Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

7 dolog, amit a nagyszüleid tudtak, de te már nem

Nők Lapja Cafe
Létrehozva: 2014. július 15. 08:07
Sokszor halljuk az idősebb generációtól, hogy ,,bezzeg az én időmben\" és ,,ezek a mai fiatalok\". Legtöbbször jól felháborodunk rajta, pedig van, amiben igazuk van.

Nők Lapja Café: 7 dolog, amit a nagyszüleid tudtak, de te már nem
  1. 2014. július 16. 19:2951.
    Hiába vasalod át, ha utána berakod a szekrénybe, a fertőtlenítés már nem hatásos.

    Én a nagyfiamnál (82-ben született) pont akkor vasaltam a pelenkákat, amikor jött a védőnő.
    Ő mondta, hogy a fertőtlenítő hatás csak akkor él, ha a vasalás után rögtön ráadod a gyerekre.
    Tehát ahhoz, hogy tényleg érvényesüljön, minden egyes darabot közvetlenül a felvétel (felhasználás) előtt kell kivasalni.

    Ezzel együtt én a mai napig sok mindent vasalok, de azt pusztán azért, hogy szebben nézzen ki a ruha.
    előzmény:
    tamtamtam (42)
    2014-07-16  18:11
  2. 2014. július 16. 19:1150.
    Sose lehet tudni, hogy ki ült előttünk a buszon...
    előzmény:
    abraxas (47)
    2014-07-16  19:04
  3. 2014. július 16. 19:0849.
    A rühesség és egyéb élősködők más dolog, akkor valóban nagyon oda kell figyelni + vasalni, bár van amelyiknél azt sem kell.

    Én sem vasalok semmit csak amit nagyon muszáj, de az ritkán van.
    Még eszembe sem jutott hogy így fertőtlenítsek, de ez nem jelent semmit :)
    Mondjuk háziállat sincs a lakásban, el sem tudnám viselni hogy egy szőrhullató kis állatka poroszkáljon az ágyam vagy a kanapém közelében, ne adj isten a tetején:) még ha 1000% hogy nincs rajta rühatka akkor sem.
    előzmény:
    tamtamtam (45)
    2014-07-16  18:45
  4. 2014. július 16. 19:0548.
    Szerintem ha a terápia része, akkor a megelőzésben is lehet szerepe.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (46)
    2014-07-16  18:54
  5. 2014. július 16. 19:0447.
    Bocs, de én nem vagyok napi szinten (se) rühes! Szeriten ezzen nem vagyok egyedül.


    Ez a leírás a rühatka fertőzés UTÁNI tennivalókat írja le. Azaz fertőzött cuccok "megmentése". Nem minden napi teendő.


    Egy sima gombás fertőzés után, a 60 fokon mosás után is ajánlott EGYSZER átvasalni magas hőfokon az alsóneműket. De nem kell minden nap.

    előzmény:
    tamtamtam (45)
    2014-07-16  18:45
  6. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2014. július 16. 18:5446.
    Fertőző betegség, parazita, rüh után persze. De egy tiszta környezetben lévő egészséges családnak miért kéne?

    A szenzitíves cucc azért kellett, mert alapból egy eléggé fehér bőrű család vagyunk, a gyerekünk meg extrémen kis hókirálynő, és a fehér, vékony bőrűeknek alapból is érzékenyebb a bőre, kipirosodik könnyen. Szóval a mai napig se vesz fel mást, csak színtiszta pamutot, meg is érzi, ha véletlen nem az, és veti lefelé. Kivétel a fürdőruha, de azért abból is van jobb minőség.
    előzmény:
    tamtamtam (45)
    2014-07-16  18:45
  7. 2014. július 16. 18:4545.
    Jó, persze, de ennyi erővel mi értelme volt színezékmentes meg stb. cuccot venni miatta, és külön mosni a ruháit? Egy egészséges gyereknek azzal is meg kéne tudni bírkóznia, hogy együtt mossák a ruháit a szülei ruháival, nem? :)
    Van olyan, hogy pl. valami vitaminhiány miatt gyengébb az immunrendszerünk, és talán épp a vasalás ment meg attól, hogy ilyenkor összeszedjünk valamit.


    Meg találtam még ezeket:
    "A terápia része kell, hogy legyen a ruházat és az ágynemű fertőtlenítő, magas hőfokon történő mosása, vasalása."
    Részletek: http://www.webbeteg.hu/cikkek/borbetegsegek/521/ruhesseg


    "A külső terápia mellett fontos a ruhanemű, ágynemű "fertőtlenítése" (meleg vizes mosás, vasalás, szellőztetés) is. Háziállatainkon is élnek parazitaként rühatkák, melyek átmenetileg okozhatnak fertőzést, de rendszerint csak az érintkezés helyére lokalizálódva."
    http://www.informed.hu/betegsegek/betegseg ek_reszletesen/skin/itch/kellemetlen-panaszunk-a-viszketes-2 1019.html
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (43)
    2014-07-16  18:24
  8. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2014. július 16. 18:3144.
    Tényleg, mennyi mindent fogdosunk meg közösen nap mint nap! :))) Kezdve pl. a pénzzel... és nem vasalják előtte. Milyennőkazilyenek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_762013 (40)
    2014-07-16  14:47
  9. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2014. július 16. 18:2443.
    És szerinted hány napig elég egy garnitúra gyerekbody-rugi, amit még szülés előtt tisztázol ki? :D Egyébként várandósan se vasaltam, mert egyrészt végig feküdnöm kellett, másrészt mert minek. Annyit megtettem a jó ügy érdekében, hogy színezékmentes "szenzitív" mosóport és öblítőt vettem a babaruháknak, és később is külön mostam az ő ruháit a miénktől. Bizony nem kellett napokat várni vele, ahogy a vasalással se kellett volna. De ahogy hozzáér a "bacis" csörgőhöz, tárgyakhoz, bőrömhöz a gyerek,  ugyanúgy a hatvan fokon mosott bodytól se lett semmi baja. Egy egészséges gyereknek ennyivel meg kell tudni birkózni.
    előzmény:
    tamtamtam (42)
    2014-07-16  18:11
  10. 2014. július 16. 18:1142.
    "szóval hagyjuk már ezt a 21. században, hogy a vasalás fertőtlenít"


    Nem a 21. századról beszéltem, hanem arról, hogy mi volt régen.


    "a jó minőségű ruhaanyag, ami a bőrömhöz ér hozzá, minimális elvárás."


    De a bőrnek nem az tesz jót, ha nem gyűrődik az anyag, hanem az, ha pl. 100% pamut, ami viszont gyűrődik...


    "mitől fertőtlenít?"


    Hallottam már olyat, hogy bőrgyógyász tanácsolta a vasalást valakinek valamilyen problémájára, úgyhogy valamire azért mégiscsak jó lehet manapság is. Régen meg, amikor a patakban mostak, a vasalás jelenthette azt a hőkezelést, amit nekünk ma megtesz az automata mosógép a 60 fokos vagy még melegebb vizet használó programjaival akkor is, ha a vasalásig már nem jutunk el.


    "nem szétszakadva, fájó méhszájjal akartam nekivágni a vasalás kalandjának gyerekágyasan"


    Vannak, akik már a gyerek érkezése előtt átvasalják a ruháit, nem gyermekágyasan kezdik. ;-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (17)
    2014-07-15  23:44
  11. Torolt_felhasznalo_676497
    Torolt_felhasznalo_676497
    2014. július 16. 16:4741.
    Na de, utána ülsz le, miután kivasaltad...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_418344 (38)
    2014-07-16  14:23
  12. Torolt_felhasznalo_762013
    Torolt_felhasznalo_762013
    2014. július 16. 14:4740.
    Ennek én azért nem látom sok értelmét, mert egy sima napon ezer olyan dologgal kerülsz kapcsolatba, amit már más is megfogott, és nem tudsz mindent fertőtleníteni. Pl. megyek a villamoson, kapaszkodom. Ahogy megfogom a kapaszkodót, rögtön rámászik a mindenféle sunyi baktérium a kezemre. Mielőtt hazaérek, és meg tudom mosni a kezem, ezeket biztosan megfogom a brutálisan összebaktériumozott kezemmel:
    - a táskám (innen veszem elő a kulcsom)
    - a kulcsom
    - a bejárati ajtót
    - a fürdőszobaajtót
    - a fürdőszobacsapot

    Miután kezet mostam, ezeket kezdjem el mind fertőtleníteni?

    És akkor még arról nem is beszéltem, hogy mi van, ha a villamosról leszállva még beugrom vásárolni, mielőtt hazaérek...

    Csatlakoznék Trivialhoz: 2014-ben, Európában mi az a szörnyű baktérium, amivel egy egészséges felnőtt szerveze nem tudja felvenni a harcot? (Természetesen egy ÁTLAGOS napra értem, nem amikor Timbuktuba utazol.)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_418344 (38)
    2014-07-16  14:23
  13. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2014. július 16. 14:3339.
    Nem tudom... ha valami olyasmit szednél össze, ami nagyon fertőző dolog, vagyis még ruhán keresztül is gáz, akkor már ott, azonnal kész lenne a baj, nem? Ha pedig simán koszos lett a közös széktől, arra meg elég a mosás is szerintem. Melegvíz (ha olyan a ruha, forró), mosószer, pár öblítés, levegőn száradás... szerintem ezeket kevés élősködő élné túl...  én is szoktam közös dolgokra leülni, tanár vagyok, sok teremben megfordulok, néha járok busszal, vonattal is... de még nem lett semmi bajom a székektől. De persze, ha valaki szeret vasalni, meg kellemesebb neki az anyag úgy, tegye. Csak ez a fertőtlenítésre való hivatkozás furcsa nekem kicsit.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_418344 (38)
    2014-07-16  14:23
  14. Torolt_felhasznalo_418344
    Torolt_felhasznalo_418344
    2014. július 16. 14:2338.

    Pl. ha leülsz egy nadrágban a metróra ahova 1000 féle ember ült le eléd, hát nem tudom.. vagy ha leülsz egy padra, egy kávézó székére...


    Ilyen esetek miatt szoktam vasalni.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (36)
    2014-07-16  14:16
  15. Torolt_felhasznalo_418344
    Torolt_felhasznalo_418344
    2014. július 16. 14:1837.

    Abban a pillanatban, amikor berakod a vasalt rurhát a szeskrénybe, annyi a fertőtlenítésnek.


    Fertőtleníteni csak elég magas hőfokú vasalással tudsz, amit viszont az anyagok jelentős része nem bír el.

    idézet:
    abak (26)
    2014-07-16 13:55:05
    Nekem egz AEG vasalom van, a legnagyobb hofokon vagyis a 3. programon vasalok. Meg az ingeimet is, mondjuk nincs beloluk sok..
    előzmény:
    abak (26)
    2014-07-16  13:55
  16. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2014. július 16. 14:1636.
    Tudom, hogy te azért írtad. De már többen is írták előtted, hogy ők fertőtlenítés miatt vasalnak. Tőlük kértem felvilágosítást, hogy minek. Nyilván egy bubópestises ember ruháját nem fogom felvenni még fertőtlenítve sem... :D De a saját blúzomat, amiben eltöltöttem egy délutánt, utána kimostam, megszárítottam, újra felvenném, mitől kellene fertőtlenítenem? Ugyanattól a levegőtől, amit vasalás közben is belélegzek? Vagy??? Valaki árulja már el, mert tényleg hülyén halok meg a végén...
    előzmény:
    abak (35)
    2014-07-16  14:10
  17. 2014. július 16. 14:1035.

    Nem kell, csak bizonyos betegségek esetén (után)


    Ezért írtam, hogy a vasalás és fertőtlenítés nem függ össze.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (28)
    2014-07-16  13:59
  18. 2014. július 16. 14:0834.
    Ne is mondd!
    A hideg kirázott nagyanyám keményített huzatú dunyhájától. :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_676497 (33)
    2014-07-16  14:05
  19. Torolt_felhasznalo_676497
    Torolt_felhasznalo_676497
    2014. július 16. 14:0533.
    Ropogós ágynemű? Brrr...

    Én azt szeretem, ha az ágynemű puha.
    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2014-07-15  08:07
  20. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2014. július 16. 14:0432.
    1. Főzni fejből
    marhaság, ez csak az agykapacitáson múlik

    2. Varrni, horgolni, kötni, foltozni
    akinek dilije, hobbija ma is tud

    3. Befőzni
    nem tudták milyen egészségtelen a sok cukros szar

    4. Igazán jól vasalni
    ez is baromság, ma is tud az igazán igényes ember

    5. Csak úgy találkozni
    aki nem ismeri az illemet az ma is csak úgy beállít
    manapság sokkal többet tudnak az emberek találkozni, mert nem gyalog vagy szekéren kell menni 2 hetet az ország másik végébe

    6. Alkudozni
    marhaság
    akiben van jó zsidó az ma is alkuszik

    7. Gyönyörű leveleket írni
    az a pár százalék, aki egyáltalán tudott írni

    8.
    egy kicsit tanulj meg gondolkodni, mielőtt cikket írsz
    vagy a magyarnak ez is megfelel?

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2014-07-15  08:07
  21. 2014. július 16. 14:0431.
    Főzés, sütés, befőzés, savanyítás stb. témakörökben otthonosan mozgok és szeretem is csinálni, varrni, kötni, horgolni nem tudok és nem is érdekelt soha, vasalni mi a francnak, értelmetlen időgyilkos. Megfelelő mosás, szárítás és jó anyagok kombóval szükségtelen.

    Fejből kinézés megy, FB, mobil, számítógép szintén értelmetlen időgyilkos, plusz jobban szeretem a személyes kontaktust, legyen inkább ritkább.
    Valamint inkább a szabadban a növénykéimmel, állatkáimmal érzem jól magam, mint valami kutyüvel.
    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2014-07-15  08:07
  22. Torolt_felhasznalo_676497
    Torolt_felhasznalo_676497
    2014. július 16. 13:5930.
    "Akkoriban leginkább anyagot lehett kapni,aztan mindenki szabbatott és varratott vagy varrt magának"

    Ez így van. De akkor sem tudott mindenki szabni-varrni, viszont minden utcában volt 1-2 varrónő.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_418344 (23)
    2014-07-16  13:19
  23. 2014. július 16. 13:5929.
    Nemrég filóztam el azon, mennyire mások vagyunk mi, mai háziasszonyok a régieknél...
    Én pl. imádok vasalni, és még a zoknikat is kivasalom. Sokan itt felhördülnek ezt olvasva, de mit tegyek, szeretem és hozzászoktam. Nekem is vannak pólóim, krepp ágyneműim, de azt mondom, sokkal szebbek, ha ki vannak vasalva. 
    Befőzés: persze, hogy teszek el lekvárt, mert szeretjük (pl. sütibe, rántott húshoz, az áfonya pörköltbe is kitűnő és pikáns), és nem vagyok hajlandó a bolti műcuccért kiadni egy forintot is. Aki eleve nem eszi az ilyesmit, az ne tegye, ez logikus.


    A mai háziasszonyoknak jóval kevesebb az idejük a háztartásra, viszont van egy csomó segédeszközünk, amivel gyorsitani tudunk a munkafolyamatokon: már nem a patakhoz, közkúthoz járunk mosni, bár amikor nagyanyám a nyári konyhában mosott, akkor is egész napos elfoglaltságot jelentett neki. Ahogy a paradicsomfőzés, lekvárfőzés a nagy üstben. Ők még egész nap vagy éjjel keverték a szilvalekvárt, mi meg fixálót teszünk bele, aztán annyi.
     A régi öregek sosem nyugodtak meg, nem ültek le olvasgatni, mert mindig kerestek maguknak munkát. 86 éves nagybátyám se tud nyugton lenni a fenekén, mert mondjuk nincs összevágva a fa, nincs a helyére hordva, még van öt szál gaz a kertben, még ez, még az a tennivaló... A maiakat annyira nem bosszantja az ilyesmi, nem? Ja meg sok kertes házban nincs is veteményes, csak diszkert, mert azzal jóval kevesebb a macera.
    Most meg mennem kell, majd visszaolvasok.
    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2014-07-15  08:07
  24. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2014. július 16. 13:5928.
    De valaki magyarázza már el nekem,hogy miért kellene egy ruhát fertőtleníteni? Mitől? A bőröd, a szád, a légzőszerveid nem érintkeznek a külvilággal, a baktériumokkal? A mosott ruhát mitől kéne fertőtleníteni? Komolyan kérdem, mert ez nekem magas.
    előzmény:
    abak (26)
    2014-07-16  13:55
  25. Torolt_felhasznalo_676497
    Torolt_felhasznalo_676497
    2014. július 16. 13:5527.
    Nekem az egyik nagyanyám egyáltalán nem tudott főzni.

    A másik viszont remekül főzött sütött, de azért neki sem egy órájába került összedobni a vasárnapi ebédet. Már csak azért sem, mert a hús nem konyhakészen került a konyhájába, a zöldséget sem tisztítva vette (mint én), szóval az előkészület sokkal hosszabb folyamat volt, ráadásul elég macerás kajákat készített.

    Így bizony a vasárnap délelöttje ráment, hogy kettőre 4 fogásos családi ebéd legyen az asztalon. Igaz, ő kissé maximalista volt.

    Anyám is jól főz, de az utóbbi időben észrevettem, hogy ő is gyakrabban készít hamarabb elkészíthető ételeket. A bonyolultabb kajáknak kimondottan csak a mi kedvünkért fog neki.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (11)
    2014-07-15  16:24

Címlap

top