Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Miért kerül pénzbe az ingyenes oktatás?

Nők Lapja Cafe
Létrehozva: 2014. július 28. 11:25
Az állami iskolák csak az étkeztetésekért kérhetnek pénzt, de ez nem jelenti azt, hogy a szülőnek nem jár kemény költségekkel a sulikezdés.

Nők Lapja Café: Miért kerül pénzbe az ingyenes oktatás?
  1. 2014. július 31. 12:29126.
    Igazából már átlagbérnél is több jut egy gyerekre, ha 3+ gyerekes a család. Míg egy vagy két gyereknél egyértelműen csak 10-10 ezret kapsz, addig háromgyereknél béredtől függően ennél csak több lehet, max. 33 ezer/gyerek. Például 3 gyerekesnél előfordulhat, hogy egy forint szja-t sem kell fizetnie az illetőnek, de szükség esetén az eho-ból vagy a nyugdíjjárulékból is levonható az érvényesíthető összeg, szóval majdnem megkapja az illető a bruttó fizuját...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (124)
    2014-07-31  11:51
  2. 2014. július 31. 12:13125.

    Három gyerekre 99 ezer forint adókedvezmény, 48 ezer forint családi pótlék havonta.


    Ez egy gyerekre havi 50 ezer forintot jelent.


    Ebből már nagyon sok minden finanszírozható.


    Ha viszont csak egy vagy két gyereked van, akkor ők a "felét sem érik"

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (124)
    2014-07-31  11:51
  3. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2014. július 31. 11:51124.
    Ebbe egygyerekesként nem látok bele. Tényleg annyi az adókedvezmény,hogy kifutja a három gyerek költségét? Ezt nem is gondoltam.

    Én csak annyit látok ebből, hogy pl.: múlt héten, hogy a lányunk ne unatkozzon, elvittük az egyik rokongyereket is magunkkal a strandra. Ahogy már a gyerekek szokták, jégkrém, miegymás. Oké, jégkrémes pult, természetesen a százötven forintos jégkrém csak a táblán van fenn, a fagyasztóban nincs, csak az ötszáz ft-os magnum. És tudod, ha az egy gyerekemnek eddig megvettem, valahogy lelkileg is más érzés volt otthagyni egy ötszázast, mint rögtön egy ezrest... és ez még csak egyetlen kör volt, utána kukorica, gyöngyös jégkrém stb, és mindenütt három nulla volt a végén az összegnek így már... :O  Vagy a háromgyerekesek nem vesznek még fagyit sem a gyerekeiknek egy nyaraláson? Nem tudom.
    előzmény:
    abak (122)
    2014-07-31  11:20
  4. 2014. július 31. 11:34123.
    Egyetértek :)
    előzmény:
    abak (122)
    2014-07-31  11:20
  5. 2014. július 31. 11:20122.

    Ezért írtam, hogy minden normális ember.


    Azzal is tisztában vagyok, hogy egy-két gyerekeseknél a családi pótlék és az adókedvezmény a gyerekekkel kapcsolatos kiadások csekély részét keresik.


    Egy jól kereső 3 gyerekes családnál viszont az adókedvezményből és csp-ből szinte teljesen meg lehet oldani a gyerekek költségeit.


    Ez az, amint szerintem változtatni kellene.

    előzmény:
    bogi01 (121)
    2014-07-31  11:16
  6. 2014. július 31. 11:16121.
    Ha számszakilag vesszük, akkor igen, mindenki a gyerekére költi a családi pótlékot, hiszen vesz neki enni- és innivalót, ruhát, cipőt, ágyat, szekrényt, játékot, stb. De mivel pont arról van szó, hogy a fizetésedből, magad tartsd el a gyerekedet, akkor ez úgymond evidens, tehát a családi pótlék ezen felüli plusz. És hány olyan család van, ahol a gyerek mondjuk vádliközépig érő, jóideje kinőtt nadrágban jár oviba, suliba, de anyuka sminkelve, cigizve megy érte délután. Ezek szerint nem biztos, hogy azt a bizonyos családi pótlékot tényleg a gyerekre költötte. Remélem érthető, hogy mit akarok ezzel írni, hogy mit is jelent az, ha a csp-t tényleg, igazán a gyerekre költi a szülő.
    előzmény:
    abak (119)
    2014-07-31  10:58
  7. Torolt_felhasznalo_141175
    Torolt_felhasznalo_141175
    2014. július 31. 11:14120.

    Nekem is 3 gyerekem vagyok a legkisebb is már idén érettségizett.
    Nem voltunk könnyű helyzetben , de eszembe sem jutott volna ,hogy más fizesse a gyerekem kirándulását.
    Tavaly ősszel kiderült,hogy sokan nem fizetik évek óta az osztálypénzt,nem kimondottan a nagycsaládosok.Volt a szallagavató és van, aki meguszta 20000ft-al, azoknak a pénzéből, akik befizették,persze én még, ezt is befizettem.Van, aki még ezt sem fizette be,de a drága báli ruhára volt pénze.
    Februárban meg szól az szmk-s anyuka, hogy még kéne évvégére, még sosem csináltam, ilyet, de most nem fizettem be.

    Nem olvastam el a topikot, de nem értem ,akik reklamálnak, hogy nincs ingyenes oktatás,sima állami iskolában nem kell fizetni ezért, de a gyerek étkezését, tanszereit...vajon kinek kéne fizetni,ha nem szülőknek.
    előzmény:
    KN18 (118)
    2014-07-31  10:55
  8. 2014. július 31. 10:58119.

    A 3 és többgyerekeseknek nincs minden ingyen.


    Egyedül a tankönyvet kapják ingyen (ezt alanyi jogon minden elsős és másodikos is), valamint az étkezéshez kapnak félárú támogatást.


     


    A családi pótlékot, meg annál jóval többet, minden normális ember a gyerekére fordítja.

    előzmény:
    bogi01 (113)
    2014-07-31  09:21
  9. 2014. július 31. 10:55118.
    És mivel nekik ez jár, ha valamiért véletlenül fizetniük kell, át ki vannak akadva. 


    Lányom szülői értekezletén tavaly az öf elmondta milyen lesz az osztálykirándulás. Nagyon tartalmas, nagyon pici pénzből kihozza és rengeteg munkát fektet bele a tanárnő. Becsülendő!
    Erre elkezdett vergődni 2-3 anyuka, hogy jajj nekik 3 gyereknek kell kifizetni a kirándulást és, hogy vannak iskolák ahol a többi szülő összedobja a nagycsaládosok gyerekeinek az osztálykirándulásra valót és itt miért nem 
    Mivel anyukának mi szülők nem ajánlottuk fel, hogy kifizetjük a kirándulást, így színpadiasan kivonult a szülőiről.


    Agyrém, és azt ne gondolja bárki, hogy ezek nélkülöző gyerekek, egy fenét a lányom mondta, hogy ha látnám, hogy milyen cuccokba járnak, milyen bulikról mesélnek.............
    előzmény:
    bogi01 (113)
    2014-07-31  09:21
  10. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2014. július 31. 10:53117.
    Ékes példa, mennyire igazságtalan ez a rendszer. Az emberek egymásra mutogatnak, egymást utálják miatta. A kétgyerekes a háromgyerekesre fujjog, a sokgyerekes az egykésre. Ahelyett, hogy felfelé néznének az emberek egymás helyett, és észrevennék, hogy az egész rendszer úgy rossz, ahogy van. Nem kellene alamizsna, segély a gyerekeseknek. Normális munkabér kéne. Addig a pár évig apuci is képes legyen eltartani a gyerekét a saját fizujából, amíg a nő otthon van vele. Vagy fordítva, ha apa van otthon vele. Utána pedig két keresetből erős színvonalon meg lehessen élni, akkor már megtakarításra is jusson. (Özvegyeknél, rokkantaknál természetesen adnék szoc. támogatást, arról senki nem tehet...)
    előzmény:
    bogi01 (116)
    2014-07-31  10:40
  11. 2014. július 31. 10:40116.
    Igen, költői túlzás, de a lényegen nem változtat.
    előzmény:
    Anda39 (114)
    2014-07-31  10:06
  12. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2014. július 31. 10:15115.
    Semmilyen állami támogatást nem adnék alanyi jogon gyerekekre, sehányra. Akkor lenne arra esély, hogy mindenki annyit vállaljon, amennyit ő maga el is tud tartani. Én az egy szem gyerekemre kapom azt a kb. 12ezer forint családi pótlékot havonta. Röhej, egy cipőjét nem fedezi, és akkor még nem evett, nem ivott, nem lakott. Szóval én nagyon szívesen lemondanék erről, ha ezzel a megélhetési gyerekszülők pénzét is normálisabb célokra lehetne költeni, teszem azt, emberibb fizetésekre az elvégzett munkáért. Tudom, hogy nem mindenkinek az állam fizeti a munkabérét, de az erre vonatkozó törvényeket az hozza. Saját magamnak is sokkal jobb érzés lenne, ha nem alamizsnát és segélyeket és támogatásokat kéne várnom a gyerekemre, hanem az a tudat, hogy mivel én is és a férjem is teljes állásban dolgozik, így minden gond nélkül normális színvonalon el tudnánk tartani a gyerekünket. Ez jelenleg sajnos nem teljesen így van, pontosan ezért van nekünk is csak egy gyerekünk (vagyis ezért is). De nonszensz, hogy dolgozó emberek gyerekvállalásának a jövedelmük szabja a megálljt, míg a felelőtlenek szaporodnak bele a világba, mert a segélyekre apellálnak, hogy a többségi társadalom úgyse hagyja éhen halni őket. Éhen halni mondjuk nem kéne hagyni, az igaz, de kizárólag jövedelem alapon adni juttatásokat, és elfelejteni a gyerekekre járó segélyt (egészséges emberek esetén).

    Az ilyen támogatások meg szinte minden esetben igazságtalanok is. Sosem felejtem el a jelenetet, amikor annak idején a főiskola szociális irodájának parkolójába egy tűzpiros luxusautó fékezett, és a benne ülő lány, akinek apuci vette a feneke alá ezt a verdát, kiszállt belőle, és felvette az irodán a jövedelem alapú egyetemi szociális támogatást. Papíron ugyanis nem volt a szüleinek jövedelme. Gyakorlatilag meg volt pofája felvenni a maximális szoc. támot, gondolom, kellett benzinre. Sok fullgazdag ember nem nagyon rendelkezik erkölcsi meg szociális érzékkel: valszeg pont ettől lett olyan tehetős... (tisztelet a kivételnek).
    előzmény:
    bogi01 (113)
    2014-07-31  09:21
  13. 2014. július 31. 10:06114.
    " A három és több gyerekes családoknak minden ingyen van"


    Ez költői túlzás. Egyedül a tankönyvek vannak ingyen, minden másért fizetni kell. Akinek nem, azok egyéb ok miatt részesülnek szociális támogatásban, nem alapból jár.
    előzmény:
    bogi01 (113)
    2014-07-31  09:21
  14. 2014. július 31. 09:21113.
    Kétgyerekes anyukaként nekem is ez böki a csőrömet. A három és több gyerekes családoknak minden ingyen van. Miért? Azt elfogadom, hogy kedvezményekkel "jutalmazzák" a több gyerek vállalását, de az nonszensz, hogy ilyen mértékben. Kapjanak 25-30-50%-os kedvezményt, de ők is járuljanak hozzá valamilyen mértékben a gyerekeik közétkeztetéséhez, tankönyvihez, mint az egy- és kétgyerekesek. Főleg, hogy magasabb összegű családi pótlékot is kapnak, magasabb a családi adókedvezményük is. Ráadásul elvileg azért vállaltak ennyi gyereket, mert a jövedelmük is megfelelő volt hozzá. Akkor miért is nem lehet valamennyit nekik is fizetni a tankönyvekért és étkezésért?! Ha ők is hozzátennének valamennyit a maguk költségeihez, akkor valamivel csökkenne az egy- és kétgyerekesek terhei is.

    Mielőtt valaki nekem esne, hogy szüljek harmadikat, leírom, hogy nem fogok. Mert mind a lakásunk mérete, mind a jövedelmünk csak két gyereket "bír el". Sajnos. Jól esne nekünk is némi könnyítés. És hozzáteszem, hogy a gyerekek után járó csp-t néhány hónapos koruk óta egy speckó életbiztosításba fektetjük, hogy amikor majd fizetős középsuliba, fősuliba szeretnének menni, vagy majd tanulás után valamivel elinduni az életben, akkor legyen nekik egy kis anyagi kezdőlökés. A gyerekek után kapjuk ezt a pénzt és rájuk is fordítjuk. Tehát a két fizunk marad négyünk hézköznapjaira. Nem mindegy, hogy ebből mennyi megy tankönyvre, ebédre. Jó lenne, ha több maradna, és nem kéne a 3+ gyerekeseket is ilyen durván támogatni.
    előzmény:
    kiarrra (91)
    2014-07-29  21:07
  15. 2014. július 31. 07:49112.
    Ahogy írták máf, az majd a középiskola többi évében jön, általában az ilyen osztályokban sok tárgyat az adott idegennyelven tanulnak majd.
    Lányomék pl. a szakmai tárgyakat fogják majd 10.-től angolul tanulni. Egy idegenforgalmi képzésnél ez azért nem elhanyagolható lehetőség. :-)
    előzmény:
    Alinee2 (109)
    2014-07-30  20:44
  16. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2014. július 31. 07:17111.
    Sok a hülyegyerek, teljesen fölöslegesen tanulnak.
    idézet:
    Alinee2 (96)
    2014-07-30 17:57:27
    a munkanélküliek aránya sokszorosa a tanultakéhoz képest
    előzmény:
    Alinee2 (96)
    2014-07-30  17:57
  17. 2014. július 30. 21:57110.
    történelem földrajz biológiát ugyanúgy tanulják az többi 4 évben mint bármely más gimnáziumban.
    Amit írtunk a rengeteg angol csak a gimnázium első évében van.

    előzmény:
    Alinee2 (109)
    2014-07-30  20:44
  18. 2014. július 30. 20:44109.
    Én ezt így már értem. Ami furcsa, hogy ennyi külföldi nyelvtanóra mellett hol marad a történelem, földrajz, biológia ...
    A nyelvvizsgákat is megértem, hiszen szükséges már. A probléma azzal van, és ezt most ne magadra vedd hanem általában írom, akik megtanulnak egy nyelvet középfokon mert kell, nem biztos hogy élesben is hasznosítani tudják.
    Könyvből nem lehet dialektust megtanulni.
    Most nem bonyolítom, késő van.
    előzmény:
    abak (106)
    2014-07-30  19:11
  19. 2014. július 30. 20:37108.
    Így viszont igen, két angol anyanyelvűvel persze hogy oké.

    Nálunk sajnos más volt a szitu, 4 éves korától a magyaron kívül kellett két nyelven érthetően kommunikálnia az egyik srácnak. A másik pedig már lazán vette a kanyart, egy mondatba beletuszkolnak 3 nyelvet is. Megtanultam nem hajat tépni.
    Sokan nyomatják az angolt, nekem nem megy, a német sem. Nem képes ráfacsarodni a szám.
    előzmény:
    KN18 (103)
    2014-07-30  18:54
  20. 2014. július 30. 19:14107.
    Ez így igaz.
    előzmény:
    KN18 (103)
    2014-07-30  18:54
  21. 2014. július 30. 19:11106.
    Nagyfiam szintén ugyanazt a kéttannyelvűt végezte, amit most a kicsi fog.
    Nulla francia nyelvtudással kezdte, ugyanezzel a módszerrel tanultak.
    Érettségivel megvolt a felsőfokú nyelvvizsgája.
    Mellette angolból, ami a második nyelv volt, a középfokú.
    előzmény:
    Alinee2 (101)
    2014-07-30  18:40
  22. 2014. július 30. 19:09105.
    A fiam kéttannyelvűbe (francia) megy.
    Az előkészítő (régebben nulladik évfolyamnak hívták) 20 francia órájuk lesz.
    Emellett 5 tesi, 1 osztályfőnöki, 2 matek és 2 magyar.

    Tehát itt szinte csak a nyelvvel foglalkoznak, magyarból, matekból szintentartás van.
    Utána jön az "igazi" kilencedik évfolyam.
    előzmény:
    Zsifikati (97)
    2014-07-30  18:14
  23. 2014. július 30. 18:55104.
    Dehogy sok, alig tanulnak mellette mást, csak szinten tartják a magyart, matekot, informatikát.
    előzmény:
    Alinee2 (102)
    2014-07-30  18:42
  24. 2014. július 30. 18:54103.
    Nekem nagyon jó tapasztalatom van a nyelvi előkészítő első évről, nem csupán tankönyvből tanulnak. 4 részre osztották az angol tananyagot, 4 angol tanárjuk volt, akik közül 2 angol anyanyelvű volt + lektor.


    Kiváló módszer.
    előzmény:
    Alinee2 (101)
    2014-07-30  18:40
  25. 2014. július 30. 18:42102.
    Na de heti 18 óra, az napi 3-4 óra. Kábé. Sok.
    előzmény:
    KN18 (100)
    2014-07-30  18:34

Címlap

top