Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Lelépett egy perc alatt
Teljesen értetlenül állok, és szeretném olvasni mások véleményét. Nem kamu topic. Kérlek ne alázzatok így is padlón vagyok.
A történet múlt év karácsonyán kezdődött. Nem tudom mi ütött belém, megfogadtam, hogy csak független pasikkal állok szóba, de Ő valahogy másnak tűnt. Beültünk egy kávézóba, elmesélte, hogy a felesége megcsalta, és válnak. Árulja a házát, hogy a leendő exét ki tudja fizetni. Olyan kedves volt, ragaszkodó, szeretetre éhes, hogy azt gondoltam találkozzunk még.
Séták jöttek, kirándulások, együtt szilvesztereztünk, és majd egy hónap után jutottunk el az ágyig. Lassan, fokozatosan szerettem bele. Ha nem is fizikailag, de egész nap együtt voltunk, naponta többször telefon, esténként a gép előtt beszélgettünk órákat, terveztük a közös jövőt.
Azt vettem észre, hogy egyre több időt tölt nálam, már csak hetente egyszer járt haza a házhoz. Együtt mentünk dolgozni, utána megvárt, szegény néha órákat, hogy együtt jöhessünk haza. Úgy éreztem boldogok vagyunk. Aztán március végétől végleg nálam maradt. Közben eladta a házát, vártuk a 2. válóperi tárgyalást. nem volt könnyű neki, mert a feleség ellene uszította a gyerekeket, hogy az apjuk elzavarta őket otthonról, meg kisemmizte...stb. Én is elkezdtem árulni a lakásomat, mert közösen akartunk házat venni. Boldogok voltunk, szerelmesek. Minden nap elmondta, hogy szeret. Minden nap volt, szeretet, simogatás, ölelés.
Aztán május 30-án volt a lánya ballagása. Előtte két nappal kiderült, hogy a munkahelyén még kb 1 hónapot dolgozhat. Próbáltam megnyugtatni, hogy majd közösen megoldunk mindent .
Szóval a ballagás, kérte, ne menjek , így is nehéz lesz neki, hogy csak addig látja a gyerekeit, míg odaadja az ajándékot. Megértettem, csak azt nem értem, ami utána történt. Hazajött és közölte nem megy ez tovább és elköltözik. összepakolt és elment. Annyit mondott még, hogy nem akar a terhemre lenni... Azóta csak állok és nézek, mert nem értem, hogy ami eddig jó volt, azzal mi történt pár óra alatt?????
Á, nekem már mondta hogy főbe lövi magát. Vagy engem tesz el láb alól...
De nagyjából sejtem. Szóval aki masszíroz, az nem élvez?
A TV pedig külön ceremónia. Fekve, egymást átölelve, szóval érted. És ha nem is egyezik az ízlésünk, kíváncsiak vagyunk arra, hogy a másik milyen filmeket néz meg szívesen. Egyedül a katasztrófa, amit magamban nézek.
A boldogság érzetünk mevan egymás nélkül is, de együtt jobb. A hobbyjait is imádom.
Azért szeretek egyedül lenni, mert olyankor ezt azt amazt tudok csinálni magammal, ami egy férfi számára vágylohasztó látvány.
Viszont nagyon kötődünk a másik személyéhez.
Hát, nincs két egyforma kapcsolat.
Ez nem ok és okozat kérdése: a házassággal jár. Olyannyira, hogy észre sem veszi(te)k. Önkéntelenül kicsúszik a szájon, a "hova mész", mégha papucsban és jéger alsóban :-) indulsz a konyha felé. Talán a tulajdonos jogán :-)
Aztán megöregszik az ember, akkor meg az sem érdekeli a másikat, hogyha azt válaszolod: a teraszra, hogy főbelőjem magam.
Addig szerencsére még van.
:-))
nézd meg
ne keljen ide linkelni
Mi az a nuru masszázs?
Aki kizárólag megdugja a nőket, az is csak használati tárgynak tekinti őket.
Az viszont igaz hogy azok a srácok nem a te világod. Ők nem elmennek egy koncertre bulizni, hanem fizetnek egy együttesnek vagy előadónak aki házhoz megy.
Vannak akik csak együtt tudnak vásárolni is , meg különben is egy férfnak egész más hobbija van és kell is hogy legyen. Én szeretek egyedül is lenni , vannak akik félnek egyedül maradni saját magukkal, vagy csak nagyon kötődnek a másikhoz.
nem tudom 2014ben ez miért magas még elég sok embernek
ez elsősorban a kétkezi munkás alkalmazottaknál látható, hogy a világukba a modern dolgok, nem igazán férkőznek be
valamennyi pénzt a nő is betesz, valamennyire házimunkázik a pasira,
alanyi jogon dughatja, nem kell megdolgozni folyamatosan az esti pináért...
közben kis stikliket elkövetnek
de van az egyenes hozzáállás a nőkhöz
ehhez pont jó, hogy kiharcolták az emanciságot
a szabadidő kellemes eltöltésében, vannak olyan dolgok, amiket nőkkel jó elkövetni
focizni, siklóernyőzni, pecázni..... általában pasi barátokkal jó
moziba, színházba menni, hajókázni....., meg nőkkel
alvás előtti nuru masszázst is nőkkel jó csinálni ha nem buzikról beszélünk
ezek olyan tevékenységek, amelyeket mindegyik fél élvez, kikapcsolódást nyújtanak, ha elég színesek, változatosak
amik kellenek az embernek a mukanyomás ellentételezéséhez
tehát a szabadidő kellemes eltöltéséhez kellenek barátok, partnerek
akik egymás életét színesítik
és változatosan a jó, ahogy a táplálkozás és maga az élet
nem egy szűk taposómalomban
nem szoktam senkivel cicózni, ha nem azt akarja amit én, ez pillanatok alatt kiderül, akkor hagyom
azok a megkérik a kezét pasik nem az én világomban élnek
de az egy tipikus férfi hazugság a bugyiba jutáshoz
tudják a pasik, hogy sok nőnek érzelmeket kell hazudni a cél érdekében
és akkor még nem is említem azokat a magyar néven futókat, akik a náci magyarok miatt lettek a nevükben magyarok
Én csak akkor kérdezek, ha néha éjszaka jön egy telefon, hogy várják.
Te jó ég!
A wc-zést is be kell jelentened?
Én nem csak a nőket teszem felelőssé, ebben nagyon nem értünk egyet. És ne téveszd össze a férfiasságot a himsovinizmussal. Az utóbbiban az égvilágon semmi férfias nincs. És az is tipikus, hogy az ilyen himsoviniszták pont mindig a feminista, emancipált nőket hajkurásszák. Nehogy beleess abba a hibába amibe olyan sok nő beleesik, hogy irgalmas szamaritánius módjára felkarolja a szerencsétlen hímneműt.
Ezzel én is kb. így vagyok. Az a nő, akivel hosszas távollét miatt (is) félrelépnék, az legyen 1. fiatalabb, 2. szebb, és 3. okosabb mint a feleségem. Megmondom miért. Ha apósomnak véletlenül a fülébe jutna, akkor ezzel a három paraméterrel könnyen meggyőzhetném arról, hogy "ilyesmit kihagyni bűn".
Ebben az érvelésben az hibá(d)zik, hogy: 1. nincs apósom, 2. nincs hosszas távollét. Ha csak felállok a TV elől, rögtön jön a "hova mész?".
:-)
Üdv, Psmith (a p néma.)