Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Miért kerül pénzbe az ingyenes oktatás?

Nők Lapja Cafe
Létrehozva: 2014. július 28. 11:25
Az állami iskolák csak az étkeztetésekért kérhetnek pénzt, de ez nem jelenti azt, hogy a szülőnek nem jár kemény költségekkel a sulikezdés.

Nők Lapja Café: Miért kerül pénzbe az ingyenes oktatás?
  1. 2014. július 30. 18:40101.
    Ez rengeteg.
    A gyerekeim eleve más tannyelvűbe jártak, az angoljuk nem tett ki heti 5 órát. És az egyik gyerek még így is angol nyelvű egyetemnet végzett.
    Én sokallom a 18 órát, ezzel is meg fognak vágni titeket. Tankönyvből képtelenség elsajátítani egy idegen nyelvet, a egjobb az állandó gyakorlás, amellé pedig elég a heti 5-6 óra idegen nyelv.
    Egyébként én csak nagyokat nézek hogy mit írtok, elég durva ami a magyar oktatás álcájával folyik. Elég csak arra gondolni, hogy az orvosokat is megkeresik, jutalékot kap ha X gyógyszert írja fel ,vagy ajánlja.
    Még egyszer, asrácaim idegen nyelvű suliba jártak, természetesen fizetős, a tankönyveket mi vettük, de azon felül nem kértek semmit. Senkit nem érdekelt hogy a kölkök mivel és mibe írnak. Ráadásul amelyik könyv év végén használható volt és a tartalma nem változott, azt visszavették és mehetett a következő osztálynak, vagy a fiatalabb testvérnek.
    A kicsi magyar oviba járt egy évig, és az elején amikor üzentek hogy ez meg az kéne, beintettem. Nincs. Azzal még megbékéltem hogy három hetente elhasznált egy csomag papírzsebkendőt, de mivel nem volt beteges, ez is képtelenségnek tűnt. De az, hogy egy óvodás gyerek menő ceruzákat, gyurmákat és miegymást vigyen az oviba azért, hogy ott tanuljon, az nonszensz. Jó volt neki az olcsó is, az egójával kiegyenlítette a sok csóró szülő gyerekének a nagyzolását.
    előzmény:
    Zsifikati (97)
    2014-07-30  18:14
  2. 2014. július 30. 18:34100.
    Nyelvi előkészító osztály, az első évfolyamban 4-5 tantárgyat tanulnak csupán és főleg angolt.
    Így a gimnázium 1+4 év.
    A fiam is ilyenbe jár.
    előzmény:
    Alinee2 (95)
    2014-07-30  17:53
  3. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2014. július 30. 18:2899.
    Nekem is pont ez a topik jutott eszembe, mikor beleolvastam az abortuszosba. Ha elvetetik, felelőtlenek, szüljenek csak, ha meg szültek, de az alapvető létszükségleteit sem képesek kielégíteni a gyereknek, akkor minek annak gyerek.
    előzmény:
    ladybird65 (98)
    2014-07-30  18:16
  4. 2014. július 30. 18:1698.
    Így van. Mégis a másik topicban meg sokan köhögnek az abortusz miatt. Holott sokan pont ezt a faramuci helyzetet szeretnék megelőzni vele, ha már akaratlanul is teherbe estek. Mégis őket kiáltják ki felelőtlennek. És akkor az ilyen micsoda (akikről Te is trivial is írt)?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_418344 (72)
    2014-07-29  15:08
  5. 2014. július 30. 18:1497.
    Nem tudom, még nincs órarend. Az előzetes tájékoztatón ez hangzott el.
    előzmény:
    Alinee2 (95)
    2014-07-30  17:53
  6. 2014. július 30. 17:5796.
    Sok a hülyegyerek, teljesen fölöslegesen tanulnak.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268437 (37)
    2014-07-28  20:11
  7. 2014. július 30. 17:5395.
    Hogy jött ki a heti 18 óra angol?
    előzmény:
    Zsifikati (94)
    2014-07-30  08:33
  8. 2014. július 30. 08:3394.
    Igen, benne. Szintén kéttannyelvű, csak nem gimnázium, hanem szakközépiskola. Ebben az árban egy magyar könyv van, a függvénytáblázat és 3 nyelvkönyv a hozzátartozó munkafüzetekkel és CD-vel.
    Mivel idegenforgalmi képzés, úgy sejtem, hogy 10.-től erősen megugrik a tankönyvköltségünk. A nyelvi előkészítős évben csak magyar és matek lesz a heti 18 óra angol mellett. Nyilván azért ennyi.
    Nem is panaszképpen írtam, hogy 14 ezer, mert látván mások esetében a horribilis összegeket, kifejezetten elégedett vagyok vele.
    előzmény:
    abak (86)
    2014-07-29  18:42
  9. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2014. július 30. 07:0193.
    Jelenleg Magyarországon egy egyedülálló szülő az adója által tankönyvet vesz a nagycsaládosoknak. A nagycsaládosok padig nemhogy a könyvekért nem fizetnek, de sok esetben az adójukkal sem járulnak hozzá sem a tankönyvhöz, sem az állam egyéb költségeihez.
    idézet:
    kiarrra (91)
    2014-07-29 21:07:12
    nincs 3 millió ember a termelőszférában akik eltartják a vízfejet és nemdolgozókat

    ilyen szép itt a helyzet, de van az agyatlan propaganda, szaporodjatok, sokasodjatok

    és az a réteg a legszaporább, amelyiknek a legkevésbé van munka és a legrosszabban fizetett
    előzmény:
    kiarrra (91)
    2014-07-29  21:07
  10. 2014. július 29. 21:1892.
    Igen, egyetértek.
    Vajon összeszámolják a felsoroltakon túl hány limpa cigit vettek, mennyi alkoholt vettek/fogyasztottak.Mennyi sok felesleges dolgot vettek meg.

    Minden  iskolakezdés előtt megy  a galázkodás, mintha az elmúlt rendszerben nem ekllett volna megvenni mindnet a gyerekeknek.
    Itt és most közlöm:az iskolábajáratás mindig pénzbe került.
    A szülő feladata hogy a gyerek tanulhasson.Kész.Nincs itt min vitázni, nyafogni, szidalmazni mindenkit.
    Soha nem jutna eszembe ilyesmin lamentálni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (83)
    2014-07-29  16:53
  11. 2014. július 29. 21:0791.
    Jelenleg Magyarországon egy egyedülálló szülő az adója által tankönyvet vesz a nagycsaládosoknak. A nagycsaládosok padig nemhogy a könyvekért nem fizetnek, de sok esetben az adójukkal sem járulnak hozzá sem a tankönyvhöz, sem az állam egyéb költségeihez.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268437 (81)
    2014-07-29  16:35
  12. Torolt_felhasznalo_418344
    Torolt_felhasznalo_418344
    2014. július 29. 20:5990.
    Mindig meglepődöm ezen az önzésen. A gyerekkel kapcsolatos kiadásokat összeszámolják, sajnálják és sajnáltatják magukat miatta. Az ilyen ember a saját kiadásaival is ezt csinálja? Összeadja a fodrászt, körmöst, ruhákat? Ha igen, sima könyvelő típusú emberről beszélünk (esetleg zsugoriról), de aki csak a gyerekei kiadásával csinálja ezt, azt nem bírom hova tenni. Újra beleolvastam a cikkbe, nem kellett volna: "az iskola csak elvárja az eszközöket, de nem adja." Adja? Az iskola? Mi az iskola? A menny küldötte vagy a terüljasztalkám? Az iskolát nem az emberek (te meg az én) pénzemből tartják fenn? Elvárja, de nem adja... hát ez volt a nap padlóra küldős mondása. De nagyon dulván.
    idézet:
    trivial (77)
    2014-07-29 16:03:17

    Ismerek ilyen gondolkodású felnőttet, minden hónapban egy füzetben vezeti a kiadásait. Beleírja minden nap mennyit költött és mire. Mint egy sima könyvelő mezei kivitelben Idegenektől, családtagoktól sajnálja az utolsó fillért is de önmagától semmit. Az ilyen fajta ember létezik szülőben is. Minden kiadást vezet pontosan és csak a legszükségesebekket adja meg a gyereknek. Felesleges pénzszórás nem létezzik, amugy sincs a gyereknek saját jövedelme.


    Az állami iskolának nem az a célja hogy biztosítsa a gyerek számára megfelelő eszközöket. Az államiba járnak tehetősebb és szegényebb családokból is gyermekek, igy mindenkinek biztosítania kellene a legjobb márkájú taneszközöket és kiegészítőket?


    Az állami okatást arrol szól ingyenes az iskolai oktatás, de mindefajta egyébb kiadást a szülőnek kell állnia.


    Akkor reformáljuk meg a tanrendszert: csak a szegény lemaradott környezetből érkező gyerekek számára legyen elérhető az állami oktatás ahol minden biztosított. A gazdagok meg vigyék a gyereküket a magániskolába és fizessék a költségeket.


    De ebből is hatalmas felháborodás lenne, mert a gazdag szülő magasabb kereset mellett (jó esetben nem mindig!) több adót fizet be az állami büdzsébe mint a szegény alulfizetett vagy munkanélküli szülő. Igy a gazdag szülőnek lenne nagyobb joga arra hogy az állami oktatást igénybe vegye...


    Ez egy mókuskerék..........


     


    De aki a gyereket és annak a kiadásait plusz/felesleges/ kiadásként éli meg annak nincs szüksége gyerekre.


    Lehet egyedül is élni és a bankban gyüjtögetni a pénzt.


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (77)
    2014-07-29  16:03
  13. 2014. július 29. 19:2689.
    Ez sem feltétlenül igaz. Mint korábban írtam, egy barátnőm gyereke most megy 9-be és 45 e lesz a könyvcsomagja, és pont azért ilyen sok, mert a szakmai tantárgyak könyvei megdobják.
    előzmény:
    abak (88)
    2014-07-29  18:44
  14. 2014. július 29. 18:4488.
    A középiskolák, gimnáziumok között már jelentős a különbség.
    Ha a szülő nem tudja finanszírozni, be lehet iratni 1-2 évre a gyereket egy jóval kevesebbe kerülő szakiskolába.
    16 éves kor után meg el lehet menni dolgozni.
    előzmény:
    tamtamtam (39)
    2014-07-28  20:23
  15. 2014. július 29. 18:4387.
    Magánügy a családi állapot.
    előzmény:
    Anda39 (55)
    2014-07-29  09:47
  16. 2014. július 29. 18:4286.
    Ha 9.-be megy, ez nagyon baráti összeg.
    A nyelvkönyvek is benne vannak?
    Az én fiam szintén 9.-es lesz, kéttannyelvű gimnázium, a tankönyvek 32 ezerbe kerülnek.
    előzmény:
    Zsifikati (63)
    2014-07-29  12:04
  17. 2014. július 29. 17:2185.
    Ahogy korábban irtam már, nálunk (falun) is vannak kikötések márkákat illetően, de nem kap a gyerek egyest, ha mégsem azzal dolgozik.
    Az az igazság, hogy védenem kell a pedagógusokat: nem a saját, hanem a gyerek kényelme miatt vannak ezek a feltételek - legalábbis nálunk. Hiszen tudja mindenki, hogy csak jó szerszámmal lehet dolgozni.
    A legolcsóbb szines ceruza alig hagy nyomot a papiron, olyan kemény. A drágább, jó minőségűvel viszont csodálatosan lehet szinezni. A ragasztó is dettó: lehet venni a legolcsóbbat, csak a gyerek remekműve fog széthullani...


    Alsóban vannak iránymutatások, listák, de ezek inkább segitik a szülőt, mintsem hátráltatják. Na jó, bosszantják is, mert elég hosszú némelyik, de ez van, ahogy irtad trivial ezzel jár az iskolába járás. 
    Gimis gyerekeimnek tényleg alig van füzetük, mert rájöttek, felesleges minden tantárgyhoz külön cipelni - és igy mindig ott van minden náluk. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (80)
    2014-07-29  16:33
  18. 2014. július 29. 17:1084.
    Palimadárnak akkor nevezném, ha egy már működő csoportban alakítanák át így a dolgokat és nem szólalna fel ellene. 


    Mikor beíratáskor eleve úgy kezdik, hogy mondj 3 ovit, hogy hova szeretnéd, hogy járjon a gyereked, bemondod, majd jön a levélke róla, hogy sajnos az általad első kettőnek mondott x és y ovi nem vette fel a gyereket helyhiány miatt, de z ovi örömmel fogadja a gyereked, de ott ezek és ezek a bevinnivalók/szabályok/elvárások, akkor maximum szájat húzni lehet, variálni már nemigen. Illetve de, lehet csak erre az lesz a válasz, hogy akkor várhatsz arra, hogy a jobb feltételekkel működő ovikban hol marad mégis szabadon hely. Na most ahol mondjuk a 3. év fogszívással tellik, mert a gyes az kevés, a bölcsibe meg nem fért be a gyerek, ott már inkább választják ezt  a megoldást mint mondjuk még fél év várakozást, mire kiderül, hova mehet át a felvevő ovi helyett a gyerek, hiszen akkor már gyes sincs. Car ügy ahogy van.


    ( Az más kérdés, hogy vajon miért pl a mi volt ovink meg a vele szemben levő másik ovi az, ahol már a beíratás első napjának a harmadik órájában azt mondják, hogy nem valószínű, hogy befér a gyerek, ez a listás ovi meg vajon miért az az ovi, ahova még a beíratás 3. napján is vannak helyek elmélegtben - és általában gyakorlatilag- is. )


    De ennyi elég az offból, én csak ebből is meg az említett középsulis tanárnőmből is következtettem arra, hogy lehetnek olyan iskolák ahol ezeket előírják, ott viszont mindenféle számolgatást és szájhuzgálást meg tudok érteni. 


    De mondom, a többi dologban tök jogos amiket írtál :).
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (83)
    2014-07-29  16:53
  19. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2014. július 29. 16:5383.
    Mondjuk az a szülő is palimadár, aki hagyja, hogy ezt megcsinálják vele egy nyamvadt oviban. Nem azt mondom, hogy fel kéne venni azt a mentalitást, amit a munkahely-sulimban néhányan megengednek maguknak, hogy bejönnek ordítani, hogy ők ugyan nem fizetnek az ingyenes oktatásért, és ha akarom, hogy tolla legyen a gyerekének, vegyek neki én, de azért ez is túlzás. A lányom ovijában anno minden ilyesmit meg lehetett beszélni oda-vissza alapon. Nem voltak irracionális elvárások, ha lettek volna, a megbeszélés lett volna az első állomás, nem az, hogy panaszkodom fűnek-fának, de megveszem, amit felesleges. Az emberek sokszor tényleg nem azzal tisztázzák a dolgaikat, akivel kéne, sőt, azelőtt nagyokat hallgatnak. Itt az eredménye.
    előzmény:
    lady1986 (82)
    2014-07-29  16:43
  20. 2014. július 29. 16:4382.
    Pedig volt is és van is.


    Anno nekünk is elő lett írva rajzhoz,ráadásul középsuliban, mondjuk ez csak egy évig volt így, aztán hála istennek elment nyugdíjba a rajztanárnőnk, a következőnek csak annyi volt a kitétele, hogy olyan legyen, ami használható.


    Én egyik barátnőm esetén dobtam egy hanyattast, mikor mutatta, hogy miket kér tőle az ovi, ahova a gyerekét felvették. Ugyanis ez állt a listán: félévente 1x12 színű Líra színes, 1x12 színű Líra vízfesték stb stb... szóval amiből csak lehetett Lírát kértek ( a legdrágább ) és akkor ez még ráadásul pont nem is a legjobb hírű ovi a városban, szóval nem egy elit na. Egyszerre kezdte a gyereke az ovit a lányommal, csak mi másik oviba mentünk. Röhej az volt az egészben, hogy az ő listája majdnem kitett egy A4-es oldalt, a mienk meg egy kis cetli volt, rajta tényleg a legszükségesebbekkel. És pont a múltkor panaszkodott egy másik ismerősöm, hogy abba a bizonyos oviba még mindig ilyen márkára előírtan kérnek be még mindig minden firlefrancot ( az ő gyereke viszont most kezdi majd az ovit ). 




    Szóval nem mindenhol, de van ilyen és az ilyet nagyon nem tartom elfogadhatónak.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (80)
    2014-07-29  16:33
  21. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2014. július 29. 16:3581.
    Tenyleg, támogassuk inkább a 3 gyerekes gazdagokat, meg a segélyen élő kisebbséget!
    idézet:
    kiarrra (79)
    2014-07-29 16:24:32
    meg a segélyen élő kisebbséget!

    dehogy, azoknak adott pénzeket is nektek kellene adni

    előzmény:
    kiarrra (79)
    2014-07-29  16:24
  22. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2014. július 29. 16:3380.
    Ezt azért nem hoztam fel, mert ilyenről nem hallottam még. Nálunk sose szabták meg, milyen márkájú cuccokat használhat a gyerek. Egyedül talán a ragasztónál, az meg azért nem volt egy földhöz verős összeg, viszont biztos azért mondták meg, mert tapasztalták már, hogy az általuk készített dolgokat melyik ragasztó fogja meg. De festéknél meg ilyeneknél nem adtak meg márkát sose, és ez szerintem se lenne helyes, nagyon jó volt a tusfürdős hasonlatod. Én is azt mondom, ha az iskola az életre készít fel (ill. hát már maga az élet az is), akkor ne szabjon már életidegen, logikátlan szabályokat. Én is azt a márkát veszem, ami éppen akciós vagy nagyon jó áron van a minőségéhez képest, nem feltétlenül azt, amit előre eltervezek otthon. Sokszor a hasonló pont ugyanolyan jó. 
    előzmény:
    lady1986 (78)
    2014-07-29  16:15
  23. 2014. július 29. 16:2479.
    Tenyleg, támogassuk inkább a 3 gyerekes gazdagokat, meg a segélyen élő kisebbséget!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268437 (10)
    2014-07-28  14:03
  24. 2014. július 29. 16:1578.
    Mondjuk ebben így igazad van. Az egy gusztustalan dolog ha valaki ezeket az utolsó fillérig számszerűsíti. Egy apró pici momentumban vitáznék veled. Igen, megveszem a színest és egyebet én is a lányomnak, fiamnak ez eddig rendben van. Azért 6 év alatt végigpróbáltunk párat, tudom hogy melyikek jók. Azt a részt viszont én is kissé kényszernek érzem, ha egy adott suli ( sőt itt nálunk az egyik helyi ovi is ) elő akarja írni, hogy csak és kizárólag egyetlen márkanév alá tartozó termékeket hajlandóak elfogadni. Ha már mindenáron a színvonal a lényeg ( persze hogy lényeges, de nem mindenáron, mondjuk felnőttként ha tudom hogy x tusfürdő az én tárcámnak drága, de y tusfürdő is hasonlóan jó, de mondjuk a márkanevet nem fizetem meg a termékkel együtt, akkor az y-t megveszem mert sneki nem tiltja meg, hogy azt vegyem meg magamnak ), akkor talán ebben az egyben lehetnének szülőbarátabbak, hogy mondjuk nem csak egyetlen márkacsoporthoz tartozó termékeket fogadnak el, hanem esetlegesen még 3-4 másik félét, ami mondjuk csak egy hangyabokányival gyengébb minőségű, de esetleg valamivel kedvezőbb árú is ( sok kicsi sokra megy ), arról nem beszélve hogy sokan az akciókat is figyelik és mondjuk egy 3-4 márkacsoportot tartalmazó palettánál a kisebb pénzű család is esetleg futhat bele olyan akcióba, ahol azért már jelentősen tud spórolni, és azért ez mondjuk se így, se úgy nem lenne hátrány.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (75)
    2014-07-29  15:49
  25. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2014. július 29. 16:0377.
    Mindig meglepődöm ezen az önzésen. A gyerekkel kapcsolatos kiadásokat összeszámolják, sajnálják és sajnáltatják magukat miatta. Az ilyen ember a saját kiadásaival is ezt csinálja? Összeadja a fodrászt, körmöst, ruhákat? Ha igen, sima könyvelő típusú emberről beszélünk (esetleg zsugoriról), de aki csak a gyerekei kiadásával csinálja ezt, azt nem bírom hova tenni. Újra beleolvastam a cikkbe, nem kellett volna: "az iskola csak elvárja az eszközöket, de nem adja." Adja? Az iskola? Mi az iskola? A menny küldötte vagy a terüljasztalkám? Az iskolát nem az emberek (te meg az én) pénzemből tartják fenn? Elvárja, de nem adja... hát ez volt a nap padlóra küldős mondása. De nagyon dulván.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_418344 (76)
    2014-07-29  15:53

Címlap

top