Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Nincs gyerek nincs nyugdíj

Arancia
Létrehozva: 2014. július 3. 14:33

Már megint olvastam a népesedési kerekasztalról egy vérlázító cikket. Ha nincs gyerekm, vagy csak egy, akkor a jövőben csak fele nyugdíjat kapok! Micsoda marhaság!


Én akartam szülni, de nem tudtam. Hol nem találtam hozzá férfit, hol meg már késő volt hozzá, mert kijelentette az orvos, hogy elfogytak a petesejtjeim 40 évesen. nem ragozom.


És a befizetett adóforintjaimmal mi lesz? Én nem sajnálom a gyerekesektől a pénzt, sőt. Szerintem sokkal több és ingyenes bölcsi meg óvodahely kellene, ingyenes tankönyv+ étkezés a gyerekeknek egészen a tanulmányaik, végéig. Fejlesztések - különórák elfelejtve, mert ezt az iskolában kellene magas színvonalon megoldani és stb.


de kikérem magamnak, hogy azért mert nem lett gyerekem a lelki teher mellett még anyagilag is büntessenek, mint valami bűnözőt. És aki a gyerekeit mind intézetbe adja, vagy éppen örökbe azzal mi lesz? Vagy ő kitüntetést kap majd mint a haza anyja????


Bárcsak én is tologathatnám a gyerekeimet. Elképzelni nem tudja az, akinek nincs, hogy milyen fájdalom pici egészséges szép babákat látni babakocsiban, tudva, hogy nekem nincs. És ne kövezzen meg senki, hogy én nem szeretnék örökbe fogadni.

  1. 2014. július 6. 13:0651.
    Akkor az az ember aki valami ellen felszólal, az mind primitív-buta?
    Te sem gondolhatod komolyan!!!

    előzmény:
    Lillaréka (50)
    2014-07-06  12:29
  2. 2014. július 6. 12:2950.
    Miért?
    szerinted nem igy van?

    nem a szélsőségekre gondoltam.
    előzmény:
    Csendike (47)
    2014-07-06  11:34
  3. 2014. július 6. 12:2849.
    De ezt mindenki elfelejti kiszámolni...
    eleve.. ha gyereked van.. főleg ha több-- akkor   nagyobb lakást  tartasz fent.. már ha nem nyomorban akartok élni.
    több élelmiszert  vásárolsz... többet költesz  bármire ami a családdal kapcsolatos.. 
    és nemhogy a gyerekek után kapott támogatást költöd el, hanem annak sokszorosát.

    De én most úgy látom a topik átment irigykedősbe...   irigyeljük a gyerekeseket  a vélt  és valós támogatásaikért.
    előzmény:
    régebb_óta_vagyok_az_nlc-n_mint_te (48)
    2014-07-06  12:20
  4. 2014. július 6. 12:2048.
    A gyerekesek most kapnak mindenféle pótlékot, adóvisszatérítés stb, 3
    gyerekesnél már normálisan kereső szülő szinte nullszaldós évekig... az
    egyedülálló meg nem kap semmi kedvezményt, fizeti egyedül a
    lakásköltségeket rezsit stbstb. Ez sok esetben számszerűsítve szerintem
    akár több is, mint a gyerek...


    És  fata 2014-07-06 10:24   46.
    Majd ha adókedvezményt kapnak a gyermektelenek is, azt félre tudják
    tenni a nyugdíjukra. De ezzel az idióta ötlettel duplán kerülnek
    hátrányba, egyszer több adót fizetnek, majd még nyugdíjat sem kapnak
    .

    Fogalmatok sincs, mennyibe kerülnek a gyerekek, azért írtok butaságot. Egy egyedülálló mindig is hátrányban lesz a párban élővel, rezsiköltséget tekintve, de ennek semmi köze a gyerekhez. Mert egy gyermekét egyedül nevelőhöz képest meg előnyben lesz.

    Adókedvezmény ide, adókedvezmény oda, a számok tisztán mutatják, a gyermeket nevelő háztartások szegényebbek, mint a nem.
    Tegyük fel, hogy a család mindkét tagja megkapja a medián bért, az ma bruttó 190 ezer forint, és két gyereket nevelnek. Családi pótlék és adójóváírás összesen a két gyerekre 46600Ft. Azaz gyerekenként kb. 23 ezer.
    Havi bérlet 3450Ft, iskolai étkezési díj napi 500Ft.
    Ha csak a kaját és bérletet számolod, már el is ment a támogatás. A gyerek felnőtt korában ennek a támogatásnak sokszorosát fogja befizetni az állami költségvetésbe, úgyhogy ennél jobb befektetése nincs az államnak.
    Én kiszámoltam, amit költök a gyerekekre, annak a befizetett áfája több, mint amit mindenféle támogatásban megkaptunk.
    előzmény:
    Brion (42)
    2014-07-05  20:21
  5. 2014. július 6. 11:3447.
    szerintem csak buta és primitiv ember szokott- bármilyen- ellenes - lenni.


    Barokkos túlzásba estél.
    előzmény:
    Lillaréka (45)
    2014-07-06  10:03
  6. 2014. július 6. 10:2446.
    Majd ha adókedvezményt kapnak a gyermektelenek is, azt félre tudják tenni a nyugdíjukra. De ezzel az idióta ötlettel duplán kerülnek hátrányba, egyszer több adót fizetnek, majd még nyugdíjat sem kapnak.

    Persze, hogy lesz-e egyáltalán bárkinek nyugdíja pár évtized múlva, az kérdéses.
  7. 2014. július 6. 10:0345.
    Én pl kifejezetten nem tudom, hogy mire megy ki egyeseknél a gyerekellenesség.
    szerintem csak buta és primitiv ember szokott- bármilyen- ellenes - lenni.
    előzmény:
    Csendike (44)
    2014-07-06  09:57
  8. 2014. július 6. 09:5744.
    Van benne valami amit írtál.
    De, tagadhatatlan az a tény, hogy iszonyú nagy a gyerekellenesség .Itt az Nlc-n is.
    Már megfogant, megszületett gyerekek esetében is megy a gyalázkodás, hogy minek az a gyerek. Ugyan minek.A gyerek nem tehet semmiről. Mégis, napokon keresztül gyepálják  a gyerekeseket.

    Ugye, azért az nem vitatod, hogy  cseppet többe kerülnek a gyerekek, mintha csak magára költené bárki is a pénzét.
    Ami a nyugdíjakat illeti, mégis csak nagyobb esélye összegyűjteni bizonyos  összeget annak, aki nem nevel gyereket.

    Valójában nagyon is érthető, hogy mire megy ki ez a nagy  viszolygás a  gyerekekkel szemben.

    előzmény:
    Lillaréka (41)
    2014-07-05  15:59
  9. 2014. július 6. 07:4743.
    Nagy  a gyerekellenesség itt.Egymást erősítgeti néhány liba, akik nem is akrnak gyereket akkor sem ha egyébként képesek lennének szülni.

    Nem, nem kell gyerek nektek.Annyian akárjátok magatokat megvalósítani, hogy a legvégén az egymás oltogatása miatt is,legfeljebb beragadtok a saját mocskotokba mert nem lesz aki az ágytálat alátok tolja.





    A gyermektelenek nagy része nem biztos, hogy úgy tervezte, hogy gyermektelen legyen. Van aki ezért, van aki azért lesz gyermektelen. Te honnan tudod, hogy ki miért nem vállalt gyermeket? Van akinek nincs kinek szülni, van akinek nincs hova, vagy vannak jó néhányan, akiknek lenne kinek és hová, és vagyonokat hord a meddőségi centrumba és még sem jön össze... S Te mindössze annyit látsz mindebből, hogy ezek a nők dolgoznak, mert mi mást is tehetne. Vagy azok a gyerektelenek akik szeretnének/szerettek volna gyermeket rendszeresen rendezzenek a Kossuth téren nagy sírás-rívást mert nincs gyerekük? Vagy tetováltassák a homlokukra, hogy miért gyermektelenek?
    előzmény:
    Na jó, de ez hogy is van? (32)
    2014-07-03  20:29
  10. 2014. július 5. 20:2142.
    Hát ez szerintem akkor is marhaság, megint csak büntetik az egyedülállókat. Pedig legtöbb esetben az emberek nem akarnak egyedül maradni, egyszerűen csak ezt dobta az élet. (a párok, akik nem akarnak gyereket, szerintem elenyészőbb).
    Tegyen félre abból, amit amúgy a gyerekre költene... hát persze. A gyerekesek most kapnak mindenféle pótlékot, adóvisszatérítés stb, 3 gyerekesnél már normálisan kereső szülő szinte nullszaldós évekig... az egyedülálló meg nem kap semmi kedvezményt, fizeti egyedül a lakásköltségeket rezsit stbstb. Ez sok esetben számszerűsítve szerintem akár több is, mint a gyerek...


    mondom ezt úgy, hogy szeretnék gyereket, de nagyon úgy tűnik nem lesz, és van önkéntes pénztári tagságom is, de amit abba be tudok tolni, abból max lassabban halok majd éhen. Persze mindenhol mondják tegyünk félre, de hát miből... az emberek nagy része szerintem örül, ha megél, és van annyi tartaléka, hogy vész esetén pár hónapig kihúzza.


    Sok országban nicns állami nyugdíj, de akkor ott egyrészt nem is vonnak ezen a címen, azt is félre lehet tenni, másrészt teljesen mások a viszonyok.. nevetséges.
  11. 2014. július 5. 15:5941.
    Hogy milyen egy társadalom, az határozza meg ahogyan bánik az elesettjeivel.
    Magyarország lehúzhata magáta mocsárba.
    előzmény:
    Csendike (39)
    2014-07-05  14:21
  12. 2014. július 5. 15:1240.
    Tehát, nekem van 2 db gyerekem, akikből legjobb esetben is egy lesz járulékfizető. A másik nem, hiszen fogyatékos. Eddig sem nagyon számítottam rá, hogy valaha itt nyugdíjam lesz, mert 10 év munkaviszony után szültem és utána 13 évig csak a gyerekemet neveltem (nem adtam intézetbe se bentlakásosba). És sajnos Mo-on nem hemzsegnek a 4 órás munkák, most is csak 4 órát tudok dolgozni mellette, amíg le nem jár a szerződésem, mert utána megint nincs meló. És én még összetehetem a kezem, hogy kaptam 4 órás munkát (még ha határozott idejűt, akkor is), mert 99 %-a azoknak akik fogyatékos gyereket nevelnek, nem tudnak elmenni dolgozni. És összetehetem a kezem, mert van segítségem, aki tud szükség esetén vigyázni a gyerekekre (sokaknak nincs). Ha ezek nem lennének, most sem tudnék dolgozni. 


    Aki fogyatékos gyereket nevel, annak nincs gyereknevelésen megspórolt pénze, hiszen annyi is alig van, hogy hóról hóra kijöjjön. 


    Magyarország én így szeretlek! Nem ok nélkül akarunk elhúzni innen, pont az ilyen dolgok miatt. Fogyatékos gyereked van, nem vagy ember...

    előzmény:
    régebb_óta_vagyok_az_nlc-n_mint_te (7)
    2014-07-03  16:10
  13. 2014. július 5. 14:2139.
    Egyetértek.
    előzmény:
    Na jó, de ez hogy is van? (32)
    2014-07-03  20:29
  14. 2014. július 4. 23:0938.
    Az, hogy lesz-e gyerekük, elsősorban rajtuk múlik.
    Hogy a gyerek hogy dolgozik és mennyiért, az már nem.
    előzmény:
    Brünnhilde (37)
    2014-07-04  22:15
  15. 2014. július 4. 22:1537.
    Ertem amit irsz, gazdasagilag megertem, erkolcsileg nem. Ennyi erovel azok a szulok se kapjanak majd nyugdijat, akiknek a gyereke munkanelkuli sokaig, vagy epp nagyon keveset keres emiatt keves jarulekot fizet. Nem?
    előzmény:
    régebb_óta_vagyok_az_nlc-n_mint_te (36)
    2014-07-04  22:03
  16. 2014. július 4. 22:0336.
    Járni jár, csak nem jut

    Mert ha nem nevekt gyereket, nem lesz aki fizesse
    előzmény:
    Brünnhilde (35)
    2014-07-04  21:53
  17. 2014. július 4. 21:5335.
    Bocs, de ha vki evtizedeken keresztul tisztessegesen dolgizik es a jarulekot fizet, amibol eltartja a nyugdijasokat, akkor jar neki a tisztesseges, teljes nyugdij, fuggetlenul attol, hogy van-e gyereke vagy sem.
    Ez ennyire egyszeru.
    Idorol idore feljon ez a tema, aztan homalyba veszik. Halistennek...
    előzmény:
    régebb_óta_vagyok_az_nlc-n_mint_te (3)
    2014-07-03  15:36
  18. 2014. július 4. 14:4034.
    Miért, a te gyereked alád fogja tolni?
    előzmény:
    Na jó, de ez hogy is van? (32)
    2014-07-03  20:29
  19. Torolt_felhasznalo_736884
    Torolt_felhasznalo_736884
    2014. július 3. 20:4133.
    Mert ha van gyereked,akkor lesz aki aládtolja, ugye?es mi az, hogy EZEKNEK?
    előzmény:
    Na jó, de ez hogy is van? (32)
    2014-07-03  20:29
  20. 2014. július 3. 20:2932.
    Akinek nincs gyerke, az elteszi a gyerekekre költendő összeget és már nem is kell nyugdíkj ezeknek.
    Nagy  a gyerekellenesség itt.Egymást erősítgeti néhány liba, akik nem is akrnak gyereket akkor sem ha egyébként képesek lennének szülni.

    Nem, nem kell gyerek nektek.Annyian akárjátok magatokat megvalósítani, hogy a legvégén az egymás oltogatása miatt is,legfeljebb beragadtok a saját mocskotokba mert nem lesz aki az ágytálat alátok tolja.
    előzmény:
    Arancia (1)
    2014-07-03  14:33
  21. 2014. július 3. 20:1231.
    Értő olvasás?

    A nyugdíjadat nem attól függően kapod, hogy aktív korodban mmennyit fizettél be.
    Hanem a jelenlegi befizetésektől.
    idézet:
    asztanaviszta (30)
    2014-07-03 19:32:55
    Akkor ezt kellett volna írnod.

    Egyébként ez meg nem igaz.
    Jelenleg igenis az aktív kori befizetéseid alapján kapod a nyugdíjadat. Szolgálati idő, és befizetés nagysága ami meghatározza.
    A jelenkori befizetések csak annyiban változtatják, hogy látva a befizetések nagyságát, a politika változtatgatja a képletet, így csökken a nyugdíj összege, de ez minden azonos időszakban nyugdíjba vonulónál azonos arányban.
    előzmény:
    asztanaviszta (30)
    2014-07-03  19:32
  22. 2014. július 3. 19:3230.
    Értő olvasás?

    A nyugdíjadat nem attól függően kapod, hogy aktív korodban mmennyit fizettél be.
    Hanem a jelenlegi befizetésektől.
    előzmény:
    régebb_óta_vagyok_az_nlc-n_mint_te (29)
    2014-07-03  19:28
  23. 2014. július 3. 19:2829.
    Az, hogy sajnálatosan a nyugdíj nem az aktiv kori befizetésektől függ,
    az ennek a jelenleg érvényben lévő elfuserált nyugdíjrendszernek a
    hozadáka.

    De, jelenleg attól függ.
    előzmény:
    asztanaviszta (28)
    2014-07-03  19:21
  24. 2014. július 3. 19:2128.
    A működő - vagy nem - társadalmat ugyanúgy megkapja a gyerekes és a gyerektelen is.

    Az, hogy sajnálatosan a nyugdíj nem az aktiv kori befizetésektől függ, az ennek a jelenleg érvényben lévő elfuserált nyugdíjrendszernek a hozadáka.

    Nem gondolom, hogy normális ember a nyugdíjért szül gyereket.
    Én sem így tettem.

    De ennek az eszement ötletnek ez is lehet egyik hozadáka.
    előzmény:
    régebb_óta_vagyok_az_nlc-n_mint_te (27)
    2014-07-03  19:07
  25. 2014. július 3. 19:0727.
    Alapjáraton, egy normális társadalomban a nyugdíjaknak az aktív kori befizetésekhez kellene igazodniuk.

    Igen. Is.
    De mivel a te nyugdíjad attól függ, mennyi járulékot fognak befizetni, ezért azt is figyelembe kellene venni, hány járulékfizetőt állítottál magad helyett.

    Elfogadom, hogy a nyugdíj függjön attól, hogy ki hány gyereket nevelt fel.
    Ekkor viszont nincs se gyed-gyes, se családi pótlék, adókedvezmény, ingyenes bölcsi, ovi, stb.
    Mindenki finanszírozza önerőből a gyerekeivel kapcsolatos költségeket, cserébe ők idős korában eltartják.


    A gyeddel-gyessel és a többi, a társadalom magátsegít újrateremteni. Ezek azért kellenek, hogy legyen ember, aki majd megjavítja a csöpögő csapodat.

    Lehet, hogy így nem olyan vonzó?

    Te komolyan azt hiszed, hogy az emberek gyedért vagy nyugdíjért szülnek gyereket?

    Mert a gyerekek felneveléséhez a már említett juttatások alapján
    járuljon hozzá az is, akinek nincs gyereke, de, amikor ő várna vissza
    valamit, akkor neki nem jár.


    Dehony nem kapsz semmit. Öregkorodra is működő társadalmat kapsz. Lesz bolt, rendőr és orvos.
    előzmény:
    asztanaviszta (23)
    2014-07-03  18:14

Címlap

top