Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Rendben van, ha a 2,5 éves rugdossa a nagymamát?
Létrehozva: 2014. október 1. 17:53
Sokan azt az elvet vallják: nem szabad azt mondani a gyereknek, hogy nem szabad... De minden esetben jól van ez így?
Nők Lapja Café: Rendben van, ha a 2,5 éves rugdossa a nagymamát?
Nők Lapja Café: Rendben van, ha a 2,5 éves rugdossa a nagymamát?
Hány és mekkora gyereked van? (Semmi, csak érdekel...)
Ezzel egyet értek, de emellett végiggondolom a gyerekkoromat, és arra jutok, hogy hiába a türelmes magarázat, voltak szabályok, amiket egyszerűen áthágtam. Azért, mert csak. Engem sem vertek. Jó, a legtöbbet betartottam, de közel sem mindet. :-)
Bevadult gyereket tényleg legjobb kivonni a forgalomból. :-)
Legnagyobb fiamra jön rá elég sűrűn a kicsikkel kötekedés, ilyenkor néha kiabál, meg rondán beszél velük. Ha nem tudja abbahagyni, akkor a szobájába küldöm. Pár perccel később utána megyek, általában ilyenkor békésen rajzolgat, látszik, hogy lenyugodott. Nem is értem ilyenkor miért nem vonul el magától, komolyan egy megváltás ilyenkor a szobájába küldés neki. :-)
Szerencses vagy, hogy neked is jo gyermeked van.
Igen, ra kell szolni a gyermekre. Ha nem hagyja abba, egy kemeny, hatarozott mozdulattal el kell tavolitani AZONNAL a szituaciobol. Nem kell elmagyarazni, hogy faj a nagyinak, mert lehetseges, hogy kajan mosolyt csalna ki a gyerekbol. Tudja. Hosszas magyarazat meg eppen az, hogy sem a kicsi gyereknek, sem a nagyobbnak nem megfelelo. Kamaszok mondtak, hogy inkabb vagott volna anyam nyakon, mint feloras hegyibeszedbe kezedett, jobban megertettem volna.
Mas: testi fenyites, amennyiben egy tasli vagy fenekre csapas, megengedett, ha a gyermek sajat vagy masok eletet, testi epseget veszelyezteti. Ennyi.
A gyerek fegyelmezésének leghatékonyabb módja a verés, feltéve, hogy eléggé fáj! Ez még sok pszichológiakönyvben is le van írva. Meg mellette az is, hogy milyen romboló hatással van ez egy gyermek fejlődésére, valamint a szülővel való kapcsolatára.
Csak azok verik meg a gyereküket, akiknek nincs türelmük hozzá, akik tehetetlenek, akik nem tudják kivárni, hogy a gyerekben kialakuljon az önfegyelem, hanem mindent azonnal akarnak elérni. A gyerek pedig, aki elég verést kapott, igaz, hogy a szülővel jól viselkedik, hiszen, ha nem, annak következményei vannak. Viszont ha megszűnik a külső kontroll (szülői verés), akkor nem fogja betartani a szabályokat, mivel nem alakult ki az önfegyelme.
Nem érdemes a gyerekre erőszakkal vagy megalázással, terrorral rákényszeríteni a szabályokat. Türelmesen, sok-sok beszélgetéssel hagyni kell, hogy magáévá tegye azokat.
Én ugyanezt vallom.
Mondjuk nekem fiam van -sokan mondják fiúknak nem árt- de ahogy írtam ez nem mindennapos.
Én elég türelmes vagyok, de a DIREKTrosszalkodást nem tűröm.
Nálunk anno a büntibe ültetés hatott. Azóta nem igazán kell alkalmazni, mert 2 éves kora körül megtanulta. De én 6x nem fogok szólni, az tuti. 1x-2x-3x, oké, utána szerencsére mostmár szót fogad.
Azoknak akik hisznek a kézrecsapásban és a popsira verésben--
Mekkora hülyeség már egy nagymamát megrúgó gyerekre ráverni? Mit gondol a gyerek? Anyunak lehet, nekem miért nem?
Harangocka, ha a gyerek huszadszor is azt teszi amit nem kellene, akkor abban főleg a szülő a hibás. Nyilván sokszor rá van szólva, viszont a szülő nem mindig következetes: néha megunja a felénél és ráhagyja a gyerekre amit csinál.
így a gyerek mindig próbálkozik, hátha aznap anyu rosszabb formában van és a második után meg fogja engedni...
Nekem két fiam van, de még sosem kellett egyiket sem megütnöm mert nem fogad szót. Mert ismernek: Ha anya azt mondja hogy nem, akkor a büdös életben soha, akárhány próbálkozás után se fogja hagyni hogy megtegye.
Először megpróbálták 5x. Anya türelmesen de határozottan megfogta a kezüket és azt mondta, nem, nem szabad. Másodszorra, harmadszorra, ötödszörre is. Kitartóan, határozottan, türelmesen.
Legközelebb ugyanígy már csak 3x kellett, látta az arcomon hogy ugyanolyan határozott vagyok mint múltkor.
Következő alkalommal már csak egyszer kellett rászólni, tudta hogy mi következik, inkább fel is hagyott vele.
Következetesség, nyugodtság, határozottság!
Erről eszembe jut az én legkisebbem: ő is csinált természetesen olyat, amit nem volt szabad. Többször mondtam neki ilyenkor, hogy "ha még egyszer ilyet csinálsz, úúúgy elverlek..." Persze sosem kapott verést. Egy idő után az oviból hallottam vissza, hogy azt mesélte, őt otthon el szokták verni...
Ez pont így kerek, ahogy leírtad!
Tényleg, mekkora ötlet. Szoktassuk le a gyereket a verekedésről úgy, hogy megverjük. Hatékony megoldás, pláne, hosszú távon.
Mondtam, hogy engedném? Nem emlékszem.Mindenesetre, ha engem úgy kezelne anyám, mint te a lányodat, nem sűrűn tartanék vele kapcsolatot. Szerencsére ő örül annak, hogy a gyerekei sikeresen felnőttek, és van más hobbija, mint ránk szállni.
Kedves anyuka nagyot fog dobbeni, amikor rajon, hogy majd az ovodaban is erik hatasok a gyereket, esetleg teljesen mas, mint amit o elkepzelt. S ott is ra fognak szolni, hogy nem szabad rugdosni a masikat, vagy epp nem akarom, hanem szeretnem.
Saját példa: Nagy fiam dackorszakos 2-2,5 év körüli volt. Az volt a kedves szórakozása, hogy ha olyan kedve volt, akkor nekiindult az úttest felé. Pontosan el lett neki magyarázva, hogy járdáról nem teheti le a lábát, jön az autó és elüti, blablabla. Rövid, és érthető mondatokkal, amit meg is értett, mert jókedvében be is tartotta.
Előfordult, hogy nagy dackorszakában valamiért épp hisztizett, én meg elindultam. Erre rám nézett, és megint nekiindult az úttestnek, le is sikerült lépnie a járdáról - szerencsére kis mellékuta, parkoló autók közé (máshol el sem engedtem volna a kezét egy pillanatra sem). Abszolút tudatosan alkalmazta eszközként arra, hogy mindenképp ő "győzzön" és ne tudjak elindulni.
Na ez volt az a pillanat, amikor megígértem neki, hogy ha még egyszer csak a kislábujját is lelógatja a járdáról, akkor úgy elverem a seggét, hogy egy életre megemlegeti.
Aztán mondtam férjemnek, hogy gőzöm sincs, hogy kell valaki seggét elverni, de istenbizony megteszem, ha rákényszerít, mert megígértem. Na most ez a gyermek 8 éves, és nem próbálta ki, hogy megteszem-e, mert a hangsúlyból tudhatta, hogy szükség esetén igen.
Hú, mintha én írtam volna szóról szóra. :-))) LIKE!
Nehéz megtalálni ezt az egyensúlyt, hogy a gyerek szabad maradjon, bizonyos határokat viszont tényleg kőkeményen betartson.
Én úgy gondolom, hogy nálunk elég sok mindent szabad, viszont, ha azt kérem, hogy XY dolgot MOST fejezzék be, azt első szólásra és azonnal.
Én magam is nagyon sok hülye szabályt és szokást megkérdőjelezek, és ezeket a gyerekeimre sem kényszerítem rá, amiket viszont kérek, azt be kell tartaniuk, különben nagyon megszívják. :-)
Szerencsés esetben békés magyarázattal is célt érsz a gyereknél. :-)
Én a 3 gyerek, és 8 év saját-gyerek nevelési tapasztalattal kicsit színesebben látom. :-)
Van az a helyzet, amikor pontosan látod a gyereken, hogy a magyarázatot megértette, és kizárólag azért csinálja, amit csinál, mert ki akarja próbálni, hogy mi történik, ha átlépi a határt. Szóval az tök jó, hogy elmondod, hogy a fáj a nagyinak a rúgás és nem kéne, és az meg még üdvözítőbb, ha a gyerek erre örökre beszünteti ilyen irányú tevékenységét, ez maga a happy end.
Csak a legtöbb gyerek tudja, hogy fáj, és vagy pont azért csinálja, vagy csak azért, hogy kipróbálja a "hatalmát".
Nem állítom, ezt csak egy alapos nyakas-kakassal lehet kezelni, csak azt, hogy sokszor a szép szó süket fülekre talál. :-)
Nagyon egyetértek. Én nem szeretek veszekedni a gyerekkel, de néha igenis rá kell kiabálni erélyesen. Üntyiprüntyizni neki félórát szerintem butaság. Kell egy vagy két határozott mondat -akár még morcos arckifejezéssel is egybekötve- és ennyi. Ne 3 oldalas kérvényt kelljen a gyereknek benyújtani, hogy ugyanmár másszon le a radiátorról, hanem egy határozott félmondattal parancsoljuk őt le a saját érdekében.
És úgy gondolom nem árt, ha egy kisgyereknek néha a fenekére vagy kezére csapunk. Mert a szülő szépen szól 1x. Gyerek alkalmi süket. Aztán szépen szól másodszor. Gyerek ismét nem figyel rá. Majd szól határozottan és mérgesen. Gyerek kicsit abbahagyja, majd fél perc múlva újra rákezd. Na, akkor jön anyuci és szépen elviszi onnan, rácsap a fenekére és esetleg még 1 perces büntibe is beteszi. Asszem ezek után gyerek már a rászólásra is elfelejti, amit épp rosszalkodott. És hogy félreértés ne essék, ez nem mindennap van és nem piszlicsáré dolgokért, hanem, olyanért ami vagy az ő épségét veszélyezteti vagy esetleg kárt tenne valamilyen bútorba, berendezésbe.
Én is azon gondolkodtam az ilyen és ehhez hasonló témák kapcsán, hogy szerintem pont az a nehezebb, hogy a hozott sémákat levetkőzzük, hogy mi már másképp csináljuk azt, ami gyerekként nem esett jól a szüleinktől. Stresszes, kiélezett vagy veszélyes helyzetekben az ember pedig még ösztönösebben reagál a régi beidegződéseit hozva, pl. a saját anyjától "tanult" módon rákiabálva a gyerekére. Az ilyen halkan elrimánkodott, erőtlen "necsináldpistikemertezfájavirágnak" mondatok általában nem is érzelmi töltetből fakadnak, és a gyerek is pontosan érzi, hogy anyuka se gondolja igazán komolyan. A valódi rászólásnak mindig van ereje, azért annyira még nem lettünk kihipózott agyú 21. századiak, hogy ezt elfelejtettük volna.
A buszon hajba rágót ragasztó férfi esete a gyerekére rá nem szóló anyukával "engem is így neveltek" címszóval régi urban legend, én magam csak ötféle variációban hallottam. Viszont konkrét olyan esetet, ahol a szülő TÉNYLEG mindent ráhagyna a gyerekére, még nem láttam. Van azért bennünk ösztönös veszélyérzet, és a gyerekünket se tesszük ki annak, hogy pl. konnektorba nyúlkáljon, csak mert nem akarunk neki tiltani semmit.
Egy kétévesnél még nem kell könyörögni, nem kell doktori disszertációvédést kerekíteni egy rászólásból: ha rugdossa a nagyit vagy bárkit, határozott mozdulattal le kell fogni a lábát, és szintén határozott hangon (hogy érezze, komolyan gondolom, nem kell ahhoz kiabálni sem) azt mondani, hogy nem, ezt nem csináljuk. Ehhez azonban fontos, hogy ne tiltsunk mindent, azt is, ami nem kártékony, mert a túl sok tiltás között elvész a valódi NEM. Pl. koszolja össze nyugodtan a zokniját a gyerek, arra van a mosógép, meg amúgy is kétszáz forint egy új. Ne sziidjuk le érte. DE: ha a koszos zoknijával a tiszta ágyneműbe akar bemászni, akkor szóljunk neki, hogy ezt NE tegye, és ha elég nagy már a gyerek, el is lehet neki magyarázni a bacikat és társait, hogy megértse a miértet is. A felnőtt azért felnőtt, hogy ő tudjon szelektálni, mi a fontos és mi nem, mikor szól határozottan és mikor hagyja "élni", játszani a gyerekét anélkül, hogy mindenbe bele akarna szólni.
Még egy: nagyon nem tetszik, hogy a liberalizmus szót idekeverték. Liberálisan élni az tud, akinek van belső szabályrendszere, és nem egy külső hatalomtól várja, hogy megmondják neki, mit tehet, mi neki a jó. Mert magától is érzi. A liberalizmushoz el kell jutni egy fejlettségi szintre, léteznie kell egy belső szabályrendszernek (társadalmi és egyéni szinten is). Ha már eljutott odáig a gyerek, hogy bizonyos dolgokat magától is be tud látni, onnantól abban a dologban - mindenki nagy könnyebbségére - nevelhetem liberálisan. A liberális azonban nem azt jelenti, hogy mindent hagyok.
Atyaég, korán van még, és nem látok. A helyesírási hibákba kéretik nem belekötni, tudom, hogy rosszul írtam!
Nem maradtam le semmilyen kanyarban, csak másról kezdtünk el beszélni.
Az elejétől fogva elítélem a helyzetet, és én tutira nem engedtem volna a gyerekemet így visselkedni. Nem emiatt mondok ellent neked, hanem azért, mert szerinted egyértelműen a nagymama nevelése mondott csődöt és még a következő mondatod miatt:
"Amikor az én lányom kísérel meg kioktatást, képes vagyok neki olyant mondani hogy ás egy képzeletbeli gödröt és belekuporodik hogy ugrálhassak rajta."
Innentől kezdve ebbe az irányba ment el a csevely.
Az ilyen cikkek csak arra jók, hogy uszítsák az idősebb és/vagy poroszos nevelési elveket valló embereket. Szerintem azért elég ritka az olyan szülő, aki soha nem mond nemet, nem tilt semmit, pláne azt, hogy a nagyit rugdalja a gyerek.
Csak ugye az ehhez hasonló sztorik jók arra, hogy lehessen szidni a "mai" anyukákat, pláne ha esetleg nem a tekintélyelvű nevelést alkalmazzák. Én is már sokszor megkaptam itt, hogy majd a gyerek a fejemre nő, mert neki mindent szabad stb stb. Az, hogy nem verjük, nem alázzuk meg, nem törjük meg és nem idomítjuk, nem jelenti azt, hogy neki mindent szabad. Csupán annyi a különbség a topic témájánál maradva, hogy ha mondjuk rugdalni kezdené a nagyanyját, vagy bárkit (nem tenné amúgy, csak az aktuális téma miatt írom ezt a példát), akkor nem az lenne, hogy lekevernék neki egy "taslit", vagy ráordítanék, hogy "hagyd abba mert akkora pofont kapsz, hogy menetet vág a nyakadba" stb, hanem rászólnék, hogy ezt most azonnal hagyja abba, mert ez fáj a nagyinak, és nem szabad őt (meg mást sem) bántani. Ha esetleg erre sem hagyná abba, akkor elvinném onnan, és valami büntetést helyeznék kilátásba, hosszasabb magyarázattal, hogy miért volt rossz, amit tett.
És nem, nem félek, hogy emiatt majd egyszer átvágja a torkom, hogy idézzek egyik "kedves, családcentrikus" topictársunktól.
Annak meg én sem örülnék, ha a nagyi a mi nevelési elveinkkel ellentétes módszereket alkalmazna. És ha így lenne, akkor én is szólnék érte. Volt is már példa rá, megbeszéltük, megértette, és a továbbiakban ehhez tartja magát, hiszen a mi gyerekünk, mi döntjük el, hogy hogy neveljük.
Nyilván a magyarázat sem marad el...de a megtorlás sem.
Én első körben még elmagyaráznám gyermeknek, hogy nem OK a nagyiverés... :-) Természetesen párhuzamosan annak megakadályozásával...
En még jól el is picsáznám a kölköt, ha kezet vagy lábat emelne a nagyanyjára.
Az ilyenek az anyjukat is megrugdalják simán, csak anyunak valami hülye ideológia mentén ez nem okoz semmilyen gondot.
Király az elképzelés, hogy a gyerek márpedig AKARJON dolgokat, mert csak úgy éri el a céljait, viszont el lehet képzelni, amikor összekerül pár ilyen kis akarós, és kiderül, hogy az érdekeik ellentétesek...
Ismerős gyereket abban a szellemben neveltek, hogy nem törik meg a gyerek akaratát. Hát még az iskola előtt kikötöttek a nevelési tanácsadóban. Szerencsére időben belátták, hogy kicsit módosítani kell az elképzeléseken...
Anyuka pedig tiszteletben tarthatná Nagyit (de amúgy bárikt) annyira, hogy nem engedi, hogy a kiscsaj rugdalgassa.
Anyukám egyáltalán és kicsit sem szól bele abba, hogy nevelem a 3 fiamat, de egyetlen percig sem tűrné, hogy a gyerekek rugdalgassák. Függetlenül áttól, hogy nekem mi erről a véleményem. (Egyébként az a véleményem, hogy az Anyukámat SENKI nem rugdalhatja, még a saját "kölkeim" SEM!)