Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Ebben teljesen igazad van. De akreatív munkához türelem is kell. Az meg nekem nincs. :-(
Kreatív munkához nem feltétlen szükséges kézügyesség. Ahhoz, hogy köveket rakosgass ki az aszfaltra, színezz, vagy egyszerű geometriai mintákat firkálgass, igazán nem kell...
(stb)
vagy irigy őseid csúfúltak meg és örökölted
vagy te se vallod be ahogy a legtöbb irigy magyar
aki a következő tízperces beszélgetésben legalább kétszer mondja, de irigyellek,
hogy jó a főnököd
irigylem, hogy mongóliába mehetsz kiküldetésbe...
Én nem szoktam irigy lenni senkire, mégsem vagyok szép. :-)))
akkor ezért van ilyen sok csúnya magyar nő?
Nekem édesapám gyönyörűen festett, olajfestményeket. Amatőr festő volt, de nagyon vették a német turisták a tájképeit. Sajnos nem örököltem a tehetségét. Én inkább írni szeretek, lehet, hogy néha többet is, mint kellene.
Ezt örömmel olvasom. Ismerem a munkából adódó storongást. Dolgoztam én is privát szférában, ahol 24 óra is kevés volt egy napban. Jól kihajtottak bennünket. (Japán cég) Na a legkomolyabb gondjaim akkor voltak. Magas vérnyomás, egyebek.
Teljesen igazad van. A mozgás a legjobb ellenszere a szorongásoknak. Az a baj, hogy én mostanában keveset tornázom. Régebben ment napi 1-2 óra aerobic, de most idő hiányában, amire Csibimanó is célzott, ezek a tevékenységek elmaradnak. Lehet, hogy most rávilágítottál nálam valamire, ami a tudat alatt eddig is meg volt. Végül is arra van ideje az ember gyerekének amire teremt magának.
Köszönöm, hogy eldöntötted a belső lelkiállapotom minőségét. Nagyon kedves vagy. :-) Nem vitatkozom veled, tuti igazad van.
Attól hogy valakinek nincs semmije még lehet boldog, ez nem meglepő számomra. Az anyagi problémamentesség csak grátisz.
Nálam ott kezdődik a baj, hogy nem tudok relaxálni. Szakember próbált megtanítani, nem megy. De már az is sokat segít ha megpróbálunk gondolkodásban változni, ebben nagy része volt az orvosomnak.
Nem kifogásként írom, mert tudom, hogy igazatok van, a sport, valamint a kreatív dolgok ajánlatosak ebben a betegségben, de mit tegyek ha sportolni nem tudok térdprobléma miatt valamint kézügyességem pont a nullával egyenlő...agyalni pedig sajnos szinte minden helyzetben tudok.
Igen a testedzés nagyon jó, nekem pl. a bringa, munkából hazafelé dombra felfelé tekerek, jól kitudom taposni a felgyülemlett feszültséget :)Ilyen nekem még a gazolás, kerti munka is:) mire befejezem el is fáradok. Rajzolni nem tudok sajnos, pedig szívesen rajzolnék, viszont a horgolás megy, az is jó kikapcsolás:) nagyon ritkán ha nem tudok aludni, akkor felkelek horgolni pár sort, és sikerül vissza aludnom, de ez szerencsére ritka.
Nekem szorongás oldásában testedzés és monoton/ritmikus de higgadt gyakorlatok segítettetek - ilyen a rajzolás, színezés, vagy bármilyen kreatív elfoglaltság. Aztán a nem-gondolkodás. Nem szabad egy helyben toporogni "jaj de rosszul érzem magam", hanem egyszerűen csak elindulni és tenni amit kell, minél előbb. És persze jó, ha van az ember háta mögött egy biztonságot nyújtó háttér.
Persze hogy más egy szorongásos beteg, ott már lehet nem elég ha megtanul az illető relaxálni például, vagy amit itt is említettem, persze segíteni biztos segít valamennyit, de nem biztos hogy elég.
Nekem főleg a munkámból adódik a szorongásom, de pihenéssel, kikapcsolódással relaxálással stb. helyre tudom állítani magam:)
De nem boldog, hát épp ez az! Másnak meg semmije sincs, mégis az. Ki érti ezt?
Én ha a "Párocskámat"
véletlenül Édesemnek vagy Drágámnak szólítom mindig azt mondja: "Na, ebből már tudom, hogy vége a kapcsolatunknak, mert így csak az egymást halálra unt házasok hívják egymást" 
Hoppá....
akkor nem csak én látom így. Bántási szándék nélkül...
NEM ítélkeztem. Sajnállak. Nagyon.
És nem miattam léptél ki: magad miatt. Mert nem tudsz szembenézni azzal, amit mondunk neked. Pedig a topic címe a szembenézésről szól....
Kívánom hogy mielőbb rájöjj miért nem tudsz teljes életet élni, miért szolgáltatod ki magad ennyire másoknak és miért veszed a szívedre, amit mások mondanak.
Sziasztok! Nekem volt egy nagyon szeretett barátnőm. Ez nagyon régi barátság volt. Kedvesek voltunk egymáshoz. Amikor elmentünk egymás mellett megsimogattuk egymást, vagy adtunk egy puszit. Ez olyan természetes volt, minden erotika mentes. Egy ideje mondogatta, hogy ez neki kevés, ő így 60-on túl is vágyik a szerelemre, szexre. Mondta, mivel ezt tőlem nem kapja meg, keres magának egy párt, egy másik nőt. Ne féljek, mi azért jó barátnők maradunk. Egyszer elkezdett furcsán viselkedni, mellébeszélni. Végül közölte, hogy talált valakit, akivel boldog. Nem akarja ezt kockáztatni, ezért megszakítja velem a kapcsolatot. Azóta is azon gondolkodom, hogy hol hibáztam, mit kellett volna másként csinálni, fogy tudtam volna megvédeni a barátságunkat.
Én egyáltalán nem itt teregetem ki a bánatomat, örömömet és a szorongásos problémáimat se. Adva van nekem is egy férj, egy felnőtt lány valamint a barátnőm, velük beszélgetek. Nekem csak plusz volt a pszichiáter, aki pártatlanul nagyon sok dologban felnyitotta a szemem. Arról nem beszélve, hogy itt levezetni a feszültséget....akkor belépek a kötözködők és negatívok táborába
Szerintem jól választottál!
Igazad lehet. Valószínű, ezért teregetjük ki arc nélkül az életünket az interneten... Valahol le kell vezetni a feszkót.
Igen, igazad van, az emberek java szorong valamitől, mégis más az, amikor valaki szorongásos beteg. Ez ügyben sok mindent megtettem már, nem egyszerű legyőzni. Mert hogy összetett. Csak egy példa amit Csutak említett....én sem szeretem a változást. Egy átlag ember ezen túl lép....én nehezen vagy egyáltalán nem.
Középkorú vagyok, sokat tapasztaltam, az irigység olyan szinten ütötte fel a fejét az emberek között, hogy nálunk a család ment szét emiatt. Ennél nincs gázosabb dolog, amikor elvileg egykoron összetartó és szerető családban az egyik fél a másikra fúj, mert jobban alakult az élete. Ahogy írod, mert tett érte, hogy jobban alakuljon. Míg a másik belefullad az önsajnálatba, pedig mindenkinek áll a zászló.
Választanom kellett, mi a fontosabb. Az, hogy elköltözzem, önállóan tartsam fenn magam, a saját kis lakásomban? Vagy az, hogy lássam a világ minden zegét zugát? A kettő egyszerre nem megy. Sajnos. Pénz... Idő...
Azért azt nem mondhatjátok, hogy nincs önkritikám... Öregszem stb...