Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Miért kell megszülni ,,az ilyet"?
Létrehozva: 2014. szeptember 8. 10:37
Tapasztalataim szerint a fogyatékkal élő gyerekek anyukái egyáltalán nem olyan mimózalelkek, mint ahogyan gyakran gondolják róluk. Nem omlanak össze zokogva, ha valaki megkérdezi tőlük, mi a baja a gyereknek, miért nem tud járni, miért viselkedik furcsán. Ám van egy téma, ami kivétel nélkül mindegyiket felháborítja. Ha valaki odaveti nekik, mindez az ő hibájuk: miért is kellett bevállalniuk ezt a gyereket.
Nők Lapja Café: Miért kell megszülni ,,az ilyet"?
Nők Lapja Café: Miért kell megszülni ,,az ilyet"?
A hozzászólók SZERINT nem jó döntés tudatosan beteg gyermeket a világra hozni. Ők nem tennék. Nem értenek egyet, de tisztelettel viseltetnek azok iránt, akik másként döntenek. Én ezt olvastam.
Mi van ezen felháborító?
A férfiak ezt ráadásul sokkal nehezebben dolgozzák fel, mint a nők.
Minden tiszteletem azoké, akik beteg gyermeküket ápolják, gondozzák, de nem feltétlenül ez a teher.
Írtam már a topik elején, de újra leírom. Engem nagyon megérintett egy idős szülőpár esete, akik megkönnyebbültek, hogy még az ők temethették el a gyereküket. Ne mondja már nekem, hogy ez természetes és normális.
Egyetértek veled abban, hogy egyre inkább Istent játszunk és egyre kevésbé tudjuk elfogadni azt, ami megadatott. Ám ebbe beletartozik az is, hogy kevesen képesek elfogadni egy fogyatékkal élő esetében, hogy önállóan, segítség/segédeszköz nélkül soha nem fog teljes életet élni. A boldogságot megtalálhatja, de egy csomó mindent nem fog tudni megtapasztalni, amit egészséges társai igen.
Rohadt nehéz döntés és tudod miért IS? Mert azzal, hogy Istent játszunk, arra is egyre kevesebb az esély, hogy a természetes szelekció működjön.
Tőled is megkérdezem, hogy hol, mi a határ?
De ott kb. mind majdnem egyforma nyomorultak voltunk.
Nem, nem pletyizünk, beszélgetünk arról, hogy milyen hatással van egy családra, ha oda beteg gyermek érkezik. És arról, hogy van lehetőség, hogy ez ne következzen be.
Arról itt senki nem írt, hogy van olyan anya aki ne szeretné a gyerekét.
Én azt tudom, hogy ezek az anyák, mind nagyon leterheltek voltak fizikailag, lelkileg és iszonyat mód kiszolgáltatottak.
De több segítseg is jó lenne, sok rétrgnek, ez igaz.
Mi az, ami még beleférne, amit még bevállalnál?
Hát persze, ha van jó sok pénzed.
Az időseknek is van ezer féle lehetőség ELMÉLETBEN, aztán mikor a gyakorlatban kell megoldani egy beteg, magáról gondoskodni nem tudo embert, elhelyezését, akkor szembesül vele, hogy nem is annyira egyszerű.
Az egyik beteg kislány, akivel együtt jártunk a rehabra, most 19 éves, az állapota rettenetesen romlik, testileg és szellemileg is sérült. Oxigénhiány lépett fel születésekor. Apuka 2 éve költözött el a családtól, de anyuka mái napig nem dolgozik, mert nem tudja elhelyezni napközben a kislányát. Nincs hová, pedig egy nagyvárosban élünk.
Nem tudom te milyen ápolási díjat kapsz, de én úgy emlékszem az még a 30 ezer ft-ot sem éri el, nemhogy a minimálbért.
Tudom hogy hihetetlen szüleim vannak és szerencsés vagy miattuk, látom vannak olyanok akik gyerekkori fusztráltságaikat ilyen fórumokon kell kiéljék.
Mikor örökbe fogadtuk őket még nem tudtuk milyenek lesznek. A kissrác még pocakban volt mikor a szülei és az én szüleim eldöntötték hogy hozzánk fog kerülni. A kislányt pedig otthagyták a kórházban és nagyon komoly lemaradással indult. De minket nem az érdekelt hogy milyen fokú. Szüleim tudták hogy hova akarnak velük eljutni. Ma az öcsém iskolába jár már a hugom pedig teljesen normális óvodába, ahonnan nem lóg ki a csoportból.
Mivel egy alapítványnál dolgoztam Downos emberekkel ezért azt is el kell mondjam, hogy nem olyan hülyék és naivak mint amilyennek te gondolod őket. Képesek az önálló életre, ráadásul nem is akármilyen színvonalon. Vannak országok ahol keresett munkaerők a bankszektorban, ahol is szenzitív adatokat rögzítenek hatékonyabban mint az egészségesnek hívott társaik. Vannak települések ahol polgármesternek választanak down szindrómás embert és van akinek több diplomája van mint neked vagy nekem. Sőt ismerek olyat is aki 5 nyelven tud beszélni! Te hány nyelvet beszélsz? A te gyereked hány nyelven tud beszélni? Nem kellene ennyire lenézni valakit csak azért mert nem ismeritek a jövőjét.
Az itthon éléssel kapcsolatos megjegyzésedet nem igazán értem, min változtatna? Ha szüleim arra kérnének hogy hosszabb ideig gondoskodjak bármelyikükről hazarepülnék érte is kihoznám hogy itt éljen velem. Az hogy valaki hol él nem hiszem hogy releváns.
Néhány downos szülő szerintem azért van felháborodva azon amit néhányan írtok mert a saját gyengeségeiteket (mármint hogy "nem lennél képes megszülni") vetítitek ki és várjátok el hogy normálisként legyen kezelve.
Azt mondod nem képes a teljes életre? Ezt mi alapján jelented ki? Mitől teljes az élete? Vagy a tiéd mitől teljes? Azért kérdezem mert szívesen megválaszolom ha tudom mi a definíció amit itt keresünk. A downosoknak lehet párkapcsolatuk, szexuális életük, munkahelyük is, tudnak tanulni, alkotni és szeretni meg vidámak lenni. Miért nem teljes hát az ő életük? Mitől lehetne teljesebb az életük?