Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Lelépett egy perc alatt
Teljesen értetlenül állok, és szeretném olvasni mások véleményét. Nem kamu topic. Kérlek ne alázzatok így is padlón vagyok.
A történet múlt év karácsonyán kezdődött. Nem tudom mi ütött belém, megfogadtam, hogy csak független pasikkal állok szóba, de Ő valahogy másnak tűnt. Beültünk egy kávézóba, elmesélte, hogy a felesége megcsalta, és válnak. Árulja a házát, hogy a leendő exét ki tudja fizetni. Olyan kedves volt, ragaszkodó, szeretetre éhes, hogy azt gondoltam találkozzunk még.
Séták jöttek, kirándulások, együtt szilvesztereztünk, és majd egy hónap után jutottunk el az ágyig. Lassan, fokozatosan szerettem bele. Ha nem is fizikailag, de egész nap együtt voltunk, naponta többször telefon, esténként a gép előtt beszélgettünk órákat, terveztük a közös jövőt.
Azt vettem észre, hogy egyre több időt tölt nálam, már csak hetente egyszer járt haza a házhoz. Együtt mentünk dolgozni, utána megvárt, szegény néha órákat, hogy együtt jöhessünk haza. Úgy éreztem boldogok vagyunk. Aztán március végétől végleg nálam maradt. Közben eladta a házát, vártuk a 2. válóperi tárgyalást. nem volt könnyű neki, mert a feleség ellene uszította a gyerekeket, hogy az apjuk elzavarta őket otthonról, meg kisemmizte...stb. Én is elkezdtem árulni a lakásomat, mert közösen akartunk házat venni. Boldogok voltunk, szerelmesek. Minden nap elmondta, hogy szeret. Minden nap volt, szeretet, simogatás, ölelés.
Aztán május 30-án volt a lánya ballagása. Előtte két nappal kiderült, hogy a munkahelyén még kb 1 hónapot dolgozhat. Próbáltam megnyugtatni, hogy majd közösen megoldunk mindent .
Szóval a ballagás, kérte, ne menjek , így is nehéz lesz neki, hogy csak addig látja a gyerekeit, míg odaadja az ajándékot. Megértettem, csak azt nem értem, ami utána történt. Hazajött és közölte nem megy ez tovább és elköltözik. összepakolt és elment. Annyit mondott még, hogy nem akar a terhemre lenni... Azóta csak állok és nézek, mert nem értem, hogy ami eddig jó volt, azzal mi történt pár óra alatt?????
A pédád nem is idevág.
jó, megbeszélhetjük a Nurut. Biztosan tudsz valami érdekeset.
Elmagyaráz: valaminek a megértetése
Megmagyaráz: egy szituáció másféleképpen való bemutatása. Ez általában saját szájízre festve.
Kávét nem kérek, remegni fog tőle a kezem.
Én egyszer megcsináltam, hogy szóltam a főnöknek, XY napon szabad leszek. Figyeled, nem kértem tőle a szabadnapot, hanem szóltam. Főnök fel volt háborodva, hogy épp azon a napon nagygóré jön, nincs szabadság, nincs semmi senkinek, halotti bizonyítványt sem fogad el. Mondtam neki hogy rendben, most ebben a pillanatban felmondok, tojok a nagygóréra, belőlem él.
Hát nem el lett intézve?
Ezzel azt akarod mondani, hogy van aki egy hercegi családnak nemet mond?Egyetlen emberről tudok, aki egy királynak nemet mondott.
Komoly előadó nem a tiszteletdíj miatt vállalja ezeknél az embereknél, hanem a megtiszteltetés miatt.
Autó, te milyen körökben forogsz?Nagyon cifrákat kérdezel és nyilatkozol. Kezdem azt hinni, hogy lepukkant ismerőseid vannak.
jelenésem van nyc-ben
majd utána kibeszélhetjük a nuruzást
Azért nem mindenkinél úgy van ahogy nálatok, én el tudom képzelni máshogy is. Úgy máshogy, hogy szintén jól vanLegközelebb kávét kérj a konyhából
nuru massage video
slippery massage
Mi is csináljuk, szinte minden nap, de a nyúlós gezemice nélkül. Jó helyette más is. Egyáltalán, ennek a gezemicének milyen íze lehet?
A fekete latex viszont tetszik. Néztem a múltkor a szexshopban, 8000-ért árulják. Ha elvágom négyfelé, akkor jó, nekem nem kell akkora. És mondjuk piros kellene.
A Nyolcadik utas a halálról nekem némelyik férfi jut eszembe...
Nos,én nem.
Linkelsz nurut?
Oké, mindent meg tudtok magyarázni.Mi ha a konyhába indulunk, kérdezünk. Amivel ki tudom borítani: konyhába indul, és kérdezi, kérek-e gyümölcsöt például. Nem, köszi. Még onnan is bekiabál, biztos? Biztos. Amikor behozza a sajátját, ránézek, megkívánom, és elkezdem zabálni. Jön a fenyegető hangsúlyú reakciú, azt mondtad nem kérsz. Ja, azóta meggondoltam magam.
Most gondolkodás nélül írom (), a munkájukat csakis a legjobbak merik 3 hónapra otthagyni, mellőzni.
Szóval nemcsak házasságban fordulhat elő.
Akkor a"mindenkibe" csak azok tartoznak, akik csinálják.
ennyi
aki nem élvezi a massage az nem vesz részt benne
ilyen hülye kérdést feltenni
honnan tudod, hogy mindenki?
esetleg kispályásokat
ha fizet nekik és azok nem élveznek el
így értettem
a nurut meg élvezi mindenki
Egyébként az értelmiségi munkákhoz nem elég az internet hozzáférhetőség, azokat főleg nem lehet CSAK az interneten keresztül csinálni.....