Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Nem értem a viselkedését

kockásfülű
Létrehozva: 2014. szeptember 27. 16:33

Kedves Fórumozók!!





Érdekelne a véleményetek,ki mit tenne, ill . tenne-e valamit a helyemben.





5 évig volt egy kapcsolatom,egy szépséghibája volt,a pasi nem tudta eldönteni, ki merjen -e lépni a házasságából, vagy sem.





Közben jött (volna) valaki..végül is majdnem egy évet várt arra, hogy ebből a kapcsolatból kikászálódjak.Elszánt volt,nagyon tudta,mit hogy szeretne., totál szerelmes volt.Munkatársak voltunk,mindenki tudott róla, hogy áll hozzám., de én ezzel nem igazán tudtam akkor mit kezdeni. Igaza volt abban, amivel próbált meggyőzni,de én máshoz kötődtem.





Aztán egyszer-egyszer találkoztunk,de én még akkor sem tudtam neki jót mondani.





Nem értette, de napi szinten tartottuk a kapcsolatot,mint embert , barátot szerettem.





Aztán tavasszal elküldtem.,mert már nem akartam tovább kétségek között hagyni, bár addigra már e l tudtam volna vele képzelni , de valamiért mégsem .





Akkor ő kibukott,fájdalmat okoztam neki, tudom., de még akkor sem adta fel.





Végül is a nyáron öszejöttünk,és innen indul a kálvária.





Ezzel párhuzamosan beteg lett, és pszichésen is lettek gondjai. Munkahely,otthoni.





Állandóan fáradt volt,gyenge , fájt az epéje, semmire sem volt ideje...





Picit éreztem rajta, hogy nem annyira ég,ahogy megszoktam tőle, de betudtam annak, hogy egy pár lettünk.D szeretett, tervezgettünk, hogy elköltözünk ebből a városból,ő szerette volna, ha gyorsabban haladnak a dolgaink.





Aztán egyik nap még minden ok. volt,másnapra kibukott,hogy ő beteg, semmire se jó, nyomorult..és időt kért tőlem.





Mondtam, ha miattam van ez, kicsit félreállok, de nem akarta.





Aztán mégis.Megkért, hagyjam kicsit, ő most nem akar senkit,mindneki idegesíti kifordult önmagából,ő már senkinek sem akar megfelelni..





Az érzéseiről, a velem való viszonyáról annyit mondott, hogy most nem tud nekem boldogságot adni, időre van szüksége,amig helyre jön, elbizonytalanodott.





Zavaros volt, mert egyik mondatában azt mondta, hogy teljesen a párom akar lenni, ha helyre jön, a másikban, hogy elenged, mert nincs joga azt kérni tőlem, hogy várjak rá.





És én nem tudom, mi történt,hogy egyik napról a másikra így meg tudott változni velem. Egyik nap még kézenfogva sétáltunk,éreztette, hogy szeret...másnapra besokallt.





Egy hónapja semmi kommunikáció nincs köztünk.





Azt tudom, közös barátunkkal ,ismerőseivel is elutasító,lerázza őket.





Emberileg is rossz, mert egy éve napi szintem tartottuk a kapcsolatot, szoros volt köztünk a viszony annak ellenére, hogy nem voltunk egy pár.





És rossz azért is, mert tényleg megszerettem.





Gondoltam rá, megkeresem, de nem tudom, van -e értelme?Azt hiszem, most nem menne.





Még veletek megpróbálok beszélgetni róla, hátha ti jobban átlátjátok,mint én.





Köszi!!





 





 





 





 





 

  1. 2014. szeptember 28. 19:1926.

    Eddig nem ivott.


    Igen.. nagyon beteg volt már vele.És annyi esze nem volt, hogy leálljon, pedig tudhatta.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_433679 (24)
    2014-09-28  18:46
  2. 2014. szeptember 28. 18:4925.

    Tudsz rajta változtatni? Nem.


    Akkor, miért jó neked szenvedni olyan miatt, amit nem befolyásolhatsz?


    Ha jólesik, egészségedre!


     

    előzmény:
    kockásfülű (23)
    2014-09-28  18:34
  3. Torolt_felhasznalo_433679
    Torolt_felhasznalo_433679
    2014. szeptember 28. 18:4624.

    Nem lehet, hogy itt a kulcs? Ez az ember alkoholista. Próbálja titkolni a környezete előtt, és főleg előtted, de eddig bírta a titkolózást. Lehet, azt gondolta, hogy melletted majd nem fogja kívánni az alkoholt - csak ez a dolog nyilván nem így működik. És gondolom, akkor emiatt fájhatott az epéje is. :(


    Ha erről van szó, akkor az a kérdés, hogy végigcsinálod-e vele az elvonókúrát...

    előzmény:
    kockásfülű (15)
    2014-09-28  17:24
  4. 2014. szeptember 28. 18:3423.

    Megértem,nem is keresem.Csak ő elvárta tőlem, hogy minden nap meghallgassam,mennyire fáj neki,amit teszek vele,mikor fogom szeretni,hiányzik-e, mért nem...? Ő pedig arra sem méltat, hogy írjon egy sort, pedig tudhatja, hogy legalább az érdekel, egészségileg hogy van.

    előzmény:
    Zsánna (22)
    2014-09-28  18:27
  5. 2014. szeptember 28. 18:2722.

     


    "..azt mondta, ez nem változott, csak most nem megy."


    Megmondta, finoman, meg kellene értened.

    előzmény:
    kockásfülű (18)
    2014-09-28  17:52
  6. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2014. szeptember 28. 18:2421.

    Nekem elhiheted: minden emberben más zajlódik le.


    Az egyik így reagál dolgokra a másik meg amúgy.


    És bizony a x. nem átall egészen másképp zajlódtatni magában az érzelmeket/eseményeket.

    előzmény:
    kockásfülű (11)
    2014-09-28  16:56
  7. Torolt_felhasznalo_983311
    Torolt_felhasznalo_983311
    2014. szeptember 28. 18:0320.

    Mar  a  nicked  is  hulye....  


     


    te  is  az  vagy.


     


     


    MINEK  neked  egy  ilyen   luzer?????


     


     


    Magadra  vess.

    előzmény:
    kockásfülű (1)
    2014-09-27  16:33
  8. 2014. szeptember 28. 17:5819.

    Ez egy igen katyvaszos történet az elejétől fogva.


    Én nem is folytattam volna vagy kezdtem volna egyik mandróval sem.


    Egyik sem érdemelne egy percet sem a drága időből.

    előzmény:
    kockásfülű (1)
    2014-09-27  16:33
  9. 2014. szeptember 28. 17:5218.

    Azt is elfogadom...mondja meg, ennyi.

    előzmény:
    Zsánna (16)
    2014-09-28  17:29
  10. 2014. szeptember 28. 17:5017.

    Ezt nem tudhatom...Fejben minden rendben volt vele,tudta,mit akar, hogyan , azt mondta, ez nem változott, csak most nem megy.

    előzmény:
    Zsánna (16)
    2014-09-28  17:29
  11. 2014. szeptember 28. 17:2916.

    Ha az a típus, akit a megszerzés harca életet, de az unalmas, konszolidált birtoklás már nem, akkor pedig jobb, ha elfelejted.

    előzmény:
    kockásfülű (11)
    2014-09-28  16:56
  12. 2014. szeptember 28. 17:2415.

    Nem volt ő ilyen sosem.Inkább ő győzködött minket a pozitív szemléletével.Most azt mondta magáról ő sem érti, mi történt vele,kifordult önmagából.


    Van egy közös barátnőnk,(neki régi jó haverja a csaj, tizen éve ismerik egymást)őt is folyamatosan lerázza...ő is azt mondta,ezt az oldalát még sosem mutatta meg ,ez neki is új.


    Annyit még elmondott így utólag, hogy mióta elhelyezték őt a közös munkahelyünkről rendszeresen ivott otthon,feszültség levezetésére.


     


                                  

    előzmény:
    Sissi52 (14)
    2014-09-28  17:04
  13. 2014. szeptember 28. 17:0414.

    Komoly pszichologiai es/vagy pszichiatriai problemaja lehet. Nem hinnem, hogy kell ez neked. De te tudod.

    előzmény:
    kockásfülű (11)
    2014-09-28  16:56
  14. 2014. szeptember 28. 17:0213.

    Azt, hogy hagyd ot beken, hiszen erre kert. Nem "normalis", ahogyan viselkedik. Nagyon labilis a pasi. Elobb utobb te is meg fogsz kergulni ebben a szituacioban. Adj neki idot, es ha helyrejon, ha helyrejohet ebbol a bajabol, ami neki van, nezd meg ujra, ha vissza akar majd jonni, hogy van-e meg ertelme szamotokra. Ez van, ezt foztetek, ill valasztottad.

    előzmény:
    kockásfülű (1)
    2014-09-27  16:33
  15. 2014. szeptember 28. 16:5712.

    Kitartanék.. csak már magam sem tudom, igazat mond-e vagy simán csak bunkón viselkedik velem.

    előzmény:
    nyugger (6)
    2014-09-27  22:47
  16. 2014. szeptember 28. 16:5611.

    Nem egészen.Azt szeretném , ha segítene valaki megfejteni ,( a tények ismeretében) mi történhetett a háttérben, mi zajlódik le egy emberben,aki hónapokig vár valakire, aztán,amikor megkapja hirtelen összedől körülötte minden,és egyik napról a másikra dönt úgy, hogy visszavonul, és elbizonytalanodik az érzéseiben,és még emberileg sem kíváncsi rá.

    előzmény:
    terdszelikatica (7)
    2014-09-27  23:01
  17. 2014. szeptember 27. 23:2810.

    Nem manias depresszios ?

    előzmény:
    kockásfülű (1)
    2014-09-27  16:33
  18. 2014. szeptember 27. 23:249.

    majd a 200diknal talan megtudjuk 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (8)
    2014-09-27  23:10
  19. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2014. szeptember 27. 23:108.

    Milyen tanulságot  vontál le a hozzászólásokból?

    előzmény:
    kockásfülű (1)
    2014-09-27  16:33
  20. 2014. szeptember 27. 23:017.

    Mi mondjuk meg hogy Te hogy donts ?

    előzmény:
    kockásfülű (1)
    2014-09-27  16:33
  21. 2014. szeptember 27. 22:476.

    Maradj mellette, tarts ki. Most te tarts ki. Rendbe fog jönni a srác, ha látja, nem hagyod el.

    előzmény:
    kockásfülű (4)
    2014-09-27  21:11
  22. 2014. szeptember 27. 22:455.

     


    "..fölöslegesnek érzem, hogy meggyőzzem őt bármiről is."


    így okafogyottá vált a topic.

    előzmény:
    kockásfülű (4)
    2014-09-27  21:11
  23. 2014. szeptember 27. 21:114.

     Én azt mondtam neki, bután csinálja, kapaszkodjunk össze, szerethetnénk egymást, minden könnyebb lenne.


    Azt a választ kaptam, hogy lehet, hogy igazam van, de őt most mindenki idegesíti.a labilitását még csak-csak megértem, de azt, hogy az irántam érzett érzéseiben is bizonytalan lett, miközben állítja, hogy szeret, úgy érzi, hozzám tartozik. Mégis érez valamit,amit nem tud kezelni .Így fölöslegesnek érzem, hogy meggyőzzem őt bármiről is.


     

    előzmény:
    Zsánna (3)
    2014-09-27  17:29
  24. 2014. szeptember 27. 17:293.

    A leírtak alapján valószínűsítem, hogy nagyon szeret. Kitartóan, stabilan, megbízhatóan.


    Regényekben találni ilyen férfiakat, a mindennapokban egyre kevésbé, akik ha úgy érzik, hogy nem tudnak méltó társak lenni betegség miatt, annyira tudnak szeretni, hogy még azt az áldozatot is meghozzák, hogy elengedik a társukat.


    Azt érzik, nincs joguk boldogtalanná tenni azt, aki nekik a boldogság maga.


    A egyik barátnőm is ilyenben vergődik.


    Azt gondolom, kívül állóként, az lenne a jó, ha meg lehetne győzni, hogy együtt könnyebb, gyorsabb, és biztosabb a gyógyulás. Támasszal, szeretettel mindenki hamarabb erőre kap, mint magányosan, szeretet nélkül.


    Amennyire férfiasan büszke, annyira indokolatlan félreállás, mert minden kapcsolatban nem csak napsütés van, de azért vannak ketten, hogy egymást segítve kilábaljanak belőle. Aki szeret, az nem avval van elfoglalva, hogy a másik elesett, hanem a céllal, hogy hogyan tud eredményesen segíteni.


    Ne hagyd magadat lerázni, most te bizonyítsd, amit ő eddig: kitartóan, stabilan, megbízhatóan szeressed, ha  szereted.

    előzmény:
    kockásfülű (1)
    2014-09-27  16:33
  25. 2014. szeptember 27. 16:552.

    Már látom, sok az enter..bocs!


     

Címlap

top