Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Ovi választás
Létrehozva: 2014. november 5. 10:01
Sziasztok!
Ovóda választás előtt állunk és kissé tanácstalan vagyok, gondoltam hátha tudnak itt a tapasztaltabb szülők segíteni.
A számunkra fontos szempontok: lehetőleg rugalmasak legyenek, ne ragaszkodjanak elavult szabályokhoz (gondolok itt olyan dolgokra, ami a másik ovis topicban felmerült, hogy például a gyerekek nem ihatnak, amikor akarnak, meg kell várniuk a kajálást, meg ehhez hasonló agyamentségek), legyenek nyitottak, hagyják kibontakozni az egyéniségeket, ne akarjanak kockákat faragni a gyerekekből. Nem igénylünk mindenféle hiperszuper fejlesztéseket, én azon a véleményen vagyok, hogy amíg nem kerül iskolába a gyerek, addig legyen a játék, esetleg a játékos tanulás az egyetlen "dolga", és az sem igazán érdekel, hogy hány mondókát tanul, a lényeg az, hogy jól érezze magát az oviban, szívesen járjon oda. Jónak tartom a vegyescsoportokat, és az integrációt, mármint nem félnék attól (sőt), ha lesz a csoportban beteg, vagy "problémás" gyerek, szerintem jó dolog, ha látják a gyerekek, hogy milyen színes a világ és milyen sokfélék vagyunk.
Ezidáig volt egy preferált ovi, a városunk elvileg legjobb, "legelitebb" ovija, közel is van, van ott ismerős óvónéni, az ismerősök gyerekei is nagyrészt oda járnak, szép, felújított épület, nagy kert, sok szép játék. Viszont közelebbről megfigyelve egyre kevésbé tetszett. Egyházi intézmény, a gyereket csak akkor veszik fel, ha a szülő írásba adja, hogy majd egyházi iskolába mennek, meg ugye elvárás a katolikus szellemiségű nevelés. Ez utóbbiban sok szülő füllent, hogy oda mehessen a gyereke. Mi sem vagyunk vallásosak, és nem is igazán akarnék képmutató lenni, tehát már emiatt sem tetszik annyira az ovi. De emellett elég versenyistálló érzésem is van az ovival kapcsolatban.
Megnéztünk egy másik ovit is. Ez kisebb, kevésbé modern, lepukkantabb, kevésbé "elit". Viszont a vezető óvónéni sokkal szimpibb, közvetlenebb volt, az egész hely sokkal családiasabbnak tűnt. Itt vegyes csoportok vannak, az óvónéni külön kihangsúlyozta, hogy ott szívesen látják a problémásabb, "különleges" gyerekeket is, ez a dolog is tetszik. Lesz majd egy mikulás-ünnepség, ahova el lehet menni az érdeklődő szülőknek és gyerekeknek ismerkedni, felmérni a terepet, oda majd mindenképp elmegyünk. Szóval most ezt az ovit preferáljuk. A problémám csak az, hogy hiába szimpatikus ez az ovi, nem tudhatom, hogy a gyakorlatban, a mindennapokban milyen ott a légkör. Szóval a kérdésem az lenne, hogy ti oviválasztáskor mi alapján szelektáltatok, mik azok az apróságok, amikre figyelni kell, amik alapján ki lehet szúrni, hogy melyik ovi igazán "gyerekközpontú", vagy melyik a katonásabb?
Köszi előre is a válaszokat!
Ja-ja, ez annyira jellemző. Van rajta sapka-nincs rajta sapka tipikus esete.
Nem sűrűn nyitok itt topicot, mert utálom, hogy ha felteszek egy kérdést, akkor a tanácsok, vagy saját tapasztalatok olvasása helyett állandóan nekem kell magyarázkodnom, védekeznem...
Ebben nem hiszek. Az ember olyan lesz, amilyenné alakítod. Benne vannak bizonyos alaptulajdonságok, de végsősoron, a te mintádat fogja követni.
Érdekes, hogy azon agyalsz már most, hogy milyen ember lesz belőle meg mennyi barátja lesz. 20-30 évesen lesz igazán önmaga. Addig pedig a szülőnek kell terelgetni, de azért -szerintem- jobb, ha az átlagosság felé terelik, elég lesz neki majd felnőtt korban átalakulni.
(a waldorffal egyáltalán nem értek egyet -MOST MÁR, hogy gyerekem lett. Anno baromi jól hangzott, de ma már semmiképp nem adnám efféle intézménybe)
(Na, ez az amirol beszeltem: uristen, miert nem viszed a gyereked szakemberhez??? ...Uristen, pszichologushoz hordod a gyereked, ez nem normalis!!!)
Igen, ertelek. Es valoban, mintha sajat magamat hallanam x evvel ezelott:-)
Nagyon orulok, hogy tenyleg turelemmel kivartuk, es az ovi/suli is tiszteletben tartotta ezt a tempot, a kozosseg megtartoereje pedig biztositotta, hogy nem volt kikozositve soha. Illetve ha volt, akkor azt sajat maga erte el, es ha tanult belole, valtoztatott, annak is meglett az eredmenye: a legnagyobbat o nyert vele. Nekem ez az "organikus" szemlelet nagyon tetszik: nem felulrol mondjak meg, hanem a kozosseg formalja a dolgokat.
Ma, hogy a fiam nagyobb, siman megerti, mik is zajlottak par eve, es amikor uj gyerek kerult az osztalyba es periferiara sodrodott a viselkedese miatt, o kommentalta ugy, hogy tok jo, hogy a tanar nem avatkozik be, csak figyel, mert az uj fiu abbol fog a legtobbet tanulni, hogy a kozosseg hogyan reagal ra. Es akkor fog tudni beilleszkedni, ha valtoztat a nem kivanatos attitudokon.
Ezt az o szajabol hallani, nem semmi:-) Hiszem, hogy azert, mert tenyleg volt ra ideje megerni anelkul, hogy negativ iteletekkel romboltak volna ezt a folyamatot.
Azért, mert hivatalosan koraszülött volt, és nekik kötelező a rendszeres neurológiai vizsgálat, amihez hozzátartozik a pszichológiai vizsgálat is.
Neurológusnál pedig a "szokásosnál" gyakrabban is megfordultunk, mivel ugye esély volt rá, hogy örökli az izombetegségemet, és megemlítettem a neurológusnak ezt a dolgot, és ő vetette fel, hogy akkor menjünk át a pszichológushoz is és beszélgessünk vele erről a dologról. A pszichológus pedig elmondta, amit már leírtam, és nem javasolt további terápiát :)
Kicsit elnagyoltam fogalmaztam. Nem akarok a gyerekemből átlagost faragni, abban biztos vagyok, hogy boldog ember nem lehet az, aki született valamilyennek, aztán erőszakkal átfaragták másmilyennek, erre ugye rengeteg tragikusan végződő példát tudunk. Ráadásul sokszor a nem átlagos emberek lesznek a legsikeresebbek :)
Csak azon szeretnék változtatni, hogy ennyire bizalmatlan legyen a többi emberrel, gyerekekkel, mert ha nem is lesz feltétlenül szüksége hatalmas baráti körre, azért szerintem 1-2 barátra mindenkinek szüksége van, na és persze mivel társadalomban élünk, meg kell tanulnia rávenni magát, hogy időnként érintkeznie, kommunikálnia kell más emberekkel is. Szóval még mindig teljesen egyetértünk és hasonló szituációban vagyunk, nekem is az az egyetlen félelmem, hogy nehezen tud majd barátságokat kötni. De ebben a te gyereked példája nagyon biztató :)
Már régóta gondolkozom azon, hogy az én fiamnak is waldorfban lenne a legjobb helye, de sajnos a környékünkön (még a közelben sem) nincs ilyen intézmény.
De azért az már durva, ha pszichológushoz viszed a gyereket. Nem? Miért kellett? Ha jól tudom nincs szétesőben a család, vagy nem érte nagy trauma. Kell egy ekkora gyereket pszichodokival vizsgáltatni, ha szerinted teljesen rendben van?
Bar egyetertek szinte mindennel, azt nem ertem, miert kellene az atlagoshoz kozeliteni azt, aki nem az?
Ez mar a falanszter lenne, nem?
En spec azert orulok a fiam alternativ iskolajanak, mert az illeszkedest ugyan szepen segitette (pont az elfogadassal, nem azzal, hogy hasonlova akarta tenni a tobbseghez), ugyanakkor eselyt hagyott ra, hogy a sajat "unikumat", kulonbozoseget megorizhesse. O majd pont ezzel fog tudni tenni magaert, a tobbiekert, a kozossegert. Ha le akarnak csiszolni rola, akkor pont azt erositenek, hogy "nem oke", holott errol szo sincs, csak mas, es ez a massag az o plussza, amit a jovoben kamatoztatni fog.
Varietas delectat...
Igen, tudom, hogy a gyerekem viselkedése eltér az átlagostól, a társadalmilag elfogadottól, és amint látod azon vagyok, hogy ezen változtassak.
Azt nem gondolom, hogy annyira súlyos, beteges lenne ez a probléma, ahogy te vagy például Harangocka lefestitek, legalábbis a szakértők, akikkel beszéltünk az ügyben nem látják ilyen sötétnek a helyzetet. És én sem. Vannak magának való emberek, felnőttként is, akik szabályosan rosszul vannak, ha sok ember van körülöttük, és ez nem azt jelenti, hogy dilinyósok, ettől még nagyon hasznos tagjai tudnak lenni a társadalomnak. Igen, én is ilyen vagyok, tömegiszonyom van, szeretek egyedül, vagy csak a legközelebbi hozzátartozóim társaságában lenni, és ettől még egész jól elvagyok, sőt :) Vannak barátaim, nem sok, de azok igaz barátok. Lehet, hogy a gyerekem is ilyen lesz. Az is lehet, hogy ez az én hibám, egy tanult viselkedésforma, bár nem vagyok ebben biztos, mert például az én szüleim nem ilyenek. De ezzel nem tudom mit csinálhatnék, kifordulni nem tudok magamból, és én tényleg igyekeztem a gyereket "szocializálni". Igaz, hogy kisbabaként nem hordtam játszótérre, meg játszóházba, sem egyéb "babaprogramokra", mert úgy gondoltam, hogy ezek inkább az unatkozó szülőknek való dolgok. De amióta "feleszmélt", azóta minden nap megyünk emberek közé, ennek ellenére még mindig nem lett társaságkedvelő lény.
Igen, nekem is ez jon le. Csak tenyleg lehetne nagyobb flexibilitast hagyni a szemelyes dontesnek.
Nem természetes a gyereked viselkedése.
Vannak barátkozóbb, és félénkebb gyerekek, de ez, hogy menekül a gyerekek elől, fél tőlük, már-már beteges.
Szeintem a te viselkedésed is erősíti benne ezt: anyuka mellett a helye, már most aggódsz, hogy mi lesz a óvodában, mégegy évet otthon tartsd, vagy ne.
Fájdalmas lesz neki a felismerés, hogy nem ő van a középpontban, nem mindenki az ő kívánságait lesi, hanem neki kell a kortársaihoz, más felnőttekhez alkalmazkodnia.
Az nem mérvadó, hogy a gyerek mit mond a jövendőbeli kistesóról, mert nem tudja, "mit vállal" valójában. :-) Ezzel nem azt akarom mondani, hogy egy kistesó tuti szívás a nagynak, csak azt, hogy általában az ő kis elképzeléseikben egész más él a témáról, mint a valóság.
Kistesót eleinte inkább csak elviselni kell. :-) Mindig azt mondtam az épp nagyobbnak, hogy a csomagocska kicsi, néha büdös, néha hangos, de hozzánk tartozik. :-)
Szerintem itt is az van, hogy az elhanyagolt gyerekek szülei miatt szív közösen mindenki, mert így lehetett egy csomó gyereket bevonni az ellátásba és egyáltalán bármilyen fajta nevelésbe.
(Mármint én akkor is járatnám a gyereket oviba, ha nem lenne kötelező, de szerintem is a szülő joga lenne eldönteni még akkor is, ha nem mindenki ért is egyet a döntésével.)
Én is ezt gyanítom. Egyébként már beszéltünk róla, hogy lehet, hogy majd egyszer lesz kistesója, és ebben kifejezetten lelkes volt. Persze tudom, hogy a gyakorlat meg az elmélet teljesen más, és ez még semmit nem jelent, de mindenesetre biztató, hogy jól fogadta így, hogy csak beszélgettünk róla (értette, hogy miről van szó, magától végigmondta, hogy majd a pocakomban lesz, és majd a doktorbácsi kiszedi, és akkor majd annak a babának is én leszek az anyukája).
Basszus Harang, most már tényleg állítsd le magad! Már egyszer megkértelek, hogy ha nem tudsz érdemben hozzászólni a témához, akkor talán hanyagold a topicot, nem tűröm, hogy sértegess engem, pláne nem a gyerekemet, és hogy obszcén szavakkal illesd ("mimózaf*sza "és társai). Ha annyira veszekedhetnéked van keress egy szoptatós topicot, és okádj bele, ahogy szoktál.
Bocs a többiektől a kirohanásért, de kezd elegem lenni ebből a hangnemből...
Bocsanat, nem en tordeltem es nagyitgattam ki igy, nem akartam ennyire hatasvadaszni
...
Milyen erdekes, ez a cikk pont most jott szembe:-)
Csak a korabbi temankra vonatkozo reszlet miatt mellekelem a Vekerdy interju reszletet:
"– Már az óvodában is vannak különféle tesztek, felmérések, iskolaérettségi vizsgálatok. Az iskola ennyire hat lefelé is?
– Igen, és ha kötelező lesz az óvoda, ennél még rosszabb is lehet.
A boldogabb országokban ugyanis a szülő és nem az állam joga meghatározni, hogy a gyerek járjon-e óvodába, vagy sem."
http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/vekerdy-tamas-a-k atasztrofa-szelen-az-oktatasunk
A tesó sírása kb. az első 2 hétben zavarná, aztán meg se hallja már a nyekergést. Megszokják egymást. :-)
Köszi a bizalmat, de halvány lilám sincs egy idegen gyerek viselkedéséről. :-)
A tesó egy külön történet, mert eszükbe sem jut olyan opció, hogy tesó nincs, mert a tesó az olyan, mint a levegő: VAN és mindig is volt. Most azért írom, hogy mindig is volt, mert kis korkülönbségnél, ahogy nálunk is van, egyik gyereknek sincs olyan emléke, hogy nem volt tesója.
Biztos létezik olyan család, ahol egyik tesó fél a másiktól, de ez nálunk elképzelhetetlen. Mindenkinek joga van a biztonságához és nyugalmához. Ha bármelyik elkezd a másikkal erőszakoskodni, azonnal eltávolítom. (Itt most nem a konfliktusokról írok, hanem az egyoldalú b...tatásról.)
Úgy gondolom, hogy ha lenne egy nagyobb tesója, tőle nem "félne", mivel ugye születése óta jelen lenne az életében, tehát családtag lenne.
Ha most születne egy kistesója, az más kérdés, lehet, hogy akkor gond lenne, mert mint írtam a babasírástól is szinte pánikba esik.
Egyébként ez az egész korábban úgy nézett ki, hogy mindenkitől félt, aki nem családtag, vagy nagyon közeli ismerős. Pl. ha indultunk sétálni és a lépcsőházban szembejött a szomszéd néni, akkor kétségbeesetten üvölteni kezdett és bújt a fenekembe... Tehát extrém módon bizalmatlan volt az idegenekkel, mindegy volt, hogy felnőtt, vagy gyerek. Ez a dolog mostanra csitult, természetesen most sem osztogat puszit az utcán az embereknek, de nem esik pánikba, ha mondjuk 5 méternél közelebb jön hozzá valaki, köszön, esetleg rövid párbeszédbe is elegyedik az emberekkel. A gyerekekkel egy fokkal bizalmatlanabb, mint a felnőttekkel. Nem áll szóba velük, és igyekszik minél messzebbre kerülni tőlük. De itt is van némi javulás, mert már legalább leáll nézegetni őket a játszótéren, nem akar rögtön elmenekülni. Tehát én úgy látom, hogy működik, amit a pszichológus mondott, hogy hagyni kell neki időt, hogy messziről ismerkedjen, figyelje őket, és amikor ő úgy érzi, hogy eljött az ideje, közeledjen. Épp ezért gondolom úgy, hogy ha most rögtön, hirtelen kerülne oviba a sok gyerek közé, akkor ez a "javulási" folyamat, ami most elindult, talán hirtelen megállna és csak bepánikolna.
Igaz az, hogy a bölcsiben még egymás mellett játszás van, nem egymással. Az is igaz, hogy mint minden másban, lehetnek eltérések abban, kinél meddig is tart ez a korszak, mikor kezdenek el együtt játszani az egymás mellett helyett. De soha eszembe se jutott volna ezt félelemnek nevezni más gyerekektől. Ha te ezt látod, az szerintem tényleg nem átlagos, de tökre örülnék, ha most jönne olyan, akinek több kisgyereke is van, és elmondaná erről a véleményét. Ugyanis tesóknak pl. muszáj elviselniük egymást, főleg kis korkülönbséggel... mi lenne, ha az egyik félne a másiktól? Évi*???? SOS véleményt kérünk!!! :D
Tényleg félreértés van itt :) Nekem is az volt az első gondolatom, hogy le kéne videóznom a gyerekemet, hogy hogyan viselkedik, ha meglát más gyerekeket, és megmutatom nektek, rögtön nem lennének kétségeitek :)
Írtad, hogy biztosan van valami oka annak, hogy így tart a gyerekektől, biztos érte valami rossz élmény. Erre én írtam, hogy nem volt semmi rossz tapasztalata, MAXIMUM annyi, hogy megijedt a zajongástól, rohangálástól. De ez még nem ok arra, hogy meneküljön a gyerekekkel teli játszótérről.
Voltunk már gyerekpszichológusnál (nem emiatt, de beszéltünk erről is). Annyit mondott, hogy nincs ezzel gond, a legtöbb gyerek 3-4 éves kor alatt nem barátkozik, és nem egymással játszanak, max egymás mellett. És teljesen természetes, hogy tart az idegenektől, ez életkori sajátosság, főleg az otthon lévő gyerekeknél. Én erre mondtam, hogy nekem úgy tűnik, hogy a gyerekektől jobban tart, mint a nagyobbaktól, tehát nem csak annyiról van szó, hogy természetes módon bizalmatlan az idegenekkel. Erre mondta, hogy hát van ilyen, hordjuk sokat játszótérre, játszóházba, had nézegesse őket, aztán majd idővel csak odamerészkedik hozzájuk. Szóval most itt tartunk, és nézegeti is a gyerekeket, aztán ezt megunva közli, hogy menjünk a másik játszóra :)
Helyesbítek, csak kapkodva írtam, ami nem a stílusom: azt írtam, hogy nem emlékeztem az első verziódra. Valójában emlékeztem, hogy először azt írtad, fél a gyerekektől, csak utána azt gondoltam, félreérthető volt a dolog, mert nem minden gyerektől, csak amit Harang is említett, az ok nélkül ordibálóktól. De most újra azt írod, hogy minden gyerektől. Szóval szerintem ez olyannyira nem szokványos, hogy tényleg azonnal szakemberhez vinném.
Na, ezért nehéz így fórumon beszélgetni, mert nagyon nagy a félreértés lehetősége. Ha személyesen látnám a gyerekedet, biztos könnyebb lenne véleményt mondani.
Korábban azt írtad, azért ijedt meg, mert hangosak voltak a gyerekek, sírósak, agresszívek (legalábbis ez jött le). Szóval ennek fényében érthető lett volna a dolog, hiszen ettől mindenki tart, senki sem szereti - még felnőttként sem - az agresszív, ordítozó, verekedő embereket. A hozzá hasonló gyerektársaság attól még jöhet, sőt kívánatos az esetek többségében.
Most meg azt írod (és tényleg ezt írtad már legelőször is, csak azóta ezt elfelejtettem), hogy "menekül a GYEREKEKTŐL". Úgy egészében. Szerintem nem, ez egyáltalán nem szokványos eset, és ilyenről valóban nem is hallottam még. Totál érthető, hogy ha agresszív, hajhúzós, minden ok nélkül ordítani kezdő, harapós Ödönkét messziről elkerüli a gyereked, MIUTÁN volt róla hasonló tapasztalata. De elképzelésem sincs, mi lehet annak az oka, ha egy gyerek a többi gyerektől tart. Én is egyedi eset voltam, de a nálam csak picivel idősebb szomszéd kislányt pl. rajongásig szerettem, megragadtam a ritka alkalmakat, ha kiengedték játszani velem. Régen (egészen eddig a századig) a sokgyerekes nagycsalád volt a megszokott. A gyerekek "vegyes csoportba jártak", vagyis volt kisebb és nagyobb testvérük, akikkel - ha tetszett, ha nem - ki kellett jönniük. Általános gyerekundorról egy gyerektől nem hallottam még, szóval, ha mégis az első verziót értettem jól, a válaszom a kérdésedre az, hogy az első jó gyerekpszichológusig meg se állnék.
Nagyon egyetértek.
Már 1 éves kora óta folyamatosan magyarázkodnom kell, hogy miért nem jár bölcsibe. Az emberek értetlenül állnak azelőtt a jelenség előtt, hogy nem akarok olyasmit kényszeríteni a gyerekemre, amire nem áll készen. És mindenki hozza a saját példáját, hogy ja hát az ő gyereke is ordított hetekig, de aztán megszokta, meg milyen jó, hogy a bölcsiben megtanították beszélni, evőeszközzel enni, orrot törölni stb.
Én vagyok olyan szerencsés helyzetben, hogy itthon maradhattam a gyerekkel (tudom, nem mindenki teheti meg), így nem láttam értelmét annak, hogy feleslegesen kínozzam. Arról már nem is beszélve (ez most biztos megint ki lesz forgatva), hogy én örülök neki, hogy nem egy intézményben kellett megtanulnia azokat a dolgokat, amikről az előbb beszéltem. Azt akartam, hogy itthon tanuljon meg beszélni, hogy halljam az első szavait, én akartam megtanítani egyedül enni, öltözködni, stb, mert úgy érzem, hogy anyaként ez az én feladatom, nem pedig egy intézményé. Ennek ellenére természetesen ha azt láttam volna a gyerekemen, hogy vágyik a közösségbe, akkor vittem volna bölcsibe, mondjuk fél napra. És nem sírdogáltam volna itthon, hogy "kirepült" a gyerekem, mert annak ellenére, hogy szeretek vele lenni, azért jól esne napi pár óra gyerekmentesség és nyugi :) De a gyerekemnek egyértelműen nem erre volt/van szüksége.