Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Lelépett egy perc alatt
Teljesen értetlenül állok, és szeretném olvasni mások véleményét. Nem kamu topic. Kérlek ne alázzatok így is padlón vagyok.
A történet múlt év karácsonyán kezdődött. Nem tudom mi ütött belém, megfogadtam, hogy csak független pasikkal állok szóba, de Ő valahogy másnak tűnt. Beültünk egy kávézóba, elmesélte, hogy a felesége megcsalta, és válnak. Árulja a házát, hogy a leendő exét ki tudja fizetni. Olyan kedves volt, ragaszkodó, szeretetre éhes, hogy azt gondoltam találkozzunk még.
Séták jöttek, kirándulások, együtt szilvesztereztünk, és majd egy hónap után jutottunk el az ágyig. Lassan, fokozatosan szerettem bele. Ha nem is fizikailag, de egész nap együtt voltunk, naponta többször telefon, esténként a gép előtt beszélgettünk órákat, terveztük a közös jövőt.
Azt vettem észre, hogy egyre több időt tölt nálam, már csak hetente egyszer járt haza a házhoz. Együtt mentünk dolgozni, utána megvárt, szegény néha órákat, hogy együtt jöhessünk haza. Úgy éreztem boldogok vagyunk. Aztán március végétől végleg nálam maradt. Közben eladta a házát, vártuk a 2. válóperi tárgyalást. nem volt könnyű neki, mert a feleség ellene uszította a gyerekeket, hogy az apjuk elzavarta őket otthonról, meg kisemmizte...stb. Én is elkezdtem árulni a lakásomat, mert közösen akartunk házat venni. Boldogok voltunk, szerelmesek. Minden nap elmondta, hogy szeret. Minden nap volt, szeretet, simogatás, ölelés.
Aztán május 30-án volt a lánya ballagása. Előtte két nappal kiderült, hogy a munkahelyén még kb 1 hónapot dolgozhat. Próbáltam megnyugtatni, hogy majd közösen megoldunk mindent .
Szóval a ballagás, kérte, ne menjek , így is nehéz lesz neki, hogy csak addig látja a gyerekeit, míg odaadja az ajándékot. Megértettem, csak azt nem értem, ami utána történt. Hazajött és közölte nem megy ez tovább és elköltözik. összepakolt és elment. Annyit mondott még, hogy nem akar a terhemre lenni... Azóta csak állok és nézek, mert nem értem, hogy ami eddig jó volt, azzal mi történt pár óra alatt?????
És ha te változol? Vagy az már lehetetlen?
Amelyik nőknek több kell azok néznek is másikat , és sokat tönkre is vágnak érzelmileg. Mert megígérnek mindent , hitegetnek. Utána az ilyen férfi már annak sem hisz aki igazán őszinte.
annyira nem, mint aki gyerekkortól barát és vér szerinti testvérnél is jobb a viszony
az általános barátok meg jönnek mennek
így a lányok is
olyan őkkel szabad csak csinálni, akik így gondolkodnak
akiknek több kell, azok nézhetnek más pasikat
nem vagyok alkalmazott
nem panaszként írtam csak megjegyzésként és teremtek magamank nyugalmat !
ezzel az utolsó megjegyzéssel teljesen igazad van, bármilyen meglepő de még én is elismerem igazad van! De az érzéseket viszont nem lehet teljesen szabályozni , vagy hogy tudod? csak kicsit szeretni? Csak kellemesen ?és a másik ő hogy viszoynul majd ehhez?
Kérdések , de a válaszokat ki tudja....
ne legyél alkalmazott
ne legyél senkibe hagyományosan szerelmes viszonyba
nem olyan nagy kunszt ennyi fenntartani
engem nem érdekel ki, hogy éli meg az érzelmeit, ameddig azzal nekem nem okoz kellemetlenséget
nagyon jól el szoktam járkálni a 2 kiló arannyal magukon parádézó négerek közt is
a véleményem meg van az ilyen viselkedésről attól még
de ha arénázik a subway-en akkor csörgetem a 911, vigye el a cop a bunkó anyjába
Persze választás kérdése . Van aki szereti ha mindig pörgés van körülötte , vagy egy egész óvoda. Én biztos ki nem bírnám , még nőként sem.
De valljuk be, nem semmi egy közepes hatótávú föld-földet összeeszkábálni.
Azt már régen leszűrtem, te inkább befelé forduló személyiség vagy. Neked így nehezebb elfogadni azt, ha valaki nyíltan vállalja az érzelmeit. Nem?
Saját születésnapot én sem ünneplek, meghagyom ezt az idősebbeknek, és a gyerekeknek. Semmiféle saját évfordulót mi a párommal nem ülünk meg. A kedvencem, amikor megkérdezik hogy hány éve vagyunk együtt, és csak nézünk egy másra bugyután. Ki a francot érdekel, nem számolgatjuk.
Más nő már sodrófával esett volna az urának, hogy az évfordulóit, és a közös évfordulókat miért nem ünnepli.
ha egyedül akarok lenni, akkor kikapcsolom az email a publikus telefonszám
Persze aztán visszatérni ......
majd sopánkodnak utána amikor a zsidók szétlövik őket
ez olyan mint ha a ceglédi cigányok lőnék pestet, mert szent küldetésük a magyarokat kiirtani
igen, van pár dolog amiben nem veszek részt senki kedvéért és nem adom dolgokhoz a nevem
Csak hát ez olyan dolog, hogy mindenki a lehetőségeihez mérten ünnepel.
nem
ízlés is mérvadó sok embernél, még akkor is ha tele van mint a bolhás kutya pénzzel
pl. sz apám nagyjából 1 éve halt meg, én senkivel nem közöltem, hazavittem az urnáját az anyámnak, nem volt hozzá hacacáré
dec-ben leszek 50 éves, 1 hónapig el leszek utazva, távol minden baráttól, ismerőstől, nem igénylem a csinnadrattát magamnak
Az anyukás születésnap csak egyetlen példa, ugyanúgy megönneplik azt is, ha valaki végez az egyetemen, valaki férjhez megy, nősül ... és szerintem ez teljesen normális, hiszen ezeknek a napoknak mindegyike fontos az életükben.
Valóban, a két véglet között sok árnyalat van. Csak hát ez olyan dolog, hogy mindenki a lehetőségeihez mérten ünnepel. És bizony van közöttük olyan huszonéves, akinek nincs a segge alatt autó.
Na, igen, a zsidók biztosan másképp élnek, ezt látod nem tudom.
Tényleg, most olvastam hogy bombázzák Tel Avivot. Létezik? Na ez az, amire nem találok szavakat...
nem nem
Tehát, ha neked van vagyonod, és meghív egy barátod mondjuk egy olyan
buliba, ahol az édesanyja születésnapját ünneplik, tüzijáték, hatalmas
torta amin gyémánt fityeg
ki van zárva, hogy ilyen személyi kultuszban vegyek részt, vagy csináljak
Természetesen meg lehet ilyesmit ünnepelni hétköznapi keretek között is,
kis bolti torta, 20 vendég, kétféle hidegtál, némi ballon...
2 véglet között még elég sok árnyalat van
nekem inkább az a szimpatikus, ahogy a zsidók csendben élnek a hatalmas vagyonokon
Ha X úr meghívja a barátait hogy jól érezzék magukat zamatos falatok társaságában, és a barátai vele egy ívásúak, az nem kérkedés. Ha van olyan jóbarátja aki "szegényebb" és ő is a meghívottak közé tartozik, az sem kérkedés. De ha X úr meghív olyan embert, akit nem kedvel de ellátja minden földi jóval, na az már kérkedés. De ilyen baklövést csak hülyék követnek el.
Tehát, ha neked van vagyonod, és meghív egy barátod mondjuk egy olyan buliba, ahol az édesanyja születésnapját ünneplik, tüzijáték, hatalmas torta amin gyémánt fityeg (ilyent még nem láttam csak úgy írom), a barát meghívja édesanyja kedvenc előadóját, mindenki megtalálja a kedvenc falatkáját, te azt kérkedésnek vennéd? Mert szerintem egy szép és emlékezetes gesztus.
Természetesen meg lehet ilyesmit ünnepelni hétköznapi keretek között is, kis bolti torta, 20 vendég, kétféle hidegtál, némi ballon... de ha valaki megteheti, miért ne tenné hogy nagyot durranjon az a buli?
És ezzel lőttél mellé, nagyon két malomban őröltünk. Te egy bebaszós hasisos vetkőzős csetepatéra tippeltél. Hát nem. Látod, mi másképp képzeljük a bulit is.Nem mindegy hogy egy meghívott nő selyemben viselkedik normálisan, vagy pedig a vagináját teszi közszemlére forrónadrágban.
mindenki úgy él ahogy tetszik neki
csak olyanokat akiknél nem cél a vagyonnal a kérkedés
Jó, nem kell a szerelem.
De ne várd azt, hogy a te hatásodra szakítok a társammal, és baszakodom majd mindenkivel. megtehetném, miért is ne, de nem akarom.
Én életemben kétszer voltam tömeges koncerten, nem vonz. És bizony azok a srácok akiket te lenézel, belőlük az egyik majd a vőm lesz.
A normális ismerős átlagot jelent, igaz?
Az viszont igaz hogy azok a srácok nem a te világod. Ők nem elmennek egy
koncertre bulizni, hanem fizetnek egy együttesnek vagy előadónak aki
házhoz megy.
akkor ezek a hercegek, királyok, akiknek a nagy zenészek se mondanak nemet
nem tudom melyik híres muzsikus esik ezektől seggre
lehet van az a pénz amiért elmennek tátogni, közben szól a cd
de ahhoz elég igénytelennek kell lennie a színpadi produkció lealjasítása miatt
nekem normális ember ismerőseim vannak, nem kérkedők, akik tűzijátékot, zenekart visznek a kertjükbe
az benne az érdekes, hogy nem kell semmiféle szerelem
egy amúgy is kellemes masszázs jól megfejelve ad kellemes közérzetet
Ja engem se vonzanak már a nagyvárosok egyébként......Az egyik rokonom NY-i, de már ő se ott él :)
A NYC-t pedig köszönöm, logikus, de rá nem jöttem volna. Nem az én világom, nekem túl harsány, nem izgat.