Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Létezik e férfi nő között

zia08
Létrehozva: 2014. július 31. 15:12
Sziasztok.olyan hozzászólásokat várok ,szerintetek létezik e férfi nő között barátság?
Nekem a történetem:Volt egy exem akivel elkezdődött egy szeretői kapcsolat de a szex része nem működött.én nem kívántam mint férfi ,ő kívánt volna de valamiért nem működött a dolog neki.pár próbálkozás után mondtam neki hagyuk az egészet semmi érteleme.Egy ideig duzzogot de átbeszéltük a dolgokat ,és azóta kialakult egy szimpla jó barátság köztünk.Eddig ez rendben is lenne ,csak hogy volt egy párom akit 9 hónapja ismertem meg,tök jól megvoltunk nagyon beleszerettem ,meg mondása szerint ő is nagyon szeretett.Csakhogy neki mindíg meséltem eleinte erről a barátomról ,hogy találkoztunk ide mentünk oda mentünk...és ez nem teteszett neki.persze valamilyen szinten ez értehető is.akkor magyaráztam neki ő csak barát ,de ő hattározottan megvan győződve férfi nő között ,nincs barátság!Na innetől kezdve nem beszéltem erről a barátságról ,féltve a kapcsolatot.Persze ugyan úgy beszéltünk találkoztunk tovább.Csakhogy egy nap látott minket sétálni ...akkor ez akkora seb volt neki hogy elhagyott.Én meg nem tudom mit tegyek hisz szeretem őt nagyon.
Várom hozzászólásaitokat.
  1. 2014. augusztus 1. 11:0026.
    en nem latom a jol mukodest ha megigeri es nem jon, ha bajban vagy nem szamithatsz ra stb.

    az is lehet hogy megunt es ez jo indok volt neki a szakitasra.

    ne menj olyan szeker utan ami nem vesz fel. Onerzet?
    előzmény:
    zia08 (19)
    2014-07-31  19:32
  2. 2014. augusztus 1. 10:5625.
    Nem ertek ezzel egyet. Nekem volt nagyon jo ferfibaratom vagy 10 evig es egyikunk fejeben se forgott semmifele sexualis toltetu gondolat. nagyon jokat tudtunk beszelgetni ebedidoben vagy hazafele a vonaton es ennyi.
    előzmény:
    KN18 (2)
    2014-07-31  15:24
  3. 2014. augusztus 1. 10:5524.
    Ezzel nem értek egyet, ne haragudj.


    A "pár" be lett avatva, ismerte a részleteket, ő az, aki nem tudja vagy nem akarja ezt elfogadni és féltékenykedik.


    Nekem vannak fiú barátaim, ősidők óta egy csapat vagyunk. A férjem ismeri őket, többször kocsmáztunk, kirándultunk együtt. Megismerte a társaságot és a döntése az, hogy nem szívesen jár közéjük, ezt én tiszteletben tartom, nem erőltetem. Ugyanakkor nálam is alapvető, hogy a férjem is elfogadja, hogy a barátaim, ne akadályozza a találkozásainkat (ami mostanában ritka, mert mindenki kapcsolatban él.)


    "hozott csomag" ahogy valaki írta. Vagy el tudja fogadni, hogy ez van, vagy nem. 
    Megjegyzem: a srácok feleségeivel is ismerjük egymást, jóban vagyunk, bár ők sem jönnek el (általában) a találkozásainkra. De ők sem akadályozzák ezt.


    Érdekes a hsz-ed, ezt olvasva felmerült bennem: vajon igazán komolyan gondoljuk, mi nők, az emancipációt, vagy ennyire "olcsón" adjuk? A Te hsz-ből nekem sugárzott, hogy elfogadod azt a férfi hozzáállást, hogy "az én nőm, nem engedem közel hozzá a barátait, vagy csak az általam hozott feltételek szerint"
    Tipikus férfi hozzáállás: hiába voltak már azelőtt régi barátok, hogy megismerte volna a párját, ahogy összejöttek, ő akarja diktálni a feltételeket. 


    Ha valós volna az emancipáció, akkor ennek visszafele is ugyanúgy kellene működnie és itt most nem a visszamenőleges feltételszabásra gondolok.


    Szerintem nagyon sok kapcsolatot mrgez meg a kisajátítás, akár ebben a formában is A régieket elmarni, mert már én vagyok a jani.... 

    előzmény:
    Vitosa (5)
    2014-07-31  16:12
  4. 2014. augusztus 1. 10:5523.
    MI a fenenek kellett elmeselned hogy sexeltel vele?
    Sose ertettem a noknek miert jar a szaja mint a kacsa segge foleg olyasmirol aminek kesobb kellemetlen kovetkezmenyei lehetnek.

    mint ahogy lettek is.  keso banat , ez a hajo mar elment a fiud ha vissza is jonne mindig gyanakvo lesz.

    Mas:
    szerintem letezik ferfi es no kozott baratsag csak nem ugy hogy eloszor kefelni probalunk aztan lesz belole baratsag.

    az ember a barataival nem szokott dugni, legalabbis nalam nem ez a norma es gondolom a fiunal se aki otthagyott.
    előzmény:
    zia08 (1)
    2014-07-31  15:12
  5. 2014. augusztus 1. 10:2122.
    ez oké hogy egyik fél lehet többet akar,de ha a másik nem ?meg nem fog erőszakolni ...de amúgy sem akar többet miért olyan nehéz ezt elfogadni.nem értem.
    előzmény:
    Nesyna (21)
    2014-07-31  21:52
  6. 2014. július 31. 21:5221.
    de nem akar tőlem semmit tökre tiszteletben tart,nem akar megfektetni ez biztos!ez a barát.a párommal meg minden tökéletesen működött ,sőt nagyon is jól.
    idézet:
    zia08 (19)
    2014-07-31 19:32:53
    Ebben soha nem lehetsz száz százalékig biztos. Magadban bízhatsz, de hogy mi van a másik fejében azt nem tudhatod biztosan soha. Nem hiszek a férfi-nő barátságban...előbb-utóbb MINDIG kiderül, hogy valamelyik fél többet is akart (volna)!

    előzmény:
    zia08 (19)
    2014-07-31  19:32
  7. 2014. július 31. 21:5220.
    Letezik baratsag ffi es no kozott. Legalabbis nalam igen. Nagyon mely es bensoseges egymast kiegeszito kapcsolat tud lenni.
    Nekem is volt van is ilyen kapcsolatom. Kollegak is eszrevettek es valahogy a sajatos modukon ossze akartak bennunket hozni. Egy kulfoldi munkan tensizezessel pihentuk kia faradalmakat es lecsereltek es amikor ez a ffi be ment tusolni lecsereltek a piktogramokat a bejarati ajton. En beleptem O pedig ott allt anyaszulte meztelen epp a tusaja keszulve .
    Mar nem is tudom mi volt hogy allatam-e vagy en dobtam oda a turulkozomet . Elso pillanatban duhos voltam, de jot vihogtunk kesobb a helyzeten.
    Eveken at valami verset mondogatott amiben valami ilyen helyzet van , ha emlekeztetni akart ra, de tiszteletben tartottuk egymas hatarait.
    Ma is az egyik legjobb svajcba elo volt kollegam = fonokom egyike.
    Ha ugy hozza a helyzet hogy foldrajzilag kozel vagyunk egymashoz nem mulasztjuk el a szemelyes talakozast sem.
    előzmény:
    zia08 (1)
    2014-07-31  15:12
  8. 2014. július 31. 19:3219.
    de nem akar tőlem semmit tökre tiszteletben tart,nem akar megfektetni ez biztos!ez a barát.a párommal meg minden tökéletesen működött ,sőt nagyon is jól.
    előzmény:
    HataMari (17)
    2014-07-31  19:29
  9. 2014. július 31. 19:2918.
    mármint kivel érdemelük meg egymást?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268437 (16)
    2014-07-31  19:20
  10. 2014. július 31. 19:2917.
    Te meg annyira okos vagy, hogy eszre se veszed, ha valaki feltekenyen rad akar telepedni (a hodszerelmed), meg ha egy masik meg mindig meg akarna fektetni, ezert minden hivasodra ugrik (hodbaratod, akivel szeretosdi nem ment mert nem ment a szex).
    Szerintem 
    előzmény:
    zia08 (15)
    2014-07-31  18:56
  11. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2014. július 31. 19:2016.
    ez egy szép banda
    megérdemlitek egymást
    előzmény:
    zia08 (15)
    2014-07-31  18:56
  12. 2014. július 31. 18:5615.
    mert  emberileg nagyon rendes.én nemrég élek egyedül 10 hónapja ,egyik naüpról a másikra elkötöztem férjemtől ,mert nagyon buta volt.szinte semmit nem hoztam el csak a ruháim,ő mindvégig ott állt mellettem segített amiben tudott.és a kapcsolatomat meg tiszteletben tartotta mindvégig,neki is van felesége családja.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268437 (8)
    2014-07-31  17:12
  13. 2014. július 31. 18:4014.
    mert nagyon szeretem..:(
    előzmény:
    Alinee2 (13)
    2014-07-31  18:25
  14. 2014. július 31. 18:2513.
    A párod és közötted kizárt a szerelem, ez inkább vonzódás. Vagy még az sem.
    Szerintem nem szükséges részletezni hogy miért.
    Keress valaki mást magadnak, aki elfogadja a barátodat is, anélkül hogy féltékeny lenne. Egy idő után azt fogod észrevenni, nem a barátodnak, hanem a párodnak öntöd ki a szíved, és mindig segít ha baj van.
    A pároddal miért erőlteted ezt a kapcsolatot? Ha boldog lennél vele, nem itt panaszkodnál rá.
    előzmény:
    zia08 (9)
    2014-07-31  18:04
  15. 2014. július 31. 18:2512.
    Ja koztunk soha semmilyen fizikai kapcsolat nem volt meg csok sem. Teljesen mas elvarasaink vannak!
    előzmény:
    lenke... (11)
    2014-07-31  18:22
  16. 2014. július 31. 18:2211.
    Nekem van egy fiu baratom van tobb is csak azok melegek!
    Nagyon joban vagyunk, van parom is aki szerint nem létezik baratsag a ket nem kozott vagy nem ilyen melyen mint ahogy mi vagyunk. 
    Feltekeny-e biztos az elejen ereztem is ha szoba került, mostmar kevesbe. Lenyegesen kevesebbet talalkozom a haverommal, de o az en csomagomban benne van. Csaladot nem valaszthatunk, de barátokat igen!:-)
    előzmény:
    zia08 (1)
    2014-07-31  15:12
  17. 2014. július 31. 18:1710.
    Mennyire igaza van a párodnak.
    Ahogy leírtad, azért próbálkoztatok ti egy cseppet elténi a sima barátkozástól.
    Csak nem működött a pasid műszere.


    Nos, csavarj még egyet-kettőt a történeten, mert ez csak egy sima  ponyvalap.
    előzmény:
    zia08 (1)
    2014-07-31  15:12
  18. 2014. július 31. 18:049.
    M i is ritkán találkoztunk ,természetesen inkább párommal voltam.én mondtam neki bemutatom a barátom de nem volt rá kíváncsi.
    Meg páromnak voltak érdekes dolgai ,sokszor hívtam nem vette fel a telefont ,akkor megígérte átjön sokszor megcsinálta nem jött át ,álltalában mindíg akkor tünt el mikor bajbn voltam.talán ezért is maradt meg a barátság ...mert ő mindíg kéznél volt neki kitudtam önteni a szivem és még segített is,ha olyan volt a helyzet.
    Egyszer már átbeszéltük pár napig duzzogott azt kibékültünk .de megint eltünt nem jött át azt második nap odamentem elé munkahelyére akkor is leakart rázni éreztem,és előjött megint ez a téma ,és mondtam neki még olyan dolgokat amit nem tudott,momndom őszinte leszek ezentúl...erre megint megsértődött,hogy így nem tud szeretni.pedig meg nem csaltam ezt ő is érzi tuti.
    előzmény:
    Vitosa (5)
    2014-07-31  16:12
  19. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2014. július 31. 17:128.
    ha 1 exel vége
    akkor mi a szarért kell annak segíteni????

    az exeket el kell takarítani
    mert másképp ingoványos talajon lépkedsz
    előzmény:
    zia08 (4)
    2014-07-31  15:59
  20. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2014. július 31. 17:067.
    AKKOR minek simliztél?

    LEHET, ha a nő ronda és a pasinak nem bizsereg rá a farka

    amelyikkel dugtál az nem barát marad
    várja a lehetőséget
    tudja a nő ma ezt, holnap azt mond
    előzmény:
    zia08 (1)
    2014-07-31  15:12
  21. 2014. július 31. 16:456.
    Létezik. 
    Nálam mondjuk a barátság előtt nem volt párkapcsolat, tehát nem barátsággá szelidült párkapcsolatról van szó.


    Szellemileg megegyezünk, közös az érdeklődés, de mindegyikünknek szexuálisan más típus az esete.
    előzmény:
    zia08 (1)
    2014-07-31  15:12
  22. 2014. július 31. 16:125.
    Ez a világ egyik legnehezebb kérdése. És akinek még soha nem volt ilyen barátságban része, az azt fogja mondani, hogy lehetetlen. Akinek meg igen, az azt fogja mondani, hogy lehetséges. Én az utóbbiba tartozom. Jópár éve már, hogy egy ilyen barátságban lehet részem.


    A párom tud róla persze, soha nem titkolnék előle semmit sem. És szerintem itt követtétek el a hibát. Meg ott, hogy együtt járkáltatok ide-oda. Nem tudom milyen gyakran találkozgattatatok, de ha nekem párom van, akkor elsősorban vele töltöm az időmet. Persze találkozom a barátaimmal is, de vagy a párommal együtt, vagy nélküle de nem olyan gyakran, mint korábban. 


    Egyrészt meg lehet érteni a párodat, hogy féltékeny, főként ha mindig csak kettesben mentetek el! Miért nem vontátok őt is be a programokba?


    Másrészt teljesen érthető, hogy ha meglátott titeket, akkor azt gondolhatta, hogy hazudtál neki kettőtökről és bizonyos értelemben ez igaz is. Ezt le kellett volna ülni valahogy megbeszélni, és nem titokban találkozgatni. Olyan nincs, hogy egy ilyen dolog ne derülne ki előbb-utóbb, és akkor már sokkal nagyobb a baj, mint ahogy ezt tapasztalhattad is. 


    Hogy mit tegyél? Jó kérdés. Ha tényleg annyira szereted, akkor próbálj meg vele beszélni, hátha... 
    előzmény:
    zia08 (1)
    2014-07-31  15:12
  23. 2014. július 31. 15:594.
    nem habzsolok mindent ,mivel sok mindent nem írtam le ami miatt kialakult ez a helyzet ,így nem tudod miért volt erre szükség.biztos nekem is roszul esne ,ez egyértelmű,de ha elmondaná az okát meg mindent részletesen akkor valószínű megérteném a dolgot.voltam hasonló szituban mikor az előző párom exe mindíg kereste ,meg megkérte dolgokra setgítsen neki...ő meg segített de elmondta ,nem esett jól de tudtam nem csakl meg vele ezt éreztem.
    valami ilyesmi van itt is ,azt megérzi az ember a partnerén ha nem vonzódik hozzá ,belép valaki más a képbe..szerintem

    előzmény:
    nok_apja (3)
    2014-07-31  15:43
  24. 2014. július 31. 15:433.
    Tele vagyok kérdésekkel.


    Muszáj habzsolni, mindent birtokolni?
    Szeretőt? 
    Barátot ? 
    Kibeszélést? 


    Ha neked lenne egy olyan pasid, akinek barát(nő)je van, és időről-időre beszámolna róla te mosolyova tűrnéd?


    Ha a barátod becsajozna és az ő csaja sem tűrné, akkor ki repülne? Te vagy a másik nő?
    előzmény:
    zia08 (1)
    2014-07-31  15:12
  25. 2014. július 31. 15:242.
    Létezik, abban az esetben ha a férfi homokos a nő meg leszbikus.
    előzmény:
    zia08 (1)
    2014-07-31  15:12

Címlap

top