Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Nincs gyerek nincs nyugdíj

Arancia
Létrehozva: 2014. július 3. 14:33

Már megint olvastam a népesedési kerekasztalról egy vérlázító cikket. Ha nincs gyerekm, vagy csak egy, akkor a jövőben csak fele nyugdíjat kapok! Micsoda marhaság!


Én akartam szülni, de nem tudtam. Hol nem találtam hozzá férfit, hol meg már késő volt hozzá, mert kijelentette az orvos, hogy elfogytak a petesejtjeim 40 évesen. nem ragozom.


És a befizetett adóforintjaimmal mi lesz? Én nem sajnálom a gyerekesektől a pénzt, sőt. Szerintem sokkal több és ingyenes bölcsi meg óvodahely kellene, ingyenes tankönyv+ étkezés a gyerekeknek egészen a tanulmányaik, végéig. Fejlesztések - különórák elfelejtve, mert ezt az iskolában kellene magas színvonalon megoldani és stb.


de kikérem magamnak, hogy azért mert nem lett gyerekem a lelki teher mellett még anyagilag is büntessenek, mint valami bűnözőt. És aki a gyerekeit mind intézetbe adja, vagy éppen örökbe azzal mi lesz? Vagy ő kitüntetést kap majd mint a haza anyja????


Bárcsak én is tologathatnám a gyerekeimet. Elképzelni nem tudja az, akinek nincs, hogy milyen fájdalom pici egészséges szép babákat látni babakocsiban, tudva, hogy nekem nincs. És ne kövezzen meg senki, hogy én nem szeretnék örökbe fogadni.

  1. 2014. július 3. 18:5026.
    Szerintem meg.. tökmindegy mennyi gyerek születik.
    Nem az számit.
    Hanem, az, hogy  van -e elég  járulékfizető... járulékfizető abból lesz, aki dolgozik.. Mivel nincs munka, és egyre inkább nincs munka  , nincs járulékfizető sem.
    Én max 10 évet adok és semennyi nyugdij sem lesz. .. még jól is járunk ha csak 10 és nem 5
    Az ősztől az önkormányzati választások után pedig meg fogják adóztatni a nyugdijakat. Nem kicsi mértékben. De már az nem segit. Ilyen mértékű pénzherdálást nem lehet  adóemeléssel és népsanyargatással megoldani.
    előzmény:
    régebb_óta_vagyok_az_nlc-n_mint_te (19)
    2014-07-03  17:32
  2. 2014. július 3. 18:4025.
    Ne húzd fel magad

    Nyugdija az 50alatti korosztályból már senkinek sem lesz!
    előzmény:
    Arancia (1)
    2014-07-03  14:33
  3. 2014. július 3. 18:1724.
    Nemrég volt már erről egy nagy vihart kavart cikk.
  4. 2014. július 3. 18:1423.
    Alapjáraton, egy normális társadalomban a nyugdíjaknak az aktív kori befizetésekhez kellene igazodniuk.

    Elfogadom, hogy a nyugdíj függjön attól, hogy ki hány gyereket nevelt fel.
    Ekkor viszont nincs se gyed-gyes, se családi pótlék, adókedvezmény, ingyenes bölcsi, ovi, stb.
    Mindenki finanszírozza önerőből a gyerekeivel kapcsolatos költségeket, cserébe ők idős korában eltartják.

    Lehet, hogy így nem olyan vonzó?
    Mert a gyerekek felneveléséhez a már említett juttatások alapján járuljon hozzá az is, akinek nincs gyereke, de, amikor ő várna vissza valamit, akkor neki nem jár.
    előzmény:
    régebb_óta_vagyok_az_nlc-n_mint_te (19)
    2014-07-03  17:32
  5. Torolt_felhasznalo_277981
    Torolt_felhasznalo_277981
    2014. július 3. 18:1122.
    Meg nyugdíj akkor is van, ha a fiatalok itthon maradnak.
    Hát erre kéne valamit kitalálni, de nem ezekkel.
    előzmény:
    régebb_óta_vagyok_az_nlc-n_mint_te (19)
    2014-07-03  17:32
  6. 2014. július 3. 17:5621.
    Mivel nem volt, nincs és nem is lesz gyerekem - nem szeretem őket. Így jóval többet tudok félretenni. Öngondoskodás.


    Tojok Orbán papa szaporodási programjára, engem nyugodtan kihagyhat belőle. Meg sok mindenkit, aki szintén nem gyerek és csaladcentrikus....
    előzmény:
    régebb_óta_vagyok_az_nlc-n_mint_te (8)
    2014-07-03  16:14
  7. 2014. július 3. 17:3620.
    Az általad felsoroltakat nem a szülőknek adja, hanem a jövő adófizetőibe fekteti az állam.
    Ezért is nem lehetne azt neked félretenni, hiszen az nem a tiéd, te már megkaptad gyerekkorodban.
    előzmény:
    hornstul (14)
    2014-07-03  16:36
  8. 2014. július 3. 17:3219.
    Figyelj, én közalkalmazott vagyok. Nem sorolom, hogy mekkora a
    fizetésem. A félretehető pénzemmel a 42 évet nővérként dolgozó anyámat
    segítem, akinek a béka segge alatt van a nyugdíja és 4 órában most is
    takarít.

    Nézd nem akarok beleszólni az életedbe, se jogom se tudásom hozzá, mindenki maga dönti el akar-e, fel tud-e nevelni egy gyereket.
    De nem is ez a kérdés. Nem azt mondták, hogy az állam megy, és felcsinál minden 25 évesvél idősebb nőt.

    Nyugdíj csak akkor van, ha születnek gyerekek. Ha nem lenne senki aki gyereket nevel, nem lenne senki aki a nyugdíjunkat kifizeti.
    Na, innen gondold tovább.
    előzmény:
    Arancia (10)
    2014-07-03  16:25
  9. 2014. július 3. 16:5518.
    "A félretehető pénzemmel a 42 évet nővérként dolgozó anyámat segítem"


    Na igen, én erre gondoltam mindjárt, hogy éppen azok lesznek leginkább rászorultak öreg korukban, akiknek nincsenek gyerekeik, akik támogathatnák őket. Ezért nem értem én sem, hogy hogy is gondolják ezt...
    előzmény:
    Arancia (10)
    2014-07-03  16:25
  10. 2014. július 3. 16:4317.
    Nem a bántás volt a célom.
    Csak arra utaltam, hogy talán nem véletlen, hogy ilyen kevés volt apukád nyugdíja.
    előzmény:
    Arancia (16)
    2014-07-03  16:41
  11. 2014. július 3. 16:4116.
    Valóban nem. TSZ-ben dolgozott. Fogalmad sincs, hogy embereknek mekkora a nyugdíja sokszor. Szerinted aki ma 80 ezet forintot visz haza vagy kevesebbet, annak mekkora lesz a nyugdíja. egyébként ne bántsd az apámat. Utólag derült ki, nyugdíjazás előtt, hogy a cége nem jelentette be az utolsó 12 évben. apámnak azt mondták minden rendben. ő meg elhitte, mert így nevelték. és ő sem az egyetlen.
    előzmény:
    asztanaviszta (11)
    2014-07-03  16:33
  12. 2014. július 3. 16:3815.
    Nah, kivételesen egyetértek minden szavaddal. :-)
    előzmény:
    turrita75 (4)
    2014-07-03  15:54
  13. 2014. július 3. 16:3614.
    De ha nincs gyerekem, akkor az állam is félreteheti az ő általa fizetett költségeit nekem nyugdíjra ( gondolok itt: gyes, családipótlék, szocpol, gyerekorvos, óvoda, stb)
    előzmény:
    régebb_óta_vagyok_az_nlc-n_mint_te (3)
    2014-07-03  15:36
  14. 2014. július 3. 16:3613.
    A magánnyugdíjpénztári befizetésedre (ha tag maradtál), keresztet vethetsz.
    Ugyanis a hatályos szabályozás szerint, 120 hónap után, csak járadékot fizethetnek a pénztárak, egy összegben  nem vehető fel.
    Viszont a jelenlegi jogszabályi környezetben a még fennmaradt 3-4 pénztárnak erre nincs lehetősége.
    Csak az örökösök kaphatják meg egy összegben.
    előzmény:
    régebb_óta_vagyok_az_nlc-n_mint_te (3)
    2014-07-03  15:36
  15. 2014. július 3. 16:3412.
    Állítólag kb 30 év múlva az átlag nyugdíj 40 ezer ft lesz (mai értéken számolva, tehát annyit fog érni mint ma 40 ezer Ft). Szeirntem annyira mindegy hogy 40-t vagy 20-t kapsz... Persze ez szemétség, de nem fog igazán számítani, ha tényleg így lesz.

  16. 2014. július 3. 16:3311.
    Az özvegyi nyugdíj, az elhunyt nyugdíjának 30 %-a.
    Ha anyukád 12500 Ft-ot kap, ez azt jelenti, hogy apukádnak kb. 42 ezer forint volt a nyugdíja.
    Akkor túl sokat ő sem tett bele a közösbe.
    előzmény:
    Arancia (10)
    2014-07-03  16:25
  17. 2014. július 3. 16:2510.

    Figyelj, én közalkalmazott vagyok. Nem sorolom, hogy mekkora a fizetésem. A félretehető pénzemmel a 42 évet nővérként dolgozó anyámat segítem, akinek a béka segge alatt van a nyugdíja és 4 órában most is takarít. A félretett magánynyugdíjamat meg kénytelen voltam odaadni, mint miondenki, aki közalkalmazott és rettegett, hogy ha kitudódik, hogy ő nem adta vissza az államnak, akkor kirúgják. mellesleg arról volt szó, hogy ezt a nyugdíjszámlán jóváírják. Kiderült hogy nem, csak amit majd most fizetünk állambácsinak. A magánnyugdíjpénztári pénz eltűnt az államadósság csökkentésére, de az mégsem csökkent, sőt emelkedett.



    Sok a meddő nő - annak is utánanéznék, hogy ennek mia az oka. A meddőségi centrumokban tengernyi ilyen nő jár, tengernyi pénzt költ rá, és ha nem lesz belőle gyerek, vagy beteg gyerek lesz, akkor se pénz se gyerek/nyugdíj.



    Ha ezek a nők 35-38 évesen szülnek X-dik lombik után, akkor a gyerekeik még lehet, hogy fősulira járnak még mindig, mikor az anyjuk már nyugdíjba megy. vagy éppen szakmunkás/diplomás munkanélküliek lesznek, mert kevesen alkalmaznak pályakezdőt. Akkor ezek a szülők nem kapnak pénzt? Az a szülő hibája lesz, hogy a gyereke munkanélküli?



    nem hittem, hogy a nyugdíjamat a szél hordja össze. mellesleg az apám 2 éve halt meg, 1 évig! élvezte a nyugdíját. Az a pénz nekünk soha nem került kifizetésre, anyám kap utána 12500 Ft pótlékot.



    És dolgozom. de lehet, hogy nem itt kellene. Ebben igazad van. Szeretem ezt az országot, ez a hazám. nagyon nem akarok elmenni, de ha ebből törvény lesz, akkor elmegyek. Ápolónő mindenhol kell.

    előzmény:
    régebb_óta_vagyok_az_nlc-n_mint_te (8)
    2014-07-03  16:14
  18. 2014. július 3. 16:179.
    Sajnos meg fogják csinálni. Efelől nincs kétségem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_277981 (2)
    2014-07-03  15:12
  19. 2014. július 3. 16:148.
    És hogy miért nem barom ötlet:
    azt hiszed a nyugdíjadat a szél hordja össze?

    Nem. A mi jövőbeli nyugdíjunkat a jelen gyerekei fogják fizetni. Ha nem járultál hozzá, hogy várhatod el, hogy te is kapj?
    A mi mostani befizetésünk szüleink, nagyszüleink nyugdíjára megy el.
  20. 2014. július 3. 16:107.
    Látszik, hogy nem olvastad az ötletet.
    Azt a gyereket számolnák be, amelyik járulékfizető. Aki csak viszi az adófizetők pénzét, azt nem.

    És mégegyszer: akinek nincs gyereke, vagy csak egy, az a gyereknevelésen megspórolt pénzt tegye önkéntes nyugdíjszámlára. Nyugdíj szempontjából máris ott van, mintha gyereket nevelt volna.

    előzmény:
    Pilizota (5)
    2014-07-03  16:00
  21. 2014. július 3. 16:086.
    Az ilyen "fantasztikus" ötleteket azért dobják be, mert:

    1. jó dolgukban nagyon pihentek (+ lehet, hogy az ötletért is le lehet nyúlni egy kis pénzt)

    2. úgy gondolják, hogy akit érint, az majd jól felhúzza magát, de annyira, hogy bele is betegszik, idő előtt meghal és annak a nyugdíj kérdése már meg is van oldva
    előzmény:
    Arancia (1)
    2014-07-03  14:33
  22. 2014. július 3. 16:005.
    Elég barom ötlet. 
    Akit nem érdekel a gyerek meg a családalapítás, akkor sem fog szaporodni, ha ilyen eszközt vetnek be. Inkább spórol vagy elhúz innen.


    Egy réteg jól járhat: 13 évesen kezdik a gyerekszülést és nem találják meg az iskola kapuját, sokan vannak ott, ahol a segílyt osztogatják, évente egyszer egy hónapra mennek "dolgozni" azaz seprűt támasztani közmunkába - hogy kövi évben jöjjön a segíly. 


    Amúgy lehetőség van egész évben dolgozni közmunkásként otthonülés és purgyégyártás helyett, csak ahhoz úgy kell melózni, hogy a főnök visszavegyen...(Kertészetben dolgozom így, szeretem ezt a munkát és nem bánnám, ha felvennének állandósnak....)
    előzmény:
    Arancia (1)
    2014-07-03  14:33
  23. 2014. július 3. 15:544.
    Arancia: Kisgyerekesként - felháborítana, ha így lenne. Én úgy gondolom, hogy ha valaki nem szült gyereket (akár akart, akár nem), és dolgozott egy életen át, akkor igenis jogosult a teljes nyugdíjára.

    Egyébként, ha a valódi kilátásokat nézzük - szerintem nem lesz itt nyugdíj senkinek, se gyerekesnek, se gyerektelennek. Miből? Honnan? Ki termeli meg? Mivel?

    Megértem, hogy felháborodtál rajta, bennem is felmegy a pumpa egy-egy ilyen ostobaság után, de javaslom, ne foglalkozz vele. Időnként bedobnak ilyeneket gumicsontnak. Hogy mi a célja? Ijesztgessék azokat, akik hezitálnak? Vagy simán hangulatkeltés?
    Fogalmam sincs, de szerintem ezzel ne foglalkozz.
    előzmény:
    Arancia (1)
    2014-07-03  14:33
  24. 2014. július 3. 15:363.
    Nincs gyereked, nincs aki fizesse a nyugdíjadat.
    Érted?

    A te általad befizetett adóra és járadékra ne hivatkozz, azt anyád, apád és a nagyszüleid ellátására költik.
    Egyébként ha nincs gyerek, a nevelésükre költött pénzt félreteheted, és remekül élhetsz belőle nyugdíjasként.

    Nyugdíjat meg nem a leellett kölykökért lehetne kapni, hanem a magunk helyett beállított járulékfizetőkért. Azt sem a gyermekotthonos, sem a felnevelt, de külföldre költözött gyerek után nem járna.

    Persze ott van a magánnyugdíj pénztárba befizetett összeg. Nem kellett volna visszaadni az államnak, azt ugyanis már magadra spóroltad, nem az őseid ellátására.
    előzmény:
    Arancia (1)
    2014-07-03  14:33
  25. Torolt_felhasznalo_277981
    Torolt_felhasznalo_277981
    2014. július 3. 15:122.
    Jaj, nyugodj meg, mást sem csinálnak, csak baromságokat ötletelnek!
    Nagyon átérzem a dühödet meg a fájdalmadat. És szerintem senkinek semmi köze ahhoz, ki hány gyereket szül/nem szül, miért/miért nem.
    Ahelyett, hogy normális, élhető, toleráns társadalmat meg gazdaságot csinálnának, hülyeségekben tobzódnak.
    Az adóforintjainknak meg már rég annyi:-)
    előzmény:
    Arancia (1)
    2014-07-03  14:33

Címlap

top