Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Ne szólj bele!
... mondja a férjem, de én nem tudom mit tegyek. Van egy barátnőm a cégnél. Kb két éve lettünk barátnők, amikor egy osztályra kerültünk. Ő nővér ugyanazon az osztályon, ahol én ápolónő vagyok. 31 éves, nagyon szép csaj. Nincs férje és nincs barátja. Pontosabban van, de mégsincs. 21 évesen jött össze egy nálánál 10 évvel idősebb orvossal, akinek akkor 3 gyereke volt. A pasi már válófélben volt, amikor megismerkedtek és nem sokkal később összejöttek.
A válást is kimondták már 8 éve, de ők ketten azóta sem házasodtak össze. merthogy mindig "közbejön" valami. A barátnőm házasságot akar és utána gyereket. A pasi meg szerintem dugni és ennyi.Most tudom, hogy mindenki azzal jön, hogy miért akart orvossal keverni, miért nem volt jó a vízvezetékszerelő, na tesség, úgy kell neki, de azért ez nem ilyen egyszerű. Ugyanis külön lakásban élnek, mert a pasihoz néha elmennek a gyerekei, és a barátnőm ezért nem költözhet hozzá, mert a gyerekei hallani sem akarnak róla.Néha felmegy a pasi hozzá enni, dugni (bocs, de én ezt nem tudom, hogyan hívni) közli, hogy összeházasodnak, ez lesz meg az lesz. A barátnőm vidéki szülei vettek nekik egy házat Pesten, az esküvőre, mint közös otthon. A pasi szinte az összes keresetét leadja a nejének, nem is ad nagyon pénzt a csajnak.Az esküvő most márciusban lett volna, de elmaradt. Állítólag azért mert a barátnőm túl követelező. Szerintem meg a pasi kihasználja. Ezt ő is tudja, csak még szereti.Én gyakran éjszakás vagyok a szülészeten, és bizony látom, hogy másoknak is csapja az orvos a szelet, és ugyanezzel a módszerrel.Én elmondanám neki, de a férjem szerint ne szóljak bele, mert csak nekem lesz rosszabb.Ti mit tennétek?
Aki az ő érdekeiket szolgálja.
Még egy esküvőnél sem ajándékoznék ingatlant egy olyan pasinak, akinek 3 gyereke van. (sőt olyannak sem, akinek egy sincs)
Ha én bele is szólnék a dolgaikba (mindkettőjükébe !!!) akkor egy dolgot mondanék, beszéljék meg egymással a helyzetet. Az igényeket, elvárásokat, jövő képet és azt, ki mit kíván beletenni bele a kapcsolatba. Jellemzően a nő kérdez, a pasi válaszol, a nő meghallgat. Oszt ezután lehet gondolkodni (max. 3 napot) az ásón, kapán, nagyharangon ill. a búcsúzáson. De, végleg, a változásra még esély sincs !!!!
A pasinak semmi különbség sem lesz. Sőt, jobban jár ha nem veszi el. Már van egy elvált felesége, 3 gyereke, fizet egy csomó gyerektartást. ha újra házasodik lehetnek új gyerekei,m azok is belekerülhetnek egy csomó pénzbe.
Sőt. Ha mégegyszer elválik, az plusz anyagi katasztrófa. kivéve, ha házassági vagyonjogi szerződése van. de ugye a gyerekek után majd akkor is fizetni kell. meg ugye most külön vannak, külön fizetésből, akkor meg megy minden a közösbe.
neki így jobb. A csajnak rosszabb. Vár az esküvőre ami nem lesz, vár a gyerekre, ami persze még becsúszhat, de ő nem akar házasság nékül gyereket. Szóval ez a helyzet a pasinak kényelmes, neki kényelmetlen és ha így marad, neki szar lesz. A pasi már volt nős, van gyereke. neki egyik sem, és lehet, hogy mindkét élményből végles ki is marad ha vár még 5-10 évet.
úgy akarod mondani, hogy a csinibaba a minden lében kanál topicindító testi-lelki 1000 éve barátnője
nővérfizetésből? itt 4-500 dollár a havi, nem heti
balkézről gyerek egy falusi csaknak, akinek az esküvőjéért oly sok áldozatra képes anyja, apja?
azt kitörölték
Mi az, hogy az orvos csapja a szelet masnak is, es ugyanazzal a modszerrel? Mi az ugyanaz a modszer? Feljar mashoz is szexelni, bizonyitottan?
Dr betu. Aki megszerezte, viselheti. Volt egy baratnom, csupan erettsegije volt, de mivel a ferje Dr betus volt, igy mentunk bemutatkozni, o volt Dr-ne, en meg lanynevu "senki" a ket diplomammal.
Mivel valas utan egybol visszavettem a tisztesseges sajat nevemet, INGYEN!
Masik baratnom meg mindenutt buszken mondta, hogy o milyen -ne, pedig a volt ferjenek mar volt masik felelesege, valoban.
Milyen igaz, "szinhaz az egesz vilag."
En ugy dontottem, -volt mar mas nevem, de -azzal a nevvel halok meg, amit eloszor kaptam. Az vagyok, es senkinek sem csupan a -ne-je.
Topikindito helyeben meg-most felmegy az auto szivverese,- szulnek egy gyereket, en majd felnevelem alapon, ha annyira szeretnek gyereket. Persze, 20+ evesen meg hulyeseg. Auto,ez nem alkalmi kapcsolat, hanem 10 ev utan mar, egy teljes hazassag papir nelkul.
Hogy nem koltoznek ossze, az lenne az idealis kapcsolat. Nem unjak meg egymast, nem elnek egymas hegyen-hatan, nem mennek egymas agyara. Egyebkent ok tudjak, miert jo ez nekik igy. A jelek szerint egyik sem szandekszik kilepni.
Ha kozelrol megvizsgalnankaz osszes ember kapcsolatat, hogy mennyi szennyet kellene elhordani, egy elet nem lenne eleg ra. Kinek mi meg mennyi fer meg bele. Igaz, a mas haza korul konnyu sepregetni. A magunk dolgaban mar mi sem vagyunk annyira nagy szakertok.
Ez a "baratno" nem kert segitseget, hagyni kell ot. En csak akkor mondanam meg, ha nyilvan tudnam, hogy mas nohoz is feljarkal. Egyebkent meg torodnek a sajat dolgommal, biztos van, mivel.
Felnőtt gyerekeim (is) vannak, nem vettem fel a férjem nevét, de az iskolában mindig tudták, kinek az anyukája vagyok.
Nem, nem azért mert pasi, hanem azért mert ő is része ennek a kapcsolatnak.
Ugyanis hiába a jobbító szándék, ha a beleszólás csak az egyik félt érinti, az óhatatlanul egy féloldalas dolog. Következmény a kapcsolat még inkább való felborulása, elsüllyedése és nem az egyensúlyba billentése. Most nem akarok kitérni a megcsalástól való rettegésre, ami indokolatlanul fontos tényező lett, pedig könnyen meglehet, hogy a kapcsolat sebei mástól véreznek.
Azt várnám, a topikindító (de, akárki más) lásson rá erre a kapcsolatra másként is, mondjon egyéb szempontú véleményt is, minthogy szegény nő ki van használva.
Lehet racionális oka is annak, ha nem veti le a volt feleség a férje nevét. PL. van egy közös gyerek, aki az apja nevét viseli. Ha az elvált B-né H.V. bemegy az iskolába beszélni egy tanárral, és azt mondja, "H.V. vagyok", rögtön hozzá is teheti, hogy a B. gyerek anyukája. Ha azt mondja: "B-né vagyok", akkor rögtön tudja a tanár, hogy ő a B. gyerek anyukája. Szóval: egyszerűbb.
Egyébként azt, hogy a férfi sármjának 90%-át a neve előtt levő Dr. adja, úgy értettem, hogy a konkrét esetben, e nő számára van ez így. Véletlenül sem gondolom, hogy ez általános lenne.
és a két "fiatal szerelmest" családtagként engednék ott lakni
Vajon miként lát(hat)ja ugyanezt a férfi? Mik motiválhatják és mik
tartják vissza?" Ugye, ezek a kérdések költőiek??
Tárgyilagos tisztánlátást akarsz, idegen emberek életét akarod átlátni, olyan topikban, amit nem is az érintettek indítottak???
Meg írja meg vki, hogy mit láthat, gondolhat a topikbeli orvos????
Ugyan, kitől várod itt a válaszokat ?
Tudod, "a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve", vagyis ha jót akarsz is, tehetsz rosszat, akaratodon kívül!
Csak egyet nem értek, ezt:
"A barátnőm vidéki szülei vettek nekik egy házat Pesten, az esküvőre, mint közös otthon."
Valóban KETTŐJÜK nevére vették meg a házat? Vagy csak a barátnődnek vették?
Ha nem csak a bnődé az egész tulajdon, hát bolondok ezek a szülők?
Én azt gondolom, hogy a feleség azt a nevet veheti csak fel, ami a személyiben van. De nem vagyok benne biztos.
ha még idejön, túl sok támogatást nem kapott
van egy ismerosunk o szakma szerint hentes a felesege meg az itteni korhazban kutatoorvos meghozza jol ismert professzor asszony.
18 eve hazasok van gyerekuk es sose volt gond hogy a ferje toredeket keresi annak amit a felesege.
gyonyoru hazuk van jol elnek , igaz nem hanyja a ferje szemere az asszony hogy o hoz haza tobbet mert minden kozos. a bankszamla is meg a vagyon is.
viszont ha az embernek TENYLEG BARATNOJE az illeto akkor nem biztos hogy becsuletes dolgo hallgatni.
azt hiszem en akkor szolnek ha biztos vagyok benne hogy a doktor massal is kozelebbi viszonyt kezd, ertem alatta csokolozni latod vagy hasonlo valaki massal.
akkor elmondanam a tenyt magat, meg azt hogy ki az illeto a tobbit meg rabiznam a baratnodre.
vannak kapcsolatfuggo emberek valoszinuleg o az m ha 10 ev utan is bebeszeli maganak hogy majd osszehazasodnak.
de eroszakkal nem lehet senkit semmirol meggyozni.
en lattam mar amikor valaki homokba dugta a fejet. nagyon megalazo tortenet volt ami elore lathato volt hogyan fog vegzodni. mivel a baratnom nagyon agresszivan reagalt a figyelmeztetesekre csunyan megutotte magat, nem alltam le buksit simogatni utana. megmondtam neki hogy ne varjon reszvetet elore lathato volt maganak kereste. jo lecke volt neki talan tobbet nem fut bele ilyesmibe.
Azt már tudjuk, hogy a pasi egy . . . (jelzők ezerszám), mert nem olyan amilyennek a nő szeretné.
De, engem a tárgyilagos tisztánlátás és a másik megismerése érdekel. Vajon miként lát(hat)ja ugyanezt a férfi? Mik motiválhatják és mik tartják vissza ?
doktori cím bejegyezhető. Az anyakönyvbe az anyakönyvi esemény
időpontjában jogszerűen viselt doktori cím jegyezhető be.
2013. március 1-je után nem jegyezhető be az anyakönyvbe a doktori cím.
akinek egy sokgyerekes válásban lévő szexpartner is megfelelt, mert doki
szeretne a nádfedelesben parádézni, hogy biz őt doki vette el, felvitte az isten a dolgát
a doki meg sok pasihoz hasonlóan hazudik szemét módon, szeretlek,
elveszlek... mert tudja, hogy az ilyen egyszerű lányoknak úgy lehet a
bugyijukba bejutni könnyen
csoda, hogy még nem lett terhes véletlenül a szentem
azzal kapacitálva a dokit az esküvőre
esetleg annyi esze van, hogy tudja akkor se veszi el
és akkor szarban maradna a nádfedelesben a balkézről gyerekkel
Anyakönyvbe az anya SZÜLETÉSI nevét kell beírni, mint a megszületett gyermek természetes, azonosító adatát.
(De vigyázz, mert ezzel kiderülhet mennyire ismered (félre) a férfiakat.)