Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Ovi választás
Létrehozva: 2014. november 5. 10:01
Sziasztok!
Ovóda választás előtt állunk és kissé tanácstalan vagyok, gondoltam hátha tudnak itt a tapasztaltabb szülők segíteni.
A számunkra fontos szempontok: lehetőleg rugalmasak legyenek, ne ragaszkodjanak elavult szabályokhoz (gondolok itt olyan dolgokra, ami a másik ovis topicban felmerült, hogy például a gyerekek nem ihatnak, amikor akarnak, meg kell várniuk a kajálást, meg ehhez hasonló agyamentségek), legyenek nyitottak, hagyják kibontakozni az egyéniségeket, ne akarjanak kockákat faragni a gyerekekből. Nem igénylünk mindenféle hiperszuper fejlesztéseket, én azon a véleményen vagyok, hogy amíg nem kerül iskolába a gyerek, addig legyen a játék, esetleg a játékos tanulás az egyetlen "dolga", és az sem igazán érdekel, hogy hány mondókát tanul, a lényeg az, hogy jól érezze magát az oviban, szívesen járjon oda. Jónak tartom a vegyescsoportokat, és az integrációt, mármint nem félnék attól (sőt), ha lesz a csoportban beteg, vagy "problémás" gyerek, szerintem jó dolog, ha látják a gyerekek, hogy milyen színes a világ és milyen sokfélék vagyunk.
Ezidáig volt egy preferált ovi, a városunk elvileg legjobb, "legelitebb" ovija, közel is van, van ott ismerős óvónéni, az ismerősök gyerekei is nagyrészt oda járnak, szép, felújított épület, nagy kert, sok szép játék. Viszont közelebbről megfigyelve egyre kevésbé tetszett. Egyházi intézmény, a gyereket csak akkor veszik fel, ha a szülő írásba adja, hogy majd egyházi iskolába mennek, meg ugye elvárás a katolikus szellemiségű nevelés. Ez utóbbiban sok szülő füllent, hogy oda mehessen a gyereke. Mi sem vagyunk vallásosak, és nem is igazán akarnék képmutató lenni, tehát már emiatt sem tetszik annyira az ovi. De emellett elég versenyistálló érzésem is van az ovival kapcsolatban.
Megnéztünk egy másik ovit is. Ez kisebb, kevésbé modern, lepukkantabb, kevésbé "elit". Viszont a vezető óvónéni sokkal szimpibb, közvetlenebb volt, az egész hely sokkal családiasabbnak tűnt. Itt vegyes csoportok vannak, az óvónéni külön kihangsúlyozta, hogy ott szívesen látják a problémásabb, "különleges" gyerekeket is, ez a dolog is tetszik. Lesz majd egy mikulás-ünnepség, ahova el lehet menni az érdeklődő szülőknek és gyerekeknek ismerkedni, felmérni a terepet, oda majd mindenképp elmegyünk. Szóval most ezt az ovit preferáljuk. A problémám csak az, hogy hiába szimpatikus ez az ovi, nem tudhatom, hogy a gyakorlatban, a mindennapokban milyen ott a légkör. Szóval a kérdésem az lenne, hogy ti oviválasztáskor mi alapján szelektáltatok, mik azok az apróságok, amikre figyelni kell, amik alapján ki lehet szúrni, hogy melyik ovi igazán "gyerekközpontú", vagy melyik a katonásabb?
Köszi előre is a válaszokat!
Létezik ez a jelenség, amiről te meg Harangocka beszél, szerintem ezt senki nem vitatja.
De te is és Harangocka is nagyon rácsodálkoztatok korábban, hogy mi az, hogy a gyerekem nem cuppan rá a többi gyerekre, hogy egyenesen menekül, ha gyereket lát, egyértelműen fél tőlük. Korábban mindketten ledöbbentetek ezen, hogy ez nem normális, ilyet még nem láttatok... Most meg hirtelen teljesen normális ez a viselkedés, minden gyerek ilyen, csak én őrültem bele az anyaságba és mindenféléket képzelgek.
Most akkor ez teljesen szokványos dolog, és én csinálok csodabogarat a gyerekből, vagy valóban speciális eset? Nem kötözködésből kérdem, én most már tényleg nem tudom eldönteni...
Bizony, es Vekerdy azt is mondta, hogy az ovi igazabol egy szukseges rossz..., innen nezve (vagy pl az otthonoktatas vagy epp unschooling aspektusabol nezve) nem is ertem, miert annyira furcsa sokaknak, ha valaki, mondjuk, egy-ket evvel kevesebbet jarna...
Valahol meg morbid is, hogy azt kell magyarazgatni egy szulonek, hogy a) a gyerekem szivesebben van itthon velem b) en is szivesen maradok itthon vele c) es ez speciel nemhogy rosszat, de inkabb jot fog neki tenni.
Az alig harom eve megszuletett gyerekek eletkor szerinti osszeterelese (ha tetszik nekik, ha nem) objektiven nezve egy szuksegtelen es nagyon mesterseges keret. Ennek kotelezo volta pedig szerintem pedagogiai ongol.
Biztos olyan is van, el tudom kepzelni, amirol irsz, hogy a szulo onzo modon, sajat magabol kiindulva, nem a gyerekere adekvatan valaszolva tartana otthon tovabb a csemetet, de oszinten szolva en nem nagyon talalkoztam ilyennel, pedig a tema szamunkra aktualis volta folytan eleg sokszor belefutottam ebbe. Sokkal tobbszor talalkozom azota is inkabb azzal a jelenseggel, hogy azok, akiknek a gyerekei nem allitottak ilyen kihivas ele a szuleiket (vagy a szulok spec nem ismertek fol ezt), szivesen belyegeznek meg onzessel, hozza nem ertessel mas szuloket csak azert, mert szamukra ismeretlen ez az oldala a dolgoknak. Nemcsak itt a forumon, de a hetkoznapok valosagaban is nagyon sokszor talalkozom ezzel. Mintha tenyleg csak az letezne, amit o tapasztalt, amit o lat meg a sajat v korotte levo gyerekeken. Nem is ertem ezt a fajta szuklatokoruseget foleg ha bantassal, sertegetessel parosul (biztos tudod, mire gondolok, pl mikor valakinek joalvo gyerekei vannak, es fennhangon hirdeti, azert mert o jol csinalja, es akinek nem ilyen a gyereke az tuti, hogy szulokent elrontotta..., es meg sok egyeb peldat lehetne...)
Az elfogultsag, csodagyerekseg belemagyarazasa, na igen. Ilyennel en is talakoztam, meg a sajat almok gyerekeken valo kielesevel is. Tapasztalatom szerint ilyenkor viszont nem tulfeltes es ovas szokott fennallni, hanem sokszor a tultengo teljesitmenycentrikussag es maximalizmus, amivel jo kis szorongos betegsegeket lehet elinditani a gyerekekben:-(
Minket tobbszor megtalalt ez, kivulrol, nem mi lattuk bele a szgeny gyerekbe, hanem a kornyezete. Menekultem elole, meg az olyan kerdesek elol is, hova milyen versenyistalloba adod a gyerekedet, ahol majd tehetseggondozzak? Semmilyenbe. Ment Waldorf-ba, pont nem arra volt szuksege, hogy ott nyomassak, ahol mondjuk amugy is tobbet kapott/hozott..., hanem arra, hogy amennyire lehet, kiegyensulyozodjanak a nem egyenlo teruletek. (Tudod, mirol beszelek:-)
Abban én is egyetértek, hogy nem kell ahhoz idejekorán a mély víz, hogy valaki megtanuljon árral szemben úszni. Nem kell azért szadista oviba járni, mert tudja az ember, hogy felsőben már elkerülhetetlenül összehozza majd a rosszsorsa valami alkalmatlan idegbolonddal, aki tanárnak hívatja magát. Szóval én is a nyugis, klassz, gyerek és szülők lelkére egyaránt odafigyelő ovinál állapodtam meg a gyerekem számára, és életem egyik legjobb döntése volt, hogy nem nyugodtam bele a rosszba. Vekerdy még azt is mondta egyébként egyik személyes előadásán, hogy egyes gyerekeknek még jót is tesz, ha kihagyják az ovit, és egyenesen anyuka szoknyájáról érkeznek a suliba. Ezt kicsit kétkedve hallgattam, de neki még ezt is elhiszem. Az száz százalékos, tapasztalaton alapuló meggyőződésem, hogy az érzelmi biztonság kialakítása az elsődleges feladat a kisgyerek életében, időben és fontosságban egyaránt első. Így tehát azt is el tudom képzelni, hogy van olyan gyerek, akinek tovább tart megszerezni az ilyen érzelmi biztonságot. Az ilyeneket szerintem se jó megoldás túl hamar közösségbe adni. A másféle gyerekek meg maguk igénylik a normális gyerektársaságot (nem az üvöltözőst és verekedőst), és ez is világosan látszik, ahogy az enyémnél is látszott.
Viszont: abban meg Harangockáékkal értek egyet, hogy némely szülők a saját félelmeiket adják át a gyereknek (nem szándékosan), és csodabogárnak meg mindenféle különleges csodagyereknek látják, pedig csak a saját tudattalan pszichés tükrükké vált bizonyos dolgokban. Ilyet is láttam már kívülállóként, de közelről. Bizonyos fokig minden kisgyerek egy csoda, már magával a csöppnyi kis lényével is. Egy mértékig az anyai szív olyanokat képes belelátni, amit senki más nem, és mégis valóban benne van a gyerekben, és ez segíti meg is valósulni ezt. DE: itt van egy nagyon-nagy vékony, szinte észrevehetetlen határvonal, amit nagyon nehéz nem átlépni. Mert a határon túl már az elfogultság van, a saját pszichés gondjaink kivetítése van, a csodagyerekség kinőhető állapotának réme van, a magunkhoz láncolás, a saját meg nem valósult álmaink beteljesítésének hiú ábrándja van, vagy legalábbis lehet... Úgyhogy ezen a határon átmenni nem nagyon kéne. Azt meg mindenki magának tudja csak eldönteni, hogy látja-e már ezt a határt, vagy tényleg csak az anyai szív valóban mindent jobban látó szeretetéről van-e szó.
Kicsit túl filozofikus lettem, attól tartok. Bocsi, akkor tekintsétek egy monológnak. :)
Az egész topic az oviválasztásról szól, ha végigolvasod, akkor rájössz, hogy arról van szó, hogy hogyan tudna a kisfiam minél jobban beilleszkedni az oviba, nem pedig arról, hogy hogyan tudnék kibúvókat keresni. A kettő ellentéte egymásnak.
Csak felmerült itt, hogy mi van akkor, ha valaki nem "fogad szót" az új rendeletnek, és nem viszi oviba a gyerekét. De mint azt már sokszor mondtam, nálunk nem ez a cél, szeretném, ha a gyerekem zökkenőmentesen beszokna az oviba és szívesen járna oda, pont ezért kértem itt tanácsot a tapasztaltabb szülőktől.
Igen, ezt értem, hogy ez bekerül egy dossziéba, a dosszié meg egy polcra. Úgy értettem, hogy konkrétan a tanító néni kap 25 kisgyereket, van 1000 más fontosabb kérdés a gyerekkel kapcsolatban, mint hogy 3, vagy 4 évesen kezdte az ovit.
Annyiban talán igen, hogy az iskolai beirítkozáskor kell az ovi által kiadott papír is, amin többek között azt is feltüntetik, hány évig járt a gyerek oviba.
Ha 3 éves kortól lesz kötelező az ovi, akkor elképzelhető, hogy az ott eltöltött éveknek is nagyobb jelentősége lesz.
.
Inkább azon kéne gondolkoznod, hogyan könnyítsd meg az oviba járást, nem a lehetséges kibúvókat keresni.
Már előre azt ülteted a gyerekbe és magadba is, hogy nem fog menni.
Ha aaz iskola sem tetszik, onnan is kiveszed és magántanuló lesz?
Hat ez bizony nem igy van, tobb ponton is cafolni tudom.
Vannak olyan gyerekek, akik egyaltalan nem hozzak a nagytobbsegre, atlagra tipikus viselkedesi, attitud vagy egyeb mintakat. Ok se nem jobbak, se nem rosszabbak a tobbieknel, csak (ki ilyen, ki olyan mertekben) atipikusak. Naluk nem jonnek be a nagytobbsegre teljesen adekvat szuloi, neveloi reakciok, igy ket lehetoseg szokott lenni: jobbik esetben a szulok es nevelok realizaljak ezt, es megprobalnak elfogadassal viszonyulni, mas csatornakon, mas hozzaallassal eljutni a gyerekekhez es mindenki szamara mukodo harmoniahoz, ebben az esetben jo iranyban fognak alakulni a dolgok.
Sajnos ennek az ellenkezojere is sok pelda van, es sok, egyebkent teljesen ertekes kisgyerek kap belyeget mar az elejen, es az ertetlenseg, el nem fogadas kovetkezteben valik tenyleg problemassa, holott abszolut nem annak indult. Ez utobbi a "hiba nem a gyerekben van" tipikus esete...
Ezt úgy adod elő. mintha ez valamiféle különlegesség lenne. A legtöbb kölök így viselkedik. Szerinted melyik bírja a zajt? A kiabálást? A körülötte síró valakit? Egyik sem.
Ez írom már sokadszorra, hogy ezek a te agyadban megjelenő félelmek. A gyereked egy átlagos gyerek lenne, ha nem lennél antiszoc (te írtad többször, hogy az vagy).
Szerinted miért beszélget idősebbel, ha már tud beszélni? Mert a sok hülye lógónyálú kis pöcs nem érdekli. Ez is átlagos viselkedés. Én fiam is hirtelen kezdett beszélni másfélévesen, azóta elválaszthatatlanok az unokatesójával (aki már 4 éves múlt). Míg a kisebb tesó még mindig kicsit ki van közösítve, mert nem beszél túl sokat.
Illetve a sok tökrosszul beszélő 3 évessel hogy értetné meg magát? Mégjó, hogy sokkal könnyebb az 5 évessel beszélnie.
Csak értsd meg, hogy nincs különleges gyereked, mert az alapviselkedése szinte mindnek hasonló.
Még talán az is enged következtetni kicsit a légkörre, hogy hozzád, mint szülőhöz, hogyan viszonyulnak a nyílt napon, vagy ha valamiért telefonálsz nekik/benézel/stb. A mi ovinkban pl. úgy alakult, hogy nem volt velünk a gyerek a nyílt napon, és mondták, hogy vele együtt is benézhetek majd egyik nap - és amikor benéztünk, akkor is nagyon készségesen végigvezettek minket. Egy másik helyen (ahová nem szerettem volna vinni őt, csak azért néztem meg, mert akkor még oda tartoztunk körzetileg) pedig széttárta a karját, aki ajtót nyitott, hogy hát, tegnap volt nyílt nap, sorry, így jártatok. Az óvónő pedig, aki kint volt a gyerekekkel, hosszasan és elmerülten mobiltelefonált épp, háttal állva a gyerekeknek. Na, b+, mondtam, ha csak ide veszik fel, akkor inkább marad itthon...de szerencsére változtak a körzetek, és nagy örömömre a kiszemelt oviba lettünk körzetesek.
Mi a fiamnak olyan ovit választottunk, ami elég lepukkant, nem számít a menőbb helyek közé, az udvaron alig van pl. játék, ami van, az is ezer éves. De jó levegőn van, tetszett a nyugis, rendezett légköre, tetszett, hogy nem valami agyonfoglalkoztatós hely - külön hangsúlyozták, hogy kiscsoportban nincsenek irányított foglalkozások.
Az előérzeteim nem csaltak, nagyon elégedettek vagyunk az ovival, fiam könnyen beszokott, óvónénik, dadus nénik tök normálisak, és nagyon elfogadóan viszonyulnak a fiam furcsaságaihoz is (kicsit autisztikus).
Én azt mondom, hallgass a megérzéseidre, fontos szempont szerintem, hogy milyen a légkör. Nekem volt olyan hely, ahonnan elrettentett az a fejetlenség, amint nyílt napon láttam. Ajtók tárva-nyitva, gyerekek össze-vissza. A mi ovinkban - igaz, kevesebben voltunk nyílt napon - az egyik óvónő kísért végig minket, nem zavartunk az olyan csoportokat, ahol épp mondjuk foglalkozás ment, és ahová bementünk, ott békésen rajzolgató-játszó-éneket hallgató/éneklő gyerekeket láttunk. Mivel a kisfiam egy elég lassú, nyugis, magának való gyerek, egyértelműnek tűnt, hogy - túl az én szimpátiámon - neki is sokkal megfelelőbb ez a környezet, mint a káoszba hajló "menőovié".
Az iskolában kutyát nem érdekel, hogy mit csinált a gyerek 3 évesen.
Tényleg nincs semmi rossz tapasztalata, ami okozhatná nála ezt a "gyerekundort". Soha egy gyerek sem bántotta. Annyi történt max időnként, hogy hangosan rohangáltak körülötte, vagy kiabáltak a közelében és megijedt. A zajongás, rohangálás zavarja. Ha sír egy baba, attól is frászt kap, legörbült szájjal kérdezgeti, hogy mi baja a kisbabának...
Egyébként régebben mindegy volt neki, hogy gyerek vagy felnőtt, mindenkitől félt. Mostanra a felnőttekkel már nincs baja, simán elbeszélget például a szomszédokkal. A nagyobb gyerekekkel sincs baja. Valamelyik nap sötétedés után voltunk a játszón, ilyenkor általában meg szoktak jelenni viháncoló tinik a játszótéren. Egy 13-14 éves forma srác leült a fiam melletti hintára, és tök jól eldumálgattak. De a kisebbektől távol tartja magát, szabályosan menekül előlük.
Pénzbírság, max 50.000 Ft. Ha úgy adódik, hogy nagyon nem megy a beszokás, és felmentést sem kapunk, akkor kiperkáljuk, nem ezen múlik természetesen :)
Csak ugye gondolom ennek egyéb következményei is lesznek, például nem tudom hogy fogadják majd az iskolában az ilyen renitenskedő családok porontyait...
Igen, azt hiszem errol mar beszelgettunk is, segit-e "dorzsoltebbnek" lenni, ha hamarabb szembesulunk bizonyos negativ dolgokkal. En tovabbra is ugy gondolom, elmelet, megerzes es gyakorlat alapjan is, hogy nem. Ez sokkal inkabb egyeniseg kerdese: aki tovabb igenyli a szoknyaszelet v. az otthonmaradas biztonsagat, azok abbol kapnak a legtobbet, az altal vertezodnek fel jobban, hogy stabilabban lepjenek ki a kozossegbe (lasd gyerekem). Ettol meg erik pofonok oket, de (szerintem) nem elonyosebb, ha hamarabb kapnak ezeket a pofonokat, nem lesznek toluk akkor sem felkeszultebbek. Szegeny Jakabka nemigen nyer azzal, ha mondjuk 6-7 eves kora helyett mar 3 evesen ki van teve a tobbiek borstoresenek:-) Fiamnak ma is vannak osztalytarsai, akik (bar 4 eves koruk korultol ovisok voltak), mai napig olyan artatlanul setalnak be az ilyesmikbe, hogy hihetetlen...
"A játszótér jobb gyerekek nélkül" azonban azért nagyon furcsa nekem, ilyenről még csak nem is hallottam. Viszont ennek valami konkrét tapasztalat lehet az oka szerintem, hiszen az ember társas lénynek született. Ennek utánajárnék mindenképp.
Hogy jarnal utana? Mire gondolsz?
Az ember tarsas leny, a fiam is az volt, csak nem a korosztalyat tekintette tarsasagnak:-) Felnottekkel ertette meg magat jobban picikoratol, mert ok voltak ugymond partnerei. Biztos talalkoztal mar olyan tipussal, akire azt szoktak mondani gyerekkent, "kis oregember". (Kicsit ilyesminek erzem, amit "szellemi hontalansagkent" emlitesz.) No o ilyen volt, es eleg hamar arra is rajottunk, a konfliktusai is ebbol fognak adodni, gyerekekkel, de tanarokkal is. Viszont ahogyan "no belefele" a nagyobbsagba, egyre konnyebb lesz neki, ezt tapasztaljuk. Mar nem annyira fura masoknak, hogy erettebb gondolkodasu, "felnottes", mint mondjuk 4-5 evesen volt.
O is egyke: me'g ez sem jelenti azt, hogy ettol extra igenye lenne a tarsasagra. Ez megint egyeniseg, beallitottsag kerdese szerintem. Onmagaban ugyanugy sztereotipia, mint a "minden egyke onzo", es mint ilyen, nem igaz.
Minden gyerek egyedi, megismételhetetlen kis csoda.
Egyik ilyen-másik ilyen. El kell fogadni őket.
Viszont abba azért érdemes belegondolni, hogy ha ennyire túlféltik-túlóvják a gyereket, akkor hátrányból fog indulni. Mert egyszer úgyis közösségbe fog kerülni!
Az én fiamnál is volt olyan, hogy meglátta, hogy más is van a játszón és fordultunk is haza. Nem is erőltettem, ha nem akart maradni.
Egyébként egy gyerek rengeteget változik egyik hónapról a másikra. Fiam volt bölcsis, mégis paráztam az ovitól, mert ott 26-an vannak és kifejezetten nem szereti, ha tömeg van. Simán beszokott.
Teljesen "lecsekkolni" egy ovit se tudsz. Szimpi óvónőket választasz, akkor is lehet, hogy a többi gyerek között lesz problémás. Fiamat megharapta egy gyerek az oviba. Ilyennel még nem találkozott előtte. Be is pukkant rendesen. De tovább kell lépni.
Nagyfiam bölcsiből ment, akkor is én magam szeretnék körülnézni ott, ahol hagyom. Aztán lelépek, ha azt látom, hogy a gyereknek OK. :-)
Majd bementek 9 körül, ebéd után pedig elhozod, ha nagyon nem megy neki, de azért ne erre készülj, nagy idő a közel egy év, simán lehet, hogy jó lesz neki.
És mi történik azzal, aki csak 4 évesen adja be? :-)
Most komolyan kérdezem. Utánanéztél a következményeknek? Mert egy ejnyebejnye belefér, vagy mondjuk egy CSP megvonás. :-)
Persze, semmi kamu! :-)
Én anyatigris vagyok amellett, hogy szigorú vagyok jópár kérdésben. Nem zárja ki a kettő egymást. :-)
Egyik gyerek ilyen, másik olyan. Ettől még nem csodabogár.
A beszoktatás nem egy ideális állapot úgy, ahogy van, viszont átmeneti. Akkor is ki fogja bírni a csoport, ha néhány anyu a sarokban szobrozik, mert tuti, hogy 2 hétnél tovább nem tart, bár inkább egy, mint kettő...
Egyrészt: ebben egyetértek veled. Másrészt: Van egy pont (ezt elég nehéz megérezni), amikor már a tiltakozás ellenére is érdemes kicsit lelépni, mert a nagyon hosszas huza-vona már senkinek nem jó. A gyereknek sem.
Én nem kötekedni akarok. Csak azt mondom, ne tedd át a saját félelmeidet a gyerekre. Hagyd őt szabadon, kerülj ki a látóteréből, engedd egy kicsit magára. Nem kell állandóan a popójában lenned.
Én is állandóan a gyerekem seggébe voltam "jajjcukika így jajjmucika úgy" ugrottam minden kérésre, minden nyekkenésre. Aztán most próbálom helyrehozni a hibámat. Mert az meg nem járja, hogy egy majd' 3 éves gyereket artikulátlanul üvöltve elkapja az ideg, csak mert a vonata lement a sínről.
És akkor megy a "neeeem tudom, anyaaa segíííts". Persze hogy segítek, de most már úgy, hogy rávezetem, hogy ő hogyan tudja helyrehozni, amit épp elrontott.
Szóval ezt csak azért írom, mert szarban leszel, ha xtrán beanyásapásodik, akkor -hangsúlyozva akkor- ha épp ott kéne hagynod, oviban, suliban...nagyinál, akárhol.
Hosszan elgondolkodtam írás előtt, mert nem akartam elhamarkodott lenni. Arra jutottam, hogy a saját gyerekkorom jutott jobban eszembe, nem pedig a gyerekemé. Ő szerencsére sokkal rugalmasabb és közösségibb ember nálam, ezért most nem is róla írnék, mert sok szempontból eddig róla írták a "nagykönyvet". Aki azonban valamiben kilóg, az egyből probléma...
Nagyon jó a hosszútávú memóriám, rengeteg dologra emlékszem már egész kicsi koromból is, és mostanra eljutottam oda, hogy kicsit elemezve, folyamatában is képes vagyok átlátni a dolgokat. Mégis, nem tudom, mit lehetett volna ott és akkor másképp csinálni, mert eléggé szűkek voltak a választható keretek. Pl. mindig lassúnak voltam titulálva, és ezt ki sem nőttem, csak ma már sokan inkább irigyelnek érte és nem lassúságnak nevezik, hanem egy olyanfajta képességnek ebben a rohanó világban, hogy valaki még képes néha leállni, más emberekkel a világot kizárva elbeszélgetni odafigyelve, nem a telefonját és az óráját nézve, nem elszalasztva az adott pillanatot avégett, hogy a következőre siessen.
A gyerektársaságot LÁTSZÓLAG talán én se szerettem igazán. Egy-két barátom volt mindig, a többiekkel is igyekeztem kijönni, de igazából az volt, amit én "szellemi otthontalanságnak" éltem meg, bármilyen beképzelten hangozzék is ez. De tisztán emlékszem, hogy elsőben én nem tudtam mire vélni a gyermeki gonoszságot, nem tudtam okát találni, más gyerekek mit élveznek abban, ha amúgy is fura Jakabkának rendszeresen borsot törnek az orra alá és szeretik kinevetni, ha végül már sír, a bosszúállás jelenségét a mai napig se értem, és az sem ment nekem, hogy tegnap még ennek a barátja vagyok, ma meg már annak a kegyeibe férkőznék, attól függ, ki a "népszerűbb". Én is komolyabb, filózgatósabb gyerek voltam, de szerettem azért szaladgálni is, a közösségi játékokban pedig őszinte élvezettel vettem részt. Későn kezdtem a közösségbe járást, akkor is félnappal. Nekem ez hátrány is volt azért, mert sokkal később láttam át a közösségben lezajló játszmákat, sokkal tovább voltam ártatlanul naiv, és teljesen ki sem nőttem ezt a rácsodálkozást egyes gonoszságokra. De lehet, hogy ez akkor is így lett volna, ha hamarabb közösségbe kerülök, ezt már nem fogom megtudni.
"A játszótér jobb gyerekek nélkül" azonban azért nagyon furcsa nekem, ilyenről még csak nem is hallottam. Viszont ennek valami konkrét tapasztalat lehet az oka szerintem, hiszen az ember társas lénynek született. Ennek utánajárnék mindenképp. Az én gyerekem tényleg fordítva működik, ha nincs a téren gyerek, akkor mondja csalódottan, hogy forduljunk vissza. Igaz, ő egyke, emiatt extrán igényli a gyerektársaságot - alkalmazkodva másokhoz.
Mármint úgy értem, hogy hanyagoljuk az ovi témát, hogy itthon nem hozzuk fel a témát, ha nem kérdez rá.
Nem úgy értettem, hogy ti hanyagoljátok a témát :) Jöhetnek még tanácsok, jókat írtok!