Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Szeretőt tart a férjem, behálózta az a kis perszóna

N?k Lapja Cafe
Létrehozva: 2014. augusztus 16. 20:49
A másik oldal is megszólal: ,,Mindennap hazalátogatok, és elvégzem a feladataimat. Luca nem szólhat egy szót sem, nem hanyagolom el sem őt, sem a gyerekeket! Csak utána megyek el a barátnőmhöz." Hogyan fajulhat idáig egy kapcsolat, és mi ilyenkor a következő lépés?

Nők Lapja Café: Szeretőt tart a férjem: "Behálózta az a kis perszóna!"
  1. 2014. augusztus 20. 22:46101.
    Van igazsag a foldon!A felesegnek amennyie lehet jobbulast kivanok.A fiatalok ferj es J. szokjak meg,hogy ma nemsokara csak a pipi szarnya lesz felezve.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (88)
    2014-08-19  05:12
  2. 2014. augusztus 20. 22:43100.
    Kulon uj vazaba tettem,koszi!
    Valami a 'csibevel' sem stimmel,mert nem kezdemenyezte,hogy koltozzon hozza?Talan van neki is valaki fiatalabb es Zsoltika csak segit tudtan kivul megalapozni a jovojuket?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (87)
    2014-08-19  02:42
  3. 2014. augusztus 20. 21:2499.
    A férfiak nem hálásak.

    Ezt kéne minden nőnek alaposan az agyába vésni.
    Figyeljétek meg, az összes megcsalós történetben azonnal előjön a sirám, hogy "pedig főztem, mostam, neveltem a gyerekeket, és mégis..."
    A nők többsége egyszerűen nem érti, hogy ennek a hűség-hűtlenség témakörhöz semmi köze.
    Ott indul, hogy aki soha nem végezte ezeket a tevékenységeket (magyar férfiak 90%-a), fogalma nincs róla, mennyi melóval járnak, ezért meg sem becsüli, ha a segge alá tesznek mindent.
    De ha történetesen tisztában is van vele, hogy a felesége nem csak a popóját mereszti otthon naphosszat, akkor is ugyanúgy félre fog pöccinteni, ha úgy dönt, hogy engedi, hogy a libidója felülírjon mindent - legfeljebb legközelebb  lesz majd egy halovány kis lelkifurkája, ha látja anyut követ sikálni.
    Legfeljebb!
    előzmény:
    Oroszlánn? (50)
    2014-08-17  18:18
  4. 2014. augusztus 20. 19:4598.
    Vannak tökéletes kapcsolatok ahol minden jól alakul
    De jó neked, hogy legalább hallottál ilyenről... Én most hallok először róla... ;-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (95)
    2014-08-20  18:08
  5. 2014. augusztus 20. 18:2297.
    Söt, élettárs tartás is van, amennyiben legalább 1 évet közös háztartásban éltek a felek, és a kapcsolatból gyermek is született.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (94)
    2014-08-20  15:28
  6. Torolt_felhasznalo_462920
    Torolt_felhasznalo_462920
    2014. augusztus 20. 18:2096.
    Köszi a Müller P.cikket van benne igazság. Lehet,hogy a férfiak nem szeretik ha harcolnak értük,de mi van a nőkkel? 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (91)
    2014-08-20  14:04
  7. Torolt_felhasznalo_462920
    Torolt_felhasznalo_462920
    2014. augusztus 20. 18:0895.
    Vannak tökéletes kapcsolatok ahol minden jól alakul.Szerencsére!Azonban vannak nőnek látszó kislányok és férfinak látszó kisfiúk akik ha kijátszották magukat rohannak vissza "anyuhoz és apuhoz"... 
    előzmény:
    Hazudós (93)
    2014-08-20  14:21
  8. 2014. augusztus 20. 15:2894.
    "aszonytartas meg nincs Magyarorszagon."

    Debizony van, jogilag. És szülőtartás is.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (92)
    2014-08-20  14:10
  9. 2014. augusztus 20. 14:2193.
    A házasság emberi találmány amit arra találtak ki,hogy kisajátíthatóbb /tulajdon/lehessen a másik. 


    Mongyuk nem erre találták ki. De persze ettől te még érezheted így. Örülj annak, hogy legalább nem kötelező... Hm?


    Egy egész életet leélni egy emberrel nehéz lehet.


    Ebben is tévedsz... Nincs könnyebb és boldogabb dolog, mint egy- két állandó valaki mellett leélni az életet... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (90)
    2014-08-20  11:15
  10. 2014. augusztus 20. 14:1092.

    Ebbol is latszik, hogy nem terolad van szo, csak ugy hallottad. A fiztesemet egybol a bankszamlamra kerem,es csak en nyulhatok hozza. Meg gyerektartasra sem vonjak az egesz fizetest, aszonytartas meg nincs Magyarorszagon.


    Ekkora balek, mit ez a pasi meg a szeretoje nincs. Ha a szereto megunja, hogy kitartson egy pasit, a pasi megy a hid ala es ehenhal, mikozben kidolgozza a belet? Ugyan mar. Miert ne mehetne be a sajat lakasaba, amit o fizet, mert egy masik kan alszik az o agyaban? Ha a feleseg meg tud pasit tartani,meg nem annyira beteg. Gaz az egesz sztori. Szoval akkor az asszony meg a palija eli fel az urge fizeteset? Nem hiszem. Ennyire hulye ember nincs. 5 ev kuloneles utan el lehet valni es lehet kerni a vagyonmegosztast. Az asszonynak is lehet valamennyi munkaviszonya, feltetelezhetoen nem nyomorekon vette el a pasi. Sajnalom, nagyon sajnalom,akinek ilyen rohadt betegsege van,nem azert mondom. Szoval lehet a nonek valami nyugdija vagy rokkantnyugdija es ha a ferj meg ad neki valamennyi penzt,de hogy a no kanjat is o tartsa ki, ez baromsag.


    Egyebkent az egesz sztori zavaros. A feleseg panaszkodott neked, aki dolgozni jar, tehat nem beteg, o, aki elvezi az egeszet. Mit panaszkodik?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (88)
    2014-08-19  05:12
  11. 2014. augusztus 20. 14:0491.
    Harcolni?
    A férfiaknak más erről a véleménye: 


    Itt olvashatod el
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (90)
    2014-08-20  11:15
  12. Torolt_felhasznalo_462920
    Torolt_felhasznalo_462920
    2014. augusztus 20. 11:1590.
    A házasság emberi találmány amit arra találtak ki,hogy kisajátíthatóbb /tulajdon/lehessen a másik.Egy egész életet leélni egy emberrel nehéz lehet.Néha szemet kellene hunyni egy-egy félrelépésért.Igaz a nőknek nehezebb mert egy hímsoviniszta országban élünk sajnos.A hallgatás még nem hazugság és ha sejtünk valamit és fontos a párunk igenis nem támadni inkább harcolni kellene érte...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (0)
     
  13. 2014. augusztus 20. 09:2889.
    A vagyonmegosztásnak semmi köze sem ahhoz, hogy ki költözött ki, illetve, hogy ki mennyire beteg vagy egészséges.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (88)
    2014-08-19  05:12
  14. 2014. augusztus 19. 05:1288.
    Ahol dolgozom, jönnek tanuló lányok. Egyik, elpanaszolta magát 2 évvel ezelött, hogy a férjét leszolitotta egy bárnak a parkolójában egyik kolléganője. Haza is vitte a J. a férjet és azóta is együtt vannak. Na itt jön a szívatás a feleség részéről. A férj megígérte hogy soha nem fog elválni tőle és mindig is támogatni fogja anyagilag, mivel a csaj beteg (MS). Na azóta eltelt 2 év és a férjnek az egész fizetése még mindig a feleségnek megy, az élet társnő a J. tartja el a férjet fele fizetésből. A feleség azňta beköltöztette az új barátjat is a házban (a férj panellban költözött J.-hez) és élnek mint hal a vízben. Mig a feleség es barátja eszik a nagy flekkent, rostélyost, a férj és J. elosztanak egy csirke mellet, mert a csajnak ugye csak arra telik. A férj ha ki akar menni a barátokkal...A J.-től kér pénzt sörre. Kezd a J.nek elege lenni, de a férj nincs hova menjen, mert a házában lakik a feleség a barátjával....és el sem tud már válni...mert a feleség visz mindent, mivel beteg és a férj költözött el...
    előzmény:
    N?k Lapja Cafe (1)
    2014-08-16  20:49
  15. 2014. augusztus 19. 02:4287.

    Hat ezt soha nem tudjuk, meddig tartunk ki. Senki nem kapott garancialevelet a szuletesekor. Az eletben az a jo, ha nagyobb bajokat megusszuk. Es rohoghetunk a markunkba. De nem lehet mindig mindent meguszni sem. Zsolti lucaja sem uszta  meg, megszivta. Zsolti meg meg megszivhatja, attol, hogy most o szivatott.


    Kuldok akkor meg egy szalat.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (85)
    2014-08-19  02:10
  16. 2014. augusztus 19. 02:3486.
    Na ne ma, hat felrohangal gyereket latni, meg aszonyt du...ni. Meg szeretot du...i. Meg otthon jol kihaztartasbeli dolgozni magat.
    előzmény:
    Hazudós (82)
    2014-08-19  00:44
  17. 2014. augusztus 19. 02:1085.
    Fejen talaltad a szoget,jo lenne vegrendelkezni,mert jon gutautes.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (80)
    2014-08-18  23:37
  18. 2014. augusztus 19. 02:0484.
    Koszonom,mar vizbe is tettem!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (68)
    2014-08-18  01:49
  19. 2014. augusztus 19. 00:5983.
     ha valakinek a szükségleteit kielégítik, akkor nem lesz olyan gondolata hogy úgy érzi, ez még kijár az élettől. Ha otthon megkap mindent, akkor hálás, és óvja azt. Hiányérzet pótlása az, hogy valamit, valakit még akarunk, mást, többet mint amit kaptunk.


    Én úgy vettem észre a környezetemben, hogy ezek a dolgok éppen akkor fordulnak elő, amikor a házastárs mindent megkap. Igen, általában jó dolgukban hülyülnek meg az emberek és keletkezik hiányérzetük. Sőt! Azt tapasztaltam, hogyha valami hiányzik, amit a partnertől vár az egyik fél, annál inkább "kapar", annál inkább kívánja a másik féltől azt a valamit... Nem a szomszédba ugrál a hiányát kielégíteni...  


    Érdekes dolog még a fapinaság is... Vajon mitől fásul el egy pina?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (78)
    2014-08-18  20:48
  20. 2014. augusztus 19. 00:4482.
    Ez csak egy látszat felelősség, amiről úgy hiszi, pénzzel megoldja... Amit nem lehet megoldani pénzzel, azt nem is akarja megoldani... 
    Szerintem... 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (80)
    2014-08-18  23:37
  21. 2014. augusztus 18. 23:5581.

    Igy igaz, unokanoverem ferje hirtelen halt meg, o volt otthon a gyermekekkel, ult a fotelban, hirtelen szivinfartust kapott, es tobbe nem allt fel. Unokatesom ott maradt 3 kiskoruval, volt munkaja, de tanari fizetesbol egyedul felevelni 3 kiskorut, hat szivas volt.


    En egyedul neveltem fel a lanyomat, kozepiskolaban ket jo szakmat is szerzett, azzal a felkialtassal, ha engem baj erne, mondjuk meghalnek, senkire, csupan magara, mert az apjara nem szamithatott.


    Hazassagkoteskor meg az ember nem hazudik, hogy majd joban, rosszban, meg  talan orokke. Mert akkor ugy gondolja. Ezert felelotlenseg igereteket tenni 20 evesen, hogy fogja majd gondolni 20-30-40-40-50 ev mulva.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (79)
    2014-08-18  22:50
  22. 2014. augusztus 18. 23:3780.

    Na ne ma' hogy ne lenne. Mindket helyre felrohangal, penzt ad, aszongya teszi a dolgat. Dehogynincs felelosseg, dolgozik, penzt csinal, szalad, ad belole az asszonynak, gyerekeire ranez, rohan a csibehez, biztos visz penzt, ajandekot. Rendszeresen csinalja, minden nap mindket helyen megjelenik. Gondoskodik rola, hogy mindket helyen minden meglegyen, minden rendben legyen. Ez mi mas, mint felelosseg? Jatszmak? Hol? Apu felrekufircol anyu tudtaval. En ennyirol tudok. Jatszma nincs, nyiltan csinalja.


    En csak azt nem tudom, hogy zsoltika meddig fogja birni ezt az  allando rohangaszast. Reggel munkaba, onnan a hazaba, onnan a pipihez, onnan az anyjahoz, es masnap ugyanez elolrol. 3 fogkefet hasznal, 3 pizsamat,... stb. Remelem, mindnyajan a szomszedban laknak igy csak at kell ugrani az erkelyen.

    előzmény:
    Hazudós (75)
    2014-08-18  15:07
  23. 2014. augusztus 18. 22:5079.
    Amikor az első gyerekkel teherbe estem, anyukám azt mondta, akármilyen jó fej is a férjem, a gyerekeket az ember magának szüli.
    Amikor a másodikkal is terhes lettem, apukám azt mondta, hogy annyi gyereket vállaljak, amennyit egyedül is el tudok tartani (és nem csak a válás miatt, lehet betegség, haláleset).


    Mindkettő mondat megmaradt bennem örökre, igyekszem ezek szerint élni. A cikkben szereplő csaj itt rontotta el szegény, sajnálom, bár sosem értettem, hogy lehet mindent alárendelni egy férfinak, csak őt támogatni, és a háttérben maradni. Viszont ha már itt tartanék mint ő, megkeményíteném magam, és lépnék ebből a házasságból. Valami lóvé biztos jut neki is, utána meg hát dolgozni kell, akármit, sokan élünk így....
    előzmény:
    N?k Lapja Cafe (1)
    2014-08-16  20:49
  24. 2014. augusztus 18. 20:4878.
    Az emberek változnak, balgaság megígérni az esküvői ceremónián hogy jóban rosszban. Ismerni kell a másikat, akkor bízhatunk benne. Fogadalom nélkül is. De ha nem ismerjük a másikat, akkor valóban fogadalomra, ígéretekre van szükség. Gondolj bele, egy kamasz gyerek tudja hogy otthon várják az iskola után. De egy óvodánsak még biztonygatni kell, igen, apa érted jön.

    Ismételten leírom, ha valakinek a szükségleteit kielégítik, akkor nem lesz olyan gondolata hogy úgy érzi, ez még kijár az élettől. Ha otthon megkap mindent, akkor hálás, és óvja azt. Hiányérzet pótlása az, hogy valamit, valakit még akarunk, mást, többet mint amit kaptunk.

    Ha egy férj együtt van egy olyan nővel akit már nem szeret, az nem becsapás? Dehogynem. Ugyanúgy becsapja az asszonyt, csak még rosszabb, hiszen a feleség semmit nem tud, így nem is tud lépni. De ha a férfi megmondja hogy ebből a számára kellemetlen házasságból kilép, az első sokk után a feleség is belátja hogy a férjnek igaza van. Olyan nincs hogy az egyik fél szeret, a másik már nem, ez is csupán önámítás. Miért szeretnénk bárkit is, aki elhidegült tőlünk?
    Az pedig külön a nők dilije, hogy a férfi csupán a vasalt ing, frissen főtt étel, pucevált lakás, és élére állított csendes gyerekek miatt szereti őket. Kisebbrendűségi érzés. Ez a feleség is csak azt fejtegeti, hogy ő bizony mindent megtett a férjének, és mégis hűtlen. Nos, amit ő felsorolt, az édeskevés. Ennyit egy ringyó is megtesz egy férfinek, aki pénzzel tömi. Ha valakit szeretnek, annak jóval többet adnak, felsorolhatatlan dolgokat.

    És csak úgy elfilóztam, bizony ismerek férfit, akinek hasonlóan szuper felesége van, mint ez az asszonyka. De a férj mégis csalja. És mily meglepő, az asszony az ágyban egy fapina, egyetlen pózt ismer, akkor is hagyja hogy megtörténjenek a dolgok. Ha a férfi nem meséli el szomorúan, ki nem találtam volna. És ő nem fogja elhagyni a feleségét és a gyerekét, inkább luxus szolgáltatást vesz igénybe.
    Ez jobb így? Vagy ő is lépjen? Szereti a feleségét, mint ahogy egy barátot, segítőt szerethet az ember, de nem szerelemmel, azt kifagyasztotta belőle az asszony közönye a szex iránt.


    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (72)
    2014-08-18  13:55
  25. 2014. augusztus 18. 17:2577.
    Igen vannak ilyen palik, de én abban nem nagyon hiszek, hogy tényleg meg lehet őket változtatni. Kicsiny százalékuk tényleg megváltozhat, mert meg akar változni, mert annyira szeret valakit, hogy nem bírná elviselni, hogy elveszítse. De ez a ritkább szerintem.
    Viszont ugyanakkor azt is állítom, hogy mindennek megvan a maga ideje. Ha egy fiatal férfi épp a csajozós, tombolós, mindent kipróbálós időszakában teszi ezt, az még rendben van. Nem pedig házasságban, x gyerekkel a háta mögött. Nálam nem ugyanaz a kategória. Nekem is mondtak már ilyet fiatal koromban, mikor udvaroltak, hogy hát... öööö... izé... ő nem olyan hűséges típus. Mire én - a megátalkodott természetem miatt nem maradhattam alul - azt mondtam, hogy nem probléma, mert én sem vagyok az. Akkor persze már a homlokukig szalad fel a szemöldökük. Mert az ugye természetes, hogy ők igen, de hogy egy nő is? Az már juj...
    előzmény:
    *angyalka* (74)
    2014-08-18  14:42

Címlap

top