a cipőket, és mind másképp nyövi, koptatja, .....

    előzmény:
    mia0318 (117)
    2014-11-08  20:16
  9. Torolt_felhasznalo_525191
    Torolt_felhasznalo_525191
    2014. november 8. 20:21118.

    Nagyon  jól összefoglaltad.Köszönöm.


    Nem szabad az  írástudatlan, primitív és  orrvérzésig korlátolt hülye  liba  beszólásait komolyan venni.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_244793 (115)
    2014-11-08  14:48
  10. 2014. november 8. 20:16117.

    Olyan  mintha sokak számára a "használt ruha" szó hallatán valami szakadt, pecsétes, bolyhos lepukkant ruha jelenne meg.


    Egyrészt kinek mit jelent az új?


    Tescoban, meg kínai boltban vásárolt is új, de azért azt még sem lehet egy napon említeni egy george, vagy next ruhával?


    Ráadásul kevesen engedhetik meg maguknak, hogy 56-os mérettől kezdve minden méretből vegyenek 6-8 bodyt, meg 3-4 rugdalózót (és akkor még nem is mondtam sokat).


    Később meg a játszótérre, óvodába tízezres cipőket, meg kabátokat venni elég luxus. A másik meg, hogy olyan hamar kinövik. Azért, hogy két-három, jobb esetben fél évig hordja.


    Most vettem a lányomnak next kabátot 2500-ért. Soha meg nem mondod, hogy használt, gyönyörű.

    előzmény:
    KN18 (112)
    2014-11-08  12:50
  11. 2014. november 8. 16:23116.

    Nálad a pont. Most ahogy írtad a télikabátot, elgondolkodtam és rájöttem, hogy tíz évnél fiatalabb kabátom nem is nagyon van. Talán egy dzseki, amit 5 éve vettem. Szóval egy felnőtt ruhatára más, mert ő akár 10-20 évre vásárolhat. És akkor már a drága ruha sem olyan drága, ha még 20 év múlva is felveheted és jó rád meg jól is érzed benne magad. Szerencsére a kabát divat nem is változik olyan markánsan. Nekem nagyon régi kabátjaim vannak és majdnem minden nap megdicséri valaki őket. Sokszor azt is megkérdik, hogy új-e és hogy hol vettem? Ilyenkor azt mondom, hogy már nincs meg az a bolt, ahol vettem. Meg olyan kabát is van, amit úgy varrtak.


    Egyébként meg nézegettem én már butikban is újként árult ruhadarabokat. Némelyikről ordított, hogy már hordták. Csak azokat eladják drágán mint újat. Egyébként rájöttem, olyan hülyék vagyunk, hogy tápláljuk az ügyeletes trollt. Akiről mindig minden topikban más derül ki a korát, a családi állapotát, a végzettségét illetően. Egy dolog állandó: a mérhetetlen korlátoltsága.

    előzmény:
    Elle25 (110)
    2014-11-08  12:36
  12. Torolt_felhasznalo_244793
    Torolt_felhasznalo_244793
    2014. november 8. 14:48115.

    Harangocka drága, Te egy nagyon egyszerű lélek vagy (idézném egy tegnapi hozzászólásodat, melyben kifejtetted, mennyire utálod a két gyerekes nőket: "Azokat utálom, akik még tolják a babakocsiba a 2 évest (mert lusták megtanítani rendesen sétálni) és már ott lóg rajtuk az új kölök. Tenyészanyócák. Ez az egyetlen céljuk az életben: gyereket szülni és ba...ni otthon apu pénzét...grrr."


    Na, engem biztosan nagyon utálsz, mert képzeld, nekem 3 gyerekem van: a nagyobbik fiam után napra pontosan 2 évre megszülettek az ikrek. Ha azért túl tudsz lépni a saját kis világodból, próbáld már meg elképzelni, hogy: 1.) Van, ahol anyuka+apuka is jól keresett/keres, és nem okoz gondot a több gyerek felnevelése (konkrétan az én gyerekeimet nem kellene szánnod....khm...); 2.) Ráadásul olyan is van, aki szereti a gyerekeket. Bár Téged olvasva, nem biztos, hogy menni fog belátni, hogy van ilyen. És a témánál maradva: én nagyon kevés használt ruhát (max. 1-2 téli kabátot) vettem eddig a 3 gyereknek.


    Szóval: kikérem magamnak, hogy ilyen hangnemben beszélj a két- vagy többgyerekes nőkről. Egyébként csodálom, hogy ezen a fórumon van még  olyan, aki egy ilyen ostoba, bűzlő szájú nővel még leáll vitatkozni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (94)
    2014-11-07  22:27
  13. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2014. november 8. 14:07114.

    Most márkázzunk? Férjem évelején vett a Hádában Timberland cipőt a gyereknek 2500-ért, most is jó rá. 2 honapja 2ezerért Nike cipőt. Én Nike pulcsit találtam 500 ft-ért, mindet kitűnő állapotban. De vannak a már emlitett H&M és C&As ruhái is, nem egy. Senki meg nem mondaná honnan van.


    Anyámtól kaptam egy Marks and Spencer kabátot ősz elején, 36ezer ft volt. Semmennyire sem érzem különbnek, mint a 3ezer ft-osat. De én nem is növöm ki jövőre.

    előzmény:
    KN18 (112)
    2014-11-08  12:50
  14. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2014. november 8. 13:55113.

    Mi fejenként keresünk ennyit ferjemmel. Teljesen jól kijövünk. Nekünk nincs se lakbér, se hiteltörlesztés.


     

    előzmény:
    Babyface83 (107)
    2014-11-08  11:59
  15. 2014. november 8. 12:50112.

    Igen, valahol ez az alap. Tehát ha én magam nem öltözöm turkálóból, akkor a gyerekemet még úgy sem fogom használtba öltöztetni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_418344 (102)
    2014-11-08  10:40
  16. 2014. november 8. 12:40111.

    a cipo megeri, az az egyetlen, amin nem szabad sporolni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (99)
    2014-11-07  22:38
  17. 2014. november 8. 12:36110.

    És azt te mégis honnét tudod, hogy használt ruha van a gyereken? Nincs ráírva.


    Én is sűrűn vásárolok a lányomnak használt ruhát, de csakis márkásat és szép állapotút. Olyat, ami akár új is lehetne. A használt ruha alatt azért nem rongyokat kell érteni! Csak az a különbség, hogy mondjuk egy Next kabát a márkaboltban 10 - 20 000 Ft, használtan pedig 2-3 000 Ft. Inkább veszek neki 2-3 használtat, hogy legyen tartalék ha a másikkal valami történne. Mondjuk meg tudnám venni teljes áron is, de minek?? Sajnálom rá a pénzt, egy év múlva már úgyse lesz jó rá! Azért ne hasonlítsuk össze egy felnőtt ruhatárával, ha én veszek magamnak egy télikabátot újonnan, akkor azt évekig tudom hordani. 


     


    Ja és még hozzátenném, hogy a legtehetősebb ismerőseim fejenként több mint fél milliót keresnek, plusz évi többször bónusz, és a gyereknek teljesen átlag babakocsija van, a csajnak meg egyik kedvenc hobbija a turizás. Csodaszép ruhái vannak a gyereknek, soha nem mondanád meg hogy használt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_418344 (77)
    2014-11-07  21:49
  18. 2014. november 8. 12:03109.

    Már vártam tőled, hogy megint elővedd ezt a témát. Nincs olyan topik, ahol vissza ne térnél hozzá, mint a bumeráng. Szerintem, ha a költöző madarak nemi élete vagy a cserebogarak halhatatlansága lenne a téma, te oda is odacitálnád ezt. Mondd meg őszintén, rosszul fogsz éjjel aludni, ha nem tudsz állandóan károgni?

    előzmény:
    KN18 (89)
    2014-11-07  22:17
  19. 2014. november 8. 12:00108.

    És ehhez neked mi a frász közöd van? Az 50 ezres babakocsi sem selejt. Egy ismerősöm 19 ezerért vett babakocsit. Nem hinném, hogy ettől a gyerek éhezne, vagy lelki sérült lenne, mire felnő. Nem is emlékszik rá, fel sem fogja, miben tologatták annak idején. Én még képet sem láttam az akkori babakocsiról, és nem is érdekel. Ez a legkevésbé fontos a gyerekkoromat illetően. Én arra emlékszem, hogy mennyit foglalkoztak velem, mennyit meséltek (vagy nem), mennyire szerettek, segítettek. Nem attól lesz valaki jó szülő, hogy egy használt autó árát költi egy babakocsira, amit nemsokára elad (ha tud), vagy kidob.


    Egyébként érdekes, hogy itt vered a tamtamot ez ügyben, hogy milyen mocsok önzők a szülők, mert én pont hogy a fordítottjára látok példát. Rosszul öltözött szülők, a gyereknek meg olyan drága cuccai vannak, hogy csak kapkodok a levegő után. De hát ez is az ő dolguk, nekem semmi közöm hozzá.


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_418344 (78)
    2014-11-07  21:54
  20. 2014. november 8. 11:59107.

    Attól függ, hogy mennyi az olyan kiadásod, amit muszáj kifizetni. Ha a férjem 150-et keresne havonta, akkor kb éhen halnánk, mert ennyi kb el is megy a lakbérre meg a rezsire.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (106)
    2014-11-08  11:51
  21. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2014. november 8. 11:51106.

    Amugy, ja. Én hordozokendőt kaptam anno újonnan, de 3x használtam.


     


    Amúgy sztem 150ezres fizuból is tökjól kilehet jönni, nem kell szűkölködni. Én szemelyszerint nem ismerek senkit, aki 600ezret keresne. 

    előzmény:
    Babyface83 (105)
    2014-11-08  11:25
  22. 2014. november 8. 11:25105.

    Szerintem nincs értelme kategorikusan kijelenteni, hogy ennyi és ennyi pénzért ruhát venni a gyereknek hülyeség. Mert az egész az anyagi helyzettől és az értékrendtől függ. Ha valaki megveszi a 20ezres kabátot a gyerekének, és utána a következő fizetésig nyomorogniuk kell, mert hazavágta a családi költségvetést, na az tényleg hülyeség. De ha megengedhetik maguknak, ha anyuka is drága cuccban jár, ha ő is minden szezonban soktízezres kabátot vesz magának, akkor viszont elég szarrágó dolog a gyereket használt cuccokban járatni. Szerintem.


    Egyébként a babakocsink nekünk is használt volt, rokontól kaptuk kölcsönbe. Jó volt az is, mert kb két kezemen meg tudom számolni, hányszor használtuk, inkább hordoztunk. Ezért pl hordozókendőt nem vettem volna használtan, mert azt napi rendszerességgel használtuk, nem volt mindegy, hogy milyen.

  23. Torolt_felhasznalo_418344
    Torolt_felhasznalo_418344
    2014. november 8. 11:03104.

    Tudod mi a legnagyobb különbség? Ki mennyiből vásárol. Van ahol a 20 ezres kabátot nem érzi meg a család és nem hátráltatja a családi egzisztenciát. A 150 ezres fizetésből sok a 20 ezer. De a 600 ezresből már nem.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (103)
    2014-11-08  10:57
  24. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2014. november 8. 10:57103.

    Én is bp-i lány vagyok, de a szuleim nem szorták ránk feleslegesen a pénzt. Pont attol lesz egzisztencia, ha nem dobáljuk ész nélkül. Márpedig 20ezres kabátot venni egy 4-5 évesnek, tökfelesleges.


    De majd rájössz.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_418344 (102)
    2014-11-08  10:40
  25. Torolt_felhasznalo_418344
    Torolt_felhasznalo_418344
    2014. november 8. 10:40102.

    Tudod mi a véleményem erről?


    A gyermekvállalás pénzbe kerül. Ezért is vagyok azon hogy a masszív egzisztenciámat megalapozzam  hogy kéösbb ilyen kérdések ne okozzanak problémát. 26 ezer nem is sok. Van ahol egy téli kabát csak 26 ezer egy gyereknek.


    Én nem akarom a gyerekem, a férjem a turkálóból öltöztetni. Ahogy én sem öltözöm onnan. Engem sem öltöztettek a turkálóból, igaz budapesti lány vagyok. Mindig is márkás jó minőségű ruha volt rajtam 20 évvel ezelőtt is.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (99)
    2014-11-07  22:38

Címlap

top