Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Miért kell megszülni ,,az ilyet"?
Létrehozva: 2014. szeptember 8. 10:37
Tapasztalataim szerint a fogyatékkal élő gyerekek anyukái egyáltalán nem olyan mimózalelkek, mint ahogyan gyakran gondolják róluk. Nem omlanak össze zokogva, ha valaki megkérdezi tőlük, mi a baja a gyereknek, miért nem tud járni, miért viselkedik furcsán. Ám van egy téma, ami kivétel nélkül mindegyiket felháborítja. Ha valaki odaveti nekik, mindez az ő hibájuk: miért is kellett bevállalniuk ezt a gyereket.
Nők Lapja Café: Miért kell megszülni ,,az ilyet"?
Nők Lapja Café: Miért kell megszülni ,,az ilyet"?
Én nem nagyon értettem - tudom, önző egoista lelketlen dög vagyok - hogy miért szülte meg, mikor előre lehetett tudni, hogy súlyosan fogyatékos lesz a gyerek. És erről beszélgettem a doktornővel. Ő erre azt mondta, (pedig ő orvos volt, tehát nem egy önző, lelketlen, buta dög, mint én), hogy az ilyen nő a legönzőbb a világon. Mert ő nem azt nézi, hogy a gyereknek mi a jó, hanem, hogy neki mi a jó. Ő meg gyereket akart bármi áron, hát megszülte. Ugyanis a doktornő szerint egy anyának azt kell nézni, hogy elsősorban a gyereknek mi a legüdvözítőbb, nem azt, ami saját magának. Szégyellem, de egyet kell értsek vele.
Azt kívánom, bárcsak én lennék olyan "önző", hogy ha előre tudom, akkor is merjem vállalni ezt az utat.
S lehet, ez csöpögősen hangzik, de én már hiszem, hogy okkal történnek ezek a dolgok. Nem büntetésként kapjuk a sérült gyereket, hanem lehetőségként. Biztos vagyok benne, hogy soha az életben nem tapasztaltam volna meg annyi emberi jóságot, és nem tudtam volna annyira nyitani én is nemcsak a sérültek, hanem más emberek fele, ha ép gyerekem született volna.
Hát ez az, ki így dönt, ki úgy.
Amúgy a mai technikával már 99,99% biztonsággal megmondják, hogy van-e a magzatnak valamilyen súlyos vagy kevésbé súlyos rendellenessége.
Én maradnék annál a feltételezésnél, hogy TUDJUK, a baba biztosan beteg lesz.
Többeket is kérdeztem, hogy vajon számukra mi a határ, amire azt mondanák, hogy már nem vállalják be, de senki nem mert válaszolni. Arra sem válaszolt senki, amikor - kétszer is - leírtam, bele tud-e gondolni, milyen érzés lehet 70 év felett megkönnyebbülni és örülni, hogy eltemetheti a gyerekét, hogy nem ő hal meg először, így nem hagy hátra egy gyereket, aki rá és/vagy más emberekre van utalva.
Akik itt, ebben a topikban hozzászóltak és fogyatékos gyereket nevelnek, egy valaki kivételével nem ők döntöttek így és azt mondják nem tudják, hogyan döntöttek volna. Mégis mélységesen fel vannak háborodva azon, ha valaki ki meri mondani, hogy nem szülné meg a gyereket, ha TUDNÁ, hogy fogyatékos lesz, és úgy egyáltalán egy ilyen döntést nem tart helyesnek, mert ezáltal nem csak a saját, hanem más életéről is dönt. Pl. testvér.
Csak halkan kérdezem, az érték és érzelmi fogyatékosokat minek tartod?
amugy mindenki maga dontson. az a teny, hogy en ugy gondolom ahogy, nem jelenti, hogy barkit is befolyasolni akarnek a donteseben.
Az a baj, hogy akik ezeket írják, valószínűleg soha nem voltak még ilyen helyzetben, hogy dönteniük kellett volna mondjuk egy ilyen kérdésben. Feltételezem többségük csak messziről ismer fogyatékos embereket, tehát csak feltételezéseik vannak arról, milyen szörnyűséges borzalmas lehet az élet egy ilyen családtaggal.
Mindig meg kérdezem... Melyikünk kapott garancialevelet arra, hogy az épen, egészségesen született gyermekével nem történik valami később, és nem válik magatehetetlenné, fogyatékossá? Mert én nem kaptam ilyet... És akkor kidobjuk a Taigetoszra? Vagy mi lesz?
El kell fogadni, hogy mindenkinek joga eldönteni, hogy megszüli-e a fogyatékos gyermekét vagy sem. Van akinek ez lelkiismereti kérdés. Van aki egyszerűen nem tud egy már megfogant gyermeket megölni. És van aki úgy gondolja, ezt kapta a sorstól, akkor felneveli. Én tisztelem azokat akik tudatosan vállalták a fogyatékos gyermeküket. És nagyon-nagyon sok olyan eset van (csak erről nincs csinnadrattás cikk), amikor hibásan állapították meg a fogyatékosságot és egészséges lett volna a gyerek, akit végül elvetetett a szülő! Milyen érzés lehet azzal a tudattal élni, hogy egy orvosi hiba miatt elvetette a gyereket, mert azt hitte fogyatékos lesz???
Persze nekem is van fogyatékos gyermekem, és kb. milliószor megkérdezték már, hogy "de nem vették észre?". Nem, nem vették észre. Nem tudom mit csináltam volna akkor, ha tudom előre, fogalmam sincs. Épp ezért nem ítélkezem olyan felett, akinek döntenie kellett úgy, hogy még nem is ismerheti, nem tarthatja a karjaiban a saját gyermekét, de meg kell mondania, akarja-e vele az életet, vagy sem. Azt az életet, amiről valójában fogalma sincs, milyen lesz?!?!?!?!
Nem könnyű az élet egy ilyen gyerekkel, de egy egészségessel sem mindig fáklyás menet. Van mindkettő nekem, van összehasonlítási alapom.
Én azok előtt emelem a kalapom, akik tudják, hogy baj van, és vállalják a nehézségeket. Az érintettség mértékét soha nem lehet előre tudni. Lehet, hogy a mindennapokban alig akadályozza majd a sérültsége, lehet, hogy nagyon. Ki merné megmondani, hol kéne meghúzni a határt? Ha csak kicsit sánta, maradhat, ha kerekesszékes, akkor ne éljen, vagy hogy? Ezeket a dolgokat nem lehet ésszerűen eldönteni, teljesen érzelmi és etikai kérdés.
Az én fiamat vaknak mondták 8 hetesen, ma már az is elképzelhető, hogy írni-olvasni is meg tud tanulni majd egy nagyító gép segítségével. A szemorvosaink, akikhez már 9 hetes kora óta visszük, rendszeresen elcsodálkoznak, milyen ügyesen tájékozódik, és még a színeket is ismeri. A szeme állapotából kiindulva ők úgy gondolnák, csak fényt-árnyékot érzékel. Egy ember képességeit nem lehet felmérni csak fizikai vizsgálatokkal.
Hogyan dönthetek valamiről, amiben nem lehetek teljesen biztos???
inkabb ugy fogalmaznam meg, hogy szamomra teljesen erthetetlen, hogy amennyiben a szulo tisztaban van a tennyel, hogy beteg gyereke fog szuletni, megszuli. en EZT nem ertem, es mar bocsanatot kerek, kimondottan visszataszitoan egoista szemetladanak tartom azt az embert. a szulo elott pedig, aki nem tudta/nem mutatta ki a szures/nem volt precedens/stb., a szuletes utan szembesul a tennyel, felvallalja a nehezsegeket, tisztesseggel neveli-apolja, tisztelettel megemelem a kalapom.
erted a kulonbseget?
Arra próbálunk utalni, és eredetileg a cikk is arról szól, hogyha előre tudható, hogy a születendő gyerek nem lesz egészséges, a további életét megnehezhítő sogyatékossággal születik, élete végégig másokra lesz utalva, akkor is világra hozná-e az anyuka.
Nem a létjogosultságot kérdőjelezzük meg, hanem azt, hogy biztosan jó-e. Nagyon sok szempontot figyelembe véve és hosszútávban gondolkodva.
Ezzel most mit akartál mondani?
Legyen olyan jó anya, hogy nem szüli meg a sérült gyereket? Ez most komoly? Figyelitek egyáltalán, milyen érveitek vannak? Sok pénzbe kerül, sok idő, sok nehézség. Igen, ez mind így van. De ez nem jelenti azt, hogy kínszenvedés az élet egy sérült gyerekkel, vagy testvérrel.
Tökéletességet vártok el minden szinten az életben, pedig soha nincs garancia arra, hogy nem lesz problémás az élet egy ép gyerekkel. Sőt, megkockáztatom, hogy némelyükkel több a gond, mint egy fogyatékossal. Van egy sérült fiam, és egy ép lányom. Mindkettő tud jócskán fejtörést okozni. A különbség inkább csak abban áll, hogy milyen téren adnak plusz gondolkoznivalót.
Nem értitek, hogy miért háborodnak fel a fogyatékos gyerek szülei, ha azt mondjátok, szerintetek nem kéne megtartani az ilyen gyereket? Mert ezzel a kérdéssel tulajdonképpen kétségbevonjátok az ő gyerekeik létjogosultságát is. Eleve rosszul közelítitek meg a kérdést. Fogyatékkal élő családtagjának élni nem a fogyatékosság miatt nehézség, hanem a társadalom hozzáállása miatt. És erre nem az kéne legyen a megoldás, hogy iktassuk ki a sérülteket a világból, hanem hogy a mi szemünk végre kinyíljon, fogadjuk el, hogy a világ sokszínű, és mindenkinek van helye benne.
Őszintén megmondom, nem tudom, hogyan döntöttem volna, ha előre tudok a fiam állapotáról. Lehet, nem lett volna merszem vállalni, de az abortusz sem áll közel hozzám. Minden esetre örülök, hogy nem kerültem döntési helyzetbe, mert esetleg egy csodát veszítettem volna el. Teljesen átformálta a világunkat, rengeteg dologra megtanított. És ha az apjával valaha is elválunk, biztos nem miatta lesz. Sőt, ő is magával akarná vinni majd. De egyelőre ez még nem téma. Köszönjük, jól vagyunk!
A párommal régóta kűzdünk babáért, és lombik segitségével lehet majd gyerekünk. DE, ha azt mondanák hogy beteg a baba akármennyire is szeretnénk és vágyunk rá és mozog és ver a kis szíve jobban szeretnénk már őt ott akkor annál,mintsem saját önző akaratunkból megszülessen egy olyan világba,ahol még egy egészséges embernek is nehéz érvényesülni legyen bármilyen egészséges nemhogy egy betegnek.
De ha allergiája érzékenysége lenne,azzal lehet együtt élni az teljesen más. Szerintem.
Csak annyit mondanék, hogy az orvosi vizsgálatok sem hoznak 100% bizonyosságot, sőt elég sokszor tévednek, hibáznak. Az ő véleményük alapján szerintem nem 100%, hogy egy baba egészséges lesz-e v. esetleg nem lesz ép.
1. Fiatal és egészséges anyukának egy egészséges gyerek után második terhesség. Van fogadott orvos, aki a 6-7. hónapban egyszercsak rátámad anyukára, hogy egy ilyen beteg gyereket miért nem vetetett el. (A terhesség óta ez a doki vizsgálta az anyukát és a babát is.)
Egyrészt ekkor már késő lett volna, másrészt betegen is vállalták volna. Anyuka elment iszonyat pénzekért további két dokihoz. Az egyik szerint beteg volt a magzat, a másik szerint egészséges.
Ezek után megszületett, és teljesen egészséges, oviba jár.
2. Szintén egy fiatal és egészséges anya első babája. Megszületik, DE a szüléskor mindent rendben találnak, holott már akkor sem vette rendesen a levegőt és más is volt, de egyszerűen berakták egy inkubátorba. Másnap reggel az ügyeletes orvos vette észre, hogy komolyabb ellátásra lenne szükség. A baba sok műtét és mindenféle után 2-3 hónap múlva sajnos meghal.
Anyuka, ha tudja, előre, hogy sérült, talán elvetette volna. Ezt a betegséget, lehet is szűrni, csak Magyarországon nem szűrik.
olyan sok hszolast toroltek hogy nem igazan tudtam kibogozni ki kihez szolt.
en is azt mondom a sajat terhessegerol minden no maga dont hogy megtartja-e vagy nem.
en ha terhesen tudtam volna hogy beteg a magzat nem szultem volna meg. es ezt most nem arra mondom , bar azt hiszem hogy ezeket nem is lehet szurni, hogy latas serult vagy a hallasaval lesz baj stb.
de egyeb betegsegekkel mint pl. a Down nem szultem volna meg.
sajnos pl. a mentalis betegsegek nem szurhetoek mint pl. a skizofrenia mert az legtobbszor fiatal felnottkorban jelentkezik, es bizony egy ilyen beteggel egyutt elni kemeny megprobaltatas a csaladnak, es sokszor tragediaval vegzodik.
azt pl. nem tudom az autizmus szurheto-e, de remelem elobb utobb minden olyan betegseg ami fontos szurheto lesz idoben es meglesz a lehetoseg a dontesre hogy ki akarja es ki nem kihordani az ilyen terhesseget.
nem kellene itt szemelyes sertesnek venni a megjegyzeseket, senki nem azt mondja hogy "TE minek szulted stb" hanem a magunk neveben nyilvanitunk szemelyenkent velemenyt.
ez inkabb visszatetszo mint meggyozo. a nema sikoly cimu szornyedveny jut eszembe rola azzal is ki lehetett kergetni a vilagbol
Ez rohadtul nem minden esetben van így. Megkockáztatom, hogy általában nincs így. Én egy fogyatékosokat ápoló-gondozó bentlakásos intézményben dolgozom évek óta. Nagyon nagyon sok mindent tudnék mesélni...