Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Külföldön élni ijesztő is lehet
2014-06-05 20:051.
Létrehozva: 2014. június 5. 20:05
Persze, hogy azt látod csak, amikor felrakom a Facebookra a kirándulós képeinket, ahogy állunk a tengerparton boldogan. Arról nem szoktam posztot írni, amikor az ábécé közepén pánikrohamot kapok.
Nők Lapja Café: Külföldön élni ijesztő is lehet
Nők Lapja Café: Külföldön élni ijesztő is lehet
Gratulálok az életedhez, és valóban nagyon szerencsések, hogy ott vagy nekik!
Talán idővel majd rájönnek, hogy megbecsülni kell inkább az ilyen barátságot, mint kihasználni. A gyerekek nevelik majd meg őket idővel. Az ő játék nyelvük a német lesz, ahogyan az óvodában, iskolában, egymás között is. És ha a szülő tudni szeretné, miről is csevegnek...?:)))
akkor nem volna ennyi nem tud sehogy beszélni ember
magyarul elég annyi, amit otthon megtanul a gyerek
magyar nyelvvel nem lehet sehol boldogulni, akkor minek erőltetik
Mivel nem a mi eletunk, engem nem zavar idegenek nyavajgasa, de mint mondtam en orulok, h a cikk megirodott, megha szelsosegesen kiemelve csak a negativumokat is. Kicsit arnyaltabba teszi a kepet.
"Most hogy olvasgatom a topikot, valamelyik azt írta, hogy hiába érzi magát szarul kint, de dicsekedni a Facebookon azt kell. Ha másért nem is, de már csak ezért is itt maradnak. ( az ismerösöméknek már én is mondtam, hogy akkor költözzön haza a csaj a gyerekekkel, és a férj majd utalja a pénzt haza. áááá, nem,
hiába van egyedül, hiába unja halálra magát, hiába sírja vissza a Magyar társaságot, nem megy. De sopánkol, hogy otthon jobb. Mondom, nem értem, na."
A helyzet az, hogy dicsekedni sem kell a facebookon, mert ha kulfoldon elsz, akkor de jo neked megjegyzest kapod attol is, aki sosem volt faceebook partnered :-D
Nekem is van ilyen ismerosom, aki az adott orszagban elmondasa szerint nagyon nagyon szarul erzi magat, de majd csak letellik az ido... de nem emgy o sem haza, marad a parjaval. Mas akit ismerek hazament, s azota tavkapcsolatban vannak.
Azt se felejtsuk el, hogy sokan szeretnek mindig panaszkodni, mig mas dicsekedni...
Legkönnyebben a gyerekektől lehetne a szülőknek a nyelvet tanulni.
Olvastam, ha avval a logikával tanulnánk nyelveket, amivel a kisgyerek a beszédnyelvét, sokkal egyszerűbb lenne a tanulás.
Használják ki, és csak a német legyen addig a nyelv, amíg el nem jutnak egy elégséges szintre. Utána vissza lehetne hozni a magyart szerintem.
Előnyös helyzetben vannak a gyerekek miatt.
mondta, minél jobban távolodik a múltba a II. v. h
annál hitványabbak lesznek az emberek
Nalunk en költöztem, a gyerekem elöször otthon maradt, befejezte a4. osztalyt, nem rangattam ki.
Az ö döntese volt, hogy hozzank költözik.
Amikor a fiam kiköltözött, elvittem egy nyelvtanfolyamra, bar ö otthon az iskolaban tanult nemetül. ES - en is csak nemetül beszeltem vele eleinte, ha valami fontos volt, mondtam magyarul is.
Az elsö felev vegere teljesen belejött, haverokat szerzett, es nemetül veszekszik a ferjemmel, ha ugy adodik.
Csak azt tudom mondani, amit Zsalya mond a 89-ben,
Ezt is mondtam már nekik, de ez Sem érdekli öket. Nem a kiszolgáltatottságukat szeretik, hanem kényelmesek. Minek tanuljam meg, ha így is megértenek? ha kényes helyzetben van egy hülye, aki ugrik, és segít?
Mondjuk én nem tervezek elköltözni innen, 14 éve vagyok a férjemmel, gazdaságuk van, tehenekkel, gyerekeink vannak, tehát én maradok.
Volt, hogy nem mentem velük, amikor mondták, hogy kéne, de utána mégis rossz a lelkiismeretem. Vagy amikor felhívnak, hogy a gyerek(akkor Volt 18 hós) becsípte az ujját a vasajtóba, hiába akarom öket megleckéztetni, hagyok csapot papot, és száguldottam velük a kórházba. Az én fia 6 héttel idösebb mint az övüké, majd a szívem szakad meg utána. Talán igaz, én Sem vagyok konzekvens velük, de igyekszem mondani nekik, hogy én hogy látom a dolgokat. Elöbb utóbb felfogják, remélem. Ha lassan is, meg keveset is, de látok javuló tendenciát :D
akkor meg 83.
"baromira unalmas a rengeted vásár után okos ember
egyet nem tudok sajnálni
ha meg anyagilag kell
akkor emberelje meg magát bassza meg, bírja ki a jéghátán is
nem a II. v. háborúban kell kiügyeskednie, hogy túlélje a napokat"
Embere, habitusa válogatja.
Van, akinek az anyagiak nem nyomnak annyit a latba, hogy miattuk ne érezze jól magát.
Persze, a szükség nagy úr, ha nem lenne a férj egzisztenciája, ezt a luxust 2 gyerekkel nehéz lenne megengedni.
Ezt én is mondom az én ismeröseimnek, hogy legalább a gyerek miatt tanuljon németül! De nem.
A gyerekek az oviban hallják a szót, de szünetek alkalmával szabályosan mérhetö, hogy mennyit rosszul a gyerekek némtnyelve. Mert szegény beszél otthon is ahogy az oviban, de ott legalább kijavítja az óvónéni, vagy a gyerekek egymás között, hogy azt nem úgy kell mondani. Otthon meg magyarul beszélnek,meg a gyerek, ahogy gondolja-németül. A szülök nem javítják ki, ha rosszul mondanak valamit. HOgyan is, ha ök nem beszélnek?
Most hogy olvasgatom a topikot, valamelyik azt írta, hogy hiába érzi magát szarul kint, de dicsekedni a Facebookon azt kell. Ha másért nem is, de már csak ezért is itt maradnak. ( az ismerösöméknek már én is mondtam, hogy akkor költözzön haza a csaj a gyerekekkel, és a férj majd utalja a pénzt haza. áááá, nem,
hiába van egyedül, hiába unja halálra magát, hiába sírja vissza a Magyar társaságot, nem megy. De sopánkol, hogy otthon jobb. Mondom, nem értem, na.
Nalad lehet nincs de, mert nem alkalmazkodsz senkihez, nincs csaladod, parod gyereked. Masnal van, de...
Mint a cikkben. A ferfi jol fizeto allast kap, elorelepest (lehet csak atmenetit) a no amugy is otthon van a gyerekkel. Miert ne probaljak meg? Nyilvan ugy gondoltak birjak. Aztan eloben kijonnek a nehezsegek, amire nem keszult fel a no, s ezt nehezen viseli, viszont a szerzodes koti oket.
Lehet egy hullamvolgy, amibol kimaszik, de lehet ott hagy csapot papot es hazamegy esetleg ferj nelkul is. Ez is az o dontese lesz.
mit kezdek? Nem tudom.
Jo, akkor a tudatos kintre koltozok. Most mindegy, hogy nevezzuk.
Akkor hivjuk ugy, a kulfoldon elo magyarok altalaban csak a jo oldalrol beszelnek. Ritkan hallja a nehezsegeket "idegen" max a jo baratok, a csalad. Igy mas a kep. Azt hiszik sokan sokkal egyszerubb a beilleszkedes, a talpon maradas.. innen jon a depresszio, vagy panik , mert nem erre keszult.
Szoval en orulok a cikknek, hogy megmutatja a masik oldalt is, meg akkor is, ha szelsosegesen.
Így van!
AZT SEM értem, ha saját maga miatt nem akar beilleszkedni, miért nem nézi a gyermekei perspektivikusabb lehetőségeit?!
Persze negatív felhangokkal (ugatós nyelv, nem ragad, stb,) valóban nehezebb, mint ha inkább a pozitív hatásokra fókuszálna.
egyet nem tudok sajnálni
ha meg anyagilag kell
akkor emberelje meg magát bassza meg, bírja ki a jéghátán is
nem a II. v. háborúban kell kiügyeskednie, hogy túlélje a napokat
Meg fogja oldani vagy így vagy úgy.
Nem hiszem hogy innen vár tanácsot bárkitől is. Nem tanácsot írtam, hanem biztatást, ha nem baj.Gondolom a doki felvilágosította mi a konkrét helyzet vele, és saját maga is elgondolkodott azóta a dolgokon.
Összességében e kettőben látom a megoldást.És ahogy írtam már korábban is, nem mindig az van amit akarunk, néha teljesen másképpen reagál a szervezet a megpróbáltatásokra.
Maximálisan egyet értek a hsz-oddal!
Nálunk a faluban van egy Magyar család, itt vannak már 3 éve, és apuka (37 éves) még mindig olyan szarul beszél németül, hogy az kataszrtófa. Pedig németekkel dolgozik együtt, németekkel van a nap 80%-ában, és beszélhetnek- teszik is, rengeteget. Anyuka 24 éves, és lassan ö´is megért már mindent, de beszélni nem tud. Nagyon nagyon erölködik, ha valamit akar mondani, de annak általában se füle, se farka. Orvoshoz, bankba, óvódai szülöire én járok velük- mindig mondják, hogy mert ez fontos hely, nehogy valamit félre értsenek, nehogy valamit rosszul csináljanak, mert nem értik, amit mondanak nekik.
Igazából mondom nekik, hogy menjetek emberek közé, ismerkedjetek, de bárhova mennek, mindig úgy jönnek vissza, hogy képzeld, ott is megismerkedtünk magyarokkal. Itt náluk otthon CSAK Magyar tévé van, az meg reggeltöl estig, tényleg nem erölködnek, hogy megtanulják a nyelvet. Nem tudom, tényleg nem értem, hogy minek megy az ember külföldre, ha nem akarja megtanulni a nyelvet is, ha nem akar beilleszkedni az országba.
Persze, nyilván a pénz miatt, de nekem ez öszintén szólva..... nem is tudom....
Čn bárhova mentem eddig, mindig úgy indultam, hogy nyitottan, hogy hátha tanulhatok valamit, és vicces módon tanultam is. Oké, csak itt voltam (német) eddig, meg 7 hónapot olaszországban, de ott is már az elején elmentem nyelviskolába, mentem emberek közé, kerestem a kapcsolatot a helybeliekkel.
Tény.... nem is kaptam még pánikrohamot ;)
" minden kintre szakadt altalaban csak a jo oldalat meseli el, a vivodasairol nem beszel."
Már te is kezded? Mi ez, valami járvány?
Egyébként szerintem szerintem a legtöbben manapság nem kintre "szakadnak", hanem tudatosan alakítva azéletüket külföldön élnek.
nem fogok azon szenvedni, melyik tud, HAJLANDÓ angolul is megszólalni
és jóccakát
Miert nem gondol? Lehet gondolt, csak eloben nehezebb, mint gondolja.
Miert megy oda? Mert a csaladjanak elorelepes, s ugy gondolja a gyerekeinek nagy lehetoseg. O meg majd belerazodik, megszokja, megtanulja.. sokfele motivacio lehet.
Nekem nagyon sok olyan ismerosom van, aki alig varta, hogy leteljen a szerzodes, mert nem tudtak megszokni. A legmegdobbentobb az volt, amikor a gyerekek sem tudtak megszokni, megszeretni..
Mindenki mas, s elore nem biztos, hogy a negativokra gondol, fokepp, hogy minden kintre szakadt altalaban csak a jo oldalat meseli el, a vivodasairol nem beszel.